Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-27 / 351. szám

2001. December 27., csütörtök R IPO R T 7. OLDAL KULTURA­PIHENŐ TÁJ. Baranyahidvég határa 2001 decemberében. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ _________________Tv-jegvzet_______ Ün nep, rontás A Biblia és Jézus sokadik története az ifjúságnak. Jobb, rosszabb válto­zatban. Néha-igen rövid időre-va­lódi, igaz íz is akad az előregyártott tortalapok és az émelyítő habcsókok között: a vizualitásnak fittyet hányó zene - Beethoven vagy Mozart zené­jét fölösleges kommentálni -, vagy a vizualitásnak gazdagon szolgáló, ám más egyébből kevesebbet adó rajz­film a bogarakról. Mindezeken túl a nassolás, az ejtőzés, az elbutulás végtelenje a már jól ismert ameriká- nus receptek szerint: egy „karácso­nyi" kisfiú természetesen New York­ból, aki családjától egy kalandnyi időre elszakadván egy másik repülő­gépre téved; egy apa, aki egy szige­ten lel rá kamaszodó indián fiára, hogy az ágyékkötős jövevény afféle mini-Candide-ként csöppenjen bele a modem Amerika komputerizált, csillogó-villogó köznapjaiba; varázs­ütésre születő találkozások és ismét egymásra találó szívek. Hosszú szi- pogások és/vagy szivomyák a kép­ernyő előtt. Sorolhatnánk a tömegé­vel gyártott bugyutaságokat, ha nem emlékeztetne az ATV május 15-i Keresztűz című adása, melyet az ün­nepek alatt ismételtek meg, hogy a tömeges népbutítás hadművelete a kereskedelmi csatornákon így ter­mészetes. Az akkor az MTV egyik el­nökjelöltjeként számon tartott, és az állásra pályázó Friderikusz Sándor beszél arról, hogy az MTV1 és az MTV2 - a közszolgálaü televízió „nézhetetlen” és a „láthatatlan” csa­tornája -egy optimális szakmai ma­ximumhoz képest csak 25-30 száza­lékra képes, de még ennél is mél- tánytalanabbul bánnak el velünk a kereskedelmik, hiszen műsoraik többségével - más kínálat és saját öt­let híján elsők közt a filmipar futó­szalag-remekeivel - tudatosan a tár­sadalom alját célozzák meg. Tökéle­tesen segítette ezt a semmit sem mondó show-k eluralkodása is. A szakmai kritikát illetően mélyen egyet érthetünk Friderikusszal, nem szólva a zsebünkből is kihúzott, a té­vés „közszolgálatra” herdált milliár- dokról, ám az is kérdés, hogy annak az ízlésszintnek ott „alul” kik a kép­viselői. Vajon a nyomorban tengő­dök álmodják át magukat a Baha­mákra Redone pofonjaival, vagy külvárosok nincstelen fiataljai merí­tenek erőt újabb postarablásokhoz? ízlésben hol és kik vagyunk? Vajon nem maga a műsorkínálat-e az, amely minden ház ablakán hívottan- hívatlanul benéz, amely ezt a nívót szívós következetességgel megte­remtette? Ezen az immáron egy évti­zedes kitartó, romboló munkán ér- ■demes lenne elgondolkodni. b.r. Pécsi orvostan­hallgatók versei A pécsi orvostanhallgatók verseit közzéadó antológia sokadszor bizonyítja, lehet­séges az „átjárás” az úgyne­vezett „reál” és „humán” tu­dományok szerelmesei és ta­nulói között. A kellemes, igényes kiállítású, karcsú kötet szerzőinek, Bauer Máriának, Mács Katalinnak, Novográdecz Csabának, Roz- gonyi Renátának, Ságodi Lász­lónak és Wolf Mátyásnak hála istennek az anatómiai atlasz, a vaskos belgyógyászati tan­könyv, a klinikai- gyakorlatok mellett is van - nem pusztán ideje: igénye arra, hogy gondo­latait szavakba, versekbe foglal­ja. Más kérdés, hogy egy-egy személy esetében csupán két- három vers alapján nem lehet súlyos következtetéseket levon­ni, miszerint valódi költővel ál- lunk-e szemben, és épp ezért tán nem is érdemes a hat orvos­kari verselő közül bárkit ki­emelni. Kötetük, közös vállal­kozásuk így egész, ahogyan van. Ami a jövőt tekintve egé­szen bizonyosan biztatásul szolgálhat, az, hogy - úgy vé­lem, ide csempészve némi Pe- tőfi-parafrázist - ki a költésze­tet szereti, rossz orvos nem le­het. Esetleg még a huszonötö­dik órában is képes lesz segíte­ni a betegén. _______ M. K. A jelen öt másodperce Serbakow Tibor, a fém művésze A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely rendezésében január 6-ig tekinthető meg a Pécsi Kisgaléria Szent István téri kiállítótermében Serbakow Tibor ötvösművész kiállítása. A történelem előtti kort idéző réz­domborításokon olyan a patina, mint az autentikus Zsolnay-eozin. Egy önálló plasztika fénylő, csil­lámló rézlemeze kitüremlik saját síkjából, a virtuóz technika révén megcsavarodik, majd önmagába zárul. Parányi, félgömbbe simuló réz ékszerdoboz-szerű forma buk­kan fel eztán, a Lakóház Catal Hülyükből című kisplasztika, egy török szellemi és fizikális kaland terméke. Távolabb Ockham forgó borotvája a mindenkori jelen ma­tematikai-fizikai megközelítése, plasztikai körülírása. Edényfajták sora képez egy további külön ten­denciát e különleges, szcientikus artisztikum átjárta művészi világ­ban. Az edények formai egysége az ugyancsak hangsúlyos eltéré­sekre irányítja a figyelmet. Itt vas­kos kúpszögek merednek elő az edény külső és belső falából, amott selymes érintésű tollpihe borítja a domborodó felületet. Mintha mind az időt, a különféle időtípusokat, időaspektusokat, az idő változatos válfajait volna hivat­va magába foglalni. Egy alig félmé­ternyi, szakadozott hegesztési var­rató, monumentális, ferde acél­plasztika viszont ama szeptembe­ri, másodpercek alatt lezajlott to­ronytragédiára utal, amely immár ugyanúgy hozzátartozik korunk­hoz, mint a Szabadság-szobor. Az 1964-ben Pécsett született Serbakow Tibor, a pécsi művészeti szakközépiskolában végzett Bredács Aliz ötvösművésznél. Az anyagkezelés, az anyagismeret vir­tuózára vallanak a művei. Arra a kér­désre, honnan ered az anyagok eme sokfélesége iránti vonzalom, egy ötvösnél min­denképpen külön­legesnek tetsző plasztikai forma­világ, megemlíti, hogy eredendő ér­deklődésének a tüzét a Magyar Iparművészeti Fő­iskolán az akkori ötvös szakon tevé­kenykedő két mű­vész: Kertész Géza és Péter Vladimír szították fel. Ké­sőbb a Pécsett élő Bányász István aranyműves mes­ter szellemisége, gondolatvilága hatott rá. Vigyázatos, a finom mozzanatokra is nagy gondot for­dító művész. Filozofikus alkat, akit művei címei is jellemezni lát­szanak. Különösen a modern fizi­ka és a filozófia határterületein időzik szívesen. Másfelől, műveit lehetséges „leleteknek” tekintve, a távoli jövőből szemléli. Onnan pil­lant vissza mostani kiállításának jelen idejű tárgyára, mintha csak egy eljövendő, távoli kor régésze, művészettörténésze volna. A tár­gyakra való odafigyelés, a megér­tés és a memorizálás öt másod­perc. A mindenkori jelen öt má­sodperce. BEBESSI K. A művész tárlata a Kisgalériában fotó: t. l. Magyarul - magyarán J Fejlődik - fejleszt Sokan azt gondolják, hogy a nyelv, a mi magyar nyelvünk is senkitől, semmitől nem be­folyásolva éli a maga életét, és szolgálja, sőt kiszolgája azokat, akik szájukra, fino­mabban: ajkukra veszik. Pedig nem így van. Aki csupán az újságokat olvassa naponta szorgal- masan, az megfigyelheti, hogy egy- egy szó eltűnik, mások meg újdon­ságként kerülnek a szemük elé. Kétségtelen, hogy a nyelvnek van önfejlődése, a társadáommal együtt vátozik, mások meg ügyes nyelvművelők alkotásaként tűn­nek föl. A szakfolyóiratok időnként közölnek új szavakat. Nem vállal- kozom arra, hogy szójegyzékeket közöljek, de a gazdag anyagból szí­vesen válogatok. A tudományok szédületes fejlő­dése, a hírközlés soha nem látott gyorsasága és gazdagsága valóság- gá kikényszeríti új szavak létrejöt­tét vagy tudatos alkotását. Pl. kez­detben volt a telegráf, amelyet táv­iratnak magyarítottak a görög nyelvből. Ikertestvére a telefon ma is telefon, és mind a má napig vív­ja a harcát a távbeszélővel. Sajnos, minden származékában nem hasz­nálható. Megérdemelt dicséret, ha valaki így figyelmezteti társát: Már hányszor megmondtam, hogy rövi­den távbeszélj. Érdemes megje­gyezni, hogy a sokkal szelleme­sebb és gyökeresen magyar sür­göny kihullott a nyelv rostájából (máig titokzatos körülmények kö­zött). Áldott jó professzorom, aki gyakran küldött gyors üzenetet, minden alkalommá sürgönyözött. A hírközléssel kapcsolatos az a találmány, amelyet olyan üzenetek továbbítására használnak, aipelyek már akkor is későn érkeznek, ha azonnal, egyidőben továbbítják őket. Ez pedig nem más, mint a fax, a facsimile transmission rövidítése. Első személyes alkalmazásakor nem akartam hinni a szememnek. A hírközlési munkakörben dolgo­zók már akkor játszi könnyedség­gel dolgoztak vele. Engem, a késés miatt aggodalmaskodót így emelt ki letargiámból: Azonnal küldünk neki egy faxot. A hurrát nem is ek­kor kiáltottam, hanem amikor meg­tudtam, hogy ez a csoda magyarul távmásoló (berendezés), illetve távmásolat. Aki ezt műveli, az távmásol. A távmásolás szóból al­kotott ige az ortodoxokat fanyalgás- ra készteti, pedig lehet, hogy min­den lelki megrendülés nélkül mondják, hogy fénymásol, távirányít, nyelvszegényít, sőt nyelvművel Igekötős alakjai átfaxol, elfaxol még kissé szokatlanok ugyan, de az át- és az eltávmásol bizonyosan beilleszkednek nyelvünk rendsze­rébe. Rónai Béla Folyósítani a folyóiratoknak Az utóbbi tíz esztendőben jelentős változás állt be Pécs kultu­rális folyóiratainak életében. Nem csak a finanszírozás és a hi­vatali hovatartozás változott, hanem némiképp a tartalmi pro­fil is. A nagy hagyományú Jelenkor mellett megjelent az Echo és a Pécsi Szemle. Ha úgy vesszük, akár még terület­felosztásról is beszélhetünk, s így mind a három lap külön-külön fontossággal bír. Valaha az 1958- ban alapított Jelenkorba „irodalmi és művészeti folyóirat” címszó alatt minden bele kellett férjen: vers, próza, tanulmány, színházi kritika, zenei és képzőművészeti írások és a helytörténet. Manap­ság főképp irodalommal, bölcse­lettel foglalkozik a lap, míg a mű­vészeti ágak helyi történéseit az Echo boncolgatja felettébb kriti­kus tollal (már az alapításkor je­lezték: az irodalomba nem óhajta­nak „belekontárkodni”, amikor arra egy országos színvonalú lap adatott Pécsnek), míg a helytörté­net érdekességei a Szemlében je­lennek meg negyedévente. Ágoston Zoltán 1999 őszén vet­te át a Jelenkor főszerkesztését, és azt kellett tapasztalnia, hogy a lap anyagi helyzete valósággal meg­rendülőben van, tartalékaikat fel­élték, ami főképp a helyi támoga­tás elapadása miatt következett be. A Jelenkor furcsa helyzetbe került, elvégre a sok évtizedes gyakorlat, miszerint „a megye lap­ja”, megszűnt, ám az alapítványi forma ellenére továbbra is kapott támogatást a Baranya Megyei Ön- kormányzattól, előbb 5.7 millió forintot, majd 3 milliót, ám 2000- ben a megítélt 1 millióból az év vége felé, nagy huzakodás után is csak 500 000 forintot láttak. Vilá­gos volt, hogy a lap főszerkesztő­je a városi önkormányzatot is megpróbálta a lap mellé állítani, főképp annak fényében, hogy a Jelenkort az országban egyértel­műen pécsi folyóiratként ismerik, és voltaképp a város kulturális fel­legvár imidzsébe - amit a városve­zetők is lépten-nyomon büszkén hangoztatnak - eminensen beleil­lik. Más kérdés, hogy az Echo és a Pécsi Szemle létrejöttével, amely lapok alapvetően a városi támoga­tásnak köszönhetik létüket és működésüket, pénzügyileg a Je­lenkornak nem sok hely maradt. Kunszt Márta, a kulturális bi­zottság elnöke így fogalmazott: Honoráriumok a Jelenkorban Vers Elbeszélés, regényrészlet Tanulmány Kritika 5000-25000 Ft 8000-55000 Ft 12000-50000 Ft 10000-25000 Ft Ez éves szinten kb. 4 millió forint, ami az 5 millió forintos nyomdaköltséggel együtt a két leginkább tetemes kiadás a lap életében.- Az, hogy az Echo 1 millió fo­rintot, a Szemle kb. 750 ezret a Je­lenkor pedig csak 500000 támo­gatást kap, semmiképp nem rang­sor, pláne nem a minőség szem­pontjából. A kulturális bizottság­nak a korábbi évek 25 milliós ke­rete 10 millióra apadt, és ebből költ több mint 2 milliót a folyó­iratokra. Azt hiszem, arányaiban ez nem rossz. Tény, hogy a Jelenkor a műkö­dési feltételéhez szükséges pénzt nagyobb részt az államtól (Nem­zeti Kulturális Alap) és a Soros Alapítványtól kapja, de, mond­ván, hogy országos lapról van szó, általában teljesen rendjén va­lónak is találják, hogy akkor tart­sa el az „ország”.- Más lapok is kapnak ugyan­ezekből az állami forrásokból, ám számukra ez szinte csak kiegészí­tés amellé az alap mellé, amit helyben folyósítanak a számukra - mondja Ágoston Zoltán. - Csak egyetlen példát említenék: az Al­föld a debreceni önkormányzattól eddig évi 7 milliót kapott, amit most emeltek 8-ra. De Pécsnél jó­val kisebb városokban, Szombat­helyen vagy Kecskeméten is milli­T*1 ókat fordítanak a saját irodalmi lapra. Én pontosan fordítva érvel­nék, mint néha hallani: az, hogy a Jelenkor országos lap, nem azt je­lenti, hogy ettől kevésbé pécsi, hanem pont ab­ban rejlik a fon­tossága alapítá­sa óta, hogy a meghatározó pécsi szerzői, Csorba Győző és Bertók Lász­ló mellett or­szágos rangú szerzőket köt Pécs­hez. Mert csak pécsi és baranyai szerzőkkel nem lehet havi folyó­iratot csinálni, és ilyesmit botor­ság is lenne számonkérni - olyan lenne, mintha azt kívánná valaki, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban kizárólag pécsi születésű színé­szek játsszanak. A fő kérdés csak­is a színvonal lehet, s nem a szü­letési vagy lakhely. Egyébiránt a bírálók egyszer vegyék a fáradsá­got, és olvassanak el egy Jelenkor­számot, és tapasztalni fogják, hogy az utóbbi időben, 2001-ben pedig különösen igazodott a lap a pécsi kulturális élet nagy esemé­nyeihez: tematikus szám jelent meg a Színházi Fesztivál és a vi­lágörökség tiszteletére. Ám soha nem szabad elfelejteni, hogy ezek a lapok is, akárcsak a többi, min­dig profi írók munkáiból állnak össze, akiktől nem tudok barát­ságból vagy esetleges lokálpatrio­tizmusukra apellálva kéziratot kérni. A Jelenkor vezetése arra szá­mít, hogy a városvezetés elszánja magát, és a lapot beemeli a kitün­tetett kulturális intézményei sorá­ba, legalábbis rangban a Nemzeti Színház és Szimfonikus Zenekar mellé. 2002-re a városi önkor­mányzattól 5 millió forintot, a me­gyeitől 2 millió forint támogatást igényeltek. Dr. Ujváry Jenő alpolgármester, s egyben a lapot kiadó alapítvány kuratóriumának tagja:- A város erejéhez mérten, meghatározott összeggel áll a Je­lenkor mögé, és egy-egy pécsi té­májú különszám költségeit vállal­ja magára. Most már csak az kérdés, az a bizonyos „meghatározott összeg” mekkora lesz? MÉHES KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents