Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-02 / 32. szám

2002. Február 2., szombat H I R P E T E S 13. OLDAL A nyugalom kényeztet „Abban sohasem lehetsz biztos, hogy az ellenfél nem fog megtámadni, de abban igen, hogy támadhatatlan vagy.- Csen Szn kínai hadvezér ie. 2000-ből szár­mazó mondásának igazságáról beszélgetünk a pécsi székhelyű PROFINFO TEAM Vagyonvé­delmi, Biztonságtechnikai és Magánnyomo­zói Részvénytársaság vezetőivel. Ők azok, akik nap mint nap találkoznak a fenti bölcse­let máig ható érvényességével. 1995-től, a cég megalakulásától kezdődően, az év 365 nap­ján kell ezt bizonyítani megbízóik részére. Be­szélgetésünk első részében a múltról kérdezem Péter Pétert, a cég elnök-vezérigazgatóját.- A PROFINFO TEAM Kft. megalakításá­nak ötlete 1995-hen fogalmazódott meg ben­nünk. Ekkor még társaimmal együtt az Or­szágos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bű­nözés Elleni Szolgálatának tagjai voltunk, s úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk magunkat a civil életben. Az ötlet megvalósítása 1995 júniusára érett be, s megalakítottuk rész­vénytársaságunk jogelődjét. Tulajdonostár­saimmal, akik ma is aktív tevékenységet vál­lalnak a cég vezetésében, megfogalmaztuk a mai napig érvényes üzletpolitikánkat. Ennek alapján szolgáltatásainkat - mind a magyar, mind a nemzetközi bűnözés elkövetési mód­szereinek, ám sajátos, hazai megjelenési for­máinak ismeretében - az üzleti élet olyan ki­emelt területeire koncentráljuk, ahol a ki­emelt veszélyforrások mellett az anyagi koc­kázat is jelentős.- Ez volt a múlt, most beszéljünk a jelenről.- Jelenleg Pécs mellett Budapesten, Debre­cenben, Egerben, Győrben, valamint Kecske­méten működik területi igazgatóságunk. Az igazgatóságok által lefedett régiókban a hoz­zánk forduló ügyfelek ugyanazt a szolgáltatá­si vertikumot és természetesen az ezzel páro­suló színvonalat kapják. Cégünk a kezdetek­től a vagyonvédelmi szolgáltatások közül há­rom nagy területtel foglalkozik. Első helyen a legnagyobb létszámot fog­lalkoztató vagyonvédelmi szolgáltatásunkat emelném ki. Biztonsági őreinkkel szemben támasztott szigorú kiválasztási és ellenőr­zési rendszerrel kívánjuk elérni ezen a téren is, hogy megbízóink által magasra emelt mércének megfe­leljünk. A jogsza­bályok által tá­masztott követel­mények (személy- és vagyonőr-iga­zolvány, kamarai tagság stb.) meg­létén túl a nálunk szolgálatot teljesí­tő biztonsági állo­mány saját köve­telményrendsze­rünknek megfele­lő, szigorú felvéte­li procedúrán esik át. A szakmai ve­zetőkkel folytatott beszélgetés után pszichológiai vizs­gálat, majd pedig egy életmódvizs­gálat következik. Felvételre csak ezek együt­tes, pozitív eredménye .után kerülhet sor. Azt követően pedig, hogy munkatársaink lettek, folyamatos szakmai továbbképzést kapnak különböző speciális elméleti és gya­korlati tréningjeinken. Munkavégzésük so­rán pedig továbbra is folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk állományunkat.- Hajói értem Önt, akkor felkészültségükkel, szakmai tapasztalataikkal, valamint a humán erőforrás kiválasztása és foglalkoztatása során alkalmazott módszerákkel 100 százalékos biz­tonságot ígérnek.- Felelőtlenség lenne tőlem, ha erre a kér­désre igennel válaszolnék. Bármilyen jelen­tős energiát összpontosítunk arra, hogy mun­katársaink a legtökéletesebb felkészültség­gel, technikával szolgálják megbízóink biz­tonságát és érdekeit, azt csak 99%-ban tudjuk szavatolni. A fennmaradó 1 százalékra ezért - cégünk valamennyi tevékenységére vonat­kozóan a Signal Biztosító Rt.-vei - évi 200 millió forint értékű felelősségbiztosítást kö­töttünk.- Kérem avasson be, mi módon készül Önöknél egy árajánlat? - kérdezem Fekete Gá­bort, a cég biztonsági igazgatóját:- Társaságunk szakemberei minden eset­ben egy úgynevezett kockázati analízist ké­szítenek, melynek során biztonsági szem­pontból felmérjük a védendő objektumot, s ennek eredményeként kidolgozzuk a létesít­mény védelmi koncepcióját. Ennek eredmé­nyeként születik meg egy, az adott objektum­ra szabott árajánlat.- A PROFINFO TEAM Rt. igen jelentős refe­rencialistával rendelkezik. Felsorolna néhá­nyat ezek közül.- Régiónkban legjelentősebb megrendelő­ink között tudhatjuk az Elcoteq Magyaror­szág Elektronikai Kft.-t, az Eimo Precíziós Műanyaggyártó Kft.-t, a Pécsi Vízmű Rt.-t, or­szágos viszonylatban pedig a Magyar Olaj- és Gázipari Rt.-t, a ZWACK Unicum Rt.-t, az AVON Cosmetics Kft.-t, valamint a Westel Mobil Távközlési Rt.-t. A A PROFINFO Tüzér utcai székháza fotók: tóth László Vizsgafelkészítő tanfolyam személy- és vagyonőri szakképesítéshez- Térjünk át a második nagy terü­letre, a magánnyomozásra:- Ez a szolgáltatás - válaszol a cég vezérigazgatója - talán az át­lagember számára nem jelent mást, mint csalfa feleségek utáni puhatolózást, vagy eltűnt gépko­csik felkutatását. Ezek is egyfajta magánnyomozói megbízások le­hetnek, azonban PROFINFO TE­AM Rt. e tevékenység keretében mékek, márkák hamisítóit derít­jük fel.- Mi a harmadik tevékenység, amivel önök foglalkoznak?- Társaságunk évente több vizsgafelkészítő tanfolyamot in­dít - a Baranya Megyei Munka­ügyi Központtal együttműködve - a személy- és vagyonőri szakké­pesítést megszerezni kívánók ré­szére. Ebben az évben tervezzük Magas szakmai színvonalú személy- és vagyonőri vizsgákra felkészítő tanfolyamokat in­dítanak nem ilyen jellegű feladatokat lát el. A hozzánk fordulók részére a gazdasági döntések előkészítésé­hez, megalapozásához nyújtunk segítséget a meglévő, vagy leen­dő partnerek bontásvizsgálatá­val, a piaci pozíciók megőrzése és megerősítése céljából piacku­tatást végzünk, illetve védett ter­egy speciális testőrképző kurzus beindítását. A tanfolyam ideje alatt nagyon komoly szakmai el­méleti, speciális lőelméleti, önvé­delmi, taktikai és protokollisme- reteket, elsősegélynyújtást, rob­banószer-, lőfegyver- és lőszeris­mereteket oktatunk. A Új ágazat: a biztonságtechnika Ember és technika más dimenzióban- Beszéltünk a cég megalakulásá­ról, érintgettük a jelent, ezután sze­retném, ha a jövőről mondana va­lamit.- Mielőtt az előttünk álló felada­tokról és a célokról beszélnénk, egy picit vissza kell kanyarodni az el­múlt évhez. Ekkor a PROFINFO Indulásra kész az akciócsoport TEAM életében két nagyon fontos esemény történt, amely alapvetően meghatározza az elkövetkező idő­szakot. Az első, hogy társaságunk tavaly áprilistól részvénytársasági formában működik tovább. A másik jelentős lépés, - s erről szeretnénk kicsit bővebben beszélni - a cég igazgatótanácsának döntése értel­mében egy új ágazat kezdte meg működését, ez pedig a biztonság- technika.- Tudomásom szerint országosan és régiónkban is több, hasonló pro­fillal működő cég van. Nem gondol­ják, hogy a biztonságtechnikai ága­zat kiépítéséről szóló döntés egy ki­csit elkésett? - kérdezem ár. Orbán Lászlót, a társaság biztonságtechni­kai igazgatóját.- Természetesen mérlegeltünk sok lehetőséget, mielőtt az igazgató- tanács meghozta döntését. Ebben nagy szerepet játszott a már meglé­vő ügyfélkör egyre erőteljesebb nyo­mása. Gyakran tették fel a kérdést, hogy ha a PROFINFO TEAM Rt. véd minket, felderítéseket végez ré­szünkre, akkor a biztonságtechni­kát miért nem ők szerelik, s ami en­nél is fontosabb, az objektumaink­ból kimenő jelzések miért nem a cég ügyeletén jelennek meg, s miért nem ők reagálnak rá. Ezekre a kér­désekre pedig megnyugtató választ illik adni. Ez volt az egyik oldal, a je­lenlegi megbízóink ol­dala. A másik oldal vizsgálata során arra a következtetésre jutot­tunk, hogy amennyi­ben ugyanazt a szolgál­tatást nyújtjuk, mint a piac többi szereplője, akkor valóban jogosan vetődik fel az a kérdés, amelyet megfogalma­zott. Komolyan hi­szünk abban - s ezt bi­zonyítjuk cégünk közel 7 éves eredményes mű­ködésével is -, hogy a szolgáltatás minőségé­nek és színvonalának magasabb szintre emelésével nagy szeletet tu­dunk kihasítani a piacból.- Kérem, fejtse ki kicsit bővebben, hogy ez mit is jelent az önök szakte­rületén belül- Ez természetszerűleg nem csupán annyit jelent, hogy jó mi­nőségű termékkel szolgáljuk ki a hozzánk forduló ügyfeleket, ha­nem mást, többet is kínálunk. Megrendelőink részére komplex rendszereket ajánlunk, amelynek egy része - természetesen a legfon­tosabb része - a riasztó. Az „intel­ligens lakást”, az „önműködő ott­hont” kínáljuk. Ez egy olyan komplex rendszer, amely magá­ban foglalja a világítás, a hűtés-fű­tés és páratartalom, a teljes bizton­ságtechnika, a videó-megfigyelés, a szórakoztató elektronika, a ház­tartási berendezések, a redőny és kaputechnika, az öntözőberende­zés és egyéb kényelmi berendezé­sek szabályozását, vezérlését. Ez - teljesség igénye nélkül - a követke­zőket jelenti:- a programozás alapján nap­szaknak megfelelően változik az egyes helyiségek hőmérséklete;- a riasztórendszer egyes felhasz­nálóihoz különböző térbeli és idő­beli jogosultságok rendelhetők;- jelzést küld a távfelügyeleti köz­pontnak, ha gyermekünk adott idő­pontig nem érkezik haza;- krízishelyzetben (tűz, csőtörés stb.) riasztójelet küld a felügyeleti központnak és megteszi az elsődle­ges lépéseket (elektromos készülé­kek kikapcsolása stb.);- redőnyök automatikus vezérlé­se előre meghatározott időpontok alapján;- elektromos hőtermelőknél ér­zékeli a kedvezőbb, éjszakai tarifa szerinti olcsóbb energiát. A tulajdonosnak lehetősége van arra, hogy az egyes területeken az automatikus vezérléstől eltérjen és a rendszert távirányítóval, számító­gépről, telefonon vagy interneten keresztül szabályozza. A felsoroltak csupán egy részét jelentik a számtalan lehetőségnek, amelyekkel nyugodtabbá, kényel­mesebbé, komfortosabbá tehetjük mindennapjainkat, s mindezt elér­hető áron. Ennek tükrében fogal­maztuk meg szlogenünket is, mely szerint „A nyugalom kényeztet”.- Az ön által elmondottak a biz­tonságtechnikát és a hozzá kapcso­lódó egyéb funkciókat öleli fel. Más szolgáltatásokban is képesek többet nyújtani?- Természetesen, hiszen úgy gondoljuk, hogy ehhez a pluszhoz kapcsolódni kell a többi szolgálta­tásnak is - válaszol dr. Orbán Lász­ló. - Elsősorban itt, a cégünk szék­házában üzemelő távfelügyeleti központ, és az innen irányított mo­bilcsoportok munkáját emelném ki. Ügyeleti szolgáltatásunk nem csu­pán azokat az alapfeladatokat látja el, melyek egy ilyen jellegű szolgál­tatásnál jelentkeznek, hanem meg­rendelőinknek olyan többletet nyúj­tunk, amely hozzájárul biztonságá­nak, nyugalmának fokozásához. Egy példát említenék meg: semmi­féle többletköltséget nem jelent az, hogy megbízónk olyan kéréssel for­dul hozzánk, hogy az iskolai ren­dezvényről a késő esti órában haza­térő gyermekét kísérjük haza a buszmegállótól.- Meggyőződésünk, hogy ezen a területen csak abban az esetben le­het jobban szolgáltatni - mondotta dr. Orbán László -, ha egy esetlege­sen bekövetkező eseményre a lehe­tő leggyorsabban reagálunk. A reak­cióidőt úgy tudjuk lecsökkenteni, A diszpécserszolgálat éjjel-nappal működik ha ott tartózkodunk, ahol az ese­mény bekövetkezik. Ez tehát annyit jelent, hogy a mobilcsoport nem az ügyeletén várva és onnan indítva ér­kezik a helyszínre, hanem az álta­lunk felügyelt területen járőrözve, a riasztás vételétől számított rövid idő alatt tudja megkezdeni az intézke­dését így lehetőségük van egyes ob­jektumok visszatérő, ismétlődő jel­legű ellenőrzésére is. Természete­sen ezt a tevékenységet nem lehet „utcáról felvett” biztonsági őrökkel ellátni. A szolgálat tagjai több beve­tésen vettek már részt, nagy intéz­kedési rutinnal rendelkeznek. Mun­kájuk hatékonyságát fokozza cé­günk által biztosított folyamatos, in­tenzív elméleti és fizikai továbbkép­zésük is.- Amit ön elmondott, azt jelenti, hogy azok, akik csupán riasztóbe­rendezést szeretnének a lakásukba, hiába keresik fel a céget.- Egy olyan cég, amely a lakosság számára végez szolgáltatást, nem rekeszthet ki megbízói közül senkit. Értelemszerűen mi sem tesszük ezt, sőt azon ügyfelek részére, akik nem rendelkeznek a telepítéshez szüksé­ges anyagi fedezettel - az egyik pénzintézettel kötött megállapodá­sunk alapján - részletfizetési konst­rukciót dolgoztunk ki. Annak érde­kében, hogy a hozzánk fordulók idejével takarékoskodjunk, munka­társaink a teljes hitelügyintézés le­bonyolítását magukra vállalják.- Előzetes beszélgetésünk alkal­mával említette, hogy egy új, a táv- felügyeleti rendszerhez illeszkedő szolgáltatással is megjelennek a piacon.- így van, a műholdas gépjármű- követő rendszerről van szó. A GPS- egységet a védett gépkocsiba, rejtet­ten építik be, amely érzékeli a lopá­si kísérletre utaló jeleket, s jelzést küld a távfelügyeletre. A vezérlő egységriasztásként értékeli az ille­téktelen ajtónyitást, az azonosítás nélküli motorindítást, az emelést és a vontatást. Az ügyeletes a jelzést követően értesíti a területileg illeté­kes rfendőri szervet. A hatóság intéz­kedése alatt mindvégig kapcsolat­ban van velünk, így a gépkocsi pon­tos helyzetéről - egész Európára ki­terjedően - folyamatosan tudjuk tá­jékoztatni. Dr. Orbán László, a társaság biztonságtech­nikai igazgatója- A beszélgetés végén a cégvezetőt kérdezem, miben látja a társaság si­kered? _- Úgy gondolom, hogy a PROFINFO TEAM Rt. története nem az egyes emberek, hanem a nálunk dolgozó valamennyi munkatársam története. Hiszünk abban, hogy csak együtt lehet komoly sikereket elérni. A kezdetektől magunkénak valljuk azt az FBI-alapelvet, mely szerint „Senki sem lehet okosabb, mint egy csapat!”. A kérdésére vála­szolva: véleményem szerint ez a si­ker titka. PROFINFO TEAM RT. 7633 Pécs, Tüzér u. 8. Tel.: 72/552-600 Az oldal a PROFINFO TEAM Vagyonvédelmi Rt. támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents