Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-08 / 38. szám

14. OLDAL 2002. FebruAr 8., péntek mm un KRIMI Gyerekre támadt a kutya Balul végződött egy szekrényvásárlásnak indult látogatás a délvidéki város egyik utcájában: az eladó házőrző kutyája megmarta a vásárolni szándékozó hölgy kislányát. Siklós A kislány arcát a városi kórház se­bészetén 8 helyen kellett össze­varrni. Az ügyeletes főorvos tájé­koztatása szerint a gyermek saj­nos egész életében viselni fogja a támadás nyomait. A már visszafordíthatatlan tör­ténettel kapcsolatban az édes­anya - aki nyomatékosan kijelen­tette, hogy semmiféle haragot, perpatvart nem kíván az eset mi­att - elmondta, a bútor megtekin­tése miatt kopogtattak be a laká­suktól pár száz méterre lévő ház­ba. A szülők távollétében az ott­hon tartózkodó gyerek invitálta be őket, s bár megfogta a kutyát, az kitépte magát a kezéből és azonnal az elől lévő kislány arcá­nak ugrott. Az eb száját az édes­anya feszítette szét - mint el­mondta, azért, hogy ne keletkez­zen tépett sérülés -, akit a mentés során a kezén szintén meghara­pott a házőrző. A kislánynak az orrán, nyakán, álián és arcán hagytak maradandó nyomokat az állat fogai. Dr. Szepesvári Zsolt állatorvos tájékoztatása szerint a kutya olt­va volt, így erről az oldalról nem fenyeget semmiféle veszély. Az eb oltási könyve nála van, s az ilyenkor szokásos és szükséges dolgokat - zárlat, megfigyelés - meglépték. Ahhoz, hogy egy ku­tyát veszélyessé nyilvánítsanak, több tényező szükséges, a határo­zat kimondására a város jegyzője jogosult. Hozzátette: ilyen jellegű intézkedésre még nem volt példa a településen, a legutóbbi esetnél - amikor egy hölgynek okozott súlyos sérüléseket egy eb a belvá­rosban, s abból az esetből rendőr­ségi eljárás is keletkezett - sem si­került elérni még hosszas tanako­dás árán sem, hogy ez a lépés be­következzen. Priol János jegyző elmondta: mindazoknál a házaknál, ahol harapós kutya található, azt az épület bejáratánál táblával kell je­lölni. Mindez a város ebtartási rendeletében is megtalálható. Ilyen tábla azonban nincs a há­zon. A kutya gazdája is sajnálatos­nak tartja az esetet, mint mond­ta: a gond abból eredt, hogy nem voltak otthon, a gyermeke pedig a testsúlyánál fogva sem tudja visszatartani az állatot. Hozzá­tette: az eb azért dühös a gyere­kekre, mert azok rendszeresen és szándékosan ingerük a keríté­sen keresztül. Négy hónappal ezelőtt egy fiúra emiatt ijesztett rá, őt nem harapta meg ugyan, ám egy kicsit „megcsípte”. Sze­rinte az állat most is ezért támad­hatott, illetve, mert idegen volt a belépő. K. J. HALÁL A LÁNGOK KÖZT. Pécs mellett, a nagypostavölgyi szőlőhegyen gyulladt ki tegnap délután egy hétvégi ház. A nehezen, csak földúton megközelíthető ház a tűzoltók kiérkezéséig teljesen lángba bo­rult, a tetőszerkezet és a belseje elégett. A tűz megfékezése után a kis épületben egy felismerhetetlensé- gig megégett holttestet találtak.__________________________________________________ fotó: laufeb László Ebédkor raboltak a fegyveresek Három álarcos - egyikük nő - fosztotta ki a takarékszövetkezetet Rendőrök és kíváncsiskodók a rablás színhelyén FOTÓ: KISS T. JÓZSEF __________Tatabánya__________ Ta tabányán a Gál István lakó­telepen délben három fegyve­res, két férfi és egy nő kirabol­ta a takarékszövetkezetet. Jó adag pimaszság kellett ahhoz, hogy a sűrűn lakott területen fé­nyes nappal kifosszák a Bököd és Vidéke Takarékszövetkezetet. A rendőrök forrónyomon eredtek a rablók nyomába. Anderla Attila őrnagy elmondta, hogy déli tizenkét óra körül há­rom ismeretlen fiatal, két fiú és egy lány csuklyás ruhában, a fe­jükön necchálóval beléptek a Bököd és Vidéke Takarékszövet­kezet fiókjába, ahol éppen két al­kalmazott tartózkodott. A rablók egyike egy fegyvernek látszó tár­gyat tartott a kezében, s arra kényszerítették a dolgozókat, hogy adják át a kasszában lévő pénzt. Ezt követően megkötözték a'bank alkalmazottait. A rablás mindössze néhány percig tartott. Körülbelül egy-másfél millió fo­rintot zsákmányoltak. A rablók gyalogosan menekültek el a hely­színről. A két „bankosnak” mint­egy huszonöt perc múlva sikerült kiszabadítania magát, ekkor ad­ták le a vészjelet a rendőrségre. MADARÁSZ ANNA Lebukott „droggyárosok” Szeged Kábítószer-kereskedés és -fo­gyasztás gyanújával öt fiatalt állí­tottak elő a szegedi rendőrök, hár­mat őrizetbe vettek.- A gyanúsítottak január má­sodik felében 20 receptet, egy bé­lyegzőt loptak a szegedi kórház­ból - mondta Lázár Szvetozár, belvárosi rendőrparancsnok. Egy szegedi fiatalembernél megtalál­ták a lopott recepteket, valamint ópiátszármazékokat, kábítószer előállításához szükséges eszkö­zöket és két lőszert. A fiatalok a hamis receptekkel saját „haszná­latra” több nyugtatót váltottak ki. A tablettákkal az ópiátszár- mazékok hatását erősítették. Egy másik gyanúsítottnál is házkuta­tást tartottak, de kemény drogra egyik helyen sem bukkantak. Ta­láltak azonban három fiatalt, akik éppen kábítószert adagoltak maguknak. Mind az öt előállított huszonéves kábítószer-fogyasz­tó, s már volt dolguk az igazság­szolgáltatással lopás, illetve kábí­tószer-kereskedés vagy -fogyasz tás miatt. Az ötből három fiatalt vettek őrizetbe. Az egyikük hat nappal az eset előtt került feltéte­lesen szabadlábra. A kábítószer­kereskedéssel és -fogyasztással vádolt fiatalokra kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki.-PA­Megvádolt szoborégetők Bélapátfalva - Eger Az Egri Városi Ügyészség vádat emelt B. Lajos, B. Rudolf és H. László ellen jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt. Tavaly ősszel Bélapátfalván a ciszterci apátság templomábal betörtek. A tettesek befeszítették az ajtót, majd az imahelyről eltulajdoní­tottak két XVIII. századi aranyo­zott faszobrot, továbbá egy Szűz Máriát ábrázoló XIX. századi, ugyancsak aranyozott faszobrot. Ezek együttes értéke 4,4 millió forint. Misi László Heves megyei fő­ügyészhelyettes szerints fokozott ügyészi felügyelet mellett folytat­ták le a teljes nyomozást. Időköz­ben sikerült elfogni a bűntény el­követésével alaposan gyanúsítha­tó B. Lajost és két társát. A rend­őrségi vizsgálat során arra is fény derült, hogy a gyanúsítottak kö­zül ketten megkísérelték eladni a templomból ellopott értékeket, ám ez nem sikerült nekik. Ezután egyszerűen elégették a középkori apátság évszázados relikviáit. A városi ügyészség a vádeme­léssel egyidejűleg indítványozta, hogy az Egri Városi Bíróság, amely majd dönt a vádlottak bű­nösségéről, elsőfokú határozata meghozataláig tartsa fenn a fér­fiak előzetes letartóztatását. sz. z. HÍREK BELESZALADT. Elhagyta a szál­lítmánya egy részét Mágocs és Csikóstöttös között egy pótkocsis járműszerelvény szerdán, de a sofőr nem vette észre, hogy a helytelenül elhelyezett rakomány az útra hullott. A fűrészelt desz­kákra a teherautót követő sze­mélygépkocsi ráhajtott, és az au­tóban ülő két személy könnyű sé­rülést szenvedett. Az anyagi kár négyszázezer forint. (sn) VISSZATÉRT. Egy pécsi, uránvá­rosi lakos szerdán reggel vette észre, hogy tizennégy éves autó­ját valaki el akarta lopni az éjsza­ka, mert a kocsin egyértelmű nyomok utaltak az ismeretlen ténykedésére. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A tolvaj még aznap este újra próbál­kozott, ezúttal sikerrel. Az eltűnt autó értéke hatvanezer forint. (sn) OSZLOPOKAT LOPTAK. Két alumínium villanyoszlopot loptak el ismeretlen tettesek a na­pokban a pécs-vasasi óvoda udva­ráról. Az oszlopok értéke össze­sen százhúszezer forint. (sn) HALÁLOS BALESET. Két fiatal román nő meghalt, a sofőr pedig súlyosan megsérült, amikor egy román rendszámú kisbusz össze­ütközött egy magyar teherautóval tegnap délelőtt Vasvár és ábahíd- vég között. A kisbuszban kilen­cen utaztak, egy személy a ron­csok közé szorult, őt a tűzoltók mentették ki a járműből. A kis­busz eddig tisztázatlan okból át­tért az út bal oldalára. Először egy szembejövő személygépkocsit sú­rolt, majd a mögötte haladó teher­autóval ütközött, és felborult. HAJLÉKTALAN RABLÓ. A rendőrség őrizetbe vette a 38 éves H. Józsefet. A hajléktalan férfi a gyanú szerint kedden egy buda­pesti telephelyen bántalmazta egyik hajléktalan ismerősét, majd elvette értékeit. Zsákmánya 780 forint volt. RENDŐRKÉZEN. A fehér- gyarmati nyomozók elfogták azt a 29 éves férfit, aki a gyanú sze­rint múlt pénteken kirabolt egy tiszabecsi büfét. A tettes kezében késsel, fején harisnyával lépett a helyiségbe. A 23 éves eladónőt megkötözte, száját betömte, majd 420 ezer forinttal elmenekült. TŰZ. Leégett egy éjszakai bár a miskolctapolcai strand területén szerdán este. Fél nyolckor érke­zett jelzés a tűzoltókhoz, ám mire a helyszínre értek, a szórakozóhely teljes terjedelmé­ben égett. Mivel a bár este 10 óra­kor nyitott volna, még senki nem tartózkodott az épületben. A kár mintegy 10 millió forint. A tűz oka egyelőre ismeretlen. _______■ Zs ineggel fojtotta meg Eger Előre eltervezett emberölés miatt két vádlottat fejenként 13 év 6 hónap fegyházra ítélt a Heves Megyei Bíróság. Az elsőrendű vádlottat, K. Jánost mint tettest, míg U.-né M. Évát mint felbujtót találta bű­nösnek a tanács. A tófalui vállalkozóval 2000. ok­tóber 16-án végzett K. János a másodrendű vádlott édesanyja házában, miután az áldozatot va- larbilyén ürüggyel U.-né odacsal­ta. A vádlott egy hetven centimé­ter hosszú bálázózsineggel foj­totta meg a férfit, akit ezután a saját autójával egy használaton kívüli katonai lőtérre vitt. Az ál­dozatot a gyilkos ezek után gáz­olajai lelocsolta, majd meggyúj­totta. A elsőrendű vádlott a kegyet­len gyilkosságot követő napon kiment a helyszínre, és elföldelte az elszenesedett holttest marad­ványait. A bíróság megállapítása szerint a sértett és a vádlottak szoros személyes és üzleti kap­csolatban álltak egymással. U.- né legalább egy alkalommal sze­xuális viszonyt is létesített a ké­sőbbi áldozattal, és ilyen kapcso­lat megvalósult a két vádlott kö­zött is. A bíróság értékelése szerint - a vádlottak egymásnak szögesen ellentmondó vallomásai miatt - a fő kérdés az volt, hogy melyikük szavahihetőségét fogadják el. A tanács a tényállást - egyhangú szavazással - a végig következe­tes beismerő vallomást tevő K. János védekezésére alapította. Ami pedig a másodrendű vádlott védőjének a bűnsegédi magatar­tás megállapítására irányuló in­dítványát illeti: a bíróság úgy ítélte meg, hogy K. nem ölte vol­na meg a sértettet, ha nincs M. Éva felbujtó magatartása.- A cselekmény napján nem a gyilkosság kölcsönös eltervezé- séről volt szó - indokolt a bünte­tőtanács elnöke. - A másodren­dű vádlott érkezett ki a földre, ahol K. János mezőgazdasági munkát végzett, ő volt az, aki te­lefonon hívta az esti órákban a cselekménytől már-már elálló társát. A bíróság a büntetés kiszabá­sakor azt is értékelte, hogy jelen esetben melyik cselekmény a sú­lyosabb megítélésű, és úgy talál­ta, hogy a felbujtóé az. Perorvos- lati nyilatkozatában az ügyész és az elsőrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért, a másod­rendű vádlott védője enyhítésért fellebbezett. A büntetőper során a sértett cége és hozzátartozói ál­tal benyújtott, 10 millió forintot meghaladó polgárjogi igényt a bíróság elutasította, az csupán polgári peres eljárásban érvénye­síthető. ■ KÉSELÉS. Emberölési kísérlet gyanúja miatt vették őrizetbe a 28 éves H. Editet. A gyanú szerint a budapesti nő kedden este egy Váci úti ház első emeletén vitába keveredett az épület földszintjén lakó asszonnyal, majd dulakodás közben kését háromszor áldozatába mártotta. A megszúrt hölgy a lakásába menekült. A késelő nőt a rendőrök az otthonában fogták el. A sértett sérülése súlyos. ______■ A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt Baranya Megyei Szervezete tisztelettel kéri támogatóit, szimpatizánsait, hogy ajánlószelvényeiket szíveskedjenek eljuttatni a 7621 Pécs, Széchenyi tér 18. szám alatti megyei irodába. Amennyiben kéri, munkatársunk személyesen keresi fel Önt a 72/515-666 vagy a 72/515-417-es telefonszámon egyeztetett időpontban. Támogatásukat megköszönve, tisztelettel: Független Kisgazdapárt Baranya Megyei Szervezete

Next

/
Thumbnails
Contents