Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)
2001-12-20 / 346. szám
10. OLDAL KRIMI 2001. December 20., csütörtök Két baleset egy helyszínen PÁPRÁD Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délelőtt Páprád és Mindszentgodisa között. Egy személyautó eddig még ismeretlen okból kisodródott, egy szemből érkező teherautónak, majd egy fának ütközött. A kocsiban egy férfi és egy nő ült, a hölgyet súlyos sérülésekkel szállították Pécsre, az idegklinikára. A mentésben helikopter segítségét is igénybe vették. Még folyt a helyszínelés, amikor a műszaki mentést végző daruba beleszaladt' egy - feltehetően nem a megfelelő sebességgel érkező - sze-, mélygépkocsi. A két baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség. S.G. Hírek RABLÁS SÁSDON. Hétfőn ké- ső este kiraboltak egy férfit Sásd közterületén. A tettesek többször fejbe verték az áldozatukat, majd elvették a személyi igazolványát és a huszonötezer forintját. A rendőrség a másnap tett feljelentés alapján két helybeli fiatalt fogott el, akiket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsít. A huszonhat, illetve huszonhét éves fiatalé" .berek őrizetbe kerültek. (sn) KOLLÉGIUMI LOPÁS. Isme rétién tettes ellen tettek feljelentést a napokban a Pécsi Rendőr- kapitányságon, mert egy pécsi középiskolai kollégium egyik szobájából valaki tizennyolcezer forintot emelt el. A károsult egy szigetvári diák. (sn) GÁZOLT, ELHAJTOTT. Ked den Pécsett, a Mártírok útján egy tizenöt éves siklósi lányt gázolt el egy ismeretlen tettes. A gyalogos az útra esett az ütközés után, de a balesetért felelőssé tehető sofőr kikerülte a földön fekvő, súlyos sérülést szenvedett lányt és elhajtott. A rendőrség nyomozást indított a személy azonosítása érdekében. A Kolozsvár utcában egy tízéves kislányt ütött el egy autó, a balesetben könnyű sérülési szenvedett az elgázolt gyalogos, (sn) BÖRTÖNKERÜLŐ. Nem vo nult be jogerős szabadságvesztésének letöltésére a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe egy huszonöt éves pécsi férfi. A rendőrség az illetőt tegnap elfogta és átadta a Pécsi Városi Bíróság bv-cso- portjának. (sn) ERŐSZAK. Fajtalankodással vádolják azt a férfit, akit tette után négy órával elfogtak a körmendi rendőrök. A 26 éves férfi a város egyik lakótelepi épületének pincéjében erőszakoskodott egy 11 éves kisfiúval, amikor a gyermek segélykiáltásaira lett figyelmes al egyik lakó. Érkezése menekülésre kényszerítette az erőszakoskodót, ám hamarosan elfogták. WHISKYS. Ambrus Attila jobban érzi magát, mert jó magaviseleté miatt már nincs magánrérkában. A Whiskys néven ismert bankrabló negyedmagával van egy cellában, és a sportolást is engedélyezték számára. Már megkapta védőügyvédjétől karácsonyi ajándékát, a Kutyahoroszkóp című kötetet, amelyben ő is szerepel Donnal, a berni pásztorral. 99 ÉV BÖRTÖN. Nemi erő szak vádjával első fokon 99 évi szabadságvesztésre ítéltek egy magyar állampolgárt az egyesült államokbeli Alabamában. Földi Gábort és két társát még az év elején tartóztatták le. Fantomcég adta a számlát Két éve kezdtek nyomozni a Tolna megyei adóhivatal bűnügyi munkatársai egy nagytormási részvénytársaság ügyében. A vizsgálatokat az indokolta, hogy feltehetően megsértették a számviteli fegyelmet. Nagytormás Az adónyomozók a nagytormási cég önálló képviseletre jogosult tagját azzal gyanúsították, hogy meghamisította a könyvelést. 112. millió forint értékben olyan számlákat szerepeltetett, amelyeket egy németországi vállalkozás állított ki - tájékoztatta lapunkat Burülák Attila, az APEH szóvivője. A számlák gazdasági tanácsadásról szóltak, ám nem volt mögöttük valós tevékenység. Arra is fény derült, hogy a német vállalkozás nem létező cég. A beszerzett adatok csalás gyanúját alapozták meg, ezért feljelentést tettek a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol 2000 szeptemberében elrendelték a nyomozást. A szakértők megállapították: hitelezői igények kielégítését a cég vezetője az ésszerűtlen gazdálkodással veszélyeztette. A jogutód cég felszámolását végző szervezet eközben feljelentést tett csődbűntett alapos gyanúja miatt. A tolnai adónyomozók a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében 91 millió forintos üzletrészt foglaltattak le a végrehajtókkal. Az eljárást különösen nagy kárt okozó csalás (112 millió forint), illetve különösen nagy értékre elkövetett csődbűntett (420 millió forint) alapos gyanúja miatt lezárták, és az ügyet vádemelési javaslattal megküldték a Szekszárdi Városi Ügyészségnek, ahol most készült el a vádirat. _____ mauthner Tu rizmus és bűnözés , Budapest A turizmust hátrányosan érintő szabálysértésekkel és bűncselekményekkel szemben határozottan fellépnek a bűnüldöző szervek, és ehhez anyagi támogatást nyújt a Gazdasági Minisztérium. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a tárca közös sajtótájékoztatóján Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára és Hatoda József vezérőrnagy értékelte a turisztikai idényt, és a két szervezet közötti együttműködést. Budai elmondta: az ágazat jelentős szerepet tölt be Magyarország gazdasági életében, ezért meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy a turista ne csak jól, de biztonságosan is érezhesse magát. Különösen fontos ez most, amikor a világ bizonyos térségeiben a látogató joggal tart valamilyen veszélytől, s az úti cél megválasztásában az egyik fő szempont a biztonság. Hatala József vezérőrnagy szerint az információszolgáltatás és az előzékeny segítségnyújtás növelte a turisták biztonságérzetét. Bevezették a 24 órás idegen nyelvű panaszfelvételt; igen nagy a sikere a diák- tolmács-rendszemek, megkedvelték a külföldiek a nyelveket beszélő és a rendőröknek segítő fiatalokat, s a diákok is megkedvelték ezt a munkát. Ma már sokkal többen jelentkeznek, mint amennyit az erre fordítható költségek elbírnak. A tábornok elmondta azt is, hogy a rendőrök erélyesen lépnek fel a trükkös lopások elkövetőivel szemben, a tiltott szerencsejátékok, a zsebtolvajlások és a betörések ellen. Ennek eredményeként idén a Balatonnál a betörések száma 18,8 százalékkal, a gépjárműlopások száma 24,3 százalékkal, a gépkocsifeltörések közel öt százalékkal csökkentek. A korábbi gyakorlatot folytatva továbbra is lehetőség nyílt, főleg a Balaton körül és Budapesten, hogy külföldi rendőrök is tel- jesítsenek szolgálatot. ______koós Ka rácsonyi kellemetlenségek A szenteste előtti bevásárlások alatt ismétlődően előfordulnak bűncselekmények. Ezek jó része megelőzhető. Fizetés után szakítsunk időt arra, hogy a pénztárcánkat a táskánk mélyére tegyük, és a táskát bezárjuk. Ne tároljuk egy helyen a pénztárcát, a bankkártyát, a kártya kódját és iratainkat. A bevásárlást ne egyedül intézzük. A csomagok cipelésére kiválóan alkalmasak az erősebb nem képviselői, akik ügyelhetnek a megvásárolt ajándékokra is. Az autó is elronthatja a karácsonyt. Új elkövetési forma, hogy a nagyobb parkolókban megfigyelik, hová tesszük az indítókulcsot. A leggyakrabban a zakó vagy a kabát külső zsebébe, ami előnyös helyzetbe hozza a zsebtolvajt. Előbb az indítókulcs tűnik el, majd az autó is. Előadódhatnak kellemetlenségek az ünnepek alatt is. Kigyulladhat a lakás, ha zárlatos a fenyőfát díszítő elektromos berendezés, vagy a gyerekek játszanak a gyertyákkal, a csillagszórókkal. ■ Szerb zsarolókat fogtak el Baja Négytagú zsarolóbandát fülelt le a helyi rendőrség Baján a napokban. A helybeliek akkor azt gondolták: az utóbbi idők zsarolási ügyeinek vége. Alaposan tévedtek, ugyanis ismét felbukkant egy védelmi pénzt szedő társaság. A bajai rendőrök segítségét kérte egy jugoszláv állampolgár. Feljelentésében elmondta, hogy honfitársai többször felkeresték baja lakásán, s megfenyegették: ha nem fizet százezer forintot, alapos verésre számíthat ő is, a barátnője is. A pénz átadásának legutolsó határidejét, helyszínét tegnapelőtt 16 óra 15 percre jelölték meg a férfi Nyárfa utcai lakásán. A fiatalember azonban értesítette a rendőrséget. A zsaroló szerb férfiak időre oda is értek a megadott címre, egyikőjük bement a házba, a másik pedig a járó motorral parkoló kocsiban maradt. Amikor a férfi az utcán át- vette a pénzt, a rendőrök lecsaptak. A táskában lévő százezer forint hiánytalanul meglett, mindkét jugoszláv állampolgárságú férfit őrizetbe vették. A bajai rendőrség bűnügyi osztályának vezetője, Szabó Ferenc őrnagy szerint egy harmadik társukat, a 44 éves Radomir Kraljevicet körözik, ugyanis a korábbi fenyegetések időpontjában ő is jelen volt a sértett lakásán. BERKI ERIKA Telt ház a tüzéreknél Koszovóba készülnek a dandárból PÉCS _________ Be fejeződött a pécsi laktanya állományának feltöltése, jelenleg összesen százhatvan szerződéses katona szolgál az ország egyetlen vegyes tüzérdandáréban. Mint a haderőreformról szóló nyilatkozatokban sokszor, sok helyen elhangzott, a Magyar Honvédségnek évről évre több szerződéses katonára lesz szüksége. A Honvédelmi Minisztérium idén országos to- borzóprogramot is szervezett a katonai pálya népszerűsítésére, ám az utánpótlás megszervezése a fiatalok fizikai állapota és a felvételt nyertek közötti nagy fluktuáció miatt sok problémát okoz. A 101. számú pécsi „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár nem küszködik az általános létszámhiánnyal. Mint azt az alakulat parancsnoka, Lőrincz Miklós ezredes lapunknak elmondta, a napokban teljesen feltöltötték a százhatvan főre szabott szerződéses állományt, de annyi a jelentkező, hogy ha lenne rá keret, akár további száz katonát is fel tudnának venni. A tervek szerint a több éve itt dolgozó szerződéses bakák közül jövőre harmincöt főt Koszovóba vezényelnek, ahol a magyar katonák a KFOR-alakulat tagjaiként teljesíthetnek majd szolgálatot. A küldetés természetesen nemcsak tapasztalatszerzésre ad lehetőséget, haneift komoly anyagi bevételt is jelenthet azok számára, akik az itthon vég1 zett munkájuk alapján érdemesnek bizonyulnak a külszolgálatra.- A jövő év elején a tervek szerint rendezni fogja a minisztérium a szerződésesek bérét, ami tudomásom szerint annyit tesz, hogy csaknem a duplájára emelkedik majd a katonák fizetése - mondta az ezredes. S. G. Jutalom a nyomozóknak Pécs-Komló-Mohács Bár csak néhány százezer forinttal gyarapodtak, sokmilliós károkat okoztak azok a tolvajok, akik transzformátorolajat loptak országszerte. A bűnügy felderítőit az áramszolgáltató cég tegnap megjutalmazta. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a Komlói Rendőrkapitányság nyomozói egy országos kiterjedésű bűnügyet derítettek fel a közelmúltban. Az eredetileg szobafestéssel foglalkozó gyanúsítottak az elektromos áram szolgáltatásához használt külterületi transzformátorokból eresztették le a gázolajat amerre csak jártak. A tettesek néhány százezer forint haszonhoz jutottak, de a Dédász Rt.-nek hetvenmillió forintos kárt okoztak. A cég tegnap pénzjutalomban részesítette azt az öt komlói rendőrt, akik a nyomozásban részt vettek. Vörös Judit zászlós, Drüszler Árpád zászlós, Imrő Ervin zászlós, Varga Attila törzszászlós, és Rumbus Roland hadnagy (képünkön) munkáját Paluska Zoltán, a Dédász Rt. igazgatóságának elnöke köszönte meg. A Mohácsi Rendőrkapitányságon a komlóiak által felderített ügytől teljesen független, ám hasonló bűncselekménysorozat elkövetői után nyomoznak, több gyanúsított már előzetes letartóztatásban van. A Dédász ígéretet tett arra, hogy a sikert ezen a kapitányságon is honorálni fogja. SCHNEIDER G. Milliós károk okozóit segítették rács mögé fotó: müller a.