Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-25 / 321. szám

2001. november 25. * ARCKÉP *7 KARÁCSONYKOR IS DIXIE Nyári este Gyulán, a vár közelében. A harmadik Westel Dixie Fesztivál sztárja, házi­gazdája a tószínpadon, körben virágok pompáznak. Az idilli hangulatban a főnök - a közönség legnagyobb örömére - függöny nélkül, vagyis nyilvánosan hangol: „Gyerekek! Tegyetek egy kicsivel többet az Ivánnak... Zotyónak sok a mikrofon!” A zene egyszerre kocsmai és bensőséges. Benkó máris belopja magát a nézők szívé­be. A kezdet? Halmos Vilmos zongora, Zoltán Béla trombita, iáray János dob, Vajda Sándor bőgő, Nagy Jenő bendzsó, Nagy Iván pózán és ének. No, meg Sanyi, az immár 44 éve főnök: Benkó Sándor klarinétos. Apu. A csapat motorja. Benkó egy hete, vagyis november 17-én, szombaton este ismét elővette különleges, német Fritz Wurlitzer márkájú klarinétját, megigazította nádján a selyemzsinórt és Acker Bilket vagy éppen Albert Nicholast idézte héttagú csapatával. Ez is történelmi fellépés volt egy kicsit, ha nem is akkora, mint az 1982. május 29-ei Sacramentóban, első igazi nagy szereplésük az óceánon túl. Nem hívtak vendégművészeket, csak eljátszották azt a közönség által kiválasztott 22 legnépszerűbb számot, amely végig­kísérte negyvenöt éves pályafutásukat. Elismertségüket számtalan adattal lehetne jellemezni, helyette álljon Itt egy még jellemzőbb: ismerek rajongót, akinek üzenet- rögzítőjén először Spencer Williams: Basin Street Blues-a szólal meg. Természetesen Benkóék előadásában... Benkó Sándor naptárja egyébként hónapokra előre betelt. Még ki sem pihenték a Budapest Kongresszusi Központban rendezett koncertet, s két hét múlva, december 11-én, a Vigadóban a Nissan-karácsony következik, majd december 28-29-én a Zene- akadémián lépnek fel - ekkor veszik át a közelmúltban odaítélt Hungaroton Életműdíjat. És már készülnek az ugyancsak a Budapest Kongresszusi Központban tartandó, A ragtime kora című tematikus koncertre, pedig az csak fél év múlva, május 9-én lesz. Igaz, azon a koncerten visszatérnek a gyökerekhez, a dixieland muzsika születésén keresztül mutat­ják be a modern Amerika létrejöttét. No és a szerdai Benkó-klub mellett hétfőnként folytatódnak a csaknem negyvenéves múltra visszatekintő Dixie Kocsma rendezvényei a Budapesti Műszaki Egyetem Irinyi utcai kollégiumában.- Hogy mi történt 1957 óta, azt még kisregényben sem lenne könnyű összegezni. Visszaemlékszik-e még az első „jegyzett” sikerükre?- Mintha tegnap történt vol­na... 1960-ban elnyertük a Budapesti Ifjúsági Jazzfeszti- vál fődíját. Felsoroljam, hogy mely számokat játszottuk? Azt is tudom...- Lehet, hogy illetlenség az újabb ünnepi koncert előtt ilyet kérdezni, de még­is: volt botrányuk?- Ha jól kattan be, akkor 1963-ban, a Sportcsarnokban. Inkább az Omegát szerették volna látni a rajongói, mint minket, ebből lett egy kis cse­tepaté, lovas rendőrök, miegy­más. Lekopogom, ez volt egy­ben az utolsó, botrányunk is. Most, hogy így visszagondo­lok, a kedves közönség vajon tudja-e: Laux Józsi volt az első dobosunk. De nálam kezdte Benkő, Frenreisz és Oroszlán Gyuri is.- Amerikában legalább olyan népszerűek, mint itt­hon.- Büszkék vagyunk rá, hogy 1985-ben Kalifornia kormány­zója, Jerry Brown, majd utód­ja, George Dukmenjian is ki­tüntetett, két évvel később pe­dig maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ronald Rea­gan részesített elismerésben bennünket, népe nevében is megköszönve, hogy az ameri­kai dzsesszt a legmagasabb szinten képviseljük a világon. Ha pedig emlékezetes, és fon­tos állomásokról kérdez, ak­kor a New York-i Művészeti Akadémián Joe Murányival 1982-ben történt találkozást is mérföldkőnek tartom. Ő soká­ig játszott Louis Amstrong együttesében. Rengeteget ta­nultam tőle. Sugár András személyében pedig - azóta jó barátom - magyar tanúja is akadt, hogy ott felhívtuk ma­gunkra az RCA lemeztársaság figyelmét is.- Itthon pedig találkozott Kádár Jánossal, aztán nem sokkal később Liszt-díjas lett...- Rosszul emlékszik. Hozzá 1986-ban, a MŐszaki Egyetem ezerhatszáz dolgozójának a nevében mentem, a műszaki értelmiség nagyobb elismeré­sét sürgetve, igaz, a három­órás beszélgetés során szó esett a kultúráról is. Ami pedig a Liszt Ferenc-díjat illeti, azt jóval korábban kaptam meg, bár a Kádárral történt beszél­getésnek is volt „eredménye”, lehúztak a Kossuth-díjasok listájáról.- Évente kétszáznál is több koncertet adnak, ami negyvenkét év alatt annyi, mint... Emeljen ki egyet!- Kevesen tudják, de a mi műfajunkban is rendeztek olimpiát, ez természetesen a dzsessz őshazájában volt, ahol mindenki egy jellegzetes „nemzeti dallal” lépett fel, akár a himnusszal is. Ezt mi, magyarok, kegyeleti okokból természetesen sohasem adjuk elő dixie-ben, ezért úgy dön­töttünk, hogy a Repül a szán című nótával versenyezünk, amely mellesleg szerepel első nagylemezünkön. A -nézőtér első sorában világnagyságok, fantasztikus hangulat és óriási kavalkád közepette bennünket szólítanak. Már a lépcsőn tar­tottunk, amikor hallom, hogy a házigazdák pont ebbe a számba kezdenek bele... Utób­bi kiderült, a mi zenénket kö­vető amerikai csapat volt a prezentációs együttes és ne­künk akartak kedveskedni. Több se kellett, azt mondtam a fiúknak, akkor viszont a Jó vagy nálam című dalt adjuk elő, ismertebb nevén az Ádd ide a didit..., ez szintén elég magyaros. Szerénytelenség nélkül mondhatom, tudtuk, hogy jók leszünk vele, de a siker igazi okára, hogy miért tombolt mindenki felállva, csak a bemutató utáni fogadá­son jöttünk rá. Kiderült, hogy a németek, angolszászok, sőt még az izraeliek is saját magu­kénak vallják...- Nem lehet nem észre­venni: a legkisebb helyen is úgy zenélnek, mintha életük egyetlen, akár pályafutásu­kat eldöntő koncertjét ad­nák.- Ha tényleg így gondolja, akkor ennél nagyobb elisme­rést el sem tudok képzelni. Mostanában hallatlan boldog­sággal tölt el, hogy - mint pél­dául a nyáron Kecskeméten vagy Herenden - minden kor­osztályt megmozgató, igazi népünnepélyeken, számos fel­lépő között arattunk átütő si­kert. Ez azt jelenti, hogy me­rem hinni: a dixie-zene él és örökké élni is fog Magyaror­szágon! Talán emiatt lehetsé­ges, hogy negyvenöt év után is elmondhatom, életem egyet­len percében sem untam még a muzsikát, sem a koncerte­New Orleansban is felléptek, ahol természetesen elzarándokoltak Louis Armstrong szobrához is Dr. Benko Sándor Született 1940. augusztus 25., Budapesten. Családi állapota: nős, felesége Pózna Katalin. Gyermekei: Barbara (1967), Sándor (1970). Pályája: 1963-ban végez a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnö­ki karán, utána ugyanott adjunktus, kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése. 1976-ban Rektori Nívódíjas. Hatévesen hege­dülni tanul, majd klarinétozni Berkes Kálmánnál. 