Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)
2002-03-10 / 68. szám
2002. MÁRCIUS 10. ARCKÉP Mr. Ericsson átigazol? Fodor István Született: Budapest, 1943. január 1. Családi állapota: nős, felesége Brigitta (középiskolai tanár) Gyermekei: Zsófia (25), András (21) Diploma: BME (1967) villamosmérnök Pályája: Okleveles villamosmérnök, a Magyar Postánál mikrohullá- | mú tervezőmérnök. 1975-ben megtervezi Dél-Jemen országos hírközlőhálózatát. A ’80-as években a Budavox export-fővállalkozásainak vezetője. 1986-90 több fővállalkozói projektet irányít Kuvait- I ban, 1991-ben megszervezi az Ericsson Magyarország Kft.-t, amely- | nek a kezdetektől vezérigazgatója. I DQai: Gábor Dénes-díj (1996), Év Menedzsere (1998), Széchenykiíj I s (1999), „Páratlan ember a jövőnkért’’ - a Junior Achievement Magyarország kitüntetése (2001). Fodor István váltani akar. Az Ericsson Magyarország vezérigazgatója persze nem akar távolmaradni sem a cégétől, sem a konferenciáktól, bár egy fényképezőgéppel a világ bármely szegletén jól érezné magát. Talán még a környezete sem nagyon tudja, de úgy döntött, s erről tárgyal az Ericsson elnökével, hogy az operatív munkából kivonul, s inkább a stratégiával foglalkozna és így több ideje jutna a tudományos munkára. Ámbátor akik ismerik, nehezen tudják elképzelni, hogy aki Dél- Jemenben távközlési hálózatot tervezett, Kuvaitban nagy távközlési projekteket irányított, s tíz év alatt felépítette az Ericsson magyarországi cégét, az nem könnyen fog a háttérbe vonulni. A minap a Die Presse is idézte, hiszen Bécsben meglepte a szakembereket, mert bebizonyította, hogy az Európai Unió többet nyerne az új tagok felvételével. Fodor úr ugyanis állítja, hogy Európa versenyképességével baj van. Többnyire azt a példát szokta volt emlegetni, hogy a világ ötven legnagyobb cége között ma mindössze három európai van, míg ötven éve majdnem mindegyik az öreg kontinesről származott. Ám legalább ennyire szívesen tart előadásokat pedagógusoknak, óvónőknek az új információs világról. A múlt héten kiosztott Bolyai-díj kuratóriumának ő az elnöke, de állt már a másik oldalon is, hiszen kapott Gábor Dénes- és Széchenyi-díjat és 1998-ban ő volt az év menedzsere. Nem nagyon szeret dicsekedni a fotóival, kiállításra sem adja be azokat, pedig például a régi Nemzeti Színház elbontása előtt egyetemistaként ő készítette az utolsó fotókat. Igaz, az Ericssonnak saját galériája van, ahol már 80 kiállítást rendeztek.- Ahogy tudom, akkor járt a Műegyetemre, amikor ott még a lépcsőkön is ültek egy-egy előadáson, és ahogy ön fogalmazott egyszer, nemcsak mérnökök lettek, hanem értelmiségiek is. Fodor István: A hatvanas évek közepén ott nagy élet volt, s utóbb már magam se tudom, hogy jutott időnk mindenre. Például Simonyi Károly, nemrég elhunyt nemzetközi hírű professzor villamosság- tan előadásain kicsi volt a 600 fős előadóterem is, mert még más egyetemekről is átjöttek. És közben keményen atletizáltam, versenyszerűen hajítottam a gerelyt és fotószakkört is vezettem az egyetemen, így tudtam a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház robbantásának pillanatait lefényképezni. Nagyszerű műhely volt akkor a Műegyetem, s most én is próbálok tenni, hogy a mai hallgatók se érezzék másképp. A Műegyetem Társadalmi Szenátusának tagjaként az egyik vágyam, hogy ebben a rohanó világban a tesztek tömegével „végzett” tudásgyártás mellett az egyetem újra, az idősebb korban is büszkén emlegetett intézménye legyen a hallgatóknak. Vállalatom pedig intenzív kapcsolatokat tart profesz- szorokkal és diákokkal egyaránt, laboratóriumot működtetünk az egyetemen és nagyon sokan diákként, doktorandusz hallgatóként nálunk tanulják a legfejlettebb kommunikációs technológiát.- Minden menedzser életében van egy nagy lehetőség, amikor több grádicsot ugorhat egyszerre. Dél-Jemenben ön négy hónap alatt megtervezte az ország kommunikációs hálózatát, amit aztán önről neveztek el. Tudom persze, hogy erről nem szeret beszélni... Fodor István: Igen, mert ez így nagyképűen hangzik, pedig igazán izgalmas és kedves dologról volt szó. A Magyar Posta Tervező Intézetében dolgoztam az egyetem után majd kilenc évig, s amikor kerestek egy szakembert, aki ért a mikrohullámú tervezéshez, valahogy rám esett a választás. Dél-Jemenbe küldtek, ahol egy évet adtak arra, hogy megtervezzem az ország távközlési infrastruktúráját, vagyis a telefon- és televíziós hálózatot. Dél-Jemen nagyon szegény ország volt, még harcban álltak az északiakkal. Az infrastruktúra kiépítéséhez nemzetközi segélyt szerettek volna kapni, de ahhoz kellett egy kommunikációs tanulmányterv. Nagyon egyedül voltam, talán ezért is sikerült a munkát négy hónap alatt elvégeznem. Valószínűleg nem hitték el, hogy a mezítlábas magyar mérnök ily gyorsan jó munkát végzett, ezért egy nyolctagú nemzetközi csapatnak kiadták ugyanezt a feladatot. Ők egy év alatt tulajdonképpen ugyanazt a tervet adták be, mint amit én korábban letettem az asztalra. Ezen a jemeniek egy kicsit elcsodálkoztak, nagy lett a respektem.- A Budavox mérnökeként a nyolcvanas években komplex fővállalkozásokat vezethetett az arab országokban. A rendszerváltásnál nem próbált meg saját céget alapítani? Fodor István: Évekig jártam az arab országokat, ezek közül Algéria és Kuvait a legemlékezetesebb. Aztán ’86-ban családostul, kutyástul kiköltöztünk Kuvaitba, ahol több telefonhálózati rekonstrukciós projektet vezettem, több száz fős vállalkozásokat. Ragyogó ajánlatokat kaptam a Kuvaitban lévő mültiktól, ám ’90 áprilisában úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Szerencsénk is volt, mert négy hónap múlva az országot lerohanták az irakiak. Mi egyébként a gyerekek tanulása miatt jöttünk haza, hiszen Zsófinak és Andrásnak már nagyon hiányzott a magyar iskolarendszer. Kuvaitban magyar kiküldöttként mi csak az olcsóbb indiai iskolába járathattuk gyerekeinket. Bár nagyon szeretjük az indiai kultúrát, de az iskolájuk, ahová a gyerekeim is jártak, távol áll a mi oktatásunk színvonalától. Hazajövetelünk után még nem volt divat céget alapítani. Több cég megkeresett.- Mi szólt az Ericsson mellett? Fodor István: Akkor írták ki a nagy rendszerváltó tendert, amelyben a magyarországi digitális hálózat kiépítése volt a feladat. Ezt az Ericsson nyerte. A cég nem akkor tette be' a lábát Magyarországra, hiszen már 1911-ben itt volt, felépítve a Fehérvári úton a későbbi BHG épületét. Majd a harmincas években kivonult, de később Ericsson-licensz alapján készültek a BHG crossbar telefon- központok az egész KGST részére. Nos, a rendszerválasztó tender megnyerésével ’91 februárjában újra elindult a cég, s engem bíztak meg a felépítésével. Néhány év alatt félezer új munkahelyet teremtettünk egy fillér állami támogatás nélkül. Ma már több mint 700-an vagyunk, és a magyar telekommunikációs iparban a 35 milliárd forintos forgalmunkkal mi termeljük a legtöbb hozzáadott értéket. Száz munkatársunk infrastruktúrát épít, kétszáz mérnökünk a régióban szolgáltatási munkát végez, és amire a legbüszkébbek vagyunk, immár 430 kollégánk a kutatással és fejlesztéssel foglalkozik. Kutató-fejlesztőink átlag- életkora egyébként mindössze 27 év, s munkatársaink 85 százaléka egyetemi végzettségű.