Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-17 / 313. szám
16. OLDAL SPORT 2001. November 17., szombat | flj ülesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Felzárkózhatnak a listavezetőhöz Szombati győzelmével faraghat a listavezetővel szembeni hátrányából a labdarúgó NB I. B- ben a PMFC, hiszen a tabella éllovasa, a Cell- dömölk érkezik Újmecsekaljára. A megyei I. osztályban és a megyei I. B-ben az őszi utolsó fordulókat rendezik a hét végén, akad néhány rangadó. PÉCS Nem véletlenül vezeti toronymagasan az osztályt a pécsiek szombati ellenfele, a Celldömölköt kiegyensúlyozott együttesnek tartja Róth Antal, a piros-feketék edzője.- Remek hazai mérleggel rendelkeznek, nagyon jól kontráznak. A mezőny leggyorsabb gárdája és mindezek mellé még jól szervezettek is. Él bennünk az a tudat, hogy ott sima vereséget szenvedtünk el, a sportemberi tartás mindenképpen ennek viszonzását kívánja. A PMFC keretéből csak Závoda bajlódik lovagló- izom-sérüléssel, eltiltott nincs, a következő felállásban igyekeznek megszerezni a három pontot szombaton: Sólyom - Tomka, Szekeres, Kutas, Sipos - Horváth S., Márton, Kulcsár, Gaál - Sitku, Horváth Gy.- Megalkuvást nem tűrő, elszánt, odaadó játékkal tudunk győzni, tudjuk, hogy apró dolgoknak is nagy jelentősége lehet - adta meg a reménybeli siker receptjét a szakvezető. - Szükségünk van mindazoknak a támogatására, akik azonosulnak a céljainkkal. Őszi zárásához érkezik a megyebajnokság, hétfőtől téli pihenőre vonulhatnak a csapatok és a játékosok. Az utolsó forduló legkiemelkedőbb ösz- szecsapásának a Pécsvárad - Kozármisleny találkozó számít, a második helyezett fogadja a listavezetőt vasárnap kora délután. Szombaton délelőtt a megyeszékhely rangadójára kerül sor, a tabellán negyedik helyezett PEAC fogadja a harmadik Nagyárpádot. Jó mérkőzést hozhat a Sellye - Pata- poklosi találkozó is, a vendégek több nagy skalpot is begyűjtötték hazai pályán, kérdés, mire képesek idegenben. Az alsóházi csapatok közül az Egerág és a Lánycsók randevúzik egymással, minden bizonnyal óriási harc folyik majd a bajnoki pontokért. A megyei I. B-ben a Palotabozsok a tabellaszomszéd Újpetrét fogadja, és a fordulóból kiemelkedik a negyedik helyen álló Töttös és a második Mohács II. mérkőzése. Megyei I. osztály Megyei I. B-csoport NB I. B, Nyugati cs. 1. Kozármisleny 14 9 4 1 30-8 31 1. F.szentmárton 14 11 2 1 43 20 35 1. Celldömölk 16 12 1 3 37-14 37 2. Pécsvárad 13 9 1 3 28-12 28 2. Mohács II. 14 10 3 1 47 18 33 2. Marcali 16 9 5 2 38-20 32 3. Nagyárpád 14 8 1 5 31-16 25 3. Somberek 14 11 0 3 38 10 33 16 10 1 5 24-13 31 4. PEAC 5. Sellye 6. Siklós 13 14 14 7 7 6 3 3 5 3 4 3 28-15 22-18 26-22 24 24 23 4. Töttös 5. Boda 6. Palotabozsok 14 14 14 9 7 6 2 1 2 3 6 6 27 20 27 21 32 25 29 22 20 4. Tatabánya 5. PMFC 1 16 16 8 8 4 4 4 4 28-13 22-18 28 28 7. Hidas 14 6 4 4 22-18 22 7. Újpetre 14 6 1 7 30 26 19 6. Kaposvár 16 8 3 5 29-19 27 8. Patapoklosi 14 7 0 7 26-28 21 8. Majs 14 5 4 5 22 34 19 7. Hévíz 16 6 5 5 31-29 23 9. Bogád 14 5 3 6 19-19 18 9. Kovácshida 14 4 4 6 22 29 16 8. Bök 16 5 4 7 13-26 19 10, Szigetvár 14 5 3 6 18-24 18 10. Magyarbóly 14 5 0 9 38 35 15 9. Pápa 16 4 6 6 24-26 18 11. Szederkény 14 4 4 6 19-19 16 11. Pellérd 14 4 3 7 29 30 15 10. Sz.batta 16 5 3 8 23-27 18 12. Magyarszék 14 5 1 8 23-26 16 12. Ócsárd 14 4 3 7 25 30 15 11. Nagykanizsa 12. Dorog 16 2 2 12 15-39 8 13. Egerág 14 4 4 6 13-20 16 13. H.hetény 14 4 3 7 20 26 15 16 0 16 7-47 14.Lánycsók 14 4 2 8 20-32 14 14. Vasas-UNO 14 3 4 7 20 27 13 15. Bicsérd 14 2 2 10 13-35 8 15. Sásd 14 2 4 8 18 40 10 16. Szászvár 14 1 4 9 12-38 7 16. Hóból 14 2 2 10 20 43 8 MOCZAN ZOLTÁN Még tárgyalnak az edzőről Pécs-Kaposvár Az NB li es PVSK az NB I. B-s Kaposvári Rákóczi fiókcsapata lett. A vasutasoknál az edzőcsere nem eldöntött, arról még folynak a tárgyalások. Ülést tartott tegnap délután a Pécsi VSK labdarúgó-szakosztályának vezetősége. Elhangzott, hogy somogyi felkérésre az NB Il-es PVSK az NB I. B-s Kaposvári Rákóczi fiókcsapata lett. Mindkét klubnál a foci fejlesztése, így belátható időn belül a magasabb osztályba jutás a cél, ehhez próbál segítséget nyújtani a Dél-Dunántúli Labdarúgó Befektető Kft., amelynek a kaposvári illetőségű Stier István a többségi tulajdonosa. A két sportkör együttműködése kiterjed az utánpótlás-nevelésre, több versenyeztetési lehetőség biztosítására is. A PVSK Labdarúgó Kft.-ből a DDLB 26 százalékos üzletrészt vásárolt, rajta kívül a vasutas sportkör 30 százalékkal rendelkezik, a maradék 44-en pedig magánszemélyek és további gazdasági társaságok osztoznak. Tervezik, hogy az alaptőkét 10 millió forintra emelik. Az új ügyvezető igazgató várhatóan Englóner László, a 70-es évek PMSC-futballistája lesz, társadalmi munkában látja el feladatát. Rónai István szakmai igazgatóként tevékenykedik tovább a PVSK-nál.- Azzal, hogy fiókcsapat lettünk, 4-5 Rákóczi-játékos átadása jött szóba, őket leigazoljuk, vagy kölcsönbe kapjuk - nyilatkozta lapunknak Lázár Lajos, a PVSK szakosztályelnöke. - A friss szerzeményekre már a tavaszi idényben számíthatunk. Szeretnénk a politikát is megnyerni támogatónknak. Az ülésen az edző személyéről nem döntöttek, bár a szakmai értékelés megtörtént.- Megállapítottuk, szégyenteljes a csapat őszi szereplése, ám ebben nemcsak az edző, Dárdai Pál a hibás. Az edzőkérdésről a későbbiekben újból tárgyalunk - mondta Lázár Lajos. HORVÁTH LÁSZLÓ Röviden ELMARAD A BUNYÓMECCS. Ma 15 órakor lett volna Pécsett, a Babits Gimnázium tornacsarnokában a Dél-Dunántúl - Vasas ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés, de az elmarad, mert sérülés és betegség miatt a Dél-Dunántúl nem tud kiállni. A találkozót későbbi időpontban lejátsszák, arra valószínűleg még idén, decemberben kerül sor. • (n) SPORTHORGÁSZFÓRUM. A csaknem 4 ezer tagot számláló Pécsi Horgász Egyesület minden évben fórumot tart az következő esztendő tervezett horgászrend változásairól, a várható jegyárakról, valamint az egyesületi tavak évközi és őszi haltelepítéséről. A november 22-én 17 órakor a Fegyveres Erők Klubjában megtartandó összejövetelen a szervezet vezetői a fent említett témákról adnak tájékoztatást, de szó lesz a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége és a MOHOSZ aktuális híreiről is. __________ __________________ Férfi kézilabda NB I.__________________________ Ké kesi visszatért a Bányászhoz Komló-Cegléd Komlói Bányász - Százhalombatta 27-23 (14-13) 500 néző. V.: Horváth, Marton. Komlói Bányász: MÉSZÁROS - KALOCSAY 9/3, Haifa 1, PAPP L. 4, Frey T. 2, Szilovics 3. Cs.: Szabó T. (kapus), Dömös, KÉKESI 7, Minya. Édző: Fenyvesi Károly. Százhalombatta: NOVÁK - Kuzma 3, Kiss 2, Molnár 7/3, Golovin 2, Kaplonyi 5/2, Lopez 1. Cs.: Teremy (kapus), Hanuszka 1, Fejes 2, Apró, Győrffy. Edző: Győrfi János. Kiállítások: 8, ill. 6 p. Hétméteresek: 4/3, ill. 6/4. Az eredmény alakulása: 10. p.: 1-6,17. p.: 5-6,4L p.: 18-15,49. p.: 22-18. Némi meglepetéssel szolgálhatott a hazai szurkolóknak, hogy kedvenceik között ott melegített a tavaly már Veszprémből kölcsönkapott Kékesi, aki ezúttal is hasonló módon került a komlóiakhoz, szinte az utolsó pillanatban sikerült elintézni a játékengedélyét. Az elején úgy tűnt, jogosak voltak Fenyvesi Károly mérkőzés előtti aggodalmai, meglehetősen kapkodva kezdett csapata. Tíz perc elteltével aztán feljavult a kapusteljesítmény és a védekezés, a lerohanásokból Kalo- csay rendre eredményes volt, és a szélső emellett még a heteseket is biztos kézzel értékesítette. A második félidőben aztán a remekül irányító Papp újabb gólfelelőst talált társnak, a visszatért Kékesi lendült parádés formába. Ösz- szességében magabiztosan nyert az egyre inkább magára találó Bányász. Fenyvesi Károly: - Az első tíz percünk olyan volt, mint az egész hetünk, utána kisimultak a ráncok. Cegléd - Diacell-Pécsi KK 21-18 (11-8) 800 néző. V.: Szemes, Varga. Diacell-Pécsi KK: Szente - Erdélyi 2, SERFEL 6/2, Szögi 1, Hőgye 1, Katzirz 4/1, Kovács Zs. 1. Cs.: Balló (kapus), Bursae 1, Frányó B., Bognár 2, Kokas, Paic. Edző: Füzesi Ferenc. Kiállítások: 4, ill. 8 p. Hétméteresek: 8/6, ill. 3/3. Az eredmény alakulása: 11. p.: 14,17. p.: 2-5,25. p.: 8-5,38. p.: 14- 11,43. p.: 15-14, 51. p.: 18-15. Jól kezdtek a pécsiek, a vezetést is megszerezték, de az első félidő közepén bekövetkezett rövidzárlatnak köszönhetően fordított a nyitott védekezést alkalmazó Cegléd. A fordulás után ismét felzárkózott a vendégcsapat, de a játékrész derekán egy labdakezelési hiba miatt jól kontráztak az alföldiek, és ismét megléptek. A végén már a különbség csökkentésére volt erejük a baranyaiaknak. Füzesi Ferenc: - Ilyen gyenge játékkal idegenben képtelenség nyerni. További eredmény: Orosháza - Győr 26-26. MÓCZÁN ZOLTÁN Minden MiZó-s a válogatottnál Feloszlik a MiZo-Pécsi VSK. No, mielőtt a szurkolók a szívükhöz kapnának, gyorsan tegyük hozzá, hogy csak három hétig, az Eb-középdöntők miatti szünet alatt nem lesznek edzések a bajnokcsapatnál. A drukkerek azonban nem maradnak meccs nélkül, november 28-án ugyanis kettős válogatott mérkőzés lesz a Lauber Dezső sportcsarnokban. PÉCS Éppen csak ki tudták fújni magukat a játékosok a fergeteges csütörtöki Euroliga-győzelmet követően, Rátgéber László is csak röviden értékelte a sikert.- Munkánk hitelességét adta meg az Adana elleni győzelem. Felkészültünk a területvédekezésükből, ennek eredménye volt az első negyed 21 pontos vezetése. A második tíz percben a cserék során kiderült, a palánk alatt űr van, ezt be kell majd töltenünk. A félidő után a törökök alacsony szerkezete egyenlő volt az öngyilkossággal, hiszen nekünk éppen a külső sorunk a legerősebb. Az külön öröm számomra, hogy a cseh Pechova bizonyította, van benne perspektíva. Péntek délutántól Pécsett edzőtáborozik a női kosárlabdaválogatott, hiszen november 21- én Budapesten Finnországgal, november 24-én Moszkvában az oroszokkal, november 28-án Pécsett a szlovénekkel játszik a nemzeti csapat az Eb-döntőbe kerülésért. A pécsiektől Pechova a cseh, Tuvics és Delmis a jugoszláv válogatottal vesz részt hasonló küzdelemsorozaton. Rátgéber László 17 kosarast hívott meg a keretbe, köztük hetet a MiZo- Pécsi VSK-ból. Az állandó kerettagok - Iványi, Újvári, Csák, Károlyi, Kalmár Nagy - mellett Keller és Szakács is tagja lett a nemzeti együttesnek. Hogy egyszerűbb legyen a dolog, Burgmann is a.válogatott edzéseit látogatja majd.- Mind a három találkozón más keretet kívánok szerepeltetni - „ment át” szövetségi kapitányba Rátgéber. - Éppen ezért az újoncok is lehetőséghez juthatnak. A két hazai találkozót mindenképpen meg kell nyerni, a legnagyobb jelentősége a szlovének elleninek lesz, hiszen velük hasonló helyzetbe kerülhetünk, mint nemrégiben az olaszok ellen, azaz az egymás elleni eredmény döntheti el a továbbjutó, második hely sorsát. Keddig Pécsett edzenek a Iá-, nyok, majd szerdán utaznak a fővárosba, a MiZo-Pécsi VSK'má- sodedzőjének, Füzy Ákosnak addig marad az ificsapat, több idő jut majd a családjára, de azért kapott egy fontos feladatot is, próbáljon találni egy játékost a piacon. November 28-án Pécsett kettős válogatott mérkőzésre kerül sor. A már említett szlovénok elleni igen fontos női meccs 18.00-kor kezdődik, majd 20.30-kor a férfiak fogadják Lengyelországot.- Mindkét találkozó könnyen sorsdöntővé válhat - mondta Rabb József, a megyei szövetség elnöke, a mérkőzések szervezője. - A város sportág iránti szeretete nagy mértékben közrejátszott abban, hogy sikerült ezeket ide szervezni. A férficsapatból Gulyás sérülés, Dávid pedig a szövetségi kapitánnyal támadt félreértése miatt hiányzik majd. MÓCZÁN Z. Iványi a törökök ellen is bizonyított Meccs helyett sérülés Komló Nem volt szükség a szövetség közvetítésére a szerdán elmaradt Komlói Bányász - MÁV NTE női kosárlabda Magyar Kupa-mérkőzés sorsának eldöntéséhez. Amint azt Egri Nándor, a komlóiak edzője közölte, sikerült a kanizsaiakkal tisztázni a félreértést, sőt, már meg is egyeztek az újrajátszás időpontjában. Eszerint a találkozóra november 20-án, kedden 18.45-kor kerül sor Komlón, ám a bírói díjakat az ellenfél fizeti - annak elismeréséül, hogy ők hibáztak. Nagyobb gondja az edzőnek, hogy az elmaradt meccs időpontjában sebtiben megtartott edzésen súlyosan megsérült az egyik kulcsjátékosuk, Marcsik Erika térde. Az, hogy mekkora kihagyásra kényszerül, a jövő hétfői alaposabb vizsgálat után derül ki. sz. zs. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA November 17., szombat AUTÓSPORT. Rapid Magazin amatőr rali, Pécs, Fema-parkoló, 9.00. CSOCSÓ. 3. Pécsi Országos Egyetemi Bajnokság, Pécs, Jobb mint otthon vendéglő, 10.00. KÉZILABDA. Férfi NB I. B: Pelikán Siklós - Szigetvári Takarék- szövetkezet SE, Siklós, 18.00. Női NB 1. B: Goldberger - PEAC- Pikker, Budapest, 15.30. Női NB n.: Kozármisleny - Mohács, Pécs, Széchenyi csarnok, 16.00. Térni Pécs - Fonyód, Pécs, Gandhi csarnok, 16.30. Férfi NB II.: Várpalota - PEAC-Kettele, Várpalota, 15.00. KOSÁRLABDA. Női NB I. B: Kecskemét - Autópark-PVSK, Kecskemét, 17.00. LABDARÚGÁS. NB I. B: PMFC - Celldömölk, Pécs, Újmecsekalja, 13.00. Megyei I. osztály: PEAC - Nagyárpád, Pécs, Egyetemi pálya, 11.00. Bicsérd - Bogád, Bicsérd, 13.00. LÖVÉSZET. Amatőr légfegyveres verseny, Pécs, Nyírfa u., 9.00. RÖPLABDA. Férfi NB II.: Dág - PEAC, Dág, 16.00. TEKE. Férfi Szuperliga: Pécsi TSE- Bélapátfalva, Pécs, Egyetemi tekecsarnok, 15.00. VÍZILABDA. OB I. B: PVSK-TÁSI- Tipográfia, Pécs, Abay-Nemes Oszkár sportuszoda, 11.15. November 18., vasárnap KÉZILABDA. Női NB II.: Szek- szárd II. - Pécsváradi Agrover, Szekszárd, 10.00. Férfi NB II.: Mecseknádasd - Harkány, Me- cseknádasd, 16.00. Barcs - Hosszúhetény-Pécsvárad, Barcs, 18.00. LABDARÚGÁS. Megyei I. osztály: Egerág - Lánycsók, Egerág, 13.00. Siklós - Szederkény, Siklós, 13.00. Szigetvár - Magyarszék, Szigetvár, 13.00. Sellye - Patapoklosi, Sellye, 13.00. Pécsvárad - Kozármisleny, Pécsvárad, 13.00. Szászvár - Hidas, Szászvár, 13.00. Megyei I. B: Ócsárd - Boda, Ócsárd, 13.00. Palotabozsok - Újpetre, Palotabozsok, 13.00. Majs - Vasas- UNO, Majs, 13.00. Töttös - Mohács II., Töttös, 13.00. Kovácshi- da - Pellérd, Kovácshida, 13.00. Magyarbóly - Somberek, Magyarbóly, 13.00. Sásd - Hosszú- hetény, Sásd, 13.00. Hóból - Fel- sőszentmárton, Hóból, 13.00. ÖTTUSA. Vízicsikó tehetségkutató program, Pécs, Hullámfürdő, 9.00. RÖPLABDA. Férfi NB II.: Dorog - PEAC, Dorog, 10.00. SAKK. NB II.: Karmin SE - Dunaújváros, Pécs, Nagy Lajos Király u. 9., 10.00. TEKE. Női Szuperliga: FTC - Pécsi TSE, Budapest, 10.30. ___________________________m Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 forint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer # Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., : Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ • pandA' sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^/(ATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN 0865-9133 tagja Á