Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-15 / 311. szám

2001. November 15., csütörtök N Ő I T Ü K Ö R 9. OLDAL mindenkinek megér 95 forintot, hogy megtalálja a legjobbat! baranya, somogy, tolna tempo minden pénteken az újságárusoknál! ™ ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Szerelmi étvágygerjesztés Egy csodás szerelmes este már napközben elkezdődhet. Még a sokéves házasságban is elkél egy kis izgalom, egy kis csábítás. A szerelmi vágy sokszor alább­hagy, ha már néhány éve tart a házasság. A heti kétszeri 5-10 perc azonban nagyon is kevés an­nak, aki több kényeztetést, törő­dést, szerelmes simogatást várna. Ha a nő elégedetlen, ha szeret­né újra versenyformába hozni az urat, kezdeményezzen nyugod­tan. Hívja fel például a férfit mun­ka közben, és mondja el neki, alig várja, hogy hazaérjenek. Ve­gye kezébe az este megszervezé­sét, akár odahaza, akár vendéglő­ben kezdik. A házon kívül töltött kellemes vacsora után hazatérve ne rohanjanak be a lakásba; ma­radjanak kicsit a kocsiban, mint­ha el kellene búcsúzni. így izga- tottabban léphetik át a küszöböt. Ha otthon maradnak, terítsen meg szépen, főzze az úr kedvenc ételét. A legtöbb férfit felizgatja a nő rámenőssége, egy harisnyás láb közeledése például a vacsora- asztal alatt vadító lehet. Ha már elérték a hálószobát, a I nő vetkőztesse le az urat lépés­ről lépésre, sietség nélkül. Ha te­tőtől talpig kicsit masszírozzák is egymást valamilyen finom olaj­jal, nemcsak ellazulnak, de job­ban tudnak egymás rezdüléseire is figyelni. Izgató az is, hogy megismétlik kedvenc filmjük erotikus jeleneteit. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a szex nem egy iskolai feladat, amin gyorsan túl kell esni, hanem örömszerző együttlét és játék is egyben. Nem kell szégyellni az ilyen kis szerepjátékokat, s ha va­laki attól fél, hogy a párja értetle­nül áll az eseményekhez, vegye rá egy kis kalandra. Kismamafélelmek ellen Bár a terhesség természetes álla­pot, a kismamák többsége mégis talál aggódnivalót. Felmérések szerint a legtöbb anyát a szülés­sel kapcsolatos félelmek foglal­koztatják, különösen az első ter­hesség esetében. A koraszüléssel és a túlhordással összefüggő lelki problémákkal már előzetesen, prevenciószerűen is érdemes megismerkedni. A stresszmentes szülés, illetve a baba és a mama szülés előtti viszonyának minő­sége újabban került a kismamák érdeklődésének középpontjába. Egyre több a bizonyíték rá, hogy a méhen belüli fejlődés és a szü­lés alatti bajok vagy élmények hatást gyakorolnak a magzat ké­sőbbi életére, s bizonyos gátlások felnőttkori kezeléséhez az is módszer lehet, hogy a magzati korba való visszatéréssel, szak­ember vezette terápián alakítják át a stresszt okozó helyzeteket. Az állapotos asszonyok élet­módja és étrendje sem mellékes. A terhestorna, vagy a későbbi ba­ba-mama torna általában nem elégséges a medence, a gát, a hü­vely izmainak helyrehozására, azért fontos olyan helyet keresni, ahol nem szokványos intim tor- nát is tanít egy szakértő. ■ Nem szabad aggódni a terhesség alatt ILLUSZTRÁCIÓ: M. A. Baba-Mama Program Tanfolyam a problémamentes ás harmonikus kapcsolatért. • Stresszmentes szülés, • terhességkísérő prevenciós program, • szülési félelmek, • terhességi rosszullétek, • életmód tanácsadás, • intim torna. Érdeklődni: 06-30/288-4802 1 éves SZÜLETÉSNAPI BULI a KIRÁLY VENDÉGLŐBEN. Mindenkit szeretettel várunk november 16-án szolid árakkal, kellemes környezetben. Minden kedves vendégünket egy pohár pezsgővel köszöntünk. Cím: Pécs, Tüskésréti u. 2. Tel.: 06-70-2339-779 Rend a lelke mindennek A rend nem hely, hanem szervezés kérdése fotó: müller andrea A régi igazság ma is igaz. Könnyebb az élet, ha mindennek megvan a maga he­lye, jobb érzés olyan otthonban élni, ahol nem szalad mindig minden. Felmérések szerint a férfiak a rendetlenebbek, és legnehezebben a hűtőszekrényben lehet rendet tartani. A rendetlen emberek soha nem találnak sem­mit, gyakran kapkodnak, idegesek, és a lakást hibáztatják: túl kicsi, azért nincsenek meg a dolgok. Pedig a rend nem hely, hanem szer­vezés kérdése. Nincs szabály arra, hogyan lesz valakiből rendetlen. Van, aki annak születik, másnak évek kellenek, amíg azzá válik. Sok szétszórt embernek a szülei- rendkívül pedánsak, sőt akad, aki éppen az otthoni túlzott rend ellen lázad. Olyan is van, aki felnőtt koráig mindig rendet tartott maga körül, ám a munkával já­ró stressz, egy nagyobb lakás, vagy éppen a gyerek születése megváltoztatta. A rendetlenség sokakban a lazaság, köny- nyed nemtörődömség fogalmával társul, s azt mondják, a rendetlen emberek többsége vi­dám, melegszívű, intelligens, kreatív, szere- tetre méltó. Vannak azonban, akik úgy gon­dolják, hogy aki a lakás, a konyha, a hűtő- szekrény rendjére nem ügyel, holmiját szerte­hagyja, annak.a gondolatai is olyan rendezet­lenek, mint a környezete, hamar elterelődik a figyelme, gyakran pedig nem veszi elég ko­molyan a dolgokat. Ugyanakkor sok olyan zseniális feltalálóról tudni, akit egyáltalán nem zavart néhány szétdobált holmi. A tipikus rendetlen fö problémája, hogy rossz szervező. Sok a holmija, legalábbis több annál, mint amennyinek helyet talál. A szek­rényben, a polcokon elférne mindene, de semmit sem tesz vissza a helyére, így egy idő után már nem is tud ren­det teremteni. Persze ő is le­het még rendszerető, annál inkább, mert a megfigyelé­sek szerint legtöbb rendet­len is szereti a rendet. Ehhez elsősorban nem a rendra­kás, hanem rendtartás forté­lyait kell elsajátítania. Alapszabály, hogy soha ne rakjunk más helyett ren­det. Az a struktúra ugyanis, amit mi kialakítunk, a má­siknak idegen lehet, így sohasem tudja teljesí­teni azt a feladatot, hogy egy idegen elv szerin­ti rendszerben pakoljon. Az viszont elvárható, hogy ki-ki alakítsa ki a saját rendjét. Gyakori panasz, hogy sok férfi ott szórja le a holmiját, ahol kedve tartja. Az ilyen viselkedést nem kell elfogadni, mert emögött valójában az a tény áll, hogy a férfi nem tiszteli a másik mun­káját, idejét, amit a közös otthonra fordít. A nők számára a hűtőszekrény a legna­gyobb kihívás. Ahhoz, hogy ott rendet tartsa­nak, figyelniük kell az élelmiszerek lejárati idejét, s ennek megfelelően kell a kevésbé vagy a jobban elérhető helyekre pakolni őket. A ruhásszekrény belsejének kinézete is első­sorban az állandó helyek kialakításától függ. Itt évszakok, anyagok, színek, illetve a viselés gyakoriságának megfelelően érdemes szortí­rozni. Meg kell tervezni, hogy a lakásban a tartó­san nem, az éppen nem és a gyakran használt holmiknak külön helye legyen. És ami még fontos: merni kell kidobni a már soha nem használt és érzelmileg sem fontos dolgokat. HÁZTARTÁSI ZAVARFORRÁSOK (Ami idegesíti a nőket és a férfiakat) Piszkos ablaküveg „ __________________ A nők 50%-át A léniák 29 /Hn Foltos szőnyeg Ujjlenyomatok az üvegasztalon 24%-át 16%-át Leégett étel a tűzhelyen Rossz szagok Koszos, büdös WC 16%-át 49%-át 56%-át Piszokcsík a kádban 37%-át Alakformáló étrend Robbanásveszély A feszült, ideges ember köny- nyen elveszti a fejét, és ilyen­kor csúnyán megsérthet máso­kat. A harag kifejezése nagyon is fontos, de nem érdemes fe­leslegesen méregbe gurulni. Sokan csak úgy tudják levezetni dühüket, hogy másokat is meg­bántanak, ám ha ez mindig így van, az ember nemcsak a nyugal­mát veszti el, de barátját, barátnő­jét is. Ha valaki úgy érzi, majd­nem felrobban, inkább hagyja ott a dühítő szituációt. Számol­jon lassan tízig, vagy ha szüksé­ges, vonuljon el egy órára, hogy lecsillapodjon. Amikor nyugodt, ismételje magában: „Először gondolkodom, csak utána beszé­lek.” Ha kezd kijönni a sodrából, koncentráljon erre a szabályra. Van, amikor nem lehet teljesen szabadjára engedni az indulato­kat. Ilyenkor írjuk ki magunkból a mérget, a papír mindent elbír. A mozgás is segít leküzdeni az ide­gességet. Akiben nem csillapul a harag, menjen sétálni, mossa fel a konyhakövet, vegye elő a szoba­biciklit, rajzoljon karikatúrát a másikról. Esetleg püfölje a kispár­nát, vagy rúgjon bele valami pu­hába, és közben gondoljon arra, hogy ez annak a hátsó fele, aki őt feldühítette. A legjobb persze az, ha az ember megtanulja a haragját ke­zelni, s indulatairól olyan mó­don beszélni, hogy azzal képvi­selje a saját érdekeit, nézetét és érzelmeit, de eközben ne tá­madjon gyilkos haraggal a kör­nyezetre. Vannak, akiknek láthatóan nincs súlyfölöslegük, mégis elégedetlenek. A legtöbb em­ber ugyanis kisebb pocakot akar. Az még nem minden, ha valaki éppen annyi kilogramm, ameny- nyinek a magasságához képest lennie kell. Ha a kilók rosszul oszlanak el, a lapos hasat csak tornával lehet elérni, ám az sem mindegy, milyen a hétköznapi ét­rend. A gyomor nehezen emészti meg a nyers zöldséget. Ha valaki nem akarja túltölteni magát, job­ban teszi, ha olyan salátát eszik, amiben főként párolt (főtt) zöld­ségfélék vannak. Ha húst eszik, egészségesebb, ha ezek mellé ke­vés száraz, hideg sültet kap be, panírozás és zsír nélkül készült szárnyasokból. Használjon válo­gatott fűszereket, mert némelyik irritálja az emésztőszerveket. A sajtokból inkább a lágyakat ve­gye - azok szinten könnyebben emészthetők. A gomba jó fehér­jeforrás, de aránylag nehezen dolgozza föl az emésztőrendszer. A nyers gyümölcsökkel hason­ló a helyzet, mint a zöldséggel. Még az almát viseli el leginkább a kerek hasúak gyomra. Súlyra fizetnek? Egy amerikai felmérés szerint a vékonyabb testalkatú nők töb­bet keresnek, mint molettebb társaik. Néhol a többlettömeg akkora fizetéskülönbséget generált, mint egyévnyi továbbképzéssel járó fizetésemelés. Érdekesség, hogy csak a fehér nők körében észlelték ezt a súlyos diszkrimi­nációt, a feketék és spanyol nők esetében nem volt fellelhető ha­sonló megítélés. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Horoszkóp Skorpió: November közepén a lelki élmények és a bel­ső harmónia megteremtése lehet elsőrendű. Rá kell döbbennie arra, hogy nem mindegy, milyen áron jut értékeihez. Nyilas: Karrierjében a felelősségvállalás és az ezzel já­ró következmények befolyásolják. Ha valaki alaptalan vádakkal illeti, legjobb, ha rögtön tisztázza a helyzetet, nehogy a vádak a „fejére nőjenek”. Bak: Maximális önuralomra lesz szüksége, mert vala­ki beleszól ügyeibe. A kellemetlen megjegyzéseket hagyja figyelmen kívül. Magánéleti szférájában megta­lálja örömét. Vízöntő: Megnő Önben az érvényesülési vágy. Pillana­tok alatt ráérez a helyes megoldásra, s szinte látja a vég­eredményt. Halak: Értékeire fokozottan vigyázzon, s ha vásárol, a pénztárnál figyeljen, amikor a visszajáró pénzt adják. Partnerével kedves, gyengéd. Kos: Csendes napra számíthat. Sok energiát kap az új­holdtól. Örömét leli a társasági életben és azokban a programokban, ahol hasonló gondolkodású és menta­litású emberekkel töltheti idejét. Bika: Ha vannak is gondjai, ezek eltörpülnek a kelle­mes fordulatok és események mellett, amelyekben ré­sze lehet. Ikrek: Az újhold hatására rengeteg új ötlete támad. A körülmények kedveznek ahhoz, hogy új dolgokba kezdjen. Pénzére jó lesz vigyázni, jusson is a fontos dolgokra, de egy kis luxusra is maradjon. Rák: Újhold idejében új módszerek lesznek eredmé­nyesek. A kedvese zsarolás helyett szép szóval inkább rávehető mindarra, amit szeretne tőle. Próbálja csak ki! Meg fog lepődni a reagálásától. Oroszlán: Ma tökéletesen ura a képességeinek. Nagy dolgokat vihetne végbe, ha ettől nem tartaná vissza az Oroszlánok időszakos lustasága. Szűz: Lehet, hogy elszalasztott egy fontos üzletet, de helyette nagyokat kortyolhatott a szerelem édes kely- héből. Egészen megrészegült tőle. Ezt az élményt nyu­godtan könyvelheti az élete nyereségei közé. Mérleg: Derűre ború, a mámorra kijózanodás követke­zik. Bár a párja elfogadja Önt a tüskéivel együtt, azért lehetne hozzá egy kicsit kedvesebb. Ne rajta vezesse le a mások miatti rossz kedvét. ■ v

Next

/
Thumbnails
Contents