Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-15 / 45. szám
I 2002. Február 15., péntek B ARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Indul a gázberuházás Sellye-VajszlóMagyarmecske A fűtési szezon kezdetére kiépül a vezetékes földgázhálózat Sely- lyén, Vajszlón és Magyarmecs- kén. A mintegy 500 millió forintos beruházás májusban indul. A részletekről a gázszolgáltató illetékesei tegnap tartottak megbeszélést az érintett önkormányzatok képviselőivel.' A tervek szerint a felesleges költségek elkerülése érdekében azokban az utcákban nem építik ki a rendszert, ahol egyetlen család sem igényelné a szolgáltatást. Egy évekkel ezelőtti felmérés szerint az érintett településeken élők 20-30 százaléka csatlakozna a rendszerhez, és térne át a földgázzal való fűtésre. A lakossági igényeket a három önkormányzat a közeljövőben újra felméri, előreláthatóan a néhány évvel ezelőttinél többen lesznek, akik élnének a lehetőséggel. A bekerülési költség lakásonként 96 ezer forint. A tervek szerint az önkormányzati intézmények jó része még ebben az évben átállna az új rendszerre, a beruházások különböző támogatásokkal valósítanák meg, a pályázatokat hamarosan beadják. W. K. Toller szerint hatályos a pécsi szmogrendelet PÉCS A pécsi önkormányzat által 2000 januárjában elfogadott szmogrendelet jelenleg is érvényben van, annak működtetésére, alkalmazására létrehozott készenléti szolgálat képes a feladat ellátására - áll a Toller László pécsi polgármester által szignált, lapunkhoz eljuttatott közleményben. Lapunk a napokban több cikkben is foglalkozott a pécsi szmoghelyzettel, és az elmaradt szmogriadókkal: írásainkban több érintett nyilvánított véleményt az üggyel kapcsolatban. Dr. Antal Ilona megyei tiszti főorvos korábban úgy nyüatkozott, a megye- székhelyen januárban két olyan alkalom is volt, hogy szmogriadót kellett volna elrendelni. Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke például ugyanakkor úgy vélte, a jelenlegi műszaki rendszer nem képes minden légszennyezettségi adatot mérni - ezzel kapcsolatban a tiszti főorvos úgy nyilatkozott, vannak megfelelő műszereik, igaz, nem minden mérőállomáson. A pécsi városháza eddig nem kívánt az ügyben véleményt nyilvánítani, tegnap azonban lapunkhoz megérkezett a pécsi polgár- mester közleménye.- Szmogriadó elrendelésére nem került sor, mivel arra nem volt szükség - áll Toller László közleményében. - Az előforduló, úgynevezett rövid ideig tartó szmog-epizódok a szabályozások szerint nem igényelték a szmogrendeletben rögzített kényszerintézkedések alkalmazását. A közlemény szerint ugyanis a határértéket meghaladó légszennyezettség a meteorológiai viszonyok változásával három-négy órán belül visszaállt az elfogadható szintre. A légszennyezettség határértékei változtak, vizsgálatának feladatai a Környezetvédelmi Minisztériumhoz kerültek, de a feladat valós átvétele csak e napokban zajlik - szerepel a városháza levelében. A szennyezettség mérése folyamatos, ám a szmoghelyzet ' értékeléséhez szükséges szoftver, mely alkalmassá teszi a rendszert riasztásra is, csak 2002 márciusára készül el - derül ki a közleményből. A levél szerint rendkívüli intézkedés továbbra is csak akkor szükséges, ha „a légszennyezettség tartósan és nagy területen elérheti vagy meghaladja egy vagy több lég- szennyező anyag tájékoztatási, illetőleg riasztási küszöbértékét.” Beavatkozás megítélésük szerint annak időigénye miatt három-négy órás határérték-túllépés esetén a jövőben sem „életszerű”. „Ennek figyelembevételével folyik a Polgármesteri Hivatal koordinálásával olyan szakmai előkészítő munka, melynek eredményeként reményeink szerint hatékony, a város polgárainak egészségét óvó intézkedéseket tartalmazó szmogrendelet válthatja fel a jelenlegit még ebben az évben” - zárul a közlemény. (Háttér és előzmények: www.dünmtülinapío.hü) T.G. JOBB KÉSŐN, MINT SOHA. A pécsi Jókai tér télen veszélyes szökőkútját tegnap végre bedeszkázták. FOTÓ: TÓTH L. Feljelentett kisgazdaelnök A Fidesz-MDF-jelöltnek gyűjtött Pécs-Túrony-Siklós Itt az újabb kopogtatócédulaügy: a Független Kisgazda- párt megyei elnöke feljelentette a párt túronyi vezetőjét, mivel az szerinte a párt nevében és megbízásával a siklósi körzet jelöltjének, Kékkői Zoltánnak gyűjtötte a szelvényeket. A Megyei Területi Választási Iroda elnöke, Lászlóné dr. Kovács Hona főjegyző tegnap arról értesítette lapunkat, hogy kopogtatócédula-ügyben újabb bejelentés - és rendőrségi feljelentés - is érkezett Pécsről. A feljelentést és bejelentést Kollár Anna, a Független Kisgazdapárt Baranya megyei elnöke tette, jelezve, pártjuk nevében gyűjtöttek ajánlószelvényeket Túrony, Csarnóta és Szava községekben, ám a cédulákat nem Lászlóné dr. Kovács Ilona a pécsi pártirodán adták le, hanem azokat Kékkői Zoltán kapta, aki a Fidesz-MDF jelöltje Siklós térségében. (Kékkői korábban az FKgP tagjaként jutott a parlamentbe.) Kollár Anna elmondta, Gresko Ferenc, túronyi kisgazdaelnök ténykedését sérelmezik, aki ellen feljelentést is tettek a rendőrségen. Szerintük ugyanis Gresko a kisgazdapárt megyei megbízólevelével gyűjtötte a kopogtatócédulákat. Időről időre kérdezték tőle, hogy mennyi van, gyűjti-e, s ő erre mindig azt válaszolta, hogy szaporodnak már a szelvények. Ám, amikor le kellett volna már adni, kiderült, Kékkői Zoltán kapta a paksamétát. Gresko Ferenc, lapunknak kije-' lentette, már nyolcvanéves, 1947 óta a kisgazdapárt tagja, és ő nem váltotta „politikai meggyőződését” soha.- A megyéről leküldött megbízólevelet nem kértem, és amint meghozta a postás, azon nyomban a szemétkosárba is dobtam - mondta, hozzátéve, ő négy éve is Kékkőinek gyűjtött. Kifizetik cégük adósságát Szigetvár A szigetvári önkormányzat kifizeti a tulajdonában lévő Sziksz Kft. tavaly felhalmozott mintegy tizenhatmillió forintos adósságát, amint kiderül, mikor esedékes a fizetés. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a költségvetés tárgyalásánál ismét foglalkozott az önkormányzat csőd közelébe sodródott cégével, a többek között a strandot és a Kumilla Szállót üzemeltető Sziksz Kft. helyzetével. A képviselők egyszer már elhalasztották a költségvetés elfogadását, miután nem látták tisztán, mennyit is kell költeniük a kft.-re. Ezt követően egy maratoni, nyolcórás bizottsági ülésen igyekeztek tisztázni, mit tegye'nek a céggel, ám konkrét eredményre nem jutottak. Végül a legutóbbi testületi ülésen úgy határoztak, hogy az ön- kormányzat hitelkerete terhére kifizeti a kft. mintegy 16 millió forintos tartozását, amely a veszteséges vállalkozásokból gyűlt ösz- sze. Ma még nem tudható pontosan, milyen ütem szerint esedékes a fizetés, amint ez tisztázódik, biztosítják a forrást. Nagy Róbert, a cég decemberben kinevezett vezetője szerint a tevékenységek számának csökkentése lehet a kiút, a meglévő vállalkozásokat bérbe kell adni. A testület kikötötte, hogy február 28-ig részletes intézkedési tervet kell kidolgoznia a kft. igazgatójának. (Háttér: www.du.nantuRnaplo.hu) Drágul a szemétszállítás Siklós A képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén a városatyák első menetben megválasztották az országgyűlési választás városi körzeteinek szavazatszámláló bizottsági tagjait. Mint Priol János jegyző elmondta, a választókerületben - melyhez összesen 92 település tartozik - eddig egyedül az MSZP jelöltje regisztráltatta magát. A rendkívüli tanácskozás fő okát szolgáltató hulladékszállítási díj megállapításának tárgyalásakor gyakorlatilag nem merült fel vita - az idén életbe lépett törvény miatt -, a képviselők elfogadták a szolgáltatásra kiírt pályázat eredményhirdetéséig érvényes tarifákat. Ezek szerint a családi házaknál az eddigi 154 forinttal szemben 177-et, míg a lakótömböknél a konténerek után a korábbi 6610 forint helyett 7245 forint nettó összeget fizetnek a lakók szállításonként. Reptér: elutasított panaszok A tiltakozó helyiek már az éhségsztrájkra is készek A pogányiak továbbra is szemben állnak a fejlesztéssel Egyetlen lényegi kérdésben sem adott igazat a reptérberuházást ellenző Pogányért Polgári Körnek az a vizsgálat, amelyet a kör kezdeményezésére a Környezetvédelmi Minisztérium (KM) folytatott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságán (DDNP1). Az ellenzők nem fogadják el az eredményt, ombudsmani eljárást kezdeményeznek, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy éhségsztrájkba kezednek. Pogány-Pécs_______ Néhány héttel ezelőtt a KM vizsgálatot rendelt el a DDNPI-nél, miután a Pogányban tervezett reptérfejlesztést ellenző Pogányért Polgári Kör panaszt emelt a hatóság tevékenységével szemben. Beadványukban többek között kifogásolták, hogy a nemzeti park nem vizsgálta meg a kör egyik bejelentését az üggyel kapcsolatban, és azt, hogy a hatóság egyik vezetője részt vett a repülőtér hatásvizsgálati tanulmányának készítésében. A minisztérium harmincnapos vizsgálódás után egyetlen kérdésben sem találta vétkesnek a hatóságot. Megállapították, hogy a DDNPI igenis foglalkozott a kör beadványával, annak kapcsán lépéseket is tett. Ugyancsak kiderítették, hogy a hatóság egyik vezetője - ingyen - valóban közreműködött szakmai tájékoztatásával a hatástanulmány elkészítésében, ám amikor erre fény derült, a nemzeti park igazgatója azonnal kizárta az engedélyeztetési eljárásból. ILLUSZTRÁCIÓ: L. L Tamóczi Lajos, a Pogányért Polgári Kör vezetője elmondta, nem nyugszanak bele a döntésbe, további fórumokon keresik az igazukat. Úgy véli, azért utasította el a minisztérium panaszukat, mert a „hivatalok védik egymást”. Kijelentette, a beruházás elkezdése után nem biztosított az ürgék zavartalan élete. Megítélésük szerint ingatlanaik értéke is jelentősen csökken az építkezéssel, ezért kártérítést fognak követeim. (Tamóczi maga is megkísérelte eladni, pogányi házát - eddig sikertelenül.) Magyarországon már csak az ombudsmanhoz fordulhatnak, ha nála sem lelnek támogatásra, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Bizottsága következik. Mindezek mellett éhségsztrájkot is fontolgatnak, valamint azt, hogyha munkagépek jelennek meg a területen, akkor magukat összeláncolva akadályozzák meg az építkezés elkezdését. Iványi Ildikó, a DDNPI igazgatója leszögezte, az ürgékkel kapcsolatosan nincs ok aggodalomra, védelmük érdekében minden szakmailag szükséges lépést megtettek, illetve megtesznek a jövőben. Papp Béla, Pécs alpolgármestere szerint több mint jelzésértékű az a tény, hogy a polgári kör beadványait eddig mindenhol elutasították. Az esetleges kárpótlás kapcsán pedig úgy fogalmazott, az Alkotmány valóban védi a magántulajdont, ám az értékcsökkenés tényét be is kell bizonyítani. (Háttér és előzmények: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS Hírek PÉCSETT tárgyalt tegnap a francia Bar-le-Duc városából érkezett kamara és oktatási küldöttség. A vendégek többek között a József Nádor Szakképző Iskola és a Pécsi Termelőiskola vezetőivel találkoztak, céljuk a francia városban lévő vendéglátó, kereskedelmi és idegenforgalmi szakmákat oktató iskolával a tanulócserék előkészítése. (mb) A BICSÉRDI civil közösségek házában teleházat rendeznek be kétmilliós állami támogatásból az önkormányzat közreműködésével. A hét végétől várhatóan működik az öt számítógép, valamint a fax és a fénymásoló. Szombattól használni lehet az internetet is. (cs) A SÁSDI honismereti szakkör idén nyolc helyi és hegyháti történelmi é.s gazdasági esemény évfordulójáról emlékezik meg. A településen 115 éve tartanak vásárt és 1882-ben adták át a gyógyszertárt. Ugyanebben az évben haladt át az első vasúti szerelvény az állomáson. (cs) PÉCSETT a postai kézbesítők befejezték az ajánlószelvények ki- kézbesítését. A Pécsi Postaigazgatóság különös figyelemmel kísérte a munkát - többször ellenőrizve munkatársaikat - de sehol semmiféle visszaélés vagy hiányosság nem fordult elő. (a) KACSÓTÁNÁL burkolathibák lassítják a 6-os út forgalmát: a járművezetők legfeljebb hatvan kilo- méter/órás sebességgel hajthatnak az érintett szakaszon. _________________________trai Ska ndináv lottó Nyeremények 7 találatos 6 találatos 5 találatos 4 találatos nem volt 243301 Ft 4930 Ft 788 Ft