Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)
2001-12-22 / 348. szám
I 2001. December 22., szombat 5. OLDAL BARANYAI TÜKÖR Autóimport: csökkenhetnek az árak Kihűlhet a Hullám Már a fél fokos eltérést is megérzik a fiirdőzők Akár jelentősen olcsóbban is vásárolhatunk jövőre használt autót, miután Franciaországban az új esztendőben megtiltották a négyévesnél idősebb járművek forgalmazását. Ezért várhatóan dömpingáron kívánnak majd megszabadulni az ottani kereskedők készleteiktől. PÉCS A használt autók értékesítésével foglalkozó szakemberek szerint mindenképpen hatással lesz a piacra az a január elsejétől Franciaországban környezetvédelmi megfontolásokból életbe léptetendő rendelkezés, mely szerint megtiltják a négy évnél öregebb autók belföldi értékesítését. A témában járatosak szerint a francia kereskedők és magánszemélyek a jövőben minél előbb túl szeretnének majd adni idősebb autóikon, s ez az ottani árakban is érzékelhető lesz. Ötvenszázalékos árcsökkenést sem tartanak kizártnak, és Franciaországban már most tíz százalékkal kevesebbért kínálják a használt kocsikat, mint nálunk. A vonzó árak miatt feltehetően sokan kelnek majd útra autót vásárolni, s bizonyos, hogy az ilyen ügyletekkel nem hivatásszerűen foglalkozók sem hagyják majd kihasználatlanul a busás hasznot ígérő lehetőséget. Ugyanakkor a magyar piacokon megjelenő, Franciaországból származó járművek árai biztosan nem lesznek feleannyival olcsóbbak, mint a másutt vásároltak, miután a nepperek a nagy haszonra mennek: várhatóan csak mintegy tíz százalékot fog jelenteni a „francia kapcsolat”. A nepperek dolgát könnyíti, hogy 2002-től az eddigi családonkénti egy autó helyett évente már személyenként egy járművet lehet majd vámoltatni. Ezt a kitételt ugyanis még könnyebb lesz megkerülni, hiszen némi pénzért bizonyosan akad olyan, aki kölcsönadja nevét az eljáráshoz, s később pedig már ellenőrizhetetlen, hogy hova vándorolt a külföldi autók itthoni értékesítéséből befolyó pénz. MÁTÉ BALÁZS 1. Utazás Franciaországba (kb. 1500 km, 18 órás autóút, 23-28 ezer Ft) A BESZERZÉS MENETE 4. Szabad értékesítés a piacokon vagy saját használat 3. Vámolás 2. Vásárlás a helyszínen a) határátkelő, vámáru-nyilatkozat biztosíték; b) vámhivatal: vám kiszabása (4 évesnél idősebb autók esetében, 1660 cm3-ig 37,5-91,2%, 1601-2000 cm3 között 50-116,2%) + 25% áfa + környezetvédelmi termékdíj Hírek SZENTLŐRINCEN félszáz rá szoruló családnak és idős embernek pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja 150 ezer forint értékben ajándék- csomagot osztott. Az adományokat házhoz vitték a szolgálat tagjai. A vásárláshoz szükséges pénz egy részét négy agrárvállalkozó és üzletember, valamint a takarékszövetkezet adta össze, (cs) A PÉCSI Közbiztonsági Egyesület járőrei és a rendőrök a minap egy másfél mázsás anyakocát gyűjtöttek be a Szabolcsi úton éjszaka. Az állat a forgalmat is zavarta, ráadásul visítozott. Jelenleg egy portán őrzik, várnak a gazdájára. Érdeklődni az egyesület ügyvezetőjénél lehet a 06-20-916-0673-as telefonszámon. (cs) A MEGYESZÉKHELY területén december 24-én, hétfőn a helyi autóbuszok csak 16 óráig járnak. Ezt követően az 1-es, a 2-es, a 6- os, a 113-as, a 14-es és a 20-as vonalán időnként egyedi járatok közlekednek 21 óráig. (cs) A PÉCSI Völgyhíd Alapítvány természetvédő fiataljai pénteken a pécsi önkormányzattól 100 ezer forintot kaptak kerékpárok vásárlására. Az egyik kereskedés pedig ingyen adott egy biciklit a közösségnek, amelynek négy tagja igyekszik tetten érni az illegálisan szemetet lerakókat a város környékén. Megfigyeléseikről beszámolnak a környezetvédelmi ható- ságnak is.__________________(esi Lopott fenyő, közös karácsonyfa SZENTLÖRINC Hűlt helyét találták tegnap reggel a város polgármesteri hivatala udvarát díszítő ezüstfenyőnek. Az éjszaka folyamán elszánt tolvajok ügyködtek Szentlőrinc szívében, s kivágták a 15-16 éve telepített, most már több mint kétméteresre cseperedett fát. A hivatal munkatársai elképedve kommentálták a történteket, annál is inkább, mert az épületet övező kerítés kapuja zárva volt. Se a fűrész zajára, se a fát elhurcolókra nem figyelt fel senki. Egyelőre nem tudják eldönteni, legyen-e „ügy” belőle, mert a tolvajok lefülelésének kevés. az esélye. Szerencsésebb volt a hivatal épülete előtt álló 15 méter magas fenyőfa, amelyet idén is feldíszítettek. Az elmúlt évi rendezvény jó tapasztalatai alapján a kezdeményezést hagyományossá szeretnék tenni. A műsoros karácsonyi köszöntőre az önkormányzat a város polgárait 23-án délután fél 4-re várja. ______________m^a. Sz ép számmal gyűlt adomány Karitatív szervezetek gyűjtési akcióinak köszönhetően több száz baranyai rászoruló karácsonya lesz boldogabb, az élelmiszercsomagot, meleg ruhákat folyamatosan osztják. Baranyai körkép Tegnap fejeződött be a Máltai Szeretetszolgálat egy hete kezdődött karácsonyi gyűjtési akciója. Az összegyűlt adományokból ötven rászoruló család kaphat lisztet, cukrot, édességet és egyéb tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot az elkövetkezendő napokban. Csaknem száz embernek elegendő téli ruha gyűlt össze az egy hét alatt, ezt szintén még karácsony előtt megkapják a rászorulók. Ennek ellenére több száz családnak még hónapokig kell várnia a segítségre, a igénylők csaknem felének előbb nem jut csomag. A Katolikus Caritas nagyáruházaktól gyűjtött adományokat, így ötven, egyenként kétezer forint értékű ajándékcsomagot tudtak összeállítani. A pécsi gyermekklinikán fekvő, szegényebb sorsú beteg gyerekeknek is jutott meglepetés, nekik tegnap adták át a csomagokat. A Támasz Alapítvány rendkívüli karácsonyi akciót nem szervezett, a város négy pontjára kihelyezett konténerekbe azonban a korábbi hónapoknál lényegesen több ruha került, amit a hajléktalanok közt osztottak szét. w. k. Zsúfolt piac balesetveszéllyel A kisváros szívében, a főút két oldalán kialakult heti piac és vásár területének zsúfoltsága mind több fejtörést okoz a rendőröknek, ugyanis egyre nagyobb a balesetveszély. Sásd A péntekenkénti vásárban a délelőtti csúcs során legkevesebb ezren fordulnak meg, tegnap csaknem hatszázan zsúfolódtak ösz- sze. Szerencsére most nem állták el parkoló járművek a buszmegállókat, a gyalogos áradat sem okozott közlekedési dugót. így is a két rendőrjárőr tíz sofőrt szólított fel a parkolási rend betartására. Máskor alkalmanként félszáz embert is figyelmeztetnek és tucatnyi helyszíni bírságot rónak ki. A zsúfoltság csak nő, továbbra is megszokott, hogy a nem vásározó autók áthaladása a megszokott egy-két perc helyett negyedóráig is eltart. A rendőrök, akik nemegyszer forgalomirányítóként is ügyködnek, abban bíznak, hogy valamilyen szinten a helyjegyárusok és a polgárőrök is segítik majd a munkájukat. Az egyik járőrtől megtudtuk, jelentősen enyhülne a zsúfoltság, ha a piacfelügyelet végre felfestené a két kijelölt parkoló úttestfelületi jeleit, s egy „Megállni tilos!” táblát helyezné-, nek el a standok és a Dák tér közti szakaszon a nyugati oldalon. CSUTI J. A karácsony a családé Baranya ismert közéleti személyiségei közül néhányat arról kérdeztünk, milyen körben és hogyan tölti el a szentestét. A válaszokból kiderült, az estét mindenki kizárólag szeretteinek szenteli, és sokan a régóta kialakult családi hagyományok szerint készülődnek az ünnepre. Papp Lajos szívsebész Lovasi András zenész- Az esztendő 364 napján olyannyira elhanyagolom a családomat, hogy ennek a napnak éppen ezért különleges jelentősége van. Budapesti otthonomban, feleségemmel és két gyermekemmel töltöm el a Szentestét. Legfontosabbnak azt tartom, hogy megtisztítsuk a szívünket, és egymás iránti mély megértésben töltsük el az ünnepet. A karácsonyi készülődésből rám a fenyőfa beszerzése, és feldíszítésének családapai felügyelete hárul. A főzésben nem veszek részt, ugyanis csak rontani tudnék a feleségem által mindig nagyszerűen elkészített ételek minőségén.- Természetesen gyerekeimmel és feleségemmel töltöm az ünnepet. Az asztalra az általam zsákmányolt süllő is felkerül, a szentestét megelőző napon pedig a szomszédommal közösen halászlét főzünk. Akit kellően ismerek, annak örömmel adok vicces ajándéko- * kát, a zenekar tagjai például egy-egy olyan könyvet kaptak, ami a jellemfejlődésüket segíti. Gyerekeim a Jézuskának írt levélben közük, mit szeretnének kapni, s mivel általában elég hosszú a. lista, azt megosztjuk a nagyszülőkkel. Berták László költő- A tervek szerint az ünnepi estére velünk lesznek az unokáink is, bár mivel még nagyon kicsik, ez bizonytalan. A hagyományos halászlét én készítem el, azonban miután a konyhai dolgokban nem vagyok otthon, a többi étket, köztük a szokásos sülteket, feleségem készíti el. ifiDárdai Pál a Hertha Berlin labdarúgója Berlinben töltöm a karácsonyi ünnepeket, teljes családi körben. Szüleim és testvérem kiutaztak hozzám, s velük tartott az autóban a fazékba szánt ponty és harcsa PÉCS Kifoghat a tartósan hideg idő a Pécsi Fürdő Kft. Hullámfürdőjén. Szabvány írja elő a víz- és a levegő minimális hőmérsékletét, ám a költségek a másik oldalon meleg helyzetbe hozhatják a menedzsmentet. A medence vízének a szokásostól való félfokos eltérése is már panaszszavakat szül. Ez ezekben a napokban többször is tapasztalható volt a pécsi Hullámban.- A fűtőrendszer kapacitása a jelenleg igényelt hőmennyiség akár kétszeresének felhasználását is lehetővé tenné, ám költséggazdálkodási megfontolások miatt ezzel a lehetőséggel nem élünk - kaptuk a tájékoztatást a kft. műszaki főmérnökétől, Hazenauer Györgytől. Télen-nyáron napi 0,8 megawatt hőt igényelnek a Pétávtól. Ez havonta 240 ezer forintba kerül. Ha a külső hőmérséklet annyira „elvadulna”, a víz és a levegő szabvány szerinti hőmérsékleten tartása további 100 ezer forinttal növelné ezt a költséget. A Hullámban éjszaka fűtik a medence vízét, nappal a levegőt. A nagymedencét 22-27 fok között kell üzemeltetni, a levegőnek 25-28 fokosnak kell lennie. A Hullámban az előbbit folyamatosan 26 fokon tartják. A minapi külső hideg miatt a víz hőmérséklete 25-re csökkent.- Nem a bevitt hő mennyisége okoz gondot - folytatja a főmérnök -, hanem az ÁNTSZ által előírt kötelező vízpótlás. Ez naponta 100 köbméter, hőmérséklete 19 fokos. Ez hűti le a medencét. Egyébként ha nem csinálnánk semmit, a hőmérséklete csak 0,3 fokkal csökkenne. Hideg napok jönnek. Ha a víz 22 fok alá csökken, kattannia kell a lakatnak a fürdő bejáratán. M. A. IMMÁR TÖBB HETE KÉZMŰVESEK VÁRJÁK portékáikkal a pécsieket a Színház téren. Egyedi, érdekes ajándéktárgyakból, amelyek a fa alá kerülhetnek, válogathatnak itt az érdeklődők, fotó: müller a. is, amit öcsém fogott. A halászlé és a sült hal után a Magyarországon megszokott éjféli mise most kimarad a programok közül, de az apai vörösbor nem hiányozhat az asztalról. Ami külön öröm: a meteorológusok szerint Berlinben is fehér karácsony lesz. Szili Katalin az Országgyűlés alelnöke Kurucsai Csaba országgyűlési képviselő- A gyerekekkel és a szülőkkel töltjük az ünnepet. Az ünnepi ételek sorában a halászlé mellett a rántott hal és a mákos guba is megtalálható. Az ajándékok csomagolása mellett a konyhában segédszerepre, apró feladatokra vállalkozom.- A szentestét élettársammal és édesanyámmal töltöm el. Az évek óta élő rituálé szerint a Maszler József barátom által ajándékként küldött kiváló halászlé kerül az asztalra, és ugyancsak hagyományosan éjféli misére a székesegyházba megyünk. Az ünnepi előkészületekből nekem a fenyőfa talpba faragása jut részemül, ami nem mindig zajlik éppen minden gond nélkül. Ezenkívül az elmaradt dolgok - mint például a szaloncukor - utolsó pillanatban való beszerzése is az én feladatom. Fábián Anita színésznő- Vőlegényemmel kettesben töltöm a szentestét, a karácsonyi halászlét is közösen készítjük el, együtt díszítjük a fát is. Semmi extra dolgot nem tervezünk, a mi életünkben az együttlét a legnagyobb öröm.