Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-28 / 58. szám
Leuei csaioi a magyar uiazo A családi pihenésnél előtérbe kerülnek jUáegészítő programok A magyar utazók 7(F80 százaléka ilyenkor télidőben az európai síparadicsomokat keresi fel nagy előszeretettel. A pályák többségén remek hóviszonyok várják a téli sport szerelmeseit. A nyugati síterepek vendégvárói ma már egyéb programokkal is készülnek a szezonban. /J Míg a korábbi években a szlovák és lengyel slterepek mellett maximum Szlovéniába vagy Ausztriába merészkedett el a magyar, ma már sokan kelnek útra, hogy Svájcban, Olaszországban vagy Franciaországban csatoljanak lécet. Az árak a célországoktól, illetve a szállás és az ellátás minőségétől függenek. Míg egy tábori körülményeket nyújtó szlovák síút bérlettel együtt 30-40 ezer forint körül kigazdálkodható, egy középáras, félpanziós tiroli kirándulás 80-90 ezer forintba kerülhet személyenként. A rendszerváltás évei óta rengeteget fejlődtek, így az osztrák síterepek komoly vetélytársaivá váltak a volt szocialista országok sí- paradicsomai. Éppen ezért az éleződő versenyben egyre nagyobb szerepet kapnak a sport mellett ajánlható pihenési, szórakozó- j si lehetőségek. Ez az a terület ahol az osztrákok az elmúlt években igen nagyot léptek előre. Ma már nincs olyan tiroli, karintiai sípálya, amelynek szállásadói vagy más turisztikai vállalkozói ne biztosítanának lehetőséget egyéb hasznos időtöltésre. A téli szezonban is megtelnek a fit- nesztermek és szépségápoló, illetve egészségközpontok, sokan hódolnak a havas lovastúrák, gasztronómiai különlegességek, gyógyfürdőzések élményeinek. Az alternatív programok különösen kelendőek a családi utazások alkalmával, amikor a kisebb gyerekek, a családanyák, illetve az utazókat elkísérő nagymamák nem, vagy nem olyan intenzíven hódolnak a síelés örömeinek, hogy minden nap lécet csatoljanak. Az elmúlt három évben új irányokat is vettek a k magya- rok té- li túegykori sorozatból ismert Brinkmann professzor háza, ami valójában múzeum-tájházként működik. Egy kicsit hosszabb utazást kell vállalni, ám a visszatérők szerint megéri felrái. A családi kirándulások kedvelt célpontjává vált a német Fekete-erdő. Itt az elmaradhatatlan síelés mellett téli szépségükben látogathatók a hangulatos kisvárosok. Az éttermek valódi feketeerdei különlegességekkel - spárga és vadételek, sonka, badeni csigaleves stb. - várják a betérőket, desszertnek pedig nem mást kínálnak, mint feketeerdő-tortát. A környék egyik télen is látogatható közkedvelt nevezetessége az keresni ilyenkor a finn sarkkör városát, Rovaniemit. A város repülőtere óriási charter-forgalmat bonyolít a hosszú téli szezonban. Egyre több magyar család is felkerekedik, hogy meglátogassa a város szomszédságában lakozó Joulupukkit, azaz a Mikulást. Az utazást itt is össze lehet kötni a sporttal, lesiklás helyett azonban inkább a sífutást és a motoros szánkózást ajánlják a vendéglátó helybeliek. Kaszás E. PÉCS, FERENCESEK u. 23, OUTDOOR ALPIN TECHNIQ Megújuló Í<UL^/ Pécsett! A mór több mint öt éve a kaland- és extrém sportok művelőit kiszolgáló Ferencesek utcai KA.a*J turisztikai szaküzlet megújuló arculattal és árukínálattal várja újabb vásárlóit. Az “OUTDOOR" ruházat és felszerelések kibővített kínálata a "normál utcai "felhasználók számára is választási lehetőséget kínál. A legkorszerűbb víz- és szélálló, de egyben páraáteresztő anyagokból (pl.:GORE-TEX) készült túracipők, dzsekik, nadrágok és sapkák a mindennapos használatra is kiválóan megfelelnek, és nem is feltétlenül drágábbak a divatos márkáknál. Persze a “COLUMBIA", a "NORTHLAND" az “RP 'márkák ruhái, az ASOLO és AKU túracipők még rosszindulattal sem divatellenesek. Ahhoz, hogy ezek a termékek hosszú időn keresztül megőrizzék kedvező tulajdonságaikat a NIKVAX márkájú ápoló és impregnáló szerek is természetesen beszerezhetők a boltban. Ma már a profi kaland sportokhoz szükséges felszerelésekért sem kell a fővárosba utazni, hiszen akár extrém igényeket is kielégítő hátizsákok, hálózsákok, sátrak és egyéb hegymászó és barlangász felszerelések is elérhetők a boltban. Még a magyar Himalája- expedició által használt ruházat is megvásárolható. Az ipari alpinistáknak is kellemes meglepetést jelenthetnek az OMMF minősítésű FRENDO' kötelek, karabinerek, sisakok. 88 mm x 128 mm- es hirdetés A sikeres kalandhoz tehát elég a megújuló a Ferencesek utcájában. Utazás 5