Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)
2002-03-10 / 68. szám
2002. MÁRCIUS 10. SZTÁROK ES SZTORIK 13 Az év műsorvezetői e Saját bevallása szerint levegőt sem kapott egy darabig Mónika, az RTL Klub kibeszélőshow-jának háziasszonya, amikor meghallotta, hogy a szakma szavazatai alapján ő lett az év műsorvezetőnője. Úgy érzi, ezzel az elismeréssel lett teljes eddigi pályája. Noha nem tervezi, hogy saját magát is meghívja vendégként műsorába, ha mégis igény lenne rá, akkor állna a nézők kérdései elé. Miután nagyon korrekt kapcsolatban van volt férjével, így azt mondja, ha valakinek mindenképpen el kell válnia élete párjától, az pont úgy tegye, mint ő és exférje. Szeret újítani a konyhában, aminek elsőszámú rajongója jelenlegi párja, de azt sem titkolja, hogy lánya sokszor inkább a tejbegrízt vagy a krumpli- pürét választja az ételkülönlegességek helyett. ■ Alapvető igazság, hogy addig jár a korsó a kútra, míg... Valahogy így van ezzel Mónika is, az RTL Klub kibeszélőshow-jának háziasszonya is. Addig-addig beszélt ki különféle dolgokat, hogy végül a nézők mellett a szakma is felfigyelt a csinos, pergő nyelvű műsorvezetőre. Amikor a Médiabálon meghallotta, hogy a kollégái őt választották meg az év műsorvezetőnőjének, először nagyon meghatódott, majd kis híján mesterséges légzést kellett neki adni, mert nem kapott levegőt.- Amikor felbotorkáltam a színpadra, a zenészek azonnal hátrébb húzták a kottatartó állványukat, mert meg voltak róla győződve, azt sem tudom, hol vagyok - árulta el Mónika. - Sosem szoktam kategorizálni az elismeréseimet, de a közönség szeretete után ez a díj tette eddigi pályafutásomat teljessé. Immáron a cím kötelez, nagy a felelősség rajtam, nem hibázhatok. Nagyon meglepte, hogy minél híresebb, annál több támadás éri őt és műsorát. Ügy érzi, az a jó és objektív műsor, ha egy témában mindkét fél lehetőséget kap a megszólalásra.- Elhiheti nekem mindenki, nem az a célunk, hogy bárkit tönkretegyünk azért, hogy egyszer nálunk szerepeljen - jelentette ki Mónika. - Ha valaki mégis úgy dönt, hogy nem akar szerepelni, az szól a stábnak, és tiszteletben tartjuk a kérését. Noha nem azonosítanak engem ezekkel a hírekkel, nagyon unalmas ezt a sok valótlanságot állandóan cáfolni. Hogy mikor ül be a vallató székek egyikébe, azt válaszolta, az ő feladata más a műsorban, de ha kíváncsiak rá, hajlandó válaszolni a kérdésekre. Nem rég mondták ki előző házassága felbontását, ám állítása szerint á jó kapcsolat megmaradt exférje és közte. Öt éve élnek külön, és már a szétválásuk kezdetén mindenben korrekten megegyeztek. Nála maradt kö zös gyermekük, és a vagyonuk elosztásánál sem volt vita kettő jük között.- Minden válófélben lévő párnak csak azt tudom kívánni, hogy olyan legyen a szakítása, mint amilyen az enyém volt - folytatta Mónika. - Jelenlegi párom is ismeri a volt férjemet, és volt olyan eset, amikor ő vitte el valahová kocsival, hogy ne késsen el egy megbeszélésről. Ráadásul amikor hitelt vettem fel az egyik banktól, vállalta, hogy ő lesz a kezesem. A lányunkkal is rengeteget fog- 1 a 1 k o z i k . Egyébként én is jóban vagyok párom volt feleségével, aki pár házra lakik tőlünk. Ha mostani élettársával hivatalosan is összekötné az életét, azt valószínűleg a levegőben tenné. Barátja ugyanis repülőoktató, így a boldogító igent még a fedélzeten mondanák ki, aztán ugrás a mélybe. Természetesen ejtőernyővel a hátukon...- A díjjal együtt járó egymillió forint egy részéből valamilyen berendezést szeretnék vásárolni az egyik gyermekkórház számára, míg a megmaradt pénzből meghívom a stábot egy bulira, valamint megtanulok vitorlásgépet vezetni - közölte Mónika. Forgatások idején kevés ideje van a házimunkákra - ilyenkor egy kedves házinéni figyel a lakásra -, de egyébként otthonosan mozog a konyhában, rutinszerűen tudja, hol kell egy mosógépet, porszívót bekapcsolni. Ha csak teheti, újít valamit a család étrendjén.- Zöldsaláta-különlegességet csináltam pirított Shiipake gombával. A párom mindig vevő az újdonságokra és a különlegességekre, ám a lányom már többször kért inkább ilyen esetekben tejbegrízt vagy knimplipürét - tette hozzá mosolyogva. B. Molnár László Monika egy FőSzületésl hely: Budapest Családi állapot: elvált, hétéves lánya van Iskola: Külkereskedelmi iskola, üzemgazdász Pályája: 1998-tól a Budapest Tv munkatársa, 1998 decemberétől a Tv2 műsorvezetője, majd hírszerkesztője, 2001 tavaszától az RTL Klub Mónika című műsorának vezetője HÍREK Bartók és Puccini Miskolcon ■ Miskolcon nyáron ismét lesz operafesztivál: június 14-23. között ezúttal Bartók+Puccini 2002 címmel rendezik meg a nemzetközi programot. Müller Péter Sziámi, a Miskolci Opera- fesztivál Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, a fesztivállal azt szeretnék elérni, hogy Bartók neve és Miskolc városa összeforrjon a köztudatban. Ezért indították útjára tavaly a „Bartók+...” elnevezésű rendezvényt, amelynek első „társművésze” Verdi volt. Az ez évi fesztivál Bartók | Béla: A kékszakállú herceg vára és Puccini ope- I rarészlete bemutatójával veszi kezdetét. Pogány Judit éneklő kutyája ■ Pogány Juditék szigetszenmiklósi háza felér egy kisebbfajta „Noé-bárkájával”. Komondor, ku- I vasz, csivava, féltucat macska, kakadu, hullámos j papagájok... Judit nemrégiben felfigyelt Aliz, a i 11 éves csivava Jack London-i képességeire. A kutyus egyes tévéreklámokra tutuló fejhangokkal reagált. A művésznő azóta fejleszti képességeit, előénekel neki, s Aliz követi. Judit azt tervezi, hogy egyszer még fellépnek együtt. Bábosok az Akadémián ■ A Budapest Bábszínház művészei tegnap a Ma- f gyár Tudományos Akadémián mutatták be ; Úrbán Gyula író-rendező új darabját, a Mindenki egyért, egy mindenkiért! bábjátékot. Egy mo- J sómedvecsalád, s a borzok „harca” kapcsán ki- | pufogógázokról, füstártalmakról, ózonlyukról | gyerekeknek (is) szóló darabot száz környezet- | védelmi és vegyiparral foglalkozó szakember, | döntéshozó nézte végig értő szemmel. A darab | egyébként egy magyarországi olasz gázszolgál- | tató megrendelésére készült, így elsősorban a J Tiszántúl színházaiban játsszák. I Koltai Róbert lesz a bíró § ■ Sportosan, focimeccsel akarja ünnepelni a Szín- § házi Világnapot a Bárka Színház, amelyhez mű- ( vészei már most várják a nézők csapatába a je- J lentkezéseket. A játékvezető Koltai Róbert lesz. I „Ne felejtsék, hogy kemény vagyok! - bocsátja 1 előre. - Az úttörőbajnokságon a Perkáta elleni győztes gól a nevemhez fűződik, még ha rólam | csak bepattant a labda...” Jancsó, a soros Soros Lilla, a „világjáró” Aki már megszokta a Szokatlant ■ Soros Életműdíjat kapott Jancsó Miklós. A 80 éves filmmágus életműve pedig még mindig nyitott. Épp e kerek-jeles születésnapján jelentette ki a mester, hogy újabb filmtervük van Grunwalsky Ferenccel. Azt vallja, örök izgágaság hajtja, amit környezetének csak „oláh vérével” magyaráz. Mindig a kiszolgáltatott ember védelmében, az emberi sérelmek mellett állt ki, nem tagadja, hogy manapság a szórakoztató, „kellemes” filmek járják. Az emberek nem szeretik, ha komoly témákkal traktálják őket, ám úgy gondolja, ha valami kellemes, legalább legyen ironikus. A jó példák közé sorolja a Valami Amerikát, ami szintén tiszta irónia. S bár a politika nem szereti, az embereknek a Duna völgyében annál nagyobb szükségük van az iróniára. Nem elég csak gyártani, mert a mai mozivilág csapdája, hogy hollywoodi sablontól eltérő művek nemigen jutnak be a multiplexhálózatba. Az „új hullámban” jó példaként említi Török Ferenc Moszkva terét. (SIP-) ■ Pólyák Lilla március 23- ától mint Anna Karenina lép színre a Madách Színház új musicalében.- Tolsztoj nem írta a figurát szerethetőnek - mondja.- Ám ahogyan változott az idők során a mű, úgy lett egyre szimpatikusabb. Kegyes Lilához a színész- sors..Debrecenben a Kabaré Sally Bolls-sza lesz, Pécsett pedig már a Valahol Európában Évája. Csupa kedves figura, csakhogy a „világjárás” miatt már kicsit összenőtt autójával. A világjárás nem új számára, a diploma után három évre Németországba és Ausztriába szerződött, a német ABBA produkcióhoz. Férje, Homonnay Zsolt Berlinbe szerződött.- Másfél év után nyáron már jöhetne haza, meglátjuk. Ha egyszer jól fut a szekér... Igaz, már nagyon húzza haza a szíve, és az sem élet egy fiatal házaspárnak, hogy kéthavonta látja a másikat. Egyelőre hagyjuk, hadd menjenek a dolgok maguktól. Viszont szeretnénk gyerekeket, s a házunk sincs még kész... ■ Szokatlan döntést hozott a Tv2, amikor levette a képernyőről a Szokatlant, amely aránylag jó nézettségi adatokat szállított a kereskedelmi csatornának. A hivatalos indoklás szerint a választási műsorok indulása miatt került le a Tv2 képernyőjéről. A show háziasszonya, Szüy Nóra lapunknak elmondta, el kell fogadnia a döntést, hiszen szerződés köti a csatornához.- Megszoktam a Szokatlant, és a nézői levelekből úgy tűnt, ők is megszerették a műsort, legfeljebb azt sajnálták, hogy későn kezdődik - jegyezte meg. Szily Nóra nem érzi magát a helyén, de reméli, hogy rövidesen kap olyan lehetőséget, amely illik hozzá és a személyiségéhez. Mint mesélte, annak, aki érti a szakmát és a nézők is kedvelik, talán lehetne helyet szorítani a mai elektronikus médiapiacon.- Noha ilyenkor azt szokták mondani, ne bánkódj, legalább kipihenheted magad, de mit csináljak, én pont most nem szerettem volna pihenni - állítja a csinos műsorvezetőnő. - Nagyon furcsa érzés, hogy reggelente, amikor a sportolást követően ránézek az órámra, nem kell sehova sem mennem dolgozni. Mindenesetre most el tud menni a családjával és barátaival síelni egy hétre Olaszországba. Férje hét év után ért célba nála ezzel a tervével, ráadásul a síeléshez szükséges ruházatokat is sikerült már beszereznie.- A gyermekeimmel siklok majd a számukra fenntartott pályákon. Remélem a társaság hangulata pozitívan hat rám, ám lehet, többször fogok a turistaházban forró teát kortyolgatni, mint a lejtőkön száguldozni - tette hozzá Szily Nóra. BML Rex 100 országban üldözi Rex felügyelőként immár a világ 100 országában veszi üldözőbe a bűnözőket. A tévésorozat forgalmazója, a Beta Film ezekben a napokban kötötte meg a századik országbeli tévétársasággal a szerződést a vetítésre. Rexnek saját idomárja van, s naponta négyszer edz. ■ Rex első gazdija Tobias Moretti volt, aki 1994-től Richard Moser felügyelőként lépett a bécsi gyilkossági csoport szolgálatába. Három év elteltével követte a talán még rokonszenvesebb Gedeon Burkhard (filmbéli nevén: Alexander Brandtner). Mindeközben egyre népesebb a felügyelők és a kutya iránt lelkesedők tábora. A Beta Film titkárságára szakadatlanul özönlenek a a csibészeket képeslapok, szerelmeslevelek és csomagocskák. Még Rextől is szoktak autogramot kérni. Rövidesen újra gyarapodik a Rexéknek címzett posta, mivel a 7. epizódsorozatban két gazdája is van a kutyának: Alexander Pschill és Elke Winkens az új epizódsorozat két kétlábú főszereplője. A valóságban az amerikai Teresa Ann Miller állatidomár a gazdaasszonya Rhett Butlernek. Miller a világ egyik legprofibb idomárja, az övé a hollywoodi Animal Action ügynökség, amelynek munkatársai képezték ki annak idején a bájos-be- hemót bernáthegyit, Beethovent is. Rex naponta négyszer 20 percen át edz Gayle Phelps trénerrel, aki a Farkasokkal táncoló című filmben is főszerepet játszott - a kulisszák mögött. Miller asszonyék bevált módszere: a dicséret és elismerés, amellyel erősítik az állatok öntudatát, kedvet csinálnak nekik a komoly szerepekhez. A munka a kutyák számára persze elsősorban játék, bármennyire (mű) véres is időnként a valóság. Ezekben a napokban Rhett Butler jól megérdemelt vakációját tölti Los Angelesben. Március elején tér vissza idomárnőjével együtt Bécsbe, hogy befejezhessék a filmesek a hetedik epizódsorozatot. Az új részleteket a Beta Film még ezen a tavaszon bemutatja a cannes-i MipTV programvásáron, majd az ősztől elkezdik sugározni - szokás szerint - a Sat*l műholdas csatornán, és persze nagy valószínűséggel nálunk is. Kulcsár László