Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-29 / 325. szám
#| 2001. November 29., csütörtök HAZAI 3. OLDAL T U K O ¥« Feljelentésre kötelezett dolgozók, alkalmazottak ígéret az önkormányzatoknak Medgyessy Péter a helyhatóságoknál hagyná az szja 25-40 százalékát Budapest A parlament szerdai ülésnapján egyebek mellett a tőkepiacról, a Büntető törvény- könyv módosításáról, valamint a büntetőeljárási törvény módosításáról vitatkoztak. A tőkepiacról szóló törvényjavaslat részletes vitája szerint az elektronikus kereskedelem elterjesztése érdekében az új kibocsátású értékpapírokat csak „dema- terializált” - vagyis elektronikus - formában lehetne a jövőben megjelentetni. A korlátozás nem vonatkozna az állampapírokra. A Büntető törvénykönyv (Btk.) egy törvényjavaslat értelmében a korrupció visszaszorítása végett úgy szigorodna, hogy az a hivatalos személy, aki hivatalos eljárás során hitelt érdemlő tudomást szerez valamely vesztegetés elkövetéséről, és erről nem tesz feljelentést a hatóságnak, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A javaslat részletes vitájában Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium poliükai államtitkára elmondta: a korábbi rendelkezés tartalmazza a feljelentés kötelezettségét, de elmulasztásának eddig nemigen volt valódi szankciója. Az államtitkár szerint nincs különbség a hétköznapi, „bonbonos” vesztegetés, illetve a több száz millió forintos nagy korrupció között - mindkettőt üldözni kell. Hankó Faragó Miklós és Hack Péter SZDSZ-es hozzászólók felhívták a figyelmet, hogy a kisebb szabálysértők „könnyebben horogra kerülnek, mint a nagy halak”. Ugyanakkor a szigorítás miatt a hivatali légkör megromolhat, egyfajta börtönhangulat alakulhat ki, sőt intézményesülhet a vesztegetés, ha adott hivatali kör érdekében áll, hogy valamennyi dolgozója érintetté váljon az em- lített paragrafusban. d. l. Országos agrárdemonstráció Utcai demonstrációk, megyei határátkelőhelyekre történő felvonulás helyett a gazdák a megyei földművelésügyi hivatalokat keresték fel tegnap, ahol átnyújtották petíciójukat. Követelésük sok tekintetben egybevágott. Az agrárminiszter túlzónak tartotta a tiltakozó gazdák követeléseit. Somogybán a tárolási költségek csökkentését, az EU-konform gabonarendtartás és piacszabályozás mielőbbi bevezetését sürgették. A baranyaiak az állami kukoricafelvásárlás mennyiségének növelését, valamint a forint erősödése miatt keletkezett verseny- hátrányuk enyhítését követelték. Zalában az FVM-hivatalnak átadott petícióban azt nehezményezték a gazdák, hogy elmaradt a súlyos aszálykár okozta veszteségek kompenzálása. A nógrádi termelők kormányzati segítséget sürgettek az országosnál rosz- szabb helyzetben lévő elszegényedett, eladósodott helyi termelőket sújtó piaci válság megoldására. Tolnában azért fogalmaztak meg petíciót, mert a gabonatermesztők jelentős része a piaci válság miatt csődközeli helyzetbe jutott, nem tudja törleszteni a hiteleket. A Fejér megyeiek sürgették az agrártárcát, hogy haladéktalanul döntsön a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) által engedélyezett közvetlen gabonaexport-támogatás jövő évi bevezetéséről. Vas megyében nagyon alacsonynak, az önköltség alattinak tartották a felvásárlási árakat. A Szolnokon egybegyűltek a tárolási és közraktári hitel kamattámogatásának jövő év június 30-ig történő meghosszabbítását követelték, míg a csongrádiak szeretnék elérni, hogy a megvételre felajánlott kukoricát a telephelyen értékesíthessék az államnak. Veszprém, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komá- rom-Esztergom megyében nem fogalmaztak meg petíciót, azaz nem csatlakoztak a termelők a tiltakozókhoz. A Győr-Sopron megyeiek viszont az aszálykárok enyhítésére vonatkozó petíciójukat egy nappal korábban, már kedden eljutatták az FVM-hivatalnak. Békésben azt követelték a gazdák, hogy azok, akik már korábban olcsóbban eladták gabonájukat, kapjanak tonnánként kétezer forint kompenzációt. Karsai József, az Országos Demonstrációs Bizottság elnöke szerint a gazdák elégedetlenségének legfőbb oka, hogy évek óta kiszámíthatatlan a gabonapiac szabályozása. Az eddigi kormányzati intézkedések nem oldották meg a termelők gondjait, továbbra