Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-23 / 53. szám

2002. Február 23., szombat T Ü K * " 5. OLDAL A kereskedők fele nem ad számlát Baranyai körkép Az adóhatóság legutóbbi ellen­őrzéssorozatának eredménye: bár a korábbiakhoz képest már valamivel többen adnak szám­lát a megvásárolt árucikk elle­nében, a vizsgált vállalkozók közel felénél még mindig talál­tak hiányosságot az ellenőrök. Az APEH megyei járulékigazgató­ságának osztályvezetője, Bekelbo- . lya lapunknak elmondta: a bi­zonylatok kiadásával kapcsolat­ban javuló tendencia figyelhető meg, a korábbiaknál némileg jobb eredményt hozott a mostani ak­ció. A hatóság szakemberei egyéb­ként a megye vendéglátóit, üzlete­it, kereskedőit ellenőrizték. A mulasztások még mindig fel­tűnően magas aránya mögött álló fő ok természetesen a valós bevé­tel eltitkolásának szándéka. Sok esetben azonban az is közreját­szik a lebukásban, hogy az alkal­mazottaikat gyakran cserélik le az üzletek tulajdonosa, és a gyakor­latlanabb eladók egyszerűen nem figyelnek kellőképpen mindenre. Számla- és nyugtaadási kötelezettség B mulasztási aránya Baranya megyében Forrás: APEH Baranya egyéni vállalkozók Megyei Igazgatósága-társas vállalkozások 56% 44% 49% I 51% 47% ^ 1! ■ i i M 11­l i f ii 11 1 1 1! Szolgáltató­Vendéglátó­Egyéb keresk. egységek ipari egységek egységek Az APEH legtöbbször véletlen­szerűen választja ki a vizsgálatok alanyait, de olyan adózók is a ha­tóság látókörébe kerülhetnek, akik késedelmesen adták le bevallásu­kat vagy már korábban is követtek el szabálysértést. Az osztályvezető megerősítette lapunk információ­ját, miszerint a megyei igazgatósá­gok alkalmanként egymás revizor- jait is „kölcsönveszik”, ha ezt szükségesnek látják. Cáfolta ugyanakkor, hogy mindezt azért Számlatan A valós bevételek és kiadások eltitkolásának valóban legegy­szerűbb módja a számlákkal és bizonylatokkal való manipu­lálás: a kereskedő a vásárlás végén egész egyszerűen nem üti be a pénztárgépbe az átvett összeget, „feketekasszából” ad vissza, vagy számla helyett nem hitelesített nyugtát ad. teszik, hogy az „ismeretlen” ellen­őrök ne keltsenek feltűnést, és a hatóság könnyebben és hatéko­nyabban csaphasson le. Lapunk úgy tudja, előfordul, hogy az ape- hosok egy-egy kisebb település üzleteiben egyidőben jelennek meg, hogy a tulajdonosok ne érte­síthessék egymást a várható ellen­őrzésekről. A bírság mértéke első alkalom­mal 100 ezer forintig terjedhet; ha valakit újbóli mulasztáson kap­nak, akkor az összeg megduplá­zódhat. Ha egy kereskedőt egy éven belül többször is megbüntet­nek az ellenőrök, akkor a pénzbír­ságon kívül további hat munka­szüneti napon az üzletét sem nyit­hatja ki. ________ __________ S. A.-T. G. ____________Hírek___________ HO SSZÚHETÉNYBEN, miután a tisztiorvosi szolgálat is jóvá­hagyta a falu új egészségügyi centrumának működését, min­den akadály elhárult az intéz­mény megnyitása elől. A gyer­mek- és fogorvosrendelőnek, va­lamint a családvédelmi szolgálat­nak otthont adó új intézményt március elsején vehetik birtokba a falubeliek. Közben tovább foly­tatódik a régi iskola udvarán ki­alakított telkek közművesítése. Az önkormányzat a közeli jövő­ben a bejárathoz vezető útsza­kasz kialakítását végezteti el a szakemberekkel. A nyolc­százötven négyzetméteres építési telkeket másfél millió forintos áron értékesítik. (mb) PÉCSETT lakossági fómmot ren­dez Pécs polgármestere, dr. Toller László február 26-án, kedden 17 órakor a polgármesteri hivatal nagytermében (Széchenyi tér 1., II. emelet). Az összejövetel témá­ja: a lakóépületek energiatakaré­kos felújításának önkormányzati támogatása és az energiakorsze­rűsítési pályázatok közalapítvá­nyi segítése. (ns) SOMOGYHATVANBAN most már három rendezett zöld terület található az önkormányzat jóvol­tából. A volt kastély védett arbo­rétumparkját két hektáron kitaka­rították, megóvják például a 100-150 éves hársakat és fenyő­ket. Jól mutat a millenniumi park és az új sziklakért is. (cs) PÉCSVÁRAD határában tegnap este meggyulladt az avar és égett több mint egy hektáron. Késő éj­szakai lapzártánkkor a tűzoltók még dolgoztak. _______________________________________ISA) Itt nem támad a krumplivész A növénybetegség miatt az árak is emelkedhetnek Pécs Az ország több pontján, így Hajdú- Biharban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében vagy a szomszédos Bács- Kiskunban is észlelték a barna rot­hadásnak nevezett burgonyabeteg­séget. A kór a vetőgumóval terjed, és a beteg növényen nem alakul ki megfelelő termés vagy a tárolás so­rán a burgonya jó része elrothad. Egyes hírek szerint már Baranyában is felütötte a fejét a baktériumfertő­zés, azonban dr. Németh József, a megyei növényvédelmi állomás bakterológiai laboratóriumának ve­zetője határozottan cáfolta ezt az in­formációt. A szakember kifejtette: folyamatosan ellenőrzik a mintákat, a hazai és a külföldi vetőgumókat is beleértve, de a megyében nem talál­tak fertőzésre utaló jelet. Baranya egyébként 2000-ben és tavaly is mentes volt a barna rothadástól. A betegség a gyümölcsök tűzel- halásánál is gyorsabban terjedhet, ezért a hatóságok a fertőzés tényé­nek vagy alapos gyanújának ese­tén zárlatot rendelhetnek el a föld­re, oda bizonyos ideig (ez akár éveket is jelenthet) nem lehet krumplit vetni. A szakemberek szerint egyéb­ként, ha a betegség nagy mértékű lesz, az akár a burgonya árára is ki­hathat, bár még a külföldről beho­zott krumpli ára módosíthatja a pi­acot. NY. SZ. A PÉCSI HASS MIHÁLY TÉRÉN ismeretlenek összetörték az emléktáblát, amely azt volt hivatott meg- örökíteni, hogy az ott álló lakóépületeket az egykori KISZ építette.______________fotó: müller andre/ Drogellenes fórum alakul Pécs arra, hogy a fórumot létrehozza és egy évenjceresztül működtesse. A jövő héten alakul meg Pé- A Fórum tagjai között szerepel- csett a városi Kábítószerei- nek az önkormányzati szervek és lenes Együttműködési Fórum, szakbizottságok ugyanúgy, mint az érintett egészségügyi intézmények, -'Február 27-én alakul meg a Pécs civil szervezetek és szakemberek, Városi Kábítószerellenes Együtt- vagy a rendőrség egységei is. működési Fórum: a létrejövő szer- A megelőzés fontosságát hang­vezet célja egy olyan aktív cselekvé- súlyozza dr. Szemelyácz János, a si program megalkotása lesz, Baranya Megyei Drogambulancia amellyel helyi szinten hatékonyan vezetője. Úgy véli, amíg a veszé- kezelhető a drogok által okozott lyeztetett közösségekbe, csopor- problémacsoport - tájékoztatta a tokba, iskolákba, egyetemre haté- Dunántúli Naplót dr. Endrei Dóra, a konyán el lehet juttatni a drogelle- városháza egészségpolitikai cső- nes információkat, nagyobb az portvezetője. Az Ifjúsági és Sport- esély arra is, hogy kevesebb drog­minisztérium meghívásos pályáza- beteg kerüljön később az egész- tán nyert a megyeszékhely pénzt ségügyi ellátásba. __________tg. To vább csökkent a határforgalom Bűnügyi-felderítő munkája során a határőrség a jövőben nem­csak a határ menti községekben, hanem Baranya és Tolna me­gyék egész területén, valamit Somogy megye huszonnégy, illeté­kessége alá tartozó településén is gyakrabban fog megjelenni. Pécs A személy- és a gépjárműforga­lomban tavaly tapasztalt mintegy huszonöt százalékos csökkenés az év eddig eltelt időszakában tovább folytatódott a Pécsi Határőr Igazga­tóság területén, vagyis a Horvátor­szággal szomszéuos Somogy és Baranya megyei határszakaszon. A csökkenő forgalom mellett tovább­ra is elmondható, hogy a térségben alacsony az illegális migráció és az ehhez kapcsolódó szervezett bű­nözés. Az ukrán határszakaszhoz képest kedvező helyzetben a Pécsi Határőr Igazgatóság nyugodt kö­rülmények között készülhet fel az uniós csatlakozásra, amelynek - szervezetre szabott - feltételeit 2003. december 31-ig kell teljesíte­nie.- A jelenlegi álláspont szerint mind a jugoszláv, mind pedig a horvát határszakaszt az Európai Unió leendő külső határaként ke­zeljük - mondta Dakos József ezre­des, a Pécsi Határőr Igazgatóság vezetője a szervezet munkáját érté­kelő tegnapi sajtótájékoztatón. - Az integrációhoz kapcsolódó fel­adatainkat továbbra is az eddigi tempóban és színvonalon kell vég­rehajtanunk, további lépések szük­ségesek még az idegennyelv tudás és az informatikai ismeretek bőví­tése, alkalmazása területén. Ha külső határrá válunk, akkor itt be­lépve az Unión belül szabad lesz az út bárki számára. A határregisztrációs rendszer már teljesen kiépült és működik is az igazgatóság területén, és az ez­redes szerint beváltotta a hozzá fű­ződő reményeket. Országosan mintegy nyolcvanhétmillió ki-, il­letve belépést regisztráltak az el­múlt évben és a belépés feltételei­nek hiányában harmincegyezer főt nem engedtek be az országba.- Két év alatt meg kell három­szoroznunk a létszámunkat, idén hetvenhárom tiszthelyettes és hat tiszt felvételére kaptunk lehetősé­get - mondta az igazgató. - A bűn­ügyi-felderítő munka során a jövő­ben nemcsak a határ menti közsé­gekben, hanem Baranya és Tolna megyék egész területén, valamit Somogy megye hozzánk tartozó részén is gyakrabban fog megje­lenni. S. G. Bevált a műszakbusz Sásd-Komló Sásd, Oroszló és Magyarszék Pécsre bejáró dolgozói műszak­kezdéshez igazodó buszjáratok indítását javasolták korábban. Ügyüket felkarolta a három tele­pülés önkormányzata és a Pan­non Volán Rt. komlói forgalmi üzeme. A próbajáratnak már az első egy hónapja alatt kiderült az utasszámlálási adatok alap­ján, hogy érdemes Pécs és Sásd között műszakbuszt közleked­tetni. így ugyanis az éjszakai és a második műszak munkásai időben elérik munkahelyüket, illetve gyorsan hazajutnak. Az elmúlt több mint egy év igazolta a lakossági indítványra szervezett esti és késő éjszakai járat létjogosultságát, hisz maxi­mális a kihasználtság. Mellesleg az autóbusz megáll a falvakban is, ha valaki jelez a sofőrnek. Mint értesültünk, várhatóan már idén ugyanilyen utasszállí­tó vállalkozásba fog a Volánnal együttműködve Sásd, amennyi­ben az új ipari területen egy üzem építése megkezdődik. Ha­sonló indítvány várható Magyar­szék községvezetőségétől is, ha ott megindul az aszfaltüzem ki­alakítása. CSUTI J. ___________________________________________________________________Interjú; A terror háza _______________________________ „E z a ház egy abnormális kor üzenete” Az Andrássy út 60. „szürkületi zóna” lett Magyarországon. Az egykori nyilas majd ÁVH-s központ a Terror Házaként nyit ka­put vasárnap, a kommunizmus áldozatainak napján. A ház igazgatója, Schmidt Mária szerint örök mementóként. DN: - Hogy sikerült a Ház?- Úgy, ahogyan azt szerettem volna. Egy abnormális kor üzenetét közve­títi a mának. Azokról szól, akikre sárga csillagot ragasztottak és halál­táborokba küldtek, és akikre éjsza­ka fegyveresek rontottak, hogy ki­rángassák ágyukból és lakásukból. És azoknak szól, akik nem tudják, mit jelenthet egyik napról a másikra verőemberek kezére kerülni, disz­nóólban, birkahodályban ébredni. DN:-Ön vagy a családjából má­sok átéltek-e hasonlókat?- Szerencsére nem. Mindössze nagyapámat tartóztatták le az ötve­nes években a rendőrök, de állítólag két pofonnal megúszta a dolgot. DN:- Támadások kereszttüzében nyitnak vasárnap kaput. Mi lehet a háttérben?- Minden bizonnyal akadnak so­kan, akiknek nem teszik a dolog, hi­szen derekasan kivették részüket a terrorból, s ma esetleg éppen abban a házban, azok között a bútorok kö­zött élnek, amiket másoktól elvet­tek. DN:- E közép-európai terrorpa­noptikumban fényképek is látha­tók, névvel és születési évszámmal a ma is köztünk élő várbírókról, verő­emberekről, a koncepciós perek ki­agyalóiról- Vállaljuk, mint ahogyan a bűnö­söknek is vállalniuk kell tetteiket. Ha kell, állunk a szémélyiségi perek elé­be. DN:- Önt is megfenyegették. Ho­gyan, mivel?- Többször is telefonon. Azt mondták, megölnek. DN:- Hogy fogadta?- Egy pillanatra megrettentem. DN:- Előfordulhatott-e, hogy ugyanaz a személy nyilasként és óvásként is vallatott, illetve mindká érában a cella lakója volt?- Az ilyesmi nem ritka. Áldoza­tok többen voltak, de a „szakembe­rek” között is akad jónéhány, aki mindkét szervezetnek hűséges ki­szolgálója volt. Egykori csendőr­tisztként segédkezett például az ávó létrehozásában Gyenes Dienes Ist­ván. DN:- Mennyivel több a Terror Há­za a középkori várak kínzókamrái­nál?- Iszonyatosabb. Itt az ember a bőrén érzi azt, hogy milyen volt a nagy hazugságok százada. DN: - A ház látványtervezője F. Kovács Attila, hollywoodi filmes.- Ő volt Szabó István Oscar-díjas rendezőnk Napfény íze című film­jének látványtervezője is és több amerikai megbízatást mondott le a Terror Háza miatt. DN:- így a hatás nem maradhat el.- Csak jelezném, hogy a ház megtekintése, a sajtóbemutató után a hazai és külhoni médiumok képvi­selői hosszú percekig nem tudtak megszólalni. DN: - A Terror Háza a világon egyedülálló?- Vilniusban most kezdik egy ha­sonló múzeum létrehozását. Náluk is azonos épületben székelt a Gesta­po és aztán a KGB. De nekik kony- nyebb a dolguk, hiszen a „pince” érintetlenül megmaradt a kivégzés helyeivel, vallatóeszközökkel. De másutt is, Moszkvában, Rigában, Tallinnban, sőt Lengyelországban is lépni szeretnének. DN:- A ház nemzetközi kuratóri­umának tagja. Zbigniew Brzezinski, az Egyesült Államok egykori nem­zetbiztonsági tanácsadója is. Hogy került a csapatba?- Személyes ismeretség révén. DN:- Akad, aki szerint Brze­zinski nem is tud a ház láezéséről?- Én is szembesültem ezzel az ál­lítással. Mindenesetre majd az ame­rikai politikus megnyitóra küldött levelét felolvasom. DN:- A hivatalos nyomtatvá­nyaik lógójában mindkét önkény- uralmi felségjel ott van. Kitől kér­tek rá engedélyt?- Senkitől. A törvény alapján oktatási célokra lehet a vörös csil­lagot és a nyilaskeresztet is hasz­nálni. így együtt, egymás mellett pedig még nem fordultak elő a történelemben. kozma ferenc Dr. Schmidt Mária 1972-79 kö­zött végezte el az ELTE bölcsész­karát, dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Történe­lemtudományi Intézetben, 1999- től a XX. Század Intézet (ma XXI. Század Intézet) főigazgatója, 1998-tól a miniszterelnök főta­nácsadója. Publikációinak zömét a magyar holocaust történetének fel­dolgozásából, illetve az ávósvilág időszakának kutatásából írta. Ösz­töndíjasként hosszabb időt töltött Ausztriában, Izraelben és az USA- ban, vendégtanárként dolgozott az innsbrucki egyetemen. Válogatott tanulmányait 1998-ban a Magvető jelentette meg, Diktatúrák ördög- szekéren címmel.

Next

/
Thumbnails
Contents