Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-16 / 46. szám

14. OLDAL KRIMI 2002. Február 16., szombat FELTEHETŐLEG FÉKHIBA OKOZTA AZT A BALESETET, amely tegnap kora reggel történt Pécsett, a Tüskésréti út és a Siklósi út kereszteződésében. Egy nagy sebességgel érkező teherautó kanyarodás közben felborult, és egy Fiat Unóval ütközött. Csodával határos módon a személygépkocsi utasa csak könnyebb sérüléseket szenvedett. fotó; tóth László Késsel támadt testvérére Dinnyeberki A szigetvári rendőrök vonultak ki tegnapelőtt Dinnyeberkibe: egy anya hívta ki őket házukhoz. Mint kiderült, két testvér volt az oka a riasztásnak. A házban szólalkozott, majd verekedett össze a fivér, egy 23 és egy 24 éves fiatalember. Az idő­sebb az elfajuló vita hevében egy konyhakéssel támadt öccsére. Vé­gül az anyjuk kivette a kezéből a kést, miközben a megtámadott fi­vér az udvarra menekült. Testvé­re azonban ide is követte, és egy, az udvaron talált újabb vágófegy­verrel ismét üldözőbe vette. Mi­kor végül sikerült utolérnie, két­szer meg is sebesítette. A megseb­zett fivér mindezt nem hagyta annyiban, és egy karót ragadva próbált elégtételt venni bátyján: sikerült is alaposan helyben hagyma késelő hozzátartozóját. A kiérkező rendőrök a fivére­ket végül beszállították, mindket­ten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. T.G. Élő madarakat találtak az autóban Budapest- A Vám- és Pénzügyőrség Köz­ponti Járőrszolgálata Győr-Mo- son-Sopron megyében 41 darab, nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó élő madarat talált egy ma­gyar állampolgár által vezetett au­tóban - közölte a VPOP a sajtóval. A madarak - süvöltő madár, tengelic, erdei pinty, csóka, csíz - eredete mindeddig ismeretlen. A védett madarakra egy közúti ellenőrzés során egy autó csomag­tartójában bukkantak, értékük több százezer forint. A magyar ál­lampolgárságú sofőr ellen termé­szetkárosítás bűncselekmény elkö­vetésének alapos gyanúja miatt el­járást kezdeményeztek a hatósá­gok. - A madarakat lefoglalták, majd átadták a Fertő-Hanság Nem­zeti Parknak - közölte Sipos Jenő alezredes, a VPOP szóvivője. ■ Szénné égtek a csirkék Ennyi maradt az ólból FOTÓ: TAPOOI KÁLMÁN Imrehegy Több mint hétezer darab csir­ke pusztult el abban a tűz­ben, amely péntek hajnalban pusztított egy baromfiólban. A tűz során személyi sérülés nem történt, az anyagi kár több millió forintra tehető. A Kecel és Kiskunhalas között ta­lálható településen éjjel egy óra tájban vették észre a baromfiól­ból felcsapó lángokat. A neveidé­ben a tűz keletkezésnek idején nem tartózkodott gondozó. A kö­zel nyolcszáz négyzetméteres épület teljes egészében lángolt, amikor a keceli tűzoltók a hely­színre értek. Kiemelt fokozatú ri­asztást rendeltek el, így Kalocsá­ról, Kiskőrösről és Kiskunhalas­ról is érkeztek egységek a tűz­höz. Az épületben időközben fel­robbant egy üzemanyagtartály, és több gázpalackot kellett biztonságos helyre menteni. A tüzet hamar lokalizálták, ám a palatetős ól teljes egészében le­égett. A magántulajdonban lévő, kiégett ólban több mint hétezer darab, négyhetes - 1,20-1,40 kg- os csirke - veszett oda. A tűz okát szakértők vizsgálják. Feltehetően elektromos zárlat okozhatta a jelentős