Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-30 / 326. szám

Fémpénzt az UNICEF-nek Pakolunk. Dobozok kerülnek elő mindenféle kacattal, régóta elfelejtett tárgyakkal, emlékek­kel. Ez nálunk havonta ismétlő­dő akció, mindig keresünk vala­mit, s akkor szükségszerűen ku­tatunk, átrendezünk, s rendsze­rint ismételten felfedezett érté­kekre bukkanunk. A Milkys dobozt a múlt héten kinyitottuk. Rég elfeledett szám­lát kerestünk, sehol sem volt - ez volt az utolsó reményünk - ott sem találtuk. Ellenben előkerült öt márka, amelyet még 1992-ben akartunk elkölteni (nagybácsitól kaptuk) Bécsben karácsonyi édességre. Akkor össze is vesz­tünk ezen, most meg jót nevet­tünk az akkori emlékeken. De mit kezdjünk most vele? Kidobni nem akartuk, családi költségvetésünkben a pár száz forint is számít, meg aztán hallot­tunk arról, jövőre egy lyukas ga­rast sem ér, az unióban áttérnek az euróra, a márkát meg eltehet- jük emlékbe. Az egyik kereskedelmi bank­ban azt mondták, a devizaszálán lévő pénz átváltására több lehető­séget tudnak kínálni, az apró­pénzre viszont nem készültek fel, több vele a kezelési macera, mint hogy megérné. Egy másik keres­kedelmi bank szintén visszautasí­tott, nem foglalkoznak az átváltás­sal, ajánlottak viszont egy harma­dikat, ahol udvariasan közölték, a numizmatikusoknak ajánljam fel, azok fele értéken talán átveszik. A Nemzeti Bank illetékese azt mondja, a kereskedelmi bankok­nak nem kötelező az átváltás, gondoljak csak bele, ha átveszi, központi gyűjtőhelyre kell szállí­tani, onnan kerül át az illető or­szágba, ahol aztán leszámlázzák, s csak azután juthat hozzá pén­zéhez. Február végéig ugyan át lehet váltani, ám keresni kell azt a kereskedelmi pénzintézetet, amely a „change”-dzsel foglalko­zik. De hogy ne vesszen kárba az eddig lakosságnál kallódó valuta, a bankfiókok többségében gyűj­tőládákat helyeztek el. A felesle­gessé és lassan beválthatatlanná váló fémpénzeket fel lehet ajánla­ni az ENSZ gyermekalapjának, az UNICEF-nek. Az öt márka is odakerült. B. G. OPostaBank és Takarékpénztár Rt. LAKÁSHITEL ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL JÖVEDELEMIGAZOLÁS NÉLKÜL, ÉVI 5,95%-OS KAMATTÓL! Új lakás építésére vagy vásárlására házaspároknak vagy gyermeket nevelő szülőknek, akár önerő nélkül is, megfelelő ingatlan fedezete mellett. Az igénybe vehető kölcsön összege:- építés esetén az építési telek- vásárlás esetén a megvásárolandó lakás- vagy más, forgalomképes és tehermentes ingatlan értékétől függ Hitelinfo: 06-40/44-22-00 www.postabank.hu most akár belépési díj nélkül! Drávanet Rt. 7624 Pécs, Őz u. 5. Tel.: (72) 504-000 Fax: (72) 310-662 http://www.dravanet.hu E-mail: info@dravanet.hu /:r Szolgáltatás 9

Next

/
Thumbnails
Contents