sem látnak megoldást arra, hogy a 4,5 millió tonna exportárualap hogyan kerül ki az országból. Vonza András agrárminiszter szerint okafogyottá vált a gazdák demonstrálása, mivel a minisztérium megtette a szükséges lépéseket. A Krónikának elmondta: politikai akcióról van szó, amelyet a szocialista párt képviselő- jelöltje vezet. Az európai uniós piac szabályozásának kidolgozása már elkezdődött a minisztériumban, s a csatlakozás idejére bevezetésre kerülhet. ____________________ ________I ÚJVÁRI) A demokrácia alappillérei az önkormányzatok, megfélemlítésük, pénzügyi ellehetetlenítésük, háttérbe szorításuk a demokrácia elleni merénylet - fogalmazott Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a szocialista polgármesterek országos konferenciáján. A politikus ígérete szerint az MSZP kormányra kerülése esetén a személyi jövedelemadó 35- 40 százaléka maradna a helyhatóságoknál. Budapest Medgyessy Péter gomblyukában a tavaly kapott francia becsületrenddel érkezett a Baloldali Ön- kormányzati Közösség tegnapi közgyűlésére. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje - szavai szerint - az őt támadók bosszantására vette fel Franciaország legmagasabb állami kitüntetését.- Ez a kormány nem a tisztesség eszközével él, a következő évi választásokkal kapcsolatban senki nem készülhet nemes küzdelemre - mondta Medgyessy, aki szerint a kormány a helyhatóságokban nem a központi hatalom ellensúlyát, hanem ellenfelét látja. Az ország helyhatóságait az Orbán-kormány baráti, illetve ellenséges önkormányzatokra osztotta, ahol a kormánypárti vezetésű önkormányzatok jelentős támogatásban részesülnek a többiekkel szemben - szóltak a miniszterelnök-jelölt vádjai. Az ország gazdasági gyarapodásával nem tart lépést az önkormányzatok pénzügyi támogatása, emiatt egyre több településen már az alapszolgáltatások is veszélybe kerültek. így például mélyponton van az egészségügy, de az oktatás, a mezőgazdaság helyzete sem sokkal rózsásabb - mondta a politikus. A kormányváltás után haladéktalanul meg kell valósítani az önkormányzatok önállóságát erősítő közigazgatási reformot, és az önkormányzatok finanszírozásának átalakítását. A szocialista pártnak van kiforrott programja az önkormányzatok számára, így a 2002-es választások után rögtön hozzá lehet kezdeni az abban foglaltak megvalósításához - mondta Medgyessy. A közigazgatási rendszer halaszthatatlan reformja keretében valódi autonómiát biztosítanak az önkormányzatoknak, amelyhez elengedhetetlen a pénzügyi feltételek biztosítása. A szocialisták fokozatosan az önkormányzatoknál hagynák a személyi jövedelemadó 35-40 százalékát, valamint az áfa-bevételek egy részét. Medgyessy fontosnak tartja a megyékre épülő régiók mielőbbi kialakítását. Mint mondta, 2006- 2010-re ki kell épülnie a háromszintű közigazgatási rendszernek, ez a feltétele ugyanis a vidék- fejlesztésre fordítható uniós pénzek megszerzésének. Erős, decentralizált önkormányzatokra van szükség, amelyek partnerei a kormánynak. HORVÁTH MAGDOLNA Igeellenes Hegedűs cikke Egyházi helyiségeket politikai célokra nem lehet használatba adni A Magyarországi Református Egyház Zsinata szerdán - zárt ajtók mögött - az elnökség álláspontjával azonosan igeellenesnek, a református hitvallással összeegyeztethetetlennek nyilvánította ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkésznek, a MIÉP alelnökének az Ébresztő című lapban megjelent cikkét. Budapest Az írás augusztusban jelent meg a budapesti, XVI. kerületi lapban Keresztyén magyar állam címmel. Kálmán Attila világi elnök tájékoztatása szerint a több mint 90 résztvevőből 15-en szavaztak a határozat ellen, 5-6 zsinati tag tartózkodott a voksoláskor. A zsinat - ugyancsak zári ajtók mögött - felkérte az érintett lelkész szolgálati helye szerint illetékes Duna melléki egyházkerület közgyűlését, hogy „hozzon határozatot az ügy megítélésére, és a cikk tartalmától való elhatárolódás kérdésében”. A szavazást követően Hegedűs Lóránt Duna melléki püspök kivonult az ülésről. Távozóban mindössze annyit mondott: diktatórikusán a saját törvénytelen javaslataikat szavaztatták meg. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke a sajtó képviselőinek a döntés kapcsán elmondta, hogy a cikk ügyében hivatalosan megkeresték a Duna melléki egyházkerület elnökségét, s választ mindkét esetben idősebb Hegedűs Lóránt püspöktől kaptak. Szavai szerint a püspököt az egyházalkotmány értelmében nem tekintik ebben az ügyben illetékesnek, hiszen senki sem vehet részt olyan ügy tárgyalásában, amelyben - családtagként - érintett. Takaró Mihály, a Duna melléki egyházkerület főgondnoka közölte, hogy a zsina't felkérését ifjabb Hegedűs Lóránt cikke kapcsán nem tartják kötelező erejűnek. Tájékoztatása szerint következő közgyűlésüket várhatóan jövő májusban tartják, addig - mint mondta - megfontolják, hogy egyáltalán napirendre tűzzék-e a cikk ügyét. Hangsúlyozta: „az ügy érdeme” egyházi belügynek tekinthető éppúgy, mint az átvilágítás. Takaró Mihály a téma kapcsán közölte, hogy a zsinat törvényhozó és nem bíráskodási szerv, s a Magyarországi Református Egyház egyetlen tagja sem adott be panaszt a cikk ellen. Szavai szerint sem ez az ügy, sem az átvilágítás nem lehet akadálya annak, hogy az egyház „a legteljesebb egységben haladjon tovább”, és készüljön a 2002-es egyházi választásokból adódó feladataira. Bölcskei Gusztáv az ülésen elhangzottakról elmondta azt is: a zsinat felhívja az egyházkerületek elnökségét, hogy illetékességi területükön 60 napon belül szerezzenek érvényt annak az 1998 februárjában elfogadott határozatnak, amely szerint egyházi épületekben párt, illetve politikai mozgalom céljaira nem lehet bérleményt használatba adni. Arra a kérdésre, hogy a felhívás össze- függ-e a Pannon Rádió működésével - a média a Duna melléki egyházkerület Szabadság téri épületében üzemel -, a püspök nem adott konkrét választ. Mint mondta, az intézkedést az indokolja, hogy a választási kampány várhatóan fokozódik, s előszeretettel vennék, illetve veszik igénybe politikai célokra az egyházi helyiségeket. A postás kétszer csenget Budapest November végéig minden érintettnek kézbesítik január 1-jéig visszamenőleg a nyugdíjkiegészítést. A másfél százalékos emelés a kamatokkal együtt 1,7 százalékra rúg. Decemberre már az emelt nyugdíjat kapja mindenki. Nagy Sándor, az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezető jogtanácsosa elmondta, hogy nagy teher hárult ebben a hónapban a postára. A szokásos kétszeresének megfelelő, több mint ötmillió utalványt kellett kézbesítenie. Gyakorlatilag minden nyugdíjas két összeget vehetett át: a novemberre esedékes ellátást és a tizenegy hónapra visszamenőleg járó kiegészítést. A postának november végéig kell a nyugdíjkiegészítéseket kézbesíteni. Sokan megijedtek, amikor csak a szokásos havi ellátással csengetett a postás. Nem mindenkinél sikerült ugyanis egy időben teljesíteni a két járandóság kifizetését. A postások sem vihetnek magukkal korlátlan mennyiségű pénzt. Kiss László, a Magyar Posta vezérigazgatóságának főmunkatársa szerint november utolsó munkanapján, pénteken az egész ország területén befejezik a többletfeladatok ellátását. Akiknél a postás hiába csenget, azoknak a járandóságát a postahivatalokban, a szokásos eljárás szerint letétbe helyezik. Mivel a nyugdíj-kiegészítéseket november 15-én adták át a postának, ezért a harmincnapos letéti idő december 14-én jár le. A fel nem vett nyugdíj-kiegészítéseket a feladóhoz, tehát a nyugdíjfolyósítóhoz utalják vissza. n. zs. Corvin-lánc: újabb kitüntetettek A miniszterelnök Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, Lovász László Wolf-díjas matematikusnak, Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténésznek, Kallós Zoltán Kossuth- díjas néprajzkutatónak, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrnek és Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnek adja át szombaton a Corvin-láncot. Budapest Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta: azok részesülnek a kitüntetésben, akik a tudományos, oktatási, kulturális, művészeti életben kiemelkedő eredményeket értek el. Az újjáélesztett Corvin-láncot elsőként Teller Ede Nobel- díjas atomfizikus vehette át, majd idén augusztusban újabb öten lettek tulajdonosai ennek a rangos kitüntetésnek: Balogh János Kossuth- és Széchenyi- díjas zoológus-ökológus, Mako- vecz Imre Kossuth-díjas építész, Lámfalussy Sándor közgazdász-bankár, Lukács János történész, Szabó Magda Kossuth- díjas író. A miniszterelnök által adományozott díj a huszadik század első fele legkiemelkedőbb tudományos-kulturális elismerésének felelevenítése. A rendbe- amelynek köre nem bővíthető- a továbbiakban csak az nyer bebocsátást, akit a tagok javasolnak. A Mátyás király portréját ábrázoló arany-ezüst medált életük végéig viselhetik a kitüntetettek. PRIVACSEK ANDRÁS HÁTTÉR! A LEGNAGYOBB ÁLLAMI KITÜNTETÉS VOLT A Corvin-láncot 1930. október 11-én alapította Horthy Miklós kormányzó Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára. Az első átadási ceremóniát 1931. február 24-én, Mátyás király születésnapja tiszteletére rendezték. A tudósoknak, íróknak, művészeknek járó elismerés a két világháború közötti időszakban a legnagyobb állami kitüntetésnek számított. Utoljára 1943-ban osztották ki; és 13 év alatt közel harmincán kapták meg, többek között Aba-Novák Vilmos, Hóman Bálint, Klebelsberg Kunó, Korányi Sándor, Szent-Györgyi Albert és Teleki Pál. Hírek NÉPSZAVAZÁS. Az MSZP nem indítja el a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtést - jelentette be Nagy Sándor frakcióvezető szerdán, Budapesten. Az Alkotmánybíróság az MSZP által benyújtott négy kérdésből kettőről azt állapította meg, hogy nem dönthet róluk népszavazás. A képviselő véleménye szerint a jövő évi választásokig már nem lehet eredményesen végigvinni a népszavazást. Hangsúlyozta, hogy kormányra kerülésük esetén mind a négy kérdés az első száz nap törvényalkotásának része lesz. REAKCIÓ. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének álláspontja szerint a kisebbségi jogok biztosának hivatalból és tapasztalatból tudnia kell, hogy kimondott szavának mekkora súlya van, és az könnyen címkévé válhat nemcsak az említett személyekre, hanem egy egész foglalkozási ágban dolgozókra vonatkozóan. Kerpen Gábor, az érdekvédelmi szervezet ügyvivője Kaltenbach Jenő kedden közzétett felmérésére reagált szerdán. A nem reprezentatív vizsgálat eredményei szerint a főiskolákon végzős pedagógushallgatók mintegy 14 százaléka megrögzötten előítéletes vagy kifejezetten rasszista. SZIGORÍTÁS. A kormány döntésének értelmében teljesen felülvizsgálja az örökbefogadással kapcsolatos szabályozásokat a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a gyermekvédelmi törvény folyamatban lévő módosítása kapcsán. Szemkeő Judit politikai államtitkár szerint az elmúlt hetek eseményeinek következtében született az a döntés, hogy az örökbefogadással kapcsolatos visszásságok kiküszöbölése érdekében szükséges a szabályozás teljes áttekintése. A törvénymódosítás tárgyalásának felfüggesztését kérte az SZCSM arra az időre, amíg a felülvizsgálat megtörténik. TŰZOLTÓK. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének választmánya csütörtökön valószínűleg elfogadja azt a javaslatot, amelyben felszólítják a Belügyminisztériumot a tűzoltókkal kezdett tárgyalások folytatására - közölte Gálos Imre, a szakszervezet elnök-ügyvivője. ORVOSI VILÁGJÁTÉKOK. A Balaton régió elnyerte a jövő évi Orvosi világjátékok nevű esemény rendezési jogát - jelentette be Szalai Emese, a pályázó Magyar Turizmus Rt. balatoni irodájának vezetője. A huszonharmadik alkalommal sorra kerülő Orvosi világjátékokat 2002. június 22. és 29. közt rendezik meg Balatonfüreden. PROSTITÚCIÓ. A rossz jogalkotást terheli a felelősség azért, hogy Budapest után egy vidéki nagyváros, Nyíregyháza is az Alkotmánybírósághoz fordult a prostitúcióról szóló jogszabályok végrehajthatatlansága miatt - mondta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke. A szocialista politikus szakmailag igen fontosnak tartja, hogy egyre több település ismeri fel az úgynevezett maffiatörvény közterületi prostitúcióra vonatkozó részeinek végrehajthatatlanságát. DIÁKOK ELISMERÉSE. A hazai orvostudományi egyetemen tanuló, kiemelkedő képességű - karitatív, sport- vagy kulturális tevékenységet is folytató - felsőbb éves hallgatók ezen a héten vehetik át Biogál által alapított Teva-díjat. A pályázaton nyertes tizennégy diák között összesen 1,6 millió forintnyi jutalmat osztanak szét. (Z) Az önkormányzati tanácskozás vendége volt Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY