Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-13 / 309. szám

2001. November 13., kedd R I P O R T 7. OLDAL KULTÚRA Világörökségi ünnepi készülődés A pécsi világörökségi diplomaátadó ünnep­ségre készülő ajándékok mintegy próbagyár­tást jelentenek: alkalom annak felmérésére, hogy az idegenforgalom számára érdekesek lesznek-e ezek az emléktárgyak, tájékoztatók, kiadványok. A legfontosabb tájékoztatónak a szervezők a Jelen­kor novemberi számát tekintik, amely csak a világ- örökséggel foglalkozik. Ezt kapja kézbe a világ­örökségi diploma átadásán résztvevő szakmai kö­zönség. Elképzelhető, hogy ez a folyóiratszám lesz a fő olvasmány is, amit sokszorosítanak, hiszen az egyes sírkamrák leírása is szerepel benne. Elkészült néhány száz példányban a kriszto- gram másolata, amelyet a pécsi világörökségi együttes jelképének szánnak. A kereszténység első hivatalos szimbóluma a Péter-Pál sírkamrában freskón is jelen van, másrészt az ásatások során az V. számú sírkamra feltárásakor bronz templomi függőmécses töredékeként találtak ilyen bizánci formának, illetve eredetnek feltételezett régészeti emléket. Az eredetitől külön­böző méretű másolatát az ün­nepség szakmai vendégei ajándékul kapják. Készül egy CD-lemez, amely tartalmazza a pécsi vi­lágörökségi előterjesztések ja­vát az emlékekről készült film­mel együtt. A világörökségi objektumok leírásával és szí­nes képekkel füzetecskét je­lentetnek meg, elsőként a no­vember 16-i székesegyházi közönség számára. A belépők képeslapot is kapnak. Ez Bertók László A város neve című, erre az alka­lomra írt versét is tartalmaz­za. Készülnek plakátok, ame­lyeket az iskoláknak külde­nek szét. A város négy főbejá­PÉCS (SOPIANAE) EARLY CHRISTIAN CEMETERY A világörökségi együttes jelképe: a krisztogram rátánál az utak mellé figyelemfelkeltő gigantposz- tereket helyeznek ki az ünnep alkalmából. Ké­sőbb még két helyen áll majd ilyen. Ezek termé­szetesen tovább is ott maradnak: fénykép a sír­kamrákról azzal a felirattal: Pécs, a világörökség városa. A Dóm Múzeumban 17.30-tól lesz a szűk szak­mai kör számára a világörökségi diploma átadása, amit a Pécs TV közvetít és kivetít a Dóm-téren. 18.30-kor avatják fel a világörökség emléktábláját a Péter-Pál sírkamra bejáratánál. A bazilikában 19 órakor ünnepi hangverseny lesz, amely keretében az UNESCO kulturális főigazgató-helyettese bemu­tatja a pécsieknek a világörökségi diplomát. Az ün­nepi koncerten a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Pécsi Kamarakórus szerepel. A Péter-Pál sírkamra várhatóan jövőre nyílik meg újból a nagyközönség előtt. Az V. számú, nyolc­szög alaprajzú épület feltárása pedig most folyik. Az ókeresztény temető világörökséggé nyilvánítása alkalmából viszont november 15-17-ig megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az Ókeresztény mau­zóleum, az Ókeresztény sírká­polna (Apáca u. 14.), a Korsós sírkamra (II. sz.) és a Ókeresz­tény sírok (Apáca u. 8.) A műemlékek ingyenesen megtekinthetők ezeken a na­pokon 10 és 16 óra között. A Széchenyi térről, a Tourin- form-iroda elől szervezett cso­portos idegenvezetést tervez­nek óránkénti indítással. A Dóm múzeumban novem­ber 16-án 10-18 óráig alkalmi postai szolgáltatások vehetők igénybe. A leveleket, képesla­pokat az alkalomra készített bélyegzővel látják el a feladás­kor. Aznap a Pécsett feladott küldeményekre szintén ünnepi bélyegzés kerül. FEKETE-FEHER PORTRÉK. A babócsai nyári fotós-videós alkotótábor ideje alatt, a település kocsmá­jában készültek Kollár Ákos (felvételünkön) portréfotói. Az ifjú alkotó képei a pécsi Ifjúsági Ház Kísérle- ti Galériájában láthatók. _______________ fotó: tóth l. Ké t díjazott Szép sikert ért el két pécsi diák a somogyi megyeszékhelyen megrendezett Berzsenyi Dániel Országos Vers- és Prózamondó Versenyen. Hajdú Balázs Kaposvár vá­ros különdíját nyerte el, Kap- ronczai