Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)
2001-12-11 / 337. szám
2001. December 11., kedd K R I M I 11. OLDAL Hírek ÁRUHÁZI tolvajt fogtak a biztonsági őrök a napokban az egyik pécsi bevásárlóközpontban. A palotabozsoki férfi ötvenötezer forint értékben tett zsebre különféle termékeket. (sn) VÍRUS. Az izraeli rendőrség letartóztatott négy fiatalembert, akiket azzal vádolnak, hogy a közelmúltban kitaláltak és elterjesztettek egy számító- gépes vírust. A „Goner” képes volt arra, hogy megbénítsa a számítógépes rendszereket. Kiötlésével négy észak-izraeli fiatalt vádolnak: őket a gazdasági bűncselekményekre szakosodott rendőrségi csoport őrizetbe vette. RAZZIA. Heves megyében folytatódik az a rendőri akció- _ sorozat, amelyet a karácsonyi ünnepek előtt a lakosság biztonságának növelése, az elszaporodott kábítószeres, prosti- túciós és vagyon elleni bűncselekmények felderítésére szerveztek a kapitányságok. A hét végén fokozott ellenőrzést tartottak Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves és Füzesabony, illetve vonzáskörzeteik nagyobb éjszakai szórakozóhelyein, parkolóiban. SZURKÁLÁS. Életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt állítottak bíróság elé Szegeden egy férfit és rokonait. Azzal vádolják őket, hogy két személyt megvertek, megszurkáltak. Az egyik rokon a borozóban délelőtt ösz- szeszólalkozott egy helybelivel, délután ezt a férfit már az egész család és több rokon is várta, s amikor távozott a kocsmából, nekiestek, agyba- főbe verték, összekaszabolták. A következő hónapban hasonló „akciót” hajtott végre a társaság. ERŐSZAK. Fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg egy gerendási férfi a felesége öngyilkossági kísérlete miatt kiérkező mentőket. Az asszony gyógyszerrel mérgezte meg magát, s egyik rokona értesítette a mentőket. A férj emiatt dühbe gurult, akadékoskodott, s a mentőautó személyzete sem tudta lecsillapítani, ezért rendőrt hívtak. A nőt kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják. A férj ellen közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak bűntette miatt nyomozást folytatnak. HOPPON MARADT. Egy hód mezővásárhelyi hajléktalant lopással gyanúsítanak. A férfi besurrant a település egyik házába, és különféle értéktárgyakat akart eltulajdonítani, ám az otthon tartózkodó gyermek megzavarta, így „üres kézzel” távozott. Másnap az ablakot befeszítve behatolt egy másik házba is, ahonnan CD-ket vitt magával. A rendőrség azonban lefülelte. GYERMEKHALÁL. Hat kisko rú halt meg két kigyulladt moszkvai lakóházban. A legidősebb 12, a legkisebb hároméves volt. Valamennyiükkel füstmérgezés végzett. Egy gyermeket kimentettek, három felnőttet kórházba szállítottak. Az egyik tüzet zárlatos elektromos vezeték okozta, a másikat egy felrobbant tévékészülék. GYILKOSSÁG. Grúzia fővárosában agyonütötték Günter Beuchel német diplomatát. Az EU-bizottság 49 éves munkatársának holttestét a lakása előtti lépcsőn találták meg Tbilisziben. A férfi, aki az Európai Unió Bizottsága grúziai segélyprogramját irányította, feltehetően rablótámadás áldozata lett. Igazán robbanékony játékok Csak a csillagszóró és a gyufa nem pirotechnikai eszköz Budapest Naponta foglalnak le a határon a vámosok, a piacon a vámkommandó emberei sok tízezer petárdát. Egy ma is hatályos, nyolc évvel ezelőtti kormányrendelet szerint ugyanis a petárda és a hozzá hasonló eszközök különösen veszélyesek a közbiztonságra. Rejtekhelyekről - autóból, raktárakból - töltik fel az elöl hagyott kis mennyiséget az árusok, így az ellenőröknek nehezebb rátalálni a nagyobb tételekre. Az elkövetők pedig azt magyarázgatják: tudomásuk szerint feloldották a petárdákat tütó rendelkezéseket.- A pirotechnikai eszközök közül csak a csillagszóró és a gyufa nem minősül közbiztonságra veszélyesnek - mondta Faa József rendőr alezredes. - Ha szigorúan vesszük a szabályokat, akkor még a születésnapi torták látványosságát növelő, úgynevezett tortaszö- kőkutak sem engedélyezettek.- Melyik petárda veszélyes?- Mindegyik. Minden évben tucatnyi balesetet okoznak például azzal, hogy nem dobják el időben a petárdát. Vannak, akik még versePetárdafogás Magyarbólynál A magyarbólyi határátkelőhely vasútállomásán a vámosok az elmúlt hétvégén egy vonattal Magyarországra beutazó horvát állampolgárnál 1479 darab petárdát találtak. A férfi hazánkban akarta piacra dobni az árut, amelyet a hatóság elkobzott. A csempész ellen eljárás indult, büntetése 100000 forint pénzbírság is lehet. (a) nyeznek is, melyikük tudja eldobás előtt tovább kézben tartam. így robbant fel már nem is egy ember kezében, másoknak meg a szeme világába került a virtuskodás. Előfordult, hogy lakásban robbant fel egy egész köteg rakéta.- Nem lehetne radikálisabb eszközökkel megelőzni a baleseteket?- Az árusítást még a környező országokban sem tiltják, így köny- nyen hozzájuthat bárki. A lehetőséget még tetézi az emberek tudatlansága. Két éve egy férfi a határ előtt a petárdákat gépkocsija mo- toíházába rejtette. Ha a vámosok nem akadnak rá, a motorház magas hőmérsékletében levegőbe repült volna az autó. Gyilkossággal vádolt kislány Budapest Legfeljebb tíz év szabadságvesztéssel büntethető az a 15 éves lány, akit egy 11 éves kislány megölésével vádolnak. Kocsis Franciskát tavaly májusban ölték meg, holttestét Budapesten, egy XVIII. kerületi erdőben találták meg. A gyilkossággal vádolt lány pere ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon, zárt ajtók mögött. A 11 éves kislányt kirándulni hívta két iskolatársa. Az erdőben azonban hangot váltottak. Csak meg akarták leckéztetni - mesélték utólag, de Franciska belehalt az ütésekbe. A gyerekek hátrakötözték az ötödik osztályos lány kezét, betömték a száját, majd miután összerugdosták, megfojtották egy láncos bottal. A holttestet avarral és fűvel takarták be, ezért a rendőrök csak a gyilkosság után néhány nappal találták meg. Az ügyészség előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a most 15 éves Viktóriát, Franciska volt iskolatársát. Azért csak őt, mert a 13 éves társtettes még gyermekkorú, tehát nem büntethető. A fiú jelenleg javító-nevelőintézetben van. A bíróságra pedig legfeljebb tanúként idézheti a bíró. ■ Százötven rendőr vett részt a bronzvasárnapi bevetésen Pécs A hétvége két napja alatt százötven rendőr rótta az utcákat és a tereket Pécsett. A jól előre beharangozott év végi baranyai rendőrségi akció híre, úgy látszik, óvatosságra intette a piacok illegális vám- szedőit, a feketekereskedőket és a zsebtolvajokat. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az év végi bevásárlások idején - az adóhatósággal, az APEH ellenőreivel, és a közterület-felügyelet munkatársaival együtt - idén is nagyszabású rendőri akciókat hajt végre a forgalmasabb piacokon, utcákon és tereken. Az első átfogó ellenőrzés az elmúlt hétvégén zajlott le Pécsett. Két napon keresztül százötven rendőrt vezényeltek ki a terepre, olyanokat is, akik az év nagy részét az asztal mellett, adminisztratív vagy vizsgálói munkával töltik.- Mintegy félmillió forint értékben szabtunk ki helyszíni bírságot különböző szabálysértések miatt, egy országos körözés alatt álló és bűncselekmény elkövetése miatt keresett helybeli gyanúsítottat sikerült elfognunk az akció során - summázta a két nap alatt történteket Kovács Jenő, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. - Ellenőriztük a karácsonyfaárusokat is, de eddig még nem találkoztunk kiugró szabálysértéssel. A bronzvasárnapi akció nem egyedülálló a maga nemében, ez elkövetkező két hétvégén hasonló rendőri megmozdulások lesznek Pécsett, ugyanekkora erők utcára vezénylése mellett. S. G. Pénzrablókat fogtak Közel százmillió forintot zsákmányoltak Budapest Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket a rendőrség egy pénzszállító ellen elkövetett támadással gyanúsít. A tettesek márciusban csaknem 95,5 millió forintot zsákmányoltak a fővárosban. A pénzszállító gépkocsi akkori vezetője volt a rendőrség szerint a bűncselekmény szülőatyja. A házkutatások során az elvitt összeg egyik részét megtalálták, és különböző értékeket lefoglaltak. A bűncselekmény március 6- án történt, amikor az autó egy posta hátsó bejáratánál megállt. A sofőr szabálytalanul elhagyta a járművet, amit a két elkövető kihasznált. A vezetőt arra kényszerítették, hogy a városban bolyongjon, majd a IX. kerületben megálltak, felfeszítették a trezort, a sofőrt megbilincselték, és a pénzzel elmenekültek a helyszínről. Kilenc hónap elteltével a rendőrség olyan bizonyítékokhoz jutott, amelyeknek alapján meg tudták gyanúsítani a pénzszállító sofőrjét, és a rablásban részt vett társát. Más nevén élt az exrendőr Fonyód Hajléktalantól vett személyi igazolvánnyal és munkakönyvvel 14 évig élte békés életét egy férfi Somogy megye egyik községében. Négy gyermeke született, és alig hét szavazaton múlt, hogy nem lett önkormányzati képviselő. Most az egész családról kiderült, hogy évek óta álnéven élnek. Mindenki legalább egyszer eljátszadozik a gondolattal, milyen izgalmas lenne új emberként új életet kezdeni. Van Somogybán valaki, aki megpróbálta, de 14 év után tönkrement az inkognito... A férfi rendőr volt az ország másik felén. Fegyelmi büntetés fenyegette, ezért „tüntette el” magát úgy, hogy egy hajléktalantól megvásárolta az iratait, és az ő nevén telepedett le a somogyi kisközségben. Békés polgárként élt, megházasodott, gyermekei születtek, dolgozott amíg volt munka, azután alkalmi munkákkal próbálkozott. Köztiszteletnek örvendett, még a helyi választáson is indult, s majdnem bejutott a képviselő-testületbe. Horváth Gyula fonyódi rendőr őrnagy szerint akkor lett volna igazán nagy galiba, mert évekre visz- szamenőleg az összes önkormánySzob A vasárnap esti órákban a szobi vámhivatal munkatársai a kockázatelemzés módszerével tételes áruvizsgálat alá vonták a Prá- ga-Budapest között közlekedő tehervonat egy - a fuvarokmányok szerint üresként feltüntetett - konténerét. A konténer felnyitása után a pénzügyőrök 16 db különféle használt, dízelmotoros, mobil hűtőaggregátort tazati határozatot hamisnak nyilváníthatták volna. A férfi, aki egyébként az új adatai szerint tíz évet fiatalodott, végül az egykori hajléktalan miatt bukott le. Ó ugyanis eredeti nevén, de iratok nélkül élt tovább, s kisebb-na- gyobb szabálysértései miatt a somogyi címre érkeztek az idézések. A volt rendőr meg is jelent az idézésekre, de többször felháborodásának adott hangot, hogy visszaélnek a nevével. Ezt a hatóságok egy ideig elhitték neki, de végül rájöttek a névcserére. A hajléktalan egyébként másfél éve elhunyt, névtelenül temették el. A rendőröktől hallottuk, időnként akadtak furcsa helyzetek. Amikor az egyik idézés miatt mentek a férfiért, akkor jött a mentő a feleségéért. Nem tudták, mit csináljanak, meg meijék-e mondani a szülés előtt álló kismamának, hogy a születendő gyermek apja nem az, akinek hiszi? Akkor nem mondták meg. A kisgyermeket is a hamis névre anyakönyvezték. Időközben az is kiderült, hogy a férfi az 1990-es amnesztiakor mentesült az eredeti nevén elkövetett bűneset következményei alól, de nem tudott róla. Most 150 rendbeli okirat-hamisítással vádolják. G. M. láltak, amelyeket a vámellenőrzés megkerülésével próbáltak az ország területére behozni. A pénzügyőrök a mintegy 40 millió forint értékű csempészárut lefoglalták, majd a vámkezelési indítványt tevő személy ellen csempészet bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek a vám- és pénzügyőrség központi bűnüldözési parancsnokságán. Pannon GSM előfizetés + Nokia 3310 + ajándék Samsonite övtáska bruttó fWKBBk Samsonite Minden akciós mobiltelefonhoz Samsonite övtáskát adunk ajándékba. A részletekről és számos további készülékajánlatunkról érdeklődjön területi képviseletünkön (Pécs, Széchenyi tér 8.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk 2001. november 26-tól az akciós készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyáva! használhaAx élvonal. tők. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 1220. Ajánlatunkat már honlapunkon. a PannonNetShopban is igénybe veheti, www.pannongsm.hu Sosem uolt még ilyen népszerű! Áru az „üres” konténerben