Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-20 / 316. szám
10. OLDAL I N G A T L A N P I A C 2001. November 20., kedd Oldalszerkesztő: Hír-téglák AZ ÉPÍTKEZÉSEK fellendülésének egyik közvetett jele, hogy a baranyai építőipari cégekben foglalkoztatottak száma növekszik. 1995 óta folyamatosan el kellett küldeni az alkalmazottak öt-tíz százalékát, idén azonban hosszú idő óta először 6,2 százalékkal magasabb az építőiparban dolgozók száma (a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján), mint tavaly ilyenkor volt. (c) FERTŐRÁKOSON a hét végén átadták a tó magyar oldalának első kikötőjét, így már a Fertő-tó is igazi üdülőparadicsomként funkcionálhat. A két sétahajó és 86 vitorlás befogadására alkalmas kikötőhöz vezető út is elkészült, valamint a klubépület és a halászok bázisa. Ezzel a 100 milliós beruházással végre a magyar oldal is bekapcsolódik a hajóforgalomba, és Fertőrákos is igazi üdülőtelepülés lett így, mert eddig kilométeres nádas választotta el a nyílt víztől, (c) CSALÁDI HÁZAK építésére 38 közművesített telket alakít ki a balatonföldvári önkormányzat, s a rászorulóknak hat szociális bérlakást építtet. A település új lakáskoncepciója értelmében növelik Balatonföldváron az önálló lakáshoz jutás lehetőségét, öthektáros önkormányzati tulajdonú belterületi telket osztanak fel ilyen célra. Ugyanakkor több további telket is tartalékolnak az itt letelepedő igénylőknek. ________________________________________|C| Fa lusi kúriák pár száz millióért Leginkább külföldi vásárlókra számítanak a falusi kúriák árusítói. Hatalmas méretű épületekről van szó, jókora parkkal, s a hirdetésekben röpködnek a százmilliók. Tényleges adásvételek azonban ritkán születnek. Nem tépik ki egymás kezéből a kilincset az érdeklődők, de azért akadnak az ár után kíváncsiskodók - mondja Majáik Miklós ingatlanközvetítő, aki az egyik legnagyobb kínálattal rendelkezik Pécsett ebből a típusú ingatlanból. Gyakori érdeklődő az eredeti tulajdonos, vagy annak rokonai, leszármazottai. Az ő fantáziájukat izgatja leginkább, hogy mit kérhetnek az egykori családi birtokért. Amire használható egy ilyen épület, az elsősorban a turizmus, konferenciaturizmus témakörébe tartozik, mindemellett a Széchenyi-terves csomag egyelőre nem nagyon kavarta fel az ingatlanpiac ezen állóvizét. Más kérdés, hogy éppen a Magyar Turizmus Rt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatósága az úttörő az országban a vidéki kastélyok feltérképezésében. Építészeti karos egyetemisták bevonásával hasznosítási tanulmányokat készítettek a régió kúriáiról, kastélyairól, s felmérték azt is, hogy csak a Dél-Dunántúl három megyéjében több száz ilyen ingatlant lehetne megmenteni a pusztulástól. Az ilyen méretes épületek árai igen széles skálán mozognak, 30-tól a 300 millióig mindenféle változat kapható. Általános tendencia, hogy az átvett ingatlant teljesen fel kell újítani, s ilyenkor nem csak festésről, mázolásról van szó, hanem tetőcsere, a gépészeti szerelvények komplett pótlása, fűtéskorszerűsítés, komfortosítás a program. Általában 50-100 millió forint alatt nem áll meg egy ilyen rekonstrukció, de esetenként az összeg a félmilliárdot is elérheti. Nagyon határozott üzletpolitikával lehet csak belevágni egy ilyen munkába, biztos értékesítési lehetőséggel és pontosan számítható megtérülési idővel érdemes hozzákezdeni az átalakításhoz. Lovastanya, külföldi idegenforgalmi társaságokkal hosszú időre előre lekötött férőhelyek adhatnak biztosítékot a beruházás megtérülésére, egyébként hiába bármilyen mértékű központi pályázati segítség. A konkrét árakat illetően egy 600 négyzetméteres hasznos területű kúriát igen leromlott állapotban 60 millió forintért hirdetnek, míg a 2000 négyzetméterest 200 millióért árulják. Mindez nem jelenti azt, hogy 100 ezer forint lenne az ilyen ingatlanok négyzetméterára. Valójában a fekvéstől, az építmény állapotától, megközelíthetőségétől, felhasználási lehetőségeitől sokkal jobban függ az ár, mint a tényleges mérettől. Ezek a kastélyok többnyire iskolákként, gyermekotthonokként, termelőszövetkezeti irodákként, magtárakként, szociális objektumokként működtek, így a komfortfokozattal legtöbbször nincs gond, legfeljebb a szobák méretével, kialakításával, a belső tér állapotával, no és az udvar, a park küllemével. Az ideális kúria az ingatlanszakemberek szerint közepes méretű (kb. 1000 négyzetméteres a beépített terület), minél nagyobb gondozott, vagy nem túlzottan elhanyagolt zöld park tartozik hozzá, és lehetőleg jó messze esik minden lakott területtől - minimum 300 méteres körzetben ne legyen semmi, csak rét, erdő stb.; még jobb, ha kilométerekre található csak falu. Ilyen ingatlan azonban kevés van, vagy már rég megtalálták a fizetőképes vásárlók. Az ingatlanközvetítők egyébként nemigen tudnak róla, hogy mostanában a térségben eladtak volna ilyen 60-100 millió forint értékű ingatlant. Úgy vélik, vagy örökség folytán, vagy a privatizáció során nagyon olcsón jutottak hozzá a tulajdonosok a birtokhoz, és nincs kialakult piaca még ezeknek az építményeknek, de kiki próbálkozik pénzt csinálni a tulajdonából. Nemcsak a költséges felújítási munkák a riasztók, gond az is, hogy bizonyos dolgok utólag nem pótolhatók, például ősborókást nem lehet egyik napról a másikra odavarázsolni a kastély mellé. Tehát a kastélyszállók fénykora még nem jött el, de úgy vélik a hozzáértők, hogy Csipkerózsika már ébredezik valamelyik szobában. Az eladó kastélyok többnyire iskolákként, gyermekotthonként üzemeltek Vidéki nívódíjak Az ország egyik legrangosabb építészeti pályázata a nemzetközi ingatlanszakmai szövetség (FIABCI) magyar tagozatának évről évre kiírt nívódíja. Idén három építmény kapta meg az elismerést, és egyik sem a fővárosban található. Az idén 50 esztendős jubileumát ünneplő szervezet minden évben megrendezi nemzetközi pályázatát, melyre száznál több országból érkeznek az alkotások. Ezen a megmérettetésen csak azok a pályamunkák indulhatnak, amelyek hazájukban sikeresen szerepelnek. A magyar díjazottak közül legutóbb világviszonylatban is nagy sikere volt a budapesti Westend City Centernek és a ferencvárosi tömbházak felújításának. Idén három vidéki épületegyüttes indulhat a nemzetközi versenyen. Itthon a legjobb alkotásnak a szombathelyi főtér foghíjainak beépítését minősítették, a nagykovácsi Amerikai Nemzetközi Iskola épülete kapta az ezüstérmet, a harmadik díjat pedig a röjtökmuzsaji kastélyszálló átalakítása. Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének különdíját a Margit Ház (Budapest, Tölgyfa utca) nyerte, míg a Magyar Ingatlanszövetség díjazottja a budai Várban található Hapimag-apartmanház lett. _______________Házépítési tanácsok______________ A szaunakamra kiképezése Az új családi házak több mint öt százalékában már szaunát is építenek. A gőzkamra kialakítása során célszerű szem előtt tartani néhány fontos szempontot. Hogy milyen szerelvényeket használjunk, és milyen méretekben gondolkodjunk egy szaunahelyiség kialakításakor, arról a legutóbbi ingatlanpiaci oldalunkon már adtunk tájékoztatást. Most a szaunakamra anyagának kiválasztásához, kialakításához igyekszünk útmutatással szolgálni. A szauna komplett egységként is megvásárolható, az egy-két személyes fa fülkéket 400-800 ezer forintért készen kínálják. Önerőből megépítve azonban ennél olcsóbban is kihozható. Két változattal érdemes számolni, ha magunk barkácsoljuk a gőzkabint. Az elemekből épített szauna szerkezete többrétegű. Van egy hővédő része (ez többnyire ásvány- vagy üvegszálas, habszerű stb. anyag), míg a belső burkolat mindig fa, lehetőleg gyulladás elleni paradiffúziós réteggel bevonva. A két burkolat közötti távolság minimum 12 milliméter. A tömör fából készült oldalfal és mennyezet legkisebb falvastagsága öt centi kell legyen. Számolni kell a fa hőtágulására is a beépítéskor, ezért megfelelően hézagolni kell a burkolatot. A fa kiválasztásakor lényeges, hogy nagy hőmérsékletkülönbségeknek kell, hogy ellenálljon az anyag, gyantamentes legyen (ne izzadja ki a gyantát használat közben), fel tudja venni a nedvességet. A fenti tulajdonságokkal leginkább a luc- és a jegenyefenyő rendelkezik. Az ajtók, ablakok üvegelemei 8 mm vastag biztonsági üvegből készüljenek, a nyílászárók pedig mindig kifelé nyíljanak. Ülőkéknek a nehezen melegedő nyárfa alkalmas, és az ülő- illetve fekvőhelyek mérete legalább 55x180 centiméter legyen. A felcsavarozásokat célszerű lefedni, mert a felmelegedő alumínium kötőelemek kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. ■ Harkány legfrekventáltabb részén, 300 méterre a gyógyfürdőtől, 39 lakásos társasházban, márciusi átadással színvonalas garzon lakástól a 2 szintes, exkluzív lakásig, közvetlen a beruházótól megvásárolható. Ár: 6,4 MFt-tól 16,2 MFt-ig. 4,5%-os hitellehetőség igénybevehető. Tel.: 06-1-212-5116, 06-1-212-8074 Pécs belvárosában 15-45 nm-es utcafronti üzletet bérelnék. Tel: 06-30/9476-331,06-72/213-209 -nmr Ha eladni, vagy venni kíván, vagy tanácsra van szüksége, forduljon bizalommal hozzánk! Pécsi Vagyonkezelő Kft. Érdeklődni: Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház) 72/213-209,06-30/9476-331 Tettyén, 4 lakásos társasházban tégla-gázos lakások, bővített szerkezelkész állapotban 130 EFt/ nm ártól eladók. Érd.: 72/411-839,20/9364-450 ’119310* Most is működő HALASTÓ a szükséges műtárgyakkal együtt eladó, a 61-es út mellett, Dombóvár és Tamási között, Kocsolán. Tel: 06-30/9476-331,06-72/213-209-119732Béreljen a karácsonyi vásárra Pécsett a belváros szivében üzleteket. Tel: 06-30/9476-331,06 72/213 209 uras* Siklóson üzletek forgalmas helyen eladók. Tel: 06-30/9476-331,72/213-209 '111730' Aranyhegyen 2x2 lakásos társasház építésére alkalmas telek eladó. Tel: 06-30/9476-331,06-72/213-209 *119731* Válassza ki nálunk új lakását!- A PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen, a Palahegy utcában) TÁRSASHÁZI LAKÁSOK MÉG IDEI, EMELÉS ELŐTTI ÁRAKON LEKÖTHETŐK! I DAMJANICH UTCAI TÁRSASHÁZI LAKÁSOK LEKÖTHETŐK (különböző nagyságban, még idei árakon, 2002-es kulcsrakész átadással) TELJES KÖRŰ, INGYENES HITELÜGYINTÉZÉSSEL VÁRJUK ÜGYFELEINKET (szoc.pol., áfa, államilag támogatott hitelek.) SMURSTTO ÉPÍTÉSZETI és SZOLGÁLTATÓ BT. Pécs, Bartók B. u. 44. TelJfax: 72/222-247, 72/333-451 7621 Pécs Mátyás K. u. 1. Pécs Belvárosában a Bartók Béla u. 53—55. szám alatt épülő új 9 lakásos társasházban 55, 77 nm-es lakások és 17 nm-es üzlethelyiség eladó. Állami kedvezmények igénybe vehetők. 72/510-408, 215-331, 313-825, 20/9836-690 ügyvédi iroda -miníUjj candy ^ GROUP TR KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 Mobil: 06-70/212-5683 Kiváló minőség, korszerű gépészet, biztonság és kényelem várja Önt és családját! Mindenki számára elérhető áron, már 5,6 MFt-tól kezdődően válogathat 1-4 szobás téglalakások között.. Buszmegálló, bevásárlási lehetőség, iskola, posta... - a közelben. Családoknak és befektetőknek egyaránt ajánljuk! A hitelügyintézésben segítséget nyújtunk! Várjuk érdeklődésüket telefonon vagy személyesen: 7630 Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821,20/390-8196 TÍnTi ingatlanközvetítő kft Ezzel a kilátással Pécs, Engel János u. és a Diós-dűlő sarkán épütő ZÖLDÖVEZETI, zárt rendszerű lakóparkban, 55 lakásos társasházban, 45-101 nm-es nagyságú mrá'M energiatakarékos téglából készülnek egyedi rendszerű gázfülésűek rövid határidejű kivitelezés .íz értékesítés soriin:- egyedi igények figyelembevétele- egyedi finanszírozási lehetőségek Értékesítési helye: Diósi lakópark értékesítési iroda 7624 Pécs, Klimó György u. 13- Telefon és fax: 72/325-730 INOATLANBŐRZE Áron alul eladó belvároshoz közeli panorámás ház. I.ár: 16,8 M Ft T.: 30/901-3315------------------------------------------------------------—»112083* Ba latonhoz 40 km, Tamási termálfürdőhöz 20 km-re Magyarkeszi községben kettő, egymás melletti, túrizmusra és gazdálkodásra egyaránt alkalmas, összkomfortos családi ház reális áron eladó. Tel. az esti órákban: 06-74/478-912.-----------------------------------------*116233* Be lváros nyugati részén újszerű, 3 szobás ház és udvar eladó 13,5 MFt. 72/215-961-------------------------------------------------------»118786* Be lváros szívében, I. emeleti, 65 nm-es, részben felújított, átalakítható, tégla-gázfűtéses lakás eladó. 141 EFt/nm. 210-977-------------------------------------------------------*118784* Déli Ipari úton (Tüskésréti) nagy, széles, sík terület megosztva is eladó. 210-977-------*118785* Ha rkányban 96 nm-es családi ház eladó. 3 szoba, nappali, konyha, fürdőszoba, zuhanyzó. Ár: 14 M Ft. 72/480-206-----------■--------*-----------------------------------------*91572* «I ngatlant vásárolnék csendes, nyugodt környéken. Falusi telek, családi ház is érdekel. 06-70/211-2138-------------------------------------------------------------*118081* Ip arterölet, 18000 nm egyben vagy megosztva (bővíthető 80000 nm-ig), épülettel vagy anélkül eladó Pécsen, 30 MFt-tól. Ingatlanalapú hitel megoldható. 06-30/2- 2737-41----------------------------------------------------------*114164' Ke rtvárosban garázsok eladók. Vállalkozásra alkalmasak. 06-20/326-6764---------------------------------------------------*118096' Ko dály Z. u.-i, üres, 2 szobás lakás eladó. Ár: 6,1 M Ft. Érd.: 06/30/305-3034---------------------------------------------------------------*118701* Komló, Arany J. u. 7-ben 2 szobás lakás eladó, 2,4 MFt. 72/481-750----------------------------- '114172' Sz ent I. utcában épülő 43-56 m -es 8 új társasházi lakások (üdülők) lakásépítési * kedvezmények igénybevételi lehetőségeivel (illetékmentesen) eladók. Érdeklődni munkanapokon. Tel.: 74/510-445, e-mail; inlo@tinabex.liu Kozármislenyi kétgenerációs családi ház eladó. 15 M Ft. Érd.: 17 óra után 72/370- 079 ,-------------------------------------*101504' Lakást vennék reális áron kp-ért. 210-033--------------------——---------*118791' « M ecsek Áruházzal szemben 1,5 szobás, összkomfortos üres lakás eladó, kedvező fizetési feltételekkel. 06-20/9344-456, 06- 1-250-2003-------------------------------------'115719' Mecsek-oldali telken épülő 3 szintes, exkluzív ház eladó. I.ár: 23 MFt. 72/215-961-------------------------------------*118789' « Pécs belvárosában, 10 emeletes panelházban 70 nm-es, II. em.-i öröklakás eladó. I.ár: 12 MFt. 06-30/9422-796-----------:------------------------*118199' Pécs-Belvárosban t etőtéri, tégla-gázos, 100 nm-es lakás garázzsal együtt eladó (iroda céljára is alkalmas). 20/9-125-162-------------------------------------"118030* « Pécsett, a Keszüi úton, 3 szobás családi ház nagy telekkel eladó. Tel.: 06-30/319- 5276,310-835 (17 óra után)-------------------------------------*118776* Pécsi igényes, panorámás családi ház garázzsal eladó 28,5 MFt. 327-212, 06/70/216-0905------------------------------------*118478* Pé csi lakást vennék reális áron. 314-829, 06-30/9293-984-------------------------------------*118739* Pécsi 1-2 szobás lakást vennék kp.-ért 7 MFt-ig, saját részre. 515-493, 30/9596- 605-------------------------------------*118491* Pécsújhegyen 2,5 szobás, jó állapotú ház 8,5 M Ft-ért eladó. 210-003, 30/9-596- 605-------------------------------------*118486* «Pécs-Vasaon, 970 nm gyümölcsös eladó. Víz, villany van. Érd.: 06-20/388- 2305, 267-153-------------------------------------*118745* Balatoni eladó házakat, apartmanokat, telkeket valamint Somogy megyében belterületi falusi házakat keres-kínál CM & MÁGUS Utazási és Ingatlanforgalmazó Iroda 8638 Balatonlelle, Úszó u. 2. Tel.: 85/351-787, 06-20/9526-014 lmx) i