Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-13 / 309. szám

4. OLDAL BARANYA I T Ü K Ö R 2001. November 13., kedd Újabb tiltakozó képviselői lemondások Újabb öt ellenzéki képviselő mondott le bizottsági tagsági, illetve elnöki megbíza­tásáról a komlói képviselő-testületben azok után, hogy a vezető frakciót támoga­tó képviselők - a polgármester javaslatá­ra - módosították az SZMSZ-t, és ezzel je­lentősen redukálták az ellenzék szerepét az önkormányzati bizottságokban. Komló Tegnap újabb öt komlói önkormányzati képviselő mondott le írásban bizottsági tagsági, illetve elnöki megbízatásáról azok után, hogy a november nyolcadikai testü­leti ülésen a kivonuló ellenzék távollét­ében a szocialista frakcióhoz tartozó, illet­ve azt támogató képviselők jóváhagyták azt az előterjesztést, amelyet Páva Zoltán (MSZP) polgármester nyújtott be a köz­gyűlés elé, javaslatot téve a Szervezeti és Működési Szabályzat bizottságokra és ta­nácsnokokra vonatkozó fejezeteinek mó­dosítására. Az előterjesztés a korábbiak­nál sokkal kisebb szerepét osztott az el­lenzék képviselői számára az önkormány­zati bizottságokban amellett, hogy egy-egy pozíciót továbbra is biztosított nekik. Az események után négy ellenzéki képvi­selő, dr. Tánczos Frigyes Attila (Polgári Kör), Hegedűs István (Polgári Kör), Kispál László (Polgári Kör), valamint Mátyás János (Hon­ismereti és Városszépítő Egyesület) mondott le bizottsági tagságáról. A történteket kom-’ mentáivá a Dunántúli Napló hasábjain és a he­lyi televízióban is nyilat­koztak az érintettek, a polgármester szavai azonban lavinát indítot­tak el, ennek következ­tében tegnap újabb öt képviselő vált meg bi­zottsági tisztségétől. Többségük úgy véli, hogy Páva Zoltán a felajánlott bizottsági hely vagy tanácsnoki pozíció ellenében maximális lojalitást vár a testületi tagoktól - legyenek a vezető frakcióhoz tartozóak, avagy ellenzékiek.- A polgármester szavaiból az derült ki, hogy ő mindenben együttműködést vár azoktól az emberektől, akiket a vezető frakció helyzetbe hoz - mondta el lapunknak Tóth József (Polgári Kör), a Nagy László Gimnázium igazgatója, aki oktatási bizottsági tagságáról és az ügyren­di bizottság elnöki tisztéről mondott le. - Ha tizenkilenc évi szakmai múltam és volt polgármesteri tevékenységem alapján nem érdemiem meg a bizalmat, akkor ilyen fel­tételek mellett nem vagyok hajlandó részt venni a bizottsági munkában. Hoffmann Mátyásáé (Fidesz), a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatónője az ok­tatási bizottságban felajánlott elnöki pozí­cióját utasította vissza, mert úgy érzi, az egyoldalú ajánlat a becsületét sérti, és jó szándékát kérdőjelezi meg. Dr. Hoppá József (MDF) négy szocialista képviselő mellett nem kíván ötödikként, egyedüli ellenzékiként részt venni a pénz­ügyi bizottság munkájában, amellett, hogy úgy érzi, továbbra is az oktatási bizottság­ban lenne a helye. Gelb Miklós (Fidesz) a szociális bizottságból lép ki, mert elfogad­hatatlannak tartja a diktátumot. Budaházy György független képviselő - mint ezt írásba is adta - nem kíván asszisztálni a polgár­mesternek a városszépítő és környezetvé­delmi bizottság tagjaként. Páva Zoltán elmondta, hogy az Állami Számvevőszék útmutatása alapján pénz­ügyi és ellenőrző bizottságot kellett létre­hozni Komlón, és ez a lépés jelentősen megváltoztatta az addigi erőviszonyokat.- Nem titok, úgy alakítottuk át a bizott­ságokat, hogy mindenütt biztosítva legyen a vezető frakció többsége a szavazásoknál - mondta a polgármester. - Az utóbbi hónapokban ugyanis a Polgári Kör kép­viselői rendre megakadá­lyozták a munkavégzést, i Mindeddig nem úgy tekin­tettem rájuk mint ellen­zékre, és ennek megfelelő­en kulcspozíciókat is bíz­tam rájuk, ez a helyzet azonban tarthatatlan volt. A döntés véleményem szerint egyáltalán nem rendkívüli a politikai életben. Kocsi László, az MSZP Baranya megyei elnöke a Komlón kialakult helyzet részle­teit nem ismerve nem nyilatkozott a tör­téntekről, elviekben azonban leszögezte, hogy akkor sem lehet a helyi demokráciá­ban lojális magatartást elvárva pozíciókat osztogatni, ha erre az országos politikában számos példa akad. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) ÚJ NYELVI LABOR PÉCSETT. Idegennyelvi laboratórium készült el az Illyés Gyula utcai iskolában. A 14 munkaállásos szaktanterem­ben elsősorban angolra és németre oktatják a gyerekeket. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Levelek a vízierőmű ellen Gyakoriak az álriasztások Indokolatlanul hívják a rendőröket, tűzoltókat és a mentőket A mentőket, tűzoltókat vagy a rendőröket gyakran riasztják indokolatlanul. Mindez nem kevés költséggel jár, s azzal a ve­széllyel, hogy amíg egy nem létező balesetnél időznek, a tény­leges veszélyt nem tudják elhárítani. Baranyai körkép Mindennapos eset, hogy a mentő­ket ok nélkül riasztják, mondja Né­meth Tamás, az Országos Mentő- szolgálat megyei szolgálatvezető­je. Sok esetben komoly balesethez Szélsőséges esetek Egy időben Abaliget és Hetvehely környékére vonultak ki nem létező esetekhez a mentők. A rendőrséget vagy tízszer riasztották bom­bariadóhoz különböző iskolákba. A tűzoltóknak nemritkán kell dögkutakat átvizsgálniuk, nincs-e benne a szomszéd faluba elcsatangolt gyerek. Volt olyan esetük is, amikor a trágyalében elmerült lóra kellett rácsatolni a hevedert. nem tud kimenni a rohamkocsi, mert éppen „lyukra” hívták. Az ál­riasztások egy része szándékos és rosszindulatú, de gyakori az is, hogy pádon alvó hajléktalanról gondolják, hogy mentőre van szüksége. A leggyako­ribb, naponta előforduló kivo­nulások az üzle­tekben és a laká­sokban felsze­relt riasztók mű­szaki és kezelési hibái miatt tör­ténnek, mondja Cserép Attila, Pécs rendőrka­Fejlődést mutat a kalendárium Asszony volt a „katona Az antropológus megerősítette a tévedést Novoje Virje Magyar környezetvédők tilta­koznak a horvátországi Novo­je Virje-i vízierőmű megépí­tés ellen. Az internetes akciót a Somogy Természeti Öröksé­ge Közalapítvány indította el, és csaknem 30 országból ér­kezett már visszajelzés: tá­mogatják őket. A horvát kormány 2001 januárjá­ban értesítette a magyar Könyezetvédelmi Minisztériumot, hogy a Dráva horvát szakaszán, a magyar határtól 8 kilométerre vízi­erőművet épít. A magyarok jelez­ték: ezzel nem értenek egyet, és részt kívánnak venni a környezeti hatásvizsgálati eljárásban. A szak­emberek megkezdték az alapálla­pot vizsgálatát, hogy a változáso­kat nyomon követhessék, de en­nél többet a magyar kormány nem tehet, társadalmi összefogásra van szükség.- Külföldi levelezőlistára el­küldtük a tiltakozásunkat, amely­ben leírjuk az erőmű üzembe he­lyezésének várható következmé­nyeit. Amint jönnek vissza az alá­írt levelek, százasával elküldöm Bozo Kovacevic környezetvédelmi miniszternek, hogy értesüljön a nemzetközi tiltakozásról. Az erő­műre elvileg 2015 előtt nincs szük­ségük, de a tervek elkészültek, bármikor elkezdhetik az építést - mondta Toldi Miklós, az alapít­vány kurátora. A vízierőmű sík vidéken épül­ne, ezért működtetéséhez nagy ki­terjedésű víztározót - 26,8 négy­zetkilométer felszínűt - kell kiala­kítani, és a folyót fel kell duzzasz­tani. Ennek kárai nem. csak az erő­mű területén, hanem a környező térségekben - így Magyarország területén is - jelentkeznek. A Drá­va - Őrülos és Barcs között - Euró­pában szinte egyedülállóan szabá­lyozatlan folyó, természetes me­derben kanyarog, zátonyokat épít, partot rombol. Növény- és állatfaj­ban gazdag élővilága számos ritka fajnak - kígyónyelv, csermelycip­rus, kis lile, küszvágó csér, fekete gólya - ad otthont. A legritkább fa­jok igénylik a háborítatlan élőhe­lyeket, és fennmaradásukhoz víz­re van szükségük. A gazdák számára is áldás a fo­lyó: aszályos nyarakon a Drávához közeli területeken nem száradt el a kukorica, mert a talaj vízszintje magas, de a vízierőmű megépíté­sével ez le fog csökkenni, és a ku­tak kiapadnak. A tiltakozók nem­zetközi zöld szervezetekkel is fel­vették a kapcsolatot, és a külföldi­ek után most magyarországi leve­lezőlistára teszik fel levelüket. Varga Andrea Sellye A sellyei intézmények, vállalkozá­sok és civil szervezetek fejlődését, az elmúlt években történt legfon­tosabb eseményeket bemutató ka­lendárium készítését kezdte meg az önkormányzat. A térség hagyo­mányait is felvázoló könyv mint­egy ötven adatszolgáltatóját teg­nap tájékoztatták a részletekről. Az áprilisra elkészülő kiad­ványt - amelyből a helybeliek pontos képet kaphatnak a város­ban igénybe vehető szolgáltatá­sokról is - minden sellyei háztar­tásba eljuttatják. A könyvecske el­készítéséhez szükséges csaknem kétmillió forintot pályázatokkal szeretné elnyerni a város. w. k. Orvosi rendelők magánkézben Sásd A négy körorvosi rendelő közül már csak egy vár magánosításra. Bánfi Zoüán ingyen kapott telket az önkormányzattól, amely 100 ezer forint értékű épületfát is adott. Több mint tízmillió forintért épí­tette és szerelte fel műszerekkel az új létesítményt. Várnai József ed­dig hétmillió forintot áldozott az öreg épület korszerűsítésére, havi 160 ezer forint bankhitelt törleszt. Máté Mária gyermekorvos is re­noválta a régi helyiségeket. Fctrády Mária a még önkormányzati ren­delőbe egymillió forintért bevezet­tette a gázt és központi fűtést ala­kított ki. Abban bízik, hogy így csökken a majdani vételár, csun j. Mohács A második világháborúban ha­zánkban elesett német kato­nák holttesteinek exhumálását végző szervezet tegnap szállí­totta haza egy, a család állítása szerint tévedésből kihantolt asszony maradványait. Az 1944 telén elhunyt nő holttestét a múlt héten exhumálták. Mint kide­rült, a szőlőhegyi Szent Jakab kápol­na mögötti sírról egy idős helybéli házaspár állította azt, hogy harcban elesett német katona nyughelye. A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség megbízásából ha­zánkban dolgozó csoportnak egyéb dokumentációk hiányában gyakran a háború idején is itt élt, ma már idős emberek információira kell ha­gyatkoznia. Mivel a harcok 57 éve pitánya. Mindez komoly erőket köt le fölöslegesen, ráadásul sok­szor azt sem lehet megállapítani, kit is kell értesíteni az éjszaka a vij­jogás megszüntetése érdekében. Az elmúlt tíz hónapban több mint ezer riasztási esetük volt, amelyből az indokolt a félszázat sem éri el. A tűzoltók évi kétezer esemé­nyéből 10-12 százalék a vaklárma, tájékoztatott Pfeiffer Márton ezre­des, megyei tűzoltóparancsnok. Ezek nagy része nem rosszindula­tú félrevezetés. Akkor is vonulnak, ha vadméheket kell eltávolítani - idén ez tízszer fordult elő -, vagy ha a macska három napja a fán van. Akkor is kimennek, hangsú­lyozza a parancsnok, ha már har­madszorra győződnek meg arról, hogy ugyanazok a gyerekek viho- rásznak a telefonba, akik már két­szer átverték őket. Mert kockáztat­niuk nem szabad. cseri László dúltak a térségben, nem volt ritka, hogy a megadott helyen nem talál­tak sírhelyet, vagy ez üres volt; ilyen esetre azonban még nem volt példa. A Budaörsre szállított maradványo­kat hétfőn vizsgálta meg a szövet­ség által megbízott antropológus, véleménye pedig megerősítette a hozzátartozókét. A holttestet még tegnap visszaszállították Mohácsra. A csdád kérésére azonban nem a már megbolygatott sírba, hanem a családi kriptába helyezik immár- örök nyugalomra a nagy valószínű­séggel szívelégtelenségben elhunyt asszonyt. A maradványokra a mo­hácsi temető gondnoka ügyel, amíg a tisztiorvosi szolgálattól megérke­zik a kripta felnyitására szóló enge­dély. A hozzátartozók egyetlen kí­vánsága a hadisírokat gondozó szö­vetséggel szemben, hogy fedezzék az újratemetés költségeit. b.b. Hírek A SELLYEI KISTÉRSÉG újabb, a leszakadó területek nehézségei­nek felszámolására irányuló uni­ós programba kapcsolódna be a közeljövőben. A csaknem két év­vel ezelőtt kezdődött hasonló té­májú program, amely során ro­mániai és franciaországi partne­rekkel keresnek közösen megol­dást a hátrányos helyzet meg­szüntetésére, hamarosan befeje­ződik. A francia kistérség képvi­selője holnap érkezik Sellyére, az Ormánság Fejlesztő Társulás ille­tékeseivel az újabb program rész­leteiről tart megbeszélést, (wk) PÉCSETT TEGNAP tartott ülést a helyi védelmi bizottság, a téma egy esetleges katasztró­fahelyzet védelmi terve volt. Az ülés után a térség érintett pol­gármestereinek továbbképzést tartottak a polgári védelmi szer­vezetek megalakításáról, (ns) A PÉCSI VÁROSHÁZÁN írja alá szerdán a polgármester, a cigány kisebbségi önkormány­zat elnöke és tíz család azt a dokumentumot, amelynek alapján az Országos Cigány Ön- kormányzat közbeszerzési pá­lyázatot ír ki a családok részére történő lakásépítés ügyében. A lakásokat Pécsett, a Káposztás­völgyben építik fel. (d) A BÓLYI ÖNKORMÁNYZAT ki értékelte a Bursa Hunagarica pá­lyázatra beérkezett tendereket, így ma ítélik oda az ösztöndíja­kat az arra jogosultaknak, (sa) A MAGYAR POSTA RT. orszá gos értékesítési konferenciája kezdődött hétfőn Pécsett: a pos­tai szakemberek a cég értékesí­tési tapasztalatait és a jövő lehe­tőségeit vitatják meg a három­napos rendezvényen. (tg) A PÉCSI akvárium-terráriumá- ba számos új állat érkezett a közelmúltban, köztük is talán a legérdekesebb a Dél-Ameriká- ban őshonos emlős, a farka- sodró (potps flavus), amely a farkát ötödik végtagként hasz­nálva mozog hazája trópusi fá- in, keresve a táplálékot. _______iái Lottónyere mények 45. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 28, 52, 69, 70, 90 Joker: 450971 Ötös nem volt Négyes 2012994 Ft Hármas 13747 Ft Kettes 779 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 3, 23, 31, 38, 39, 43 Pótszám: 44 Hatos nem volt 5+1 nem volt Ötös 209072 Ft Négyes 3315 Ft Hármas 689 Ft Fáznak az utasok az InterCity-n A Pécs-Budapest közötti egyes InterCity-járatokon az utasok sze­rint nincs megfelelő fűtés. Á fővárosból vasárnap kora este indu­ló vonaton volt, aki kesztyűben és télikabátban ülte végig az utat. Pécs-Budapest Az utasok arra panaszkodnak, hogy Budapest és a megyeszék­hely közötti vonalon közlekedő InterCity-n hideg van. A vasárnapi járaton például a több mint két és fél órás út legelején, és az utolsó fél órában - Dombóvártól - volt csak a fűtési rendszer bekapcsolva. Imre Lászlóné, a MÁV Rt. Pécsi Területi Igazgatóságának sajtórefe­rense elmondta, hogy feltétlenül ki fogják vizsgálni a vitatott körülmé­nyeket. Véleménye szerint több oka is lehetett a problémának: rosszul mérték fel az illetékesek a szükséges hőfokot, vagy pedig mű­szaki hiba történt. Vizsgálatok hiá­nyában egyelőre ez tűnik a legva­lószínűbbnek. Imréné hozzátette, ezúton is szeretne a társaság nevé­ben az utasoktól elnézést kérni az esetleges kellemetlenségek miatt. A szerelvények fűtése a moz­donyról történik, amit elvileg a jegyvizsgáló kocsinként ellen­őrizni és szabályozni is tud út­közben. Az előírások szerint az egész vonaton folyamatosan kell mű­ködtetni a klímát, valamint mini­mum 20 fokot kell biztosítani va­lamennyi zárt helyiségben. Az útközben felmerülő problémákat a kalauznak kell jelezni, illetve neki kötelessége valamilyen meg­oldást találni, ha az adott esetben lehetséges. SOMLAI A. t t * I

Next

/
Thumbnails
Contents