1957-ben megalakítja a Benkó Dixieland Bandot. Az első nagy sikert a montreux-i dzsesszfesz- tivál (1971) győztesének járó díj jelenti. 1983-ban a Benkó-csapat az Év Zenekara Kaliforniában. 1984-ben Liszt Ferenc-díjas, három évvel ké­sőbb fogadja és kitünteti Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke. Lemezei: eddig 50 albumot adott ki együttesével, miközben fellépő partnereik olyan világnagyságok voltak, mint Albert Nicholas, Miit Jackson. Évente 200-250 koncertet adnak, közte nagyon sokat a ha­zai, vidéki városokban. Hobbija: zene, zene, zene - hanglemezgyűjtéssel egybekötve. két, sem a napi gyakorlást. Kollégáim nem különben! Akik közül nem hagyhatom ki az újabbakat sem. Vajda Sanyi halála miatt a szerepét átvett fiatal Kelemen Zsoltot, vala­mint a Járay Jancsi helyére lé­pő, szintén ifjú zenész Czakó Tibor dobost. Londonban, tudomá­som szerint, összesen öt helyi rádióállomás működik, ame­lyek közül az egyik... igen, a Jazz FM! Óraváltáskor rövid hírek, a többi - miniripor­tokkal fűszerezve - orrvérzé­sig dzsessz. Miként lehet az, hogy nálunk az ugyancsak kereskedelmi rádiók egyike sem fedezte fel, „állt rá” még a dzsesszre?- Itthon, a kutatóintézetek mindenkinek ugyanazt a taná­csot adják, ha megkérdezi őket egy alakuló rádió: mit játsszanak? „Világ- és hazai slágereket”. Nem merik aján­lani, ami az Egyesült Államok­ban minden ötödik rádió természetes sajátja, vagyis a dzsesszt. Ez az időszak sze­rintem elmúlik majd, rájön­nek, hogy ugyanazon zené­vel, ugyanazon a piacon nem lehet megélni. Ha egyszer va­laki kipróbálja, szerintem na­gyon hallgatott rádiót tudna működtetni. Öt évre taksálom azt az időt, amikor a swing, a dixie, vagyis a dzsessz is­mertebb, népszerűbb melódiái általános hallgatottságot él­veznek majd.- Volt idő, hogy egyetemi tanárként az elektromágne­ses terek optimalizációjával is behatóbban foglalkozott, tekintettel a digitális számí­tógépekre...- Ez már a ipúlt. Az egye­temtől, nagy szívfájdalommal, 55 éves koromban, harminc­két évi tanítás után váltam meg. Az ember tizenhat órát tud dolgozni akár folyamato­san is, de húszat már nem. A kozmetikai vállalkozásomat is csak felügyelni tudom, a zene­kar ügyei teljesen lekötnek.- A New Orleans-i dzsessz nagykövetei, és - ahogy egyik koncertjükön mondta - a Szentek mennybemenete­lével még odafönt is várják majd híveiket.- Bízom benne, hogy így lesz... Amerikában hallottuk, hogy a híres New Orleans-i dzsessznek magyar vonatko­zása is van. Még a múlt század elején járt Sacramentóban egy magyar roma banda, persze ci­gányzenével. Ezek a tehetsé­ges zenészek megérezték a születőben lévő dzsessz lénye­gét és nagy sikerrel játszották a dixie-t. Hogy ebből mennyi a legenda, mennyi a valóság, nem tudom, de hogy nekünk ezt mondták az idős fekete amerikai muzsikusok, az bi­zonyos... Fábián István >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents