Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-06 / 5. szám

A lótuszvirág doppingolta a fáraókat Az egyiptomi kultúra sokat adott az emberiségnek, s úgy tűnik, nemcsak a tudományok­ban voltak fölöttébb jártasak az ókori népek, hanem ahogy a görögöknél, rómaiaknál, úgy az egyiptomiaknál is kifino­mult szexuális élet dívott, leg­alábbis a nemesembereknél és mindenekelőtt a fáraók környezetében. Termé­szetesen az egyiptológu­sok eddig ezzel nem so­kat foglalkoztak, s úgy tűnik, ezen a téren is akad még felfedezni való. " Amikor Snofru fáraó unatko­zott, éjszakára 20 telt keblű háremhölgyet rendelt magá­hoz. A háremben 317-en álltak szolgálatára. Nem is bírták vol­na az egyiptomiak mindezt, ha nem lett volna egyfajta ősi Viagrájuk - állítja Lise Man- niche, a koppenhágai egyetem egyiptológus kutatója. II. Ramszesz sírjában száraz lótuszszirmok maradványait találták, a sír falán virágszi­romrajzok láthatók. Egy másik egy férfit ábrázol óriás pénisz- szel, feje fölött lótuszkoszorú­val. Ramszesz fáraóról köztu­dottá vált, hogy lótuszkivona­tot ivott. A biológusok kiderítették, hogy a növény olyan anyago­kat tartalmaz, amelyek erő­teljesen serkintik a véráram­lást, úgy működik, mint termé­szetes Viagra. Az ügyes rejtvénye a olvasóinak További szórakoztató rejtvényeket fejthet meg az ügyes női rejtvény- és viccmagazinban. TOZÁSA SZEMMEL ÉRZÉKELŐ KÖNY­NYEZIK FINNYÁS­KODIK RÓMAI EGYES INDIAI MOZGÁS­KULTÚRA PÉPES ÉTEL KÓRHÁZ JELE ÉNEKLÉS RÓMAI 1000 OPERA­ÉNEKES (GYÖRGY) TARTÓ =T~ KOCSMA RÉSZE HOSSZ­TÁV I MIHÁLY, BECÉZVE TYÚKANYÓ .MONDJA" REDŐ HOZZÁ­TARTOZÓ ZORD, KOMOR ÁLLATOT BETANÍTÓ KÉRDŐ­SZÓ A LETT FŐVÁROS GÖRÖG BETŰ A SZÉLEIN ÁTÁZÓ! MEGELÉ­GELŐ AZ IRÍDIUM VEGYJELE ÁLLAM­FÉRFI PÁLYA JELZŐJE IGEN, OLASZUL PALINDROM FÉRFINÉV Heti rejtvényünkben Martin Lawrence négy filmjének a címét rejtettük el. A megfejtéseket hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as kör­zetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Tvr-hét-előfizetést nyer. Előző számunk helyes megfejtése: 1. Halálcsapda 2. Gyilkossághoz öltözve 3. Aki király akart lenni 4. Piszkos játék Nyertesek: Fendle Ferenc (Miskolc), Sudik Éva (Szolnok), Valek István (Dorog). NEMES A SZÉLEIN ! PÁRDUC­MACSKA SZÓ­TOLDALÉK SŰRŰN NŐTT ÖSZTÖN­ZŐ SZÓCSKA KEZÉVEL JELEZ MŰKÖDŐ VULKÁN MESSZI­RŐL LÁTSZIK AKTÁBAN REJLIK PAOLO VAROS SZÍNÉSZ V. (LAJOS) FUKAR NÉP US. ROV SZÉLED I a tömeg! E* NAGYON KEDVEL, IMÁD SZÁNOM-... KÖZEPE! SZŰK TÁRSA­DALMI CSOPORT ARATÓ­RÉSZ SENKI (SZEMÉLY) TÖRÖK PÁLINKA ... DE JANEIRO MEG­FELELŐ FŐNÉV­KÉPZŐ, A ■ZAT PÁRJA FÉL RÉSZ A MÚLT IDŐ EGYIK JELE DÍSZES PÁRKÁNY FORTE, RÖV. AZ INDIUM VEGYJELE AZ ITTRIUM VEGYJELE SZÁNTÓ­ESZKÖZ- Milyen az étvágya? - kérdezge­ti az orvos a beteget.- Köszönöm, doktor úr, úgy eszem, mint a farkas.- És aludni tud? _£ - Akár a medve. • - Javaslom, hogy akkor... Kétbetűsei« AL, ÉL, ÉV, GO, GR, LO, NZ, OK, PA, PO, PR, ZT. Hárombetűsek: ARE, EAB, EEG, ELŐ, LAF, NEM, NLB, NŐI, ÓTA, PUN, SZT, TEO, TÉZ, TIT, TRE, UNS. Helyezze el a felsorolt szavakat, betűcsoportokat az ábrában! (Könnyítésül egy két szót előre be­írtunk.) Három szónak nem jut hely, ezekből állíthatja össze a csattanót. Négybetüsek: ABBA, ALAG, AVAR, BELE, DUGI, FARM, GEBE, GIMI, HESS, IKER, IRAT, ITEM, ONAN, TURF. Ötbetüsek: ABBAN, ELIBE, HASIS, INDUS, NŐIES, OBOTE, REPTE, RESTI, SIMLI, TEHET. . Hatbetüsek: BILING, BIZGAT, HÉLIUM, INKÁBB, LEÜZEN, MENJEN, SZAGOS, ZIGOTA. Hétbetüsek: ITTASUL, TANMESE. Kilencbetüsek: STALAGMIT. Tizenhárom betűsek: ÁLLATORVOSHOZ, DOLGOZATFÜZET, MÁMORITTASSÁG, ZENEPEDAGÓGUS. Őszinte feleség A férj esténként kudarcot vall az ágyban, és szemrehányást tesz a feleségének.- Drágám, te vagy az oka, mert soha nem mondod, hogy neked mikor kellemes. Igazán elárulhatnád, hogy mikor érzed magad a mennyországban.- Amikor te... Kétbetűsek: AL, AR, ÉL, FE, LÉ, ÖL, TE, TO. Hárombetűsek: ÁLL, EMU, FPL, KÖT, OSO, TÉL, TUS, VSZ. Négybetüsek: AKOL, BÁLA, CACO, CENK, DESZ, ELÁS, ETAP, FEST, GUBA, HOLT, ÍZES, JUTA, KÁLI, KILT, LABE, MÉHE, OKUL, RACE, RÉCE, TITÁ, TOKO, VAGY, ZBWR Ötbetüsek: ÁRADÓ, ÁTÖNT, CŐTUS, EKÖRÉ, JÓZAN, LETÚR, MAZNA, TÁLCA, TULOK, TUSOL. Hatbetüsek: AKARÁS, BOKÁLY, CSATAK, MOSOLY, PALÁNK, TORZSA. Hétbetüsek: FÉLÁRVA, JURÁTUS. Nyolcbetűsek: MOLEKULA, TAPSOLÁS. Kilencbetüsek: BEJÖVETEL, DÍSZELGÉS, KASZTROLY, KUPADÖNTŐ, KÜLFÖLDÖN. Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! (Könnyítésül két szót előre beírtunk.) Két szónak nem jut hely, ezekből összeállíthatja a vicc csattanóját.

Next

/
Thumbnails
Contents