kárral járó tragédiát. A telephelyen több csirkeól is található, ám a gyors beavatkozásnak köszönhetően azokat nem veszélyeztették a lángok. ________T. K. Cs aládgyilkos vagy ártatlan Brüsszelben hétfőn kezdődik Pándy András és lánya, Ágnes perének tárgyalása. A modern igazságszolgáltatás történeté­ben ennél szörnyűbb családirtás vádjával aligha ült magyar ember a vádlottak padján - és az esküdtszéknek, vagyis 12 belga átlagembernek kell majd eldöntenie, bűnös-e a két vádlott vagy sem. Brüsszel A 48 oldalas vádirat szerint a 74 éves Pándy András, magyar szár­mazású protestáns segédlelkész megölte első feleségét, Sores Ibnát, második feleségét, Fintor Editet, két fiát, Dánielt és Zoltánt valamint Edit első házasságából való gyerme­két, Tündét és megkísérelte meg­gyilkolni Andreát. Ágnes leányát már serdülő korában vérfertőző vi­szonyra kényszerítette, a gyilkossá­gokat vele együtt követte el. Pándy András 1927. június 1-jén született Csapon, amely ma a legna­gyobb magyar-ukrán határátkelő ukrajnai oldalán van. Az 1956-os forradalom után nyugatra mene­kült, rövid ausztriai és svájci tartóz­kodás után Belgiumban telepedett le. Magyarországi protestáns lelké- szi tanulmányaira hivatkozva ma­gyar menekültek segédlelkésze lett és miután megtanult hollandul, Brüsszel flamand iskoláiban is taní­tott protestáns hittant. Első felesége Magyarországról jött vele, a máso­dikat levelezés útján ismerte meg és hozatta ki Belgiumba. Zárkózott, rejtőzködő életet élt, szomszédaihoz is alig szólt. Legidő­sebb gyereke, Ágnes, aki 1958-ban, letelepedésük évében született, 1992-ben panaszt tett apja ellen a rendőrségen. Vallomásában azt mondta: apja már tizenéves korá­ban megerőszakolta, majd tartós vérfertőző viszonyra kényszerítette. Hozzátette, aggasztja több család­tagjuk eltűnése is. Mivel bizonyíté­kokat nem tudott bemutatni, a rend­őrség hamarosan megszüntette a nyomozást. Néhány év múlva rob­bant a Dutroux-ügy. A szadista ped- ofil gyilkos lelepleződésének híre mélyen megrázta a belga társadal­mat. Francois Monsieur felügyelő több régi, félretett akta között elővet­te Ágnes panaszát is, 1997. október 16-án beidézte Pándyt a fiával együtt kihallgatásra. A segédlelkész azóta van rács mögött. Egy hónappal ké­sőbb Ágnest is behívták, és őt is elő­zetes letartóztatásba helyezték. Míg Pándy András négy éven át tagadott, Ágnes nyomban letartóz­tatása után részletes vallomást tett. Eszerint apjával együtt ők ölték meg, hol pisztollyal, hol kalapács­csal a két asszonyt, köztük Agnes anyját, majd a gyerekeket. Pándy András a második feleségével a csa­ládba került gyereklányokat is sor­ra megerőszakolta, Ágnes azonban a jelek szerint nem hagyta, hogy bárki a helyébe lépjen. A nyomo­zók közvetlen tárgyi bizonyítéko­kat nem találtak, de egy álmennye­zet mögé elrejtve lőfegyverekre és lőszerre, valamint nagy készletekre bukkantak a Cleanest nevű, eldu­gult lefolyók megnyitásához hasz­nálatos maró folyadékból. A házku­tatásoknál találtak néhány régi csontot a padlózat alatt, de a DNS- vizsgálatok ki­mutatták, azok nem a hozzátar­tozóké. Ágnes vallo­mása szerint a meggyilkolt csa­ládtagokat apja darabokra vágta, a Cleanest savfür­dőjében feloldották és kiöntötték az utcai csatomanyüásokba. A csont­maradványokat fóliazacskókba cso­magolva a közeli Anderlecht vágó- hídjának hulladéktárolóiba dobták. A gyilkosságok után Ágnes dolga volt a nyomok eltüntetése. Az igazság­ügyi szakértők egy hullán végrehaj­tott kísérlettel megállapították, hogy a forgalomból azóta kivont, kénsavat tartalmazó roppant erős szer 24 óra alatt teljesen feloldja a tetemet. Tímeát, Fintor Edit lányát neve­lőapja szintén fiatalon megerősza­kolta, teherbe ejtette. Ágnes őt is megpróbálta megölni, de elvétette. Tímea ezután vidékre menekült, majd a vérfertőző viszonyból szüle­tett fiával, Márkkal kimenekült Ka- naciába, ahol férjhez ment. Pándy és Ágnes leánya oda is utána men­tek, hogy elnémítsák, de kudarcot vallottak. Tímea később elvált és hazaköltözött Magyarországra a fi­ával - ma is a Nyírségben él. MTI Bankkártyák csalók kezében Néhány nappal ezelőtt a gödi gyilkos áldozatának bankkár­tyájával kísérelt meg három pénkiadó gépnél pénzt felvenni. A gép által készített fénykép alapján a rendőrség elfogta. Még keresik azt a férfit, aki egy ellopott pénztárcában talált bank­kártyát. Ez az új keletű bűnözési forma egyre gyakoribb. Budapest- Körülbelül hány bankkártya, pénzkiadó automata és hány ter­minál van forgalomban? - kér­deztük Szomor Sándor alezre­destől, az Országos Rendőr-fő­kapitányság Nyomozó Osztálya vezetőjétől.- Hitelkártyát 21 bank bocsá­tott ki. Közforgalomban mintegy 4,5 millió bankkártya van, amely- lyel 2600 pénzkiadó automatá­ból lehet pénzt felvenni, és mint­egy 25000 terminál van a keres­kedelmi hálózatokban és étter­mekben, ahol „kártyára” lehet vásárolni, étkezni.- Nagy port vert fel, amikor az Ml-es autópályán az egyik kapu­nál a külföldiek bankkártyáját lemásolták és még aznap Olasz­országban leemeltek róla pénzt.- Ma már fejlett eszközökkel a visszaélések sokféle formáját ki tudjuk szűrni, de a technika fejlődése mindig újabb és újabb feladatok élé állítja a nyomozó szerveket.- Ötletben sincs Hiány. Öt év­vel ezelőtt Párizsban egy férfi, az egyik forgalmas utcasarkon felállított egy pénzkiadó auto­matát, amely annyiban tért el az eredetitől, hogy abba szer­kezet és pénz helyett ő maga ült. Amikor a „vendég” kártyájával pénzt kívánt felvenni, megjelent a felirat: a gép nem működik, szíveskedjék egy másik auto­matához fáradni. Ez alatt a gyanútlan áldozat kártyáját lemásolta.- Ma már ilyesmit aligha le­hetne megtenni. Nagy ellenke­zést váltott ki a figyelőkamerák beállítása, de ma már mindenki tudja, hogy szinte nélkülöz­hetetlenek a pénzfelvevőkről fényképet készítő terminálok. Ma már csaknem minden áru­házban ellenőrzik a vásárló sze­mélyazonosságát is.- A bankkártyával rendelkező állampolgárok részére milyen ta­nácsot adhat?- Nem győzzük eleget hang­súlyozni, hogy ne őrizzék a kódszámot tárcájukban, és fő­leg ne írják kártyájukra, mert annak a zsebtolvajok nagyon örülnek. Ha elveszítik kártyáju­kat, azonnal tiltassák le. Ha bár­hol használják, például étter­mekben fizetnek vele, lehetőleg kövessék szemmel, amikor ar­ról pénzt lehívnak. Biztonságot jelenthet több bank szolgáltatá­sa: minden kártyaművelet érté­kéről, helyéről, idejéről mobilte­lefonon, SMS-sel értesíti a kártya tulajdonosát.- Hamisítják a telefonkártyá­kat is.- Ezért módosította a múlt év végén a parlament a Btk.-t. Esze­rint a bankkártyacsalásokkal azonos módon büntetik a ben­zin- és telefonkártyákkal történő visszaéléseket. KOÓS TAMÁS .. t ...... Hír ek OLAJTOLVAJOK. Lapunk infer mációi szerint ismeretlen tettesek egy Mol-olajvezetéket csapoltak meg Kisvaszar térségében. A vizsgálat lapzártánk idején is tar­tott, így a rendőrség a kár mérté­kével és az elkövetés módszeré­vel kapcsolatban nem kívánt in­formációval szolgálni. (tg) TÉKÁBÓL LOPTAK. Egy pécsi videokölcsönzőbe törtek be teg­napra virradóra ismeretlen tet­tesek: a betörők a lakatot- letör­ve jutottak be a helyiségbe. Mintegy 660 ezer forintnyi mű­szaki cikk tűnt el. (tg) BÖRTÖNFOGÁS. Két férfit tartóztattak le csütörtökön a pé­csi rendőrök: mindkettejüket azért körözték, mert nem kezd­ték meg amúgy letöltendő sza­badságvesztésüket. (tg) GUMITOLVAJOK. Egy pécsi hölgy tett feljelentést a rendőr­ségen: ismeretlen tettesek szak­szerűen leszerelték egy pécsi dűlőben található családi ház udvarán parkoló autójáról mind a négy kereket. Az anyagi kár 120 ezer forint. (tg) FOSZLÓ HOLTTEST. Feltehe tőén egy nő maradványait talál­ták meg csatornakotrás közben Karcagon a Nagyvénkerti lakó­telep mögött. Az elsődleges vizsgálat szerint az erősen osz­lásnak indult ismeretlen 4-5 hó­napja halt meg és halálának oka valószínűleg fulladás volt. Bűncselekményre utaló körül­mény nem merült fel, de a tete­met további szakértői vizsgálat­nak vetik alá. ELFOGTÁK. Őrizetbe vették Múcsonyban azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy nyugdíjat kézbesítő postásra támadt és majd 100 ezer forint­nyi összeget rabolt tőle. A 42 éves férfi Alacskán, miután rendezte adósságait, a helyi italkimérő helyen akarta elköl­teni a maradék pénzt, amikor őrizetbe vették a kazincbarci­kai rendőrök. ELŐZETESBEN. Négy szege­di rendőrt helyezett előzetes letartóztatásba a Csongrád Megyei Bíróság. A területi fő­ügyészség helyettes vezetője szerint a rendőröket a nagyfai büntetés-végrehajtási intézet­be szállították. Ellenük több tavalyi ügyben folyik eljárás, de további részleteket az ügyészség vezetője nem árult el. A Szegedi Rendőrkapitány­ság megerősítette, hogy Őr-Járőr szolgálatának munkatársairól van szó. AKNAROBBANÁS. Feltehe tőén tűz okozta azt az akna­robbanást, amelyet a Be- remendi Határőrizeti Kiren­deltség működési területével szemben észleltek a határ­őrök. A horvát határőrök né­hány napja jelezték, hogy az államhatár mentén aknamen­tesítési munkálatokat kezde­nek 100-200 méteres sávban mindaddig, amíg ezt az időjá­rás lehetővé teszi. A horvát oldalon történt eset nyomán keletkezett tűz nem terjedt át Magyarországra. CIGARETTACSEMPÉSZ. Több mint 700 ezer forint érté­kű cigarettát akart illegálisan kivinni az országból Hegyes­halomnál egy magyar állam­polgárságú férfi. A 199 karton cigarettát egy személygépkocsi utasterében, ruhákkal letakar­va próbálta álcázni a csem­pész, ám az szemet szúrt a vá­mosoknak. Az árut végül a Vám- és Pénzügyőrség Nyu­gat-dunántúli Regionális Pa­rancsnoksága lefoglalta, a férfi ellen pedig jövedéki orgazda­ság és adócsalás miatt eljárást indítottak.

Next

/
Thumbnails
Contents