Erika pedig harmadik lett. Mindketten a pécsi ÁNK Apáczai Csere János Gimnázi­um tanulói. _______________________________I*! A szépség hullámhosszán Elvarázsolt világba kerül, aki Komlón a Közösségi Ház emele­tére téved: Herényi Mari hatalmas tértextiljei egy hosszú távú kiállítási program részeként csábítják a látogatókat. Egy zsákvászonnal, nylonharis­nya-fonattal dúsan keretezett ké­pen fotó egy ifjúsági házi karne­válról. A fotó alatt a behímzett felirat: „Nem marad hát más vá­lasztásom, mint mégis azt meg­ragadni, ami valóban megfogha­tó, jól tudván, hogy így sok zava­rosság, véletlenszerűség lesz ab­ban amit mondok.” A gobelinké­szítésben, fonásban is kiváló tex­tilművész egyfajta ars poeticájá­nak is tekinthetjük e néhány sort, mennyezetről lógó hatal­mas vászon installációi, térbe függesztett, két nézetet megen­gedő képei is ezen az ambiva­lens, két vagy több arcot mutató módon sejtelmesek: képeslapnyi fényképek, arcok képkeretben, másutt emberalakok mindenütt szövetek, cérnák takarásából át­tűnve; ember nagyságú bábok. A ritka csemegét kínáló tárlatok egyike ez, egy következetesen végigvitt kiállítási program állo­másaként. De ebben a szellem­ben rendezték be - nagyon szé­pen, ötletesen - a ház folyosóit, auláját is: ahol most többek közt Kovács Ferenc siklósi festőmű­vész új akvarelljeit látni, míg Blumschein Dezsőnek és tanítvá­nyainak tűzzománc képei, a szá­mos válogatott fotó, egy-egy érté­kes kerámia és festmény a ház ál­landó színeit képviselik. Azért is érdemes hangsúlyoz­ni ezt, mert akár a „helyiek” - Takács Péter festőművész tava­lyi, nagy sikerű kiállítására, a Franciaországban élő Torbó Gyula jelentkezésére vagy Orsós Teréz és mások munkáira emlé­keztetünk -, akkor Komlót mél­tán tekinthetjük képzőművésze­tet szerető, további lehetősége­ket rejtő városnak. Mint a kiállítási sorozatot szervező Kovács Dezsőnétől, a Közösségi Ház munkatársától megtudtuk, az idén ötvenéves várost kétféleképpen is igyeksze­nek megtisztelni. A ház február­ban a hosszúhetényi Deák Zsu­zsa grafikus- és festőművész, áp­rilisban a szigetvári Kapoli Ilona iparművész festményeit, május­ban Szabó János faszobrait lát­hattuk; az augusztus végén nyíló Komlói napokon egy országosan számon tartott és országos ered­ményeket felmutató fotószakkör egykori és mai tagjai - Czanik István és tanítványai - mutatkoz­tak be csoportosan munkáikkal. Őket Kövecses Mari pogányi ins- tallátor, térberendező követte. Kerényi Mari közelmúltban meg­nyílt tárlatát december 7-ig lát­hatjuk Komlón. Ehhez méltó év­zárásnak ígérkezik az ugyan­ezen a napon, pénteken 17 óra­kor nyíló tárlat, amelyen tizen­hat helyi alkotó - szép számmal amatőrök is - állítják ki faragá­saikat, festményeiket. Többek közt Kovacsics Vilmos faragásai­val, Kiss István „kör”-festménye- ivel, Soltész István barackmagra vésett Árpád-házi királyaival is találkozhatunk'majd. S akkor a Színház és Hangver­senyterem és a Komlói Helytör-' téneti Múzeum időszakos képző- művészeti kínálatát még nem is soroltuk. Tv-jegyzet Szóba zárt történelem A múlt század második felének embere a Holdat, egeket ostromol­va, örömest hagyta elhatalmasod­ni magán azt a fensőbbséges tuda­tot, hogy szinte minden megismer­hetnek a birtokában van már. ÁUjt parancsolt a fertőző betegsé­geknek, csak pénz kérdése, hogy az orvosok kicserélik-e a csontjai- dat-szívedet; és különböző eszkö­zökkel - autó, repülők, rakéta - fogta perbe az időt. A távírót, tele­font messze tökéletesebben helyet­tesítő internet révén lassan eléri, hogy egy világnagy falu legyünk emberi kapcsolatainkban is. A művelt világ már mikrochipekbe gyűjtötte mindazt a tudást, melyet évezredeken át halmoztak fel a kultúrák. Spiccen vagyunk. És ez mind-mind mégis milyen kevés: a világ ennek révén sem tudja megváltani önmagát. A tu­domány integrációról beszél kü­lönböző tudományterületek kö­zött, figyelve a művészetre is, a közgazdaságtan a piacra érd ezt; de a piaci és/vagy politikai érdek­ellentétek ettől még kontinensnyi régiókat választhatnak el egymás­tól, a sokféle irányú, szándékú és célú emberi akaratra, a közös ne­vező újratermelődő hiányára alig- alig találhat választ. Legfeljebb be­szélget róla egy klimatizált stúdió­szobában, ahogy Eric Fromm „Rombolás anatómiája" című ma­gyarul is megjelent könyvéről szombaton este az ml-en, a Zár­órában. A könyvnek persze szep­tember 11-e ad szomorú aktuali­tást. Mit mondhat erről piarista lelkész, történész, író és pszicholó­gus az „ősbűnt”, a bennünk lévő ősrosszat a terminus technicusok nyelvén keresve? Hogy a vallás csak egy hamis hivatkozási alap gyűlöletre-agresszióra? Régóta tud­juk, hogy a fanatizált ideológiák ugyanilyen pusztítóak: erre néz­vést a múlt századinál keserűbb leckét nemigen kaptunk a történe­lem során. A vallásokhoz köthető spirituális gondolkodás - amely a halálon túli létezést tekinti igazi létben valónak - ráadásul életelle­nes, hisz gyakran a meglévő el­pusztításában gondolkodik. A rombolás a torzult lélek egyfajta „hiánygazdálkodása” is: frusztrá­ciójának „gyógyítása”. Nem tudni miért, de a televízió a saját műfaji eszközeivel nem siet egy ilyen dis­puta segítségére, hogy fogyasztha­tóvá váljon, még ha tudós kopo­nyák spontán eszmecseréjét nehéz is jól szerkeszteni, ötletesen illuszt­rálni. Mégis ajánlatos lenne felol­dani ezt a belterjességet, már csak azért is, hogy egy ilyen téma, úgy­mond, ne kenődjék szét. Ezzel a hiányérzettel hallgattam a Velünk élő történelem című sorozat záró­adását is a Duna tévén. Élő volt ugyan a szó, de holt a történelem. BÓKA RÓBERT Most már szabad nem innom! Visszatérés a tiszta valóságba egy nagyon nehezen járható úton Magyarországon szakorvosi becslések szerint az alkoholbetegek száma egymillió körüli. Ijesztően magas az arányuk, hát még, ha az összlakosságból leszámítjuk a gyermekeket. Másrészt az al­koholisták száma csak akkor lesz kevesebb - ezt a betegséget csak kezelni lehet, de valójában gyógyíthatatlan -, ha elhalász­nak közülük, ugyanakkor napról napra jelentkeznek új betegek. Aki nem azért iszik, mert szomjas, hanem mert innia kell az alkoholéh­sége miatt, az alkoholista - mondja a szakember. Lehet, hogy az illető hónapokig nem jut el a részegségig, de ha naponta be kell térnie egy két pohárkára, akkor már beteg, még ha nem is vallja be a függőséget. A na­pi betörésekkel katasztrofális züllési folyamat kezdődik meg, aminek ön­erőből többnyire soha nem lesz vé­ge, és gyakran csak a halál a végállo­más. Az alkoholfüggőségben szen­vedők elhárítják maguktól az alko­holista megjelölést, mert diszkrimi­natív a jelző a társadalomban, pedig valójában ugyanolyan kölönc ez, mint például a cukorbetegség.- Először az ember csak azt veszi észre, hogy a környezete furcsán nézi. Kímélik, senki nem mondja a szemébe, hogy mit gondol róla, ő pedig kifejezetten tagadja, hogy az alkohol lenne az oka sorozatos ku­darcainak kapcsolataiban, munká­jában, családi kötelékeiben - idézi a gödör szélén áll­va a lefelé vezető út első lépéseit a közgazdász, aki megjárta már a gödör mélyét is. Majd így folytat­ja:-A felismerés csak homályo­san érkezik, ami­kor reggel bele­néz a tükörbe, érzékeli, hogy valami nincs rendjén a mindennapjai so­rán, szétfolyik az idő, egyformán, egyre kevesebb örömmel telnek a hétköznapok. Mindez egy pillanat alatt átfut az agyán, aztán többnyire egy fintorral sikerül úrrá lenni a rossz érzésen. Ekkortól azonban már a belső feszültséget, a gyomor­görcseit csak azzal tudja oldani, ha iszik rá valamit. A családé az első jelzés. Már megint ittál, fogadják este otthon, mire az ember ingerülten tagad, vagy sértődötten elmegy egy újabb pohárkára. A másik férfi, egy vállalkozó, ak­kortól számítja a gondokat, amikor odáig jutott, hogy