- Állítólag az Ericssontól nagyon nehéz szakembert elcsábítani. Hogy csinálja: olyan jól fizetnek, vagy a juttatások, a környezet túl vonzó? Fodor István: Korábban a bér mellett a kellemes környezet, az egyéb juttatások, a sportolási lehetőségek voltak a legfontosabbak. Ma már nem elég jól megfizetni a dolgozót. Sőt, nem kell kimagasló bér ahhoz, hogy ne menjen el. Igaz, ez csak egy bizonyos szint felett igaz, de vannak más fontos dolgok. Manapság az értelmes, a sikerízű munka és a perspektíva sokkal meghatározóbb. Persze kellemes, világos környezetben dolgoznak az embereink, sőt arra is ügyelünk, hogy legyenek növények, de leginkább a puritán jelző illik a mostani munka- körülményekre. Ennek persze az sem mond ellent, hogy bár itt főleg mérnökök dolgoznak, tehát technokraták, ’93 óta van egy képzőművészeti galériánk, ahol immár a közel 90. kiállítást rendezzük, s festményekből, szobrokból, fényképekből gyakran vásárolnak is a kollégáink. Visszatérve, mi nem bérben vagyunk a legerősebbek, biztos lehet találni olyan céget, amely egy-két forinttal többet kínál. Ám nálunk csúcstechnológiával foglalkoznak, olyan szinten, amilyennél nem létezik magasabb. Amúgy a szakmában valóban elterjedt, hogy az Ericssontól nem lehet szakembert csábítani. Nagyon büszke voltam, amikor egy konferencián ezt egy fejvadász cég főnöke azzal kommentálta, hogy „a mi embereinkkel már nem is próbálkoznak”.- Tizenegy éve vezeti az Ericsson magyarországi vállalatát. Nem fáradt el, vagy nem gondolt arra, hogy felépíthetne egy másik céget is? Fodor István: Már évekkel ezelőtt gondoltam rá, hogy váltanom kéne, de sose jutottam túl a gondolaton, hiszen sorozatban jöttek az izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok. És érzelmileg is szorosan kötődöm a céghez, a vállalaton belül éveken keresztül csodálatos csapattal dolgozom együtt, így a szakítás korábban nem jöhetett szóba. Tavaly viszont készítettem egy számvetést és elhatároztam, hogy most már lépek, a vállalat operatív irányítását átadnám másnak. Az Ericsson vezetésével többször tárgyaltam erről, s miután ők nem szeretnék ha elhagynám a céget, közösen keresünk olyan megoldást, amely számomra is elfogadható, és nem zárja ki új kihívások keresését.- Sok előadást tart szerte a világban és az országban, s állítólag teljesen mindegy, hogy professzorok vagy óvónők előtt beszél, mindenhová visszahívják. Fodor István: Természetesn nerttcsak informatikáról beszélek, iparról, oktatásról és a jövőről, hogy mi vár ránk. Amikor ’98-ban például az év menedzsere lettem, elgondolkodtam, hogy milyen is a magyar menedzser és miután rájöttem, hogy van még mit csiszolni a kultúrán, nos azóta erről is szívesen beszélek.- Három hónapja nagy feltűnést keltett Bécsben, amikor egy nemzetközi konferencián bebizonyította, hogy az uniós országok jobban járnak, mint a most belépők. A Die Presse riportban számolt be az előadásáról, hiszen az osztrák közgazdászok is fölsorakoztak ön mögé. Fodor István: Kielemeztem, hogy a mi csatlakozásunk jó vagy rossz Ausztriának és a többi uniós országnak és ebből izgalmas vita kerekedett. Az uniós közgazdászok gyakran rosszul méricskélnek, statikus adatokkal számolnak, például a munkanélküliségi rátákkal, GDP-vel. Pedig az Európai Unió versenyképessége rosz- szul áll a világban Amerika és Japán mögött, vérátömlesztésre van szüksége. Az újonnan belépő országok nem elviszik a munkát, hanem hosszabb távon új munkahelyeket teremtenek. Gondolja meg, a vüág első ötven cége között csak 3 európai van, ötven évvel ezelőtt ez fordítva volt. Hajdan Amerikában marslakóknak nevezték a magyar tudósokat, akik érthetetlen nyelven beszéltek és mind Pestről jöttek, a hajdani Eötvös Loránd Tudományegyetemről. Lesznek még magyar Nobel-díjasok, vagy az oktatásunk annyit romlott, hogy a marslakólegenda a múltba vész? Fodor István: A pedagóguspályának már húsz éve nincs presztízse, s ez különösen az általános képzésben hagyott nyomot. A pedagógusok harmada, a megszállottak a hátán viszik el a magyar társadalom képzését, művelését, pedig már rég joguk lenne kiszállni, hiszen siralmas az egzisztenciális helyzetük. Szerencse, hogy az új információs világ besegített, így a természettudományokban nem érzékelhető komolyabb tudásbeli visszaesés. Bár megindult a korrekciós folyamat, de nem lehet elég sokat és gyorsan 'tenni, hogy ez a mélyrepülés megváltozzon. Dalia László
