Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)
2001-12-07 / 332. (333.) szám
2001. December 7., péntek RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A Nem szokványos óriásplakátok A pályamunkák nem vásárlásra, gondolkodásra ösztönöznek Az ARC (nyitott művészeti társulás) által megrendezett budapesti óriásplakát-pályázatokra beérkezett művek legfelkavaróbb darabjaiból nyílt kiállítás tegnap a Pécs Plaza parkolójában. Az ARC formáció kreatív igazgatója, Geszti Péter szerint ezek a művek egyetlen dolgot kívánnak eladni: önmagukat, az általuk hordozott üzenetet.- Milyen egyedi lehetőséget kínál az alkotók számára az óriásplakát1- Ennek a három-négy másodperces műfajnak sajátossága, hogy egyszerűségre, ikonjellegre törekszik. Ami a befogadást illeti: míg a tévét ki tudod kapcsolni, addig az utcai plakátot nem, ennélfogva a műfaj rendkívül hatékony reklámhordozó. Mindenkihez elér, ebben rejlik a végtelen demokratizmusa, ugyanakkor kikerülhetetlen, ami egyfajta autokratizmust jelent.- De ezek a munkák nem ösztönöznek a fogyasztásra.- A Pécsett kiállított művek pontosan abban különböznek a hagyományos óriásplakátoktól, hogy ugyanazokat az eszközöket használják, de egyedi, komoly üzeneteket hordoznak, a direkt eladás célja nélkül. A reklámszakma részéről éppen ezért érte kritika a vállalkozásunkat, mondván, hogy ennek a vizuális kommunikációnak semmi célja nincs.- Mégis mit közvetítenek a most kiállított képek?- Magát adja el mindegyik plakát, a saját üzenetét, ami lehet társadalmi jellegű vagy éppen egy önreflexió, a reklámok által közvetített értékek erős kritikája. Meggyőződésem szerint mindezt sokkal frissebben és szellemesebben teszik az alkotók, mint a mai reklámipar átlagos képviselői Magyarországon.- Kik állnak a plakátok mögött?- Elsősorban képzőművészeket és reklámszakembereket, grafikusokat akartunk bevonni a játékba, de rengeteg olyan szakmán kívüli is jelentkezett, aki úgy érezte, hogy van valami mondanivalója. Jogász, matematikus pályázó mellett volt például takarítónő is a jelentkezők között.- Az önkifejezés lehetőségén túl ez a terület üzleti vállalkozásnak sem lehet rossz.- A kreatív módon tervező szakemberek valóban szép gázsiért dolgoznak, ha el tudják adni magukat, de mi nem munkahelyeket akarunk teremteni. Arra akarjuk kényszeríteni a szakmát, hogy átgondolja: valóban megtesz-e mindent azért, hogy szórakoztató és egyben esztétikailag is elfogadható plakátok kerüljenek a nagyközönség elé.- Közérthetőek ezek a képek?- Magyarországra jellemző, hogy kevésbé értik az emberek azokat a plakátokat, amelyeken nincs kísérő szöveg, ennek ellenére mi egyre kevesebb olyan alkotást szeretnénk látni a kiállítottak között, amin a megjelenő szöveg megmagyarázza, hogy miről is van szó. A társadalomra a gondolkodás lustasága jellemző, ezt az állapotot szeretnénk felrázni humorral, jó ötletekkel.- Melyik plakátra hívnád fel a figyelmet?- Egyik kedvencem a Pilátus szappan. Nagyon szellemes márkanév. Rögtön belegondolunk abba, hogy ez vajon kiknek is szólhat és rájövünk, hogy bizony majdnem mindannyian hajlamosak vagyunk úgy viselkedni az életben, hogy mossuk kezeinket.- Azért a politika sincs teljesen kirekesztve.- A három szoba, három gyerek, négy kerék című óriásplakát is látható Pécsett. Ez a tavalyi győztes munka pontosan a Benetton plakátok hangulatára emlékeztet, de az elhíresült miniszterelnöki mondatot tette meg fősorának, és újraértelmezte, a visszájára fordította azzal, hogy hajléktalanokat állított be a képbe. SCHNEIDER G. TORMÁSTÓL DÜSSELDORFIG címmel Oroszy Csaba festőművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Pécsi Galériában. A tárlat, amelyet ma délután hat órakor Keserű Ilona nyit meg, január 6-ig látogatható. ■ Pletykaanyu beindult Egy békési faluban a Jelenkor Kiadóra orrolnak Pletykaanyu - egy, az idei könyvhétre megjelent novellagyűjtemény címadó írása. A kötetet a pécsi Jelenkor Kiadó Kft. adta ki. A Békés megyei Szegváron Grecsó Krisztián munkája kisebb vihart kavart.- Nincs pér, csak azzal való fenyegetés - rögzíti a jelen helyzetet Csordás Gábor, a kiadó vezetője. - Öten vélik úgy Szegváron, hogy a Pletykaanyuban kifigurázta őket a szerző. Egyikőjük megalapozottan fordult hozzánk, valódi nevén szerepel a novellában, időközben elhunyt, örököseivel megegyeztünk. Ennek lényege: amennyiben sor kerülne a kötet újabb kiadására, ebben már nem az eredeti néven szerepel a novellahős. A többiek egyelőre nem álltak el szándékuktól és pert akarnak indítani a szerző ellen. Kötet megjelenését követően két hónap múlva érkezett erről a tájékoztatás a kiadóhoz, egy szegedi ügyvédi irodától. A személyi jogok sérelmének hangoztatása mellett is megegyezésre való törekvést javasolt. Nehéz lesz - nem is sikerült eddig -, mert azok, akik magukra véltek ismerni, tekintélyes embereknek tartják magukat. Egyikőjük a volt polgár- mester, másikójuk egy szippantóautós figurájában sejti magát felfedezni.- Kétségtelenül egy iró a valóságból meríti az anyagát, ám írásában már a képzeletére támaszkodva átalakítja azt - kommentálja Csordás Gábor a Jelenkor történetében meglehetősen ritka vitát. - Ezért vélem úgy, ha lesz is per, ezt a szerzőt támadók nem fogják megnyerni. A szerző, Grecsó Krisztián egyébként szegedi egyetemi hallgató, Békéscsabán egy folyóiratot is szerkeszt. Kiadója szerint néhány ezer lelkes településen, mint amekkora Szegvár is, sokan hihetik azt, hogy a novellák hiteles történetek, s könnyen sértődhetnek meg ennek alapján néhányan. Ám - véli Csordás Gábor - a vihar elcsendesedik majd, s előbb-utóbb Szegvár büszke lesz jó tollú fiára. Aki egyébként a falu szülötte, szülei most is ott élnek. M. A. A látvány mintázata A „Danton halála” a Pécsi Nemzeti Színházban Hargitai Iván általam látott rendezéseinek minden esetben volt egy domináns, a színházi műalkotás polifóniáját termékenyen kibontó eleme. A Danton halálá-t látva, azt a hatalmas drapériát tartom ilyen vizuális vezérmotívumnak, amelyen „Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata” olvasható, mintha a szöveg betűi képeznék a szövet mintázatát. Ez a drapéria hol a teret tagolja, hol pedig kellékként vesz részt az egyes jelenetekben: olykor magasba emelkedik, mintha az idő vitorlája volna, máskor függönyként hull alá; egyszer mint zászlót emelik fel, később szőnyegként a padlóra terül, ahol rátaposnak, a Danton elfogatá- sa előtti jelenetben viszont szinte halotti lepelként borul a hősre. Ez a szcenikai elem, amelyben alkalmasint találkozik a rendező műértelmezése és a díszlettervező, Kovács Yvette dekoratív szándéka, a textúra és a textus együttes megjelenítésével részint az ábrázolt korra utal, hiszen a dráma 1794-ben játszódó cselekményének egyik legfontosabb előzménye s egyben dialógusainak eszmei háttere ez az 1789-ben megfogalmazott s törvényre emelt szöveg, részint pedig - feltételezésem szerint - a rendezői elképzelés kulcsát adhatja kezünkbe. Ez a megoldás arra figyelmezteti a nézőket, hogy a történelemre irányuló vizsgálat sohasem a valósággal azonosítható puszta tényekkel foglalkozik (minthogy ilyenek nem léteznek), hanem mindig értelmezésekre irányul, amelyek általában különféle szövegek formáját öltik. Időgéppel nem rendelkezvén, a történetíró sem magával a múlttal találkozik, hanem a múltról szóló elbeszélésekkel. Georg Büchner drámája ilyen értelemben szintén elbeszélésekről szóló elbeszélés, s végső soron a Nyilatkozat is narrá- ció, amelybe beleépültek a felvilágosodás filozófusainak gondolatai (elképzelései arról, amit a mi Csokonaink így fogalmazott meg: „Ember és polgár leszek”), mint ahogy a német szerző drámaszövenak s meglepő viselkedésének egyaránt a forradalom szelleme, végső soron tehát a drapérián olvasható szöveg adja a magyarázatát. Az ahhoz väö ragaszkodás, ha eltérő olvasatban is. Danton úgy véli, mivel a forralom immár visszavonhatatlanul megalkotta s meg is védelmezte az emberi jogokat, betöltötte szerepét, s „mihelyt megszűnik a védekezés, kezdődik a gyilkosság”. Épp a folytatódó vérontást látva veszti el illúzióit. Bali- kó Tamás játéka sejteti, hogy a hős fásultsága egy érzékeny intelligencia rezig- nációja. Ebben különbözik találóan megrajzolt híveitől: Hérault- tól (Harsányi Attila), Lacroix-tól fotó: t. l. (Németh János), Philippeau-tól (Lipics Zsolt) és Camille-tól (Köles Ferenc). Danton céltalanságát Baü- kó a gesztusok nyelvén is kifejezi öltözékének szórakozott-fásult igazgatásával. Míg ő, ha csalódottan is, mindig az egyénre hivatkozik, Robespierre folyton a nép akaratáról és az erényről beszél. Fillár István alig rezdülő arccal érzékelteti hőse konok puritanizmusát, retorikus gesztusai hol felfelé, mintegy az ideákra, hol lefelé, a befolyásolni akart hallgatóságra irányulnak. Mellette Saint-Just (Rázga Miklós, tolmácsolásában) az erkölcsileg közönyös természetre hivatkozik, s karjaival, mint fenyegető pengékkel, indulatosan szeli a levegőt. Danton csömöre részben válasz ellenfelei törekvéseire, akik a létrejött nyilvánosság manipulálásával s azzal, hogy a Nyilatkozat szelleméRobespierre szerepében Fillár István ményben és távolságtartó interpretáció, s mint ez utóbbi gesztusok hordozója, a szerepet alakitó Ottlik Adóm fuvolajátékával az előadás legfontosabb zenei témáját is megszólaltatja. A szövegnek és a látványnak jelzett egylényegűsége a hősök drá- mabefi viszonyainak értelmezése szempontjából is igen konstruktív, minthogy Hargitai termékeny választ talált a Büchner-mű dramaturgiai alapkérdésére, amely a címszereplő különös passzivitásával kapcsolatos, s azzal, hogy Danton és Robespierre, miközben kibékíthetetlenül szemben állnak egymással, nem hajtanak végre közvetlenül egymás ellen irányuló akciókat. A pécsi előadás arról szól, gyümölcsözően kibontva a dialógusok üzenetét, hogy a hősök eltérő álláspontjáben létrehozott intézmények kulcs- pozícióiba rendre a „megfelelő” párthíveket állítják, valójában korlátozzák a dekrétum érvényességét. Hargitai olvasatában Robespierre magatartását éppen ez a mesterkedés - a polgári közélet egyik negatív tapasztalata - teszi ellenszenvessé. Büchnerhez is közelebb állt Danton, amit a dramaturgia nyelvén úgy érzékeltetett, hogy a három fontosabb nőalak egyaránt az ő környezetéhez tartozik. Gráf Csilla plasztikusan oldja meg Júlia halálának jelenetét, hasonlóan fontos epizód Fábián Anita Lucile-jének Camille-tól való búcsúja, Melkvi Bea pedig Marion elbeszélését szerelméről szcenikai rangjának megfelelően közvetíti. Az előadás következetesen felépített, de ritmikailag nem egészen megoldott: az első rész második felében veszít a korábbi lendületből, és a főhős szólamának egy-két halkabb tónusa sem kap elég nyomaté- kot. A színjáték fináléja viszont a gondolatok és motívumok példásan összefogott végkifejletét adja. A drapéria guillotine-ként emelkedik a magasba, sötét lyukak tátonganak rajta, amelyek a kivégzőeszköz nyakrögzítő nyílásaiként funkcionálnak. Döbbenetes látni a leha- nyatló fejek körül az emberi jogokról szóló szöveget. A megoldás többértelmű, s a dráma egyik különös epizódjára is reflektál: a két polgár beszélgetésére gondolunk, akik egy pocsolya körülményes átlépése kapcsán a Föld vékony kérgén tátongó lyukakról tesznek említést, amelyek elnyeléssel fenyegetik az embert. Hargitai Iván rendezésének fő érdeme, hogy a színpadi látvány szerkezetével és folyamatával az előadott műhöz kapcsolódó értelmezői viszonyt úgy jeleníti meg, s oly módon vetíti rá a drámára, hogy ezzel a létét magyarázó ember lehetőségeire és felelősségére irányítja a figyelmet. Nagy Imre Bölcsőtől a kopjafáig Törő György Szekszárdon élő faragóművész a millenniumi időszakban több tucat emlékművet és gyermekjátszótéri játékegyüttest készített baranyai települések számára és többek között az ő nevéhez fűződik a Don- kanyar magyar áldozatainak emlékműve is. Jelenleg a lánycsóki gyermekjátszótér . tervezésén dolgozik. A neves művész eddigi életművéből nyílt a hét elején kiállítás Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum aulájában „A bölcsőtől a kopjafáig” címmel. A kiállításon mutatták be a Faragjunk együtt címmel megjelent könyvét, amelyben mindent leírt a fafaragásról, amelyet eddig megismert és amit át kíván adni azoknak, akik hasonló utat szeret- nének bejárni, ______________icf. A távol-keleti múlt elgondolkodtató hangjai Első ízben szólalt meg Baranyában zen-furulya a héten, a koncertet Laurie Kaszas Sogawa művésznő adta. Ez a japán hangszer másfél évezredes hagyománnyal rendelkezik, s a kontinensen először hazánkban tanulnak meg néhányan játszani rajta. Különös félhangokból álló meditativ zene varázsolta el a héten a Művészetek Háza szép számú közönségét, a shakuhachi sün hangja (ez a neve a távol-keleti fúvós, hangszernek) először csendült fel a régióban. Egyszerre négy-öt hangot is elővarázsolt a méteres bambuszfurulyából Laurie Kaszas Sogawa művésznő, aki a kontinensen első ízben vállalkozott arra, hogy megtanít néhány vállalkozó kedvű hazánkfiát játszani a hangszeren. Szó szerint elővarázsolta, mert éteri messzeségből érkeztek a hangok, és a furulyától szokatlan, sokszínű, relaxációs dallamok csendültek fel. Nem kis dolog egy zen-furulya megszólaltatása, hiszen a másfél évezredes hagyománnyal rendelkező hangszerhez a japán férfiak 50 éves korukig hozzá sem nyúlnak, mert csak akkor érzik magukat mentálisan felkészültnek a játékra. Laurie Kaszas Sogawa művésznő - nagyszülei szántódi magyarok voltak, de ő férjével együtt japán, és vendégprofesszorként érkezett fél évre hazánkba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre tanítani - a koncert előtt két órát töltött meditációval. A hangszer sem hétköznapi, a zen-furulya készítők évente egytucatnyit gyártanak, de többnyire csak egyet lehet közülük hosszú távon használni. A zen buddhista vallás követőinek évszázadok óta fontos eszköze ez a hangszer, elmaradhatatlan a vallási meditációkhoz. A zeneszámok napjainkban az erdők zúgását, a tenger hullámzását, a dar- vak énekét utánozzák, úgyhogy a mindennapok rohanásában van létjogosultsága ennek a különös dallamvilágnak. MÉSZÁROS B. E. Hangok az éterből fotó: t. l. gének is mintegy hatodát a nagy forradalomra vonatkozó, másoktól vett mondatok alkotják. Az előadás vizualitása ily módon jellegzetesen mai szemléleti horizontot kínál a nézőnek. Ezt szélesíti a Kikiáltó figurája: folyamatos jelenléte a színen egyszerre részvétel a cselek
