Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-05 / 35. szám

16. OLDAL SPORT 2002. Február 5., kedd |fl| H Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. A megye legjobbjait jutalmaztuk Iványi Dalmának Pauska Zsolt főszerkesztő adta át az aranyserleget FOTÓ: LÄUFER L. Hazai pályán a hatodik aranyért A GYSEV-Ringa vendégként akar visszavágni a tavalyi knpakudarcért A tavalyi soproni döntő után idén Pécsett rende­zik meg március 13-14-én a női kosárlabda Ma­gyar Kupa fináléját. A házigazda szerepkör el­nyeréséért a négy résztvevő közül csak a Diós­győr és a MiZo-Pécsi VSK szállt ringbe, végül a címvédők ajánlata nyerte el a szövetség vezetőinek tetszését. Rátgéber László együttese így hazai pályán védheti meg címét, szerezheti meg egyben sorozatban immár hatodik kupagyőzelmét. Pécs-Budapest Tegnap délelőtt Budapesten tartotta az MKOSZ a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolá­sát, amelyet követően a helyszín kiválasztására került sor. Az első „lépcsőt” sikerrel vette a MiZo-Pécsi VSK, hiszen a sorsolás kedvezett Iványiéknak: a legfőbb ri­vális GYSEV-Ringát elkerülve kisebb falat, a Diósgyőr akadt az elődöntőben Rátgéber László együttesének horgára (március 13., várható kezdés: 18.00). A sopro­niak így a negyedik résztvevővel, az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapatával vívnak várhatóan egyoldalú csa­tát,(várható kezdés: 20.30). A bronzmérkőzésre és az aranycsatára egy nap regenerálódás után kerül csak sor, ám ezek időpontja már biztos: a harmadik helyért 15.30-kor küzdenek meg a csapatok, míg a Magyar Kupa aranycsatája 18 órakor kezdődik. A párosítások kihirdetése után került sor a helyszín kiválasztására. Arról már korábban hírt adtunk, hogy a MiZo-Pécsi VSK a négybe kerülése esetén megpróbál­ja hazai pályára hozni a finálét, ez Rózsa Gábor szak­osztályvezetőnek sikerült is, a másik pályázó Diósgyőrnél kedvezőbb ajánlatát elfogadták a szövet­ség vezetői. Meglepő, hogy a kupa másik esélyese, a tavaly döntőt ve­szítő Sopron nem harcolt a ren­dezésért. A háttérben talán az búj­hat meg, hogy a zöld-sárgák 2001- ben hiába voltak házigazdák, az aranyérem mégis Pécsre került. Most meg akarják spórolni a rende­zés költségeit és hasonló bravúrban reménykednek, mint amit tavaly Csákék Sopronban véghezvittek. A rendezéssel kapcsolatban felmerült, hogy a Szek­szárd is meg szeretné örvendeztetni közönségét egy kupadöntővel, ám miután a tolnaiak sorsolása kedve­zőtlenül alakult - a Diósgyőrrel randevúztak volna szí­vesen az elődöntőben -, lemondtak a kosárlabdacse­megének számító sportesemény megszerzéséről. A pécsiek zsinórban hatodik kupagyőzelmükre ké­szülhetnek, s tehetik mindezt úgy, hogy a szekszárdi drukkerek támogatását is élvezhetik - a két gárda szur­kolóinak szimpátiája kölcsönös, így a lelátókról dupla biztatásra számíthat a két dél-dunántúli csapat, k. m. a Tegnap délután a pécsi Pátria Szálló különtermében szerkesztő­ségünk ünnepélyes keretek között átadta a 2001-ben Baranya leg­jobbjainak választott sportolóknak jól megérdemelt jutalmukat. Pécs, Hotel Pátria Az 1957 óta évről évre megrende­zett ceremónián ebben az eszten­dőben megdőlt egy négyévtizedes rekord: a MiZo-Pécsi VSK kosarashölgyei ugyanis (különböző neveken) hetedszer nyerték el a ki­tüntető címet, márpedig az eddigi csúcstartó (igaz egyéni kategóriá­ban) mindössze hat elsőséggel büszkélkedhetett. Dévai János ke­rékpárost ugyanis 1957 és 62 között találta minden alkalommal a megye legjobbjának a szakma. Az eseményt szervező Dunántú­li Napló főszerkesztője, Pauska Zsolt bevezetőjében a sport egye­temleges, pártok és egyéb érdekcso­portok fölött álló erejét hangsúlyoz­ta, kiemelve, hogy azért is fontosak napjainkban az ehhez hasonló ün­nepi megemlékezések, mert a spor­tolók sikereinek ma is egy ember­ként tud örülni az a szűkebb-tágabb közösség, amelynek a színeiben legjobbjaink kivívják azokat. A dí­szes serlegeket rajta kívül Papp Bé­la, Pécs alpolgármestere és Bokor Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke adta át az arra legérdeme­sebbeknek. Illetve, néhány esetben képviselőjüknek, hiszen voltak, akik az ünneplés pillanataiban is edzőtáborban vagy valamilyen ver­senyen igyekeztek helytállni. A győztesek közül Iványi Dalma (MiZo-Pécsi VSK) elmondta, hogy azért különös öröm és megtisztelte­tés számára e cím, mert csapatjáté­kosként került az élre, márpedig a megye nagyon sok olyan egyéni sportolóval is büszkélkedhet, akik világversenyek érmeit hódították el a 2001. esztendőben. Rátgéber László, a győztes női kosárlabdacsapat mestere megha- tottan közölte, hogy jó érzés töltötte el, amikor a serleg átvételekor „újra­élte” azokat a sikereket, amelyek a kitüntető címhez vezettek, más­részt büszke rá, hogy a szakmai zsűri ekképp jutalmazta egész éves kemény munkájukat. Ónozó Szabolcs fekvenyomó vi­lágbajnok kicsit a sportág sikerének is könyvelte az eredményt. Ahogy fogalmazott, bár boldog e cím és tavalyi világcsúcsa miatt is, hason­lóan örül neki, hogy végre a megyé­ben is kezdenek jobban fölfigyelni a korábban kissé mostohán kezelt sportágra. sz. zs. Első gólok az NB I-ben Fotex Veszprém - Komlói Bá­nyász 33-17 (17-10) Kézilabda NB I., férfiak. Veszprém, 700 néző. V.: Sze­mes, Varga. Veszprém: FAZE­KAS - Gulyás 4, Szaracsevics 3, Jovics 1, Diaz 3, Perez 4, PÁSZ­TOR 6. Cs.: ÉLES 5, Gál 2, Iváncsik 3, Tóth. Edző: Zdravko Zovko. Komlói Bányász: Pókos - Kalocsay, Harta 3, Papp 3, Csopics, Dömös 1, Szilovics. Cs.: Szabó T. (kapus), Egri 1, Frey T. 2, Kékesi 4, Tolsztih 2, Péter Szabó 1. Edző: Fenyvesi Károly. A komlóiaktól már az első fél­időben elhúzott a sztárok soka­ságát felvonultató hazai együt­tes. A vendégeknél a 18. percben megsérült a szerb beállós, Alek- szander Csopics, a játékosnak a bokája fordult ki: A sérülés első­re nem tűnik súlyosnak, a bara­nyai rangadóra várhatóan fel­épül Csopics. A második játékrészben már a cserejátékosoknak jutott főszerep Fenyvesi Károly csapatában. Az edző lehetőséget biztosított a fia­taloknak is, így ezt a harminc per­cet már az ifi- és juniorválogatott Szabó Tamás védte végig. Emlékezetes marad ez a ta­lálkozó Egri Ba­lázsnak és a szintén korosz­tályos váloga­tott Péter Szabó Dávidnak is, hi­szen mindketten a Veszprém el­len szerezték meg életük első NB I-es gólját. Fenyvesi Károly: - Készülünk a megyei rangadóra. Peter Szabó Dávid Röviden AZ MTEIII. kupagyőztes. A mo­hácsi 4. Farsangi-kupa labdarúgó teremtorna döntőjének eredmé­nyei: Görcsönydoboka - Bár 1-3, MTE III. - Véménd 4-3, Görcsöny­doboka - Sátorhely 0-3, MTE III. - Lippó 3-0, Bár - Sátorhely 1-6, Vé­ménd - Lippó 3-3. A 3. helyért: Bár - Véménd 1-4. Az 1. helyért: MTE III. - Sátorhely 1-0. (kma) AMERIKAI fallabdaverseny. Az Újhullám Squash Klubban rendez­tek a hétvégén amerikai (kisebb te­rületen játszanak és a plafont is használják) nyílt fallabdaversenyt felnőttek részére. A győzelmet a pécsi Komáromi Attila szerezte meg, a második helyen Szabó Pé­ter (Veszprém), a harmadikon Var­ga Ákos (Pécs) végzett. (kma) HALLÁSSÉRÜLTEK futballsi kere. A Pécsi Hallássérültek Sport Klubja Szegeden vett részt egy kispályás teremlabda­rúgó tornán. A pécsiek a 10 csa­patos mezőnyben a második helyet szerezték meg. (kma) HORVÁTH Bernadett háromszor a dobogón. A pécsi Profinfo SE csel­gáncsszakosztályának tagjai több versenyen indultak a közelmúlt­ban. Budapesten, a Bp. Honvéd rangsorversenyén súlycsoportjá­ban a felnőtteknél Horváth Berna­dett 1„ a junioroknál ugyanő és Kiss Viktória 2., Diviki Barbara 4., az ÚTÉ ifi Eb-válogatóján Horváth B. és Diviki 2. lett. Edzők: D. Ko­vács István, Vereckei Krisztián, (n) JÓK a pécsi lányok. Asztalitenisz NB II. nők: Pécsi AE - Polgárdi 13-5. Pécsi győztesek: Horváth 4, Pápainé 4, Bokor 3, Boros, és a Pápainé-Bokor páros. Férfiak. Pé­csi Tüke SE - Celldömölk 9-9. P. gy.: Csizmadia 4, Szeberényi 2, Pál 2, dr. Koronics. Bük - Pécsi Tüke 12-6. P. gy.: Csizmadia 2, Pál, Sze­berényi, a Csizmadia-Koronics és a Pál-Szeberényi páros. NB III. férfi­ak: Pécsi Tüke II. - Kaposvár 10-8. P. gy.: Galambos 3, Székelyhídi 2, Tóth 2, Cserfai, a Tóth-Cserfai és a Galambos-Székelyhídi páros, (n) EDZŐKÉPZÉS. A Német Labda­rúgó Akadémia módszereit bemu­tatva továbbképzést tartanak után­pótlásedzőknek február 17-én 9.45-kor Pécsváradon, a városi sportcsarnokban. Jelentkezni és a részletekről érdeklődni a 62/445- 751-es vagy a 30/9694-479-es tele­fonon lehet. (n) GRUNDBIRKÓZÁS. A grundbir kózó Diákolimpia megyei döntőjé­nek végeredménye: 1. Csokonai ált. isk., Pécs, 2. Mozsgó, 3.1. sz. gyakorló, Pécs. E három iskola ju­tott tovább a területi döntőre, (szz) ÚSZÁS. Pécsett rendezték meg az úszók diákolimpiái országos dön­tőjét. A baranyaiak jobb eredmé­nyei. 50 fiú gyors: 10. Kiss Máté (Sásd); 50 fiú mell: 8. Szabó Sán­dor (Belvárosi ált. isk., Pécs); 50 le­ány mell: Békés Ágnes (Jóka, Pécs); 4 x 50 fiú gyorsváltó: 7. Bel­városi, Pécs. (SZZ) Kosárlabda NB II. Veszprém - Komlói Bányász 66-67 (12-13, 9-11, 15-15, 23-20, 7-8) Nők. V.: Peiger, Kovács. Komlói Bányász: Kerekes 9/3, Majoros 2, MÉSZÁROS 14, Grünwald 3/3, MARCSIK 10/3. Cs.: Vámos 7, FODOR 6, Vanyek 16. Edző: Egri Nándor. Egri Nándor: - Az utolsó ne­gyed első három percét kivéve vé­gig szoros volt az eredmény. A hosszabbításban Grünwald há­rompontosának és Fodor utolsó másodpercekben dobott kosará­nak köszönhetően nyertünk. Bonyhád - PEAC-Mischl Autóház 101-79 (23-20, 19-19, 24-17, 35-23) Férfiak. PEAC-Mischl Autó­ház: Bán, Bartha 19, Balassa 3, NEMES 23, Szabó 7/3. Cs.: Mül­ler 6/6, URBÁN 16, Matus 2, Boldizsár, Czéh G. 3. Edző: Czéh László. Czéh László: - Agresszivitás­ban és keménységben minden ap­ró csatát elvesztettünk a mérkőzé­sen. Most a második hely megszer- zéséért kell hajtanunk. icm.a. » Totónyeremények 5. hét 13+1 nem volt 13 1 db 4 297 861 Ft 12 201 462 Ft 11 16 530 Ft 10 3186 Ft Hírek SZEDERKÉNYI TEREMELSŐSÉG. A szederkényi téli teremlabdarúgó torna végeredménye: 1. Délhús SE Szederkény 29 pont, 2. Ifjúság utca 26, 3. Corrado 25. A torna gólkirálya Hergenrőder Tamás (Ifjúság utca) lett 42 találattal, a legjobb mezőnyjátékosnak Szabó Józsefet (Délhús SE), a leg­jobb kapusnak Heid Lászlót (Délhús SE) választották. (kma) PÁROSBAN BRONZÉREM. A dobogó harmadik fokán végzett Erdélyi Szabolcs (Mohácsi TE) Kaiser Jánossal (Bp. Postás) az oldalán a Buda­pest Bajnokság ifjúsági asztalitenisz-versenyen. A mohácsi játékos egyé- niben az ötödik helyet szerezte meg a 90 fős mezőnyben, ________ikmai Péc s) esztergár l. l,19. uránvárosban, az olimpiával szemben Tel,; 72-253r459_........................... ■ ée U, a. KETTELEBE Ez nem akció! Ez SZENZÁCIÓ! íjj Jobb, mint bárhol! legtöbb minőségű 900 Ft/nr aiaw 3000 Ft/m2 helyett már Padlószőnyeg - KETTELE - Padlószőnyeg KETTELE • KETTELE * Kialakult a négyes döntő Csak egy megye I-es csapat került a legjobb négybe Pécsvárad-Harkány A Somberek, a Hosszúhetény, a Magyarbóly és a Kozármis- leny jutott a Krivicz Gyula emlékére kiírt megyei labda­rúgó teremtorna négyes dön­tőjébe. A Pécsváradon játszott elődöntő­csoport eredményei: Pécsvárad - Hosszúhetény 0-2, Töttös - Som­berek 2-5, Hosszúhetény - Töttös 3-0, Somberek - Pécsvárad 3-3, Hosszúhetény - Somberek 2-4, Pécsvárad - Töttös 2-4. A cso­portban a Somberek együttese végzett az élen 7 ponttal, a máso­dik a Hosszúhetény 6, a harma­dik a Töttös 3, negyedik a Pécsvá­rad lett 1 ponttal. A másik elődöntőcsoportban, Harkányban a következő ered­mények születtek: Magyarbóly ­Kozármisleny 4-1, Sellye - Felső- szentmárton 4-2, Magyarbóly - Felsőszentmárton 4-1, Kozármis­leny - Sellye 3-2, Magyarbóly - Sellye 2-1, Felsőszentmárton - Kozármisleny 5-5. A csoport vég­eredménye: 1. a Magyarbóly 9 ponttal, 2. a Kozármisleny 4, 3. a Sellye 3,4. a Felsőszentmárton 1 ponttal. A négyes döntő február 10-én, vasárnap 13 órakor lesz Pécsvára­don. A fináléba csak egy megyei I-es csapat, a Kozármisleny jutott be, a másik három együttes egy osztállyal lejjebb, a megye I. B- ben szerepel. Utóbbiak közül a Magyarbóly és a Hosszúhetény ősszel nagy­pályán nem volt annyira jó, hi­szen az idényt a 11., illetve a 13. helyen zárták, míg a Somberek 2. volt. ____________H. L Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, N1MMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Ba­ranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresz­tül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január l-jétől egy hónapra 1295 forint, ne­gyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különbö­ző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával Az újság a a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu- # dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., #%#* Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő «panda Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^/(ATESZ szerkesztőségi nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket, rendszerrel készült ISSN 0865-9133 tag,a

Next

/
Thumbnails
Contents