reggelente meg kellett innia egy-két fél vodkát. Azért vodkát, mert rendszeresen autózott, s ezt még nem érzik meg, ennyire viszont már szüksége volt. Otthon nem ivott soha, és nem is tartott italt, mert ha volt, addig járt rá, amíg el nem fogyott. Munka után aztán mindennapi program volt a poharazgatás, de részegségig soha nem jutott el. A közgazdász úgy összegez, hogy előbb a családi élete hullott szét, aztán a munka­helyén is zűrjei támadtak. Huszon­hat évig dolgozott egy helyen, de gyakorlatilag kiprovokálta a kezde­ti figyelmeztetésekre, hogy fel­mondjanak neki. A maga módján mindenki jóindulatú ilyenkor, nem lépnek fel keményen, egy ideig to­lerálták az összeférhetetlenségét, de aki benne van az áramlatban, azt előbb-utóbb végleg lehúzza az örvény. Különösen nehéz ilyenkor annak a helyzete, aki befelé fordu­ló, depresszióra hajlamos. A gon­dokat, az alkoholbetegséget to­vábbra is tagadta, amíg minden össze nem omlott körülötte. Persze a bajt sok minden tetézi, például nem szerencsés, ha valakit gyerek­ként úgy neveltek, hogy minden körülmények között megfeleljen az elvárásoknak, az is hátrány, ha túlzottan szolgálatkész, vagy erő­sen igazságpárti, és mások helyett is felvállalja a konfliktusokat.- Szervi problémáim nem voltak, s évekig tartott, amíg a sikertelensé­gek sorozata, a magányosság elker­getett a pszichiáterhez - sommáz a vállalkozó. - Itt ajánlották a mária- gyűdi Bethánia Otthont, s a féléves kezelésem most a végére jár. Úgy ér­zem, rádöbbentettek az alkoholiz­musom gyökereire, s most talán si­került olyan mankót kapnom, amire ezután mindig támaszkodhatom, persze naponta meg kell nézzem, hogy hova teszem le a végét. A sors­társak azt is elmondták, hogy a fia­talok többsége rendre a kudarcokat jelöli meg indítékként, amiből felis­meri az alkoholizmusát, míg az idő­sebbek egyféle számvetés eredmé­Egy kitaposott ösvény Családi orvosi beutalóval, és két hét igazolt alkoholmentességgel indul a program - mondja Antal Zoltán református lelkész, a Bethánia Rehabilitációs Otthon létrehozója. A Baranyai Református Egyházmegye máriagyűdi diakóniai intézete kifejezetten alkohol- betegekre specializálódott. Az itt dolgozók mind hitvalló emberek, de a betegekre mind­ez már nem vonatkozik, senkitől nem kérdezik, hogy hivö-e, s nem kötelező a kezelés so­rán a megtérés. Mindenesetre a lelki gondozás a hat hónapos gyógyítási folyamat elma­radhatatlan része, mivel az alkoholizmusnak egyértelműen lelki gyökerei vannak. Az alko­holfüggőség kettős, fizikai és idegrendszeri, s közülük az utóbbi a súlyosabb. Nem ha­sonlítható a dohányzáshoz, kevésnek bizonyul a leszokáshoz az akaraterő, a pszichés előzményeket és hatásokat is fel kell tárni és meg kell szüntetni. Antal Zoltán mégis mindezt tűzoltómunkának nevezi, úgy fogalmaz, hogy kisgyerek kor­ban kellene kezdeni a prevenciót. Intézményesítve, nem a most divatos kampányjelleggel. nyeként jönnek el a kezelésre, de a családi „molesztálás” mindenkinél döntő lökés. Aztán itt a csoportos terápia mindegyikük szerint döbbenetes erejű, egymásnak tárják fel betegsé­gük jellegét, tüneteit, s ez a maró önvizsgálat sok mindenre rávilágít, még a legzárkózottabb ember is ki­tárulkozik. Az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség, de napi odafigyeléssel ke­zelhető, tünetmentessé tehető, aki eljut odáig, hogy örömet jelent szá­mára kimondani: Nekem szabad nem innom!, az célhoz ért. Mert így az életet újraértékelheti, hatéko­nyabban, hasznosabban telhetnek el a hétköznapjai, újra lesznek apró elérhető céljai. Ezek a kis mozaikok a serpenyőben az alkoholmen­tesség felé bil­lentik a mérle­get. Tény az is, hogy aki egy­szer az alkohol­tól függőségbe került, az már nem lehet szo­ciális ivó a későbbiekben, végleg szakíta­na kell ezzel az „élvezettel”. t í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents