Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-04 / 300. szám

2001. november 4. ♦ ARCKÉP *7

NAGY UTAZAS PICIVEL

Presser Gábor nem a Nagy utazásról érkezik, hátán ugyan egy kis fekete hátizsákot visel és jót mosolyog magán, hogy a kiadója félóránként rácsörög, mert már reggel várták, de mindig elfelejti őket, így innen már tényleg arra kell fordulnia. Amúgy pedig fontos telefont vár, mert két nap múlva kezdődnek a próbák, csak próbaterem nincs. Lehet, hogy a közelgő kisturné és a három Erkel színházi koncert dobja fel vagy csak jókedve van, mert szívesen mesél. Persze, nem lépi át a saját árnyékát, csak semmi magánélet. Ő is nevetve mondja, hogy az egyik magazin megpróbálta becserkészni a volt barátnőit, de nem jártak nagy sikerrel.

S amit végül leírtak, s elküldték neki láttamozni, az is zagyvaság volt. Úgy látszik, a régi ismerősei tiszteletben tartják, hogy Presser nem kifelé él, egyébként meg ő teszi hozzá, hogy mindnyájukkal ma is jó barátságban él. A zenében pedig béke van, már rég nem tett egy lépést sem azért, hogy világsztár legyen. Kitapasztalta, hogy mennyi mindent kéne ahhoz feladni, s ő nagyon szeret otthon lenni. Még azokat is megválogatja, akiknek dalokat ír, s néha napokat eltölt velük, mire kialakul, hogy jó volna együtt lemezt készíteni. Hogy is tudna másként zenét írni, ha nem ismeri, nincs előtte az énekes arca. A Vígszínházhoz ugyancsak hűséges, még Várkonyi Zoltán kérte fel egy bécsi Képzelt riport előadás után szerény honoráriumért, de hát a színház amúgy se pénzkérdés. S még az is megtörténhét, hogy miután eddig már tucatnyi felkérést visszautasított, hogy könyv készüljön róla, előbb feltűnik majd a színpadon. Természetesen ezt sem erősíti meg, a terveit sem szokta kiadni. Egy biztos, hogy ma Egerben lépnek fel, majd a vándorcirkusz gurui tovább Nyíregyházára, Békéscsabára, Szekszárdra és Dunaújvárosba, s aztán három nagy koncerttel zárnak az Erkelben. Ám ez már semmiség a tavaszi nagy turnéhoz képest, amikor 18 városi sporcsarnokban vagy színházban léptek pódiumra. No, ezek után mondja valaki, hogy Presser utál koncertezni.- Borzasztó drágák a turnék, a Presser-cirkuszban pedig 23 zenész és technikus van. Nem fizet rá?

Presser Gábor: Nem, mert ebben segítenek a szponzoraim. A világ legnagyobb bandái se nélkülözhetik a szponzorokat.- Mindig ugyanazok a zenészek kísérik?- Nagyjából igen. Mindig van új arc a csapatban. Ez nem egy zenekar, nem az LGT, így nem ráz meg, ha valaki elmegy. W. S. egy új ember, új levegőt hoz be, amire meg szükségünk van. Volt úgy hogy ajánlottak valakit, elmentem meghallgatni és egymás tenyerébe csaptunk. Aztán az előfordult, hogy egy számot játszottunk együtt egy Zorán-koncerten, aztán legközelebb már mellettem volt a színpadon. És persze vannak régi barátaim, mint a Sipeki Zoli és a Borlay Gergő. Bármilyen régi zenész vagyok, engem is csaptak már be, s aztán a turnén szenvedtem tőle rendesen. A színpadon néha elengedjük a dalt és a kedvünkre zenélünk, ha olyan a közönség, de ehhez biztos alapok kellenek. No, ezért kötődöm a régi csapatom magjához.- Állítólag mindig utált koncertezni.- Egyszer kimondanak valamit, s akkor az hozzáragad az emberhez. Én csak azt nem szerettem, ha mostoha körülmények között kellett fellépnünk. Ha nem fért el a zenekar a színpadon, nem vihettem el a zongorát vagy nem volt szappan az öltözőben. A közönség ugyanis tökéletes produkciót vár a pénzéért. Ma már persze el se indulunk, ha nincs minden rendben. A régi időkben viszont gátlás nélkül szerveztek úgy koncertet, hogy néha még áram se volt elég. A Locomotíwal is megesett, hogy fűtetlen mik- robuszban utaztunk és jégverem várt a sportcsarnokban is. Akkoriban mondta egy híres hakniszervező egy híres énekesnőnek, hogy tudod mi vagy te? Egy élő útiköltség. Ez arról szólt, hogy az útiköltségen többet lehetett keresni, mint a koncerten, ráadásul az adózatlan pénz volt. Én ezt utáltam, nem a koncertet. Koncertezni imádok.- És a színházasdi? Akkoriban az a pletyka járta, hogy jobban szeret a Vígszínházban dolgozni, mint az LGT-vel világot járni.- Az a történet nem erről szólt. Kaptunk egy ajánlatot, hogy írjunk dalokat a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabhoz. Én akkor, vagyis 1972- ben 23 és fél éves voltam, s a legnagyobb budapesti színháznak dolgoztam. Az LGT száz estén át játszott a színpadon. És az se ártott nekünk, hogy két szezonon át abban a közegben éltünk, hiszen új impulzusokat kaptunk. Az LGT színpadképe nem volt túl teátrális, mi főleg a zenével foglalkoztunk, de azért a vígszínházi hónapok hatottak ránk, s később a tévéshow-kban ennek már nyoma is volt. Zöldfülű voltam a színházi szakmában, s amikor hat évvel később egy bécsi Képzelt riport előadás után Várkonyi odajött hozzám és azt mondta, hogy legyek a színház zenei igazgatója, nagy megtiszteltetésnek éreztem. S ezt most 23 évvel később is így gondolom. S ez mindig erről szólt, a pénz se zavarhatott be, mert Várkonyi azon a bécsi estén azt is közölte, hogy azt szeremé, ha mindenki jól járna. Ez pedig azt jelentette, hogy én mindig a legkisebb fizetést kapom, ami a színházban létezik. Akkor ugyanis már a második darabomat játszották, szép jogdíjakat

kaptam, tehát háziszerzőnek számítottam.- Az LGT kétszer is esélyes volt, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen, mégsem sikerült, mint ahogy másoknak sem.- Ha angolok vagy amerikaiak lettünk volna, akkor most könnyedén válaszol- Az LGT pedig szép lassan kimúlt, miután a nemzetközi karrier már nem érdekelte a csapatot, pedig minden trófeát begyűjtötték.- Én is azt hittem a ’92- es búcsúkoncerten, hogy itt a vége, amikor a kismoz- dony kigördült a Nyugati pályaudvarról. Utána is gyakran játszottunk együtt, hiszen közben lemezt készítettünk a Somlónak, Karácsonynak, és voltak más lemezek és filmek is. Aztán amikor egy rólunk szóló filmhez (Volt egyszer egy zenekar) zenét írtunk, s bementünk a stúdióba felvenni, lett belőle egy album. És a ’99-es Kapcsolat koncerten 50 helyett 80 percet játszottunk kétszázezer ember előtt. Megrendítő volt. Azóta is sokan megkörnyékeztek, de minden ajánlatot visszautasítottunk. Ám most úgy tűnik, hogy jövőre rendezünk egy LGT- fesztivált, legalábbis két komoly ember kezet adott rá. Egynapos zsúr lesz valahol a zöldben, szeretnénk ugyanis feltámasztani a tabáni hangulatot és természetesen minden produkció LGT-közeli lesz.- Zorán a minap azt nyilatkozta, hogy borzasztó szerencsés, mert a legjobb Presser-dalokat kapja meg éppen Presser előtt.-Ki tudja előre, hogy melyik dalból mi lesz? Ám amikor a zongorához hozzáér a kezed, abban a pillanatban tudnod kell, hogy kinek írod a dalt. Miközben szerzed a zenét, az ő hangját hallod.

Ezt nem lehet csak alázatosan művelni. Menet közben a dal nem cserélhet gazdát mondjuk Katona Klári helyett nem énekelheti el Kern Andris.- S az min vagy kin múlik, hogy éppen kinek írja a dalt?- Régebben előfordult, hogy felkérték az embert, s akkoriban a Hanglemezgyárt nem illett visszautasítani. Nekem szerencsém volt, mert egy Kovács Kati- lemezre kértek fel nagy nyomatékkai, s azt szívesen tettem, tehát nem fájt a munka. Manapság vagy magam döntök, vagy olyanok kérnek, akiknek szeretek dalokat írni. Zoránnal fél évig beszélgettünk, mielőtt az első lemezét felvettük. Kern viszont egyszer odajött a Vígszínházban és azt mondta: te meg most írjál nekem két nagyon jó dalt és utána tanítsd meg. Az Andris ilyen. Révész Sanyin meglepődtem, hogy velem akar dolgozni, mert mástól tudtam meg, de aztán találkoztunk a Novotel melletti parkban és órákat dumáltunk. Aztán többször találkoztunk nálam, zenéket hallgattunk, filmeket néztünk és ilyenkor sose beszélünk dalokról, meg lemezről. Többnyire Dusán írja a szövegeket, s vele már minden verziót végigpróbáltunk, dolgoztunk már együtt, külön és aztán ösz- szeraktuk a dalokat. Imádok turkálni a félredobott szövegei között, találtam már ragyogó sorokat a papírkosarában is, s aztán rábeszéltem, hogy folytassuk együtt.- Legutóbb kinek ígért dalokat?- Már hetek óta a turnéval foglalkozom, így most nem ígértem senkinek semmit. S mellesleg felvettük a Szerelem utolsó vérig film zenéjét. Lent voltam a Demjén Rózsi tanyáján és nagyon jót melóztunk. Az HBO vetíteni fogja az Erkel színházi koncertünk filmjét, azt is szeretném összevágni.- Sose mesélt még a magánéletéről, így aztán amikor az egyik magazi n megpróbált összeszedni egy cikkre valót, nem jártak túl nagy sikerrel.- Mosolyogtam is, amikor megmutatták. Én szívemet, lelkemet kiteszem mindenki elé a zenémmel, ami ezután következik, az már magánügy. Amúgy közhelyszerűen élek, vagyis semmi különös. A város szélén, egy erdő mellett lakom. Reggelente nagyokat sétálok a kutyámmal. Délelőtt sose jövök be a városba és aztán éjszakáig dolgozom. Sajnos épp a barátaimra jut a legkevesebb időm.- És ez most már mindörökké így lesz, nem szeretne világsztár lenni?- Nem érdekel. Nem, ez persze így nem igaz. Azért izgat, de nem teszek érte egy lépést sem. Nekem ez rossz foglalatosság lenne, inkább ülök a zongoránál. Kevés öröm van az életben, s én azért már nem gürcölök, hogy esetleg valahol kiadják egy lemezemet.

Dalia László

felkérés idején itthon már puha diktatúra volt, tehát akár kinn is maradhattunk volna. Ez a londoni EMI cég volt. Egy fantasztikus 8 szobás londoni lakásban éltünk, s az lett volna a dolgunk, hogy bejátsszuk magunkat és várjuk a telefont, hogy hol jelenjünk meg, melyik stúdióban kell egy lemezhez bedolgoznunk. Jól éltünk, életünk legjövedelmezőbb periódusa lehetett volna, de épp az elől menekültünk, hogy ülünk négyen egy szobában. A turnékban is ez volt a rettenetes. Nem egymást untuk, a helyzetet, s az első és eseüeg a második londoni év is éppen erről szólt volna.- Valóban, erről sose meséltek, de tudom, azt is nehezen viselték, hogy formára akarják szabni a fazonjukat, rövid hajat vagy hosszú zakót álmodott meg az angol menedzser.- Sok bajunk volt. Egyszer például megjelent egy ember, s elcipelt egy műhelybe, ahol ruhákat akartak ránkszabni. Megláttam a göncöket, s gondolkodás nélkül azt mondtam, hogy na menjünk innen. Máskor meg az az ötletük támadt, hogy a Somló vágassa le a

haját. Tévedés ne essék, ez a világ akkori legnagyobb lemezcégénél, az EMI-nél történt. Ám a legjobb cégeknél is futkározik néhány hülye, valakinek az unokaöccse vagy szomszédja. Egyébként volt szerencsénk néhány szenzációs figurához is.

nék, egyszerűbb volna a képlet. Amikor mi fiatalok voltunk, az volt a furcsa, hogy a diktatúrát közelről éreztük. Velünk sose állt volna szóba Aczél György. Mindig olyanokkal voltunk kapcsolatban, akiktől félni nem kellett, de ártani tudtak. Kiszolgáltatottak voltunk. A sajtóban gyakran nyilatkozták egyesek, amikor hazajöttek külföldről, hogy ők odakint mekkora sztárok. Nos, mi is mondhattunk volna nagyokat, de inkább kevesebbet mondtunk. Mi láttuk, hogy a nagy sztárok nem-, csak zenélni tudnak. Végül is ott voltunk a partvonalon, kétszer is felajánlották, hogy maradjunk kinn és sínen leszünk. Amikor ’74-ben nemet mondtunk, nem akartunk disszidálni. A ’82-es

Presser Gábor

Született Budapest, 1948. május 27.

Pályája: Az Omega, majd az LGT együttes tagja, 1992-ben az együttes feloszlik. 1978-tól a Vígszínház zenei vezetője.

Díjai: Erkel Ferenc-díj (1977), érdemes művész (1990), Huszka Jenő-díj (1996), Arany Zsiráf-életműdíj (1999).

Művei: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973), Harmincéves vagyok (1975), Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977), A próba (1982), A padlás (1987), A piros esernyő (1988), Csak az jöpn, aki bírja (1990), Szent István körút 14.