Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-09 / 305. szám
2001. November 9., péntek N 0 I TŰKOR 11. OLDAL Horoszkóp SKORPIÓ: Egy érzelmi ügye változtatásra szorul. Ezzel párhuzamosan letisztázhatja magában, mi is az a szellemi alapállás, ahonnan vezetni tudja az életét. NYILAS: Személyiségét kritika érheti mások részéről. Érzelmileg felfokozott állapotba kerülhet. Legyen most óvatos. Hallgasson a józan eszére, ez most is segít. BAK: Már a hétvégi programokon gondolkodik. Előre örül a pihenésnek, szórakozásnak, pedig foglalkoznia kell a munkával vagy tanulással is. VÍZÖNTŐ: A vidámság és a mosoly vonzóvá teszi. Könnyen barátkozik, s remekül kommunikál. Anyagi gondjai vannak ugyan, de ezeken som úrrá lesz. HALAK: Amit nagyon akar, azt el is éri, nem riad meg a kihívásoktól. Nagy sikereket érhet el, ha kihasználja a veleszületett tehetségét, hogy minél jobban fejezze ki a gondolatait. KOS: Utazási lehetőséget mutat a Plútó egy közeli helyre. Mozduljon ki, egészségének is jót tesz egy kis környezetváltozás, és elégedettebbé válik. BIKA: Bolygója szellemi frissességet kölcsönöz, és a fizikai erőnlétét fokozza. Most megmutathatja, mire képes. IKREK: Mindenért keményen meg kell küzdenie, hogy eredményeket érjen el. Sokat dolgozik, hogy előnyökhöz jusson. RÁK: Jövőjével, hivatásával kapcsolatos kérdések kerülnek ma előtérbe. Nincs kizárva, hogy egy érzelmi természetű ügyben fordulat következik be. OROSZLÁN: A Vénusz ma rákényszeríti, hogy önmagába tekintsen. Mérlegelje azokat a tulajdonságokat, amelyek kilengésre késztették. SZŰZ: Magánéletében ismét felbukkannak megoldandó problémák. Könnyen lehet, hogy valamit korábban nem jól csinált, és ennek a következményei most értek be. MÉRLEG: Több munkája lesz a megszokottnál. A kötelezettségek miatt bizonyos elképzeléseit esetleg háttérbe kell szorítani. ■ Izomvesztő diéta Gyümölcsökből bátran jóllakhatunk Sokan diétáznak megszállottan, anélkül, hogy tudnák: egy idő után, ha túl kevés a kalóriabevitel, a szervezet az izomszöveteket is elkezdi bontani. Fogyókúrázhatunk anélkül is, hogy izmaink elsatnyulnának, nem mindegy persze, hogy étrendünk miből áll. A koplaló szervezet eleinte ugyanúgy működik, mint addig, majd rákap a máj cukorkészletére. Ha a tartalék elfogy, a szervezet gyártani kezdi a glikogént (cukrot), izomfehérjékből. Ezért nem kerülhető el az izomrendszer bizonyos sorvadása intenzív fogyókúra esetén. Négy-öt nap után a szervezet tökéletesen alkalmazkodik az új helyzethez, takarékoskodni próbál a fehérjékkel, és megkezdi a tartalék zsiradékok felhasználását. Megindul a hátsó, a has és a csípő apadása. Legális serkentők A kávé, tea ugyan kiváló élénkítő, de nagyobb mennyiségben nem olyan ártalmatlan, mint gondolnánk. Egy ideig frissít, de hosszú távon csak a pihenés, alvás segít. A koffeintartalmú italok helyettesíthetők természetes élén- kítőkkel. A C-vitaminban gazdag gyümölcsök, narancs, citrom, grépfrút, fekete ribizli, csipkebogyó kiváló frissítő lehet másnaposságra is. Napi két csésze csipkebogyótea cukor nélkül vagy mézzel ízesítve fedezheti a napi C-vitamin szükségletet, növeli a szervezet ellenállóerejét, és fokozza a szellemi teljesítőképességet. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Pécs, Nagyvárad u. 23. Tel.:72/310-126 Márton napi libatoros vacsorák November második hétvégéjén péntek, szombat, vasárnap Ajánlatunk: Libatepertö lilahagymával 400,Hideg libamáj zsíijában 800,Ludaskása 800,Sült libacomb tört burgonyával, pezsgős káposztával 1000,Libatoros tál 1800,(Sült libacomb, rántott libamáj, roston kacsamell) ......... ,M o Új bor ajánlatunk Villányi kékoport< Inár Tamás pincét í óból 100 Ft/dl FOTÓ: TÓTH L. Hazugság lenne azt állítani, hogy a súlyvesztés nem jár együtt az izomzat csökkenésével. Fizikai munkával (tréninggel) azonban határt lehet szabni a jelenségnek, az izomveszteség elkerülhető. Megfelelő mennyiségű fehérje (hús, tojás, hal) bevitele úgyszintén fontos: napi 1 gramm kell testsúlykilogrammonként, vagyis egy 50 kilós nő szervezete napi 50 gramm fehérjét igényel. Fogyókúra idején érdemes a szokásosnál is több fehérjét az étrendbe illeszteni. A diéta (kevés cukor és zsír) alatt a fölösleges fehérjéket nem raktározza el a szervezet, viszont az újak létrehozását meggyorsítja saját tartalékaiból. A nagyobb fehérjebevitel ilyenkor azért is célszerű, mert a peptidek tartós jóllakottságérzetet keltenek. Konyhatündérek rabláncon A főzés olykor még a rutinos háziasszony számára is stressz. Szinte minden nő feszültté válik, ha az egész napi munka után fáradtan a tűzhely mellé áll, hogy lakomát készítsen türelmetlenül várakozó élete párjának. Pedig a főzés izgalmas, kreatív elfoglaltság is lehet. A főzéshez való viszony szempontjából állítólag a hölgyeknek nagyjából három alaptípusa különböztethető meg. A fáradt mindig kínlódva végzi az utált konyhai műveleteket, sokszor panaszkodik kimerültségre, s úgy érzi, ő a konyha rabja, áldozat, akit a mosogató és a lábosok mellé láncoltak. A gyakorlatias leggyakrabban készételek vásárlásával, a férj vagy a gyerekek bevonásával igyekszik feladatait egyszerűsíteni. Ha végképp nincs más megoldás, felüti a szakácskönyvet, és a legegyszerűbb receptet választja. Nem töri a fejét rafinált fogásokon, nem úgy, mint például a harcos, aki az életben mindent kihívásnak fog fel, igya főzést is. A konyhát küzdőtérnek tekinti, ahol kötelessége győzedelmeskedni, a maximumot nyújtani. Számára nincs nehéz, komplikált recept, módszeresen, az idővel nem törődve előkészíti a terepet, majd alkotni SOS-szósz Ha gyorsan szószra van szüksége, ezt a mártást szárnyasokra, halra, zöldségekre és tojásételekre is használhatja: 3-4 személyre számoljon 1 zacskós paradicsomlevest (vagy fél liter paradicsomlevet), tegyen hozzá némi konzervgombát vagy spárgakrémet, vizet (kevesebbet, mint amennyi a zacskós leves elkészítéséhez szükséges), és forralja fel. Adjon hozzá 5 evőkanál tejfölt, esetleg tejszint. ízlés szerint még fűszerezheti, de lehet, hogy pár csepp citromlé is elég. Mielőtt az ételre öntené, szórjon a szószba petrezselymet vagy snidlinget. kezd. Sajnos a főzéshez valóban idő kell. Háziasszonyok még azt is megfigyelhetik, hogy más az íze annak az ételnek, amit kézzel, s más, amit robotgéppel aprítottak, kevertek. A idővel azonban lehet spórolni, jó szervezéssel, gondos tervezéssel értékes perceket takaríthatunk meg. Ha például valaki zöldséget főz, két legyet üthet egy csapásra, ha előkészíti a másnapi fogások valamelyikét is. A zöldségek egy részéből például kiváló krémleves lesz, ha pépesítjük, és feleresztjük hideg húsleveslével. A levesalapot is egy napig nyugodtan tárolhatjuk a hűtőben, csak fel- használás előtt forraljuk fel, fűszerezzük sóval, borssal, ízlés szerint más fűszerekkel, végül pedig keverjünk bele tejfölt vagy tejszínt. Sokkal kevesebb időt kell több adag saláta elkészítésére szánni, ha egyszerre tisztítjuk meg a hozzávalókat. Ha nem a saláta a főétel, egy nap kétszer is az asztalra tehetjük, természetesen különbözőképpen elkészítve. Az estére szánt adagot tegyük tálba és fóliával letakarva rakjuk a hűtőbe. A saláta sokféle öntettel, sok más zöldséggel fogyasztható. A házilag készített salátaöntetek is több napig eltarthatok. Az olajos-ecetes öntet alapjából két-há- rom adagot készítsünk el egyszerre: személyenként és alkalmanként 3 evőkanálnyi olajra, 1 evőkanálnyi ecetre és 1 evőkanálnyi vízre van szükség. Az alapönte- tet jól záródó üvegben ‘tegyük a hűtőbe, a fűszereket pedig mindig csak a tálalás előtt keverjük hozzá. ÉrdeSzerencsére sokan szívesen főznek illusztráció: tóth l mes a húsokkal is előre tervezni: egy hétre feldarabolhatjuk a pulykamellet, combot például, attól függően, hogy ragu, szeletelt, göngyölt hús vagy kínai specialitás lesz-e belőle. A főzés egyébként nem feltétlenül magányos művelet: egy kis pohár bor mellett közösen is dolgozhat férj és feleség, és ilyenkor egy falat répa vagy egy kis kanálnyi kóstoló mellé bőven befér egy-egy kedves csók. ízgazdag kímélő fogások A kímélő konyha nem jelent ízetlen ételt. A hal, a gomba, a rizs és a zöldség kiváló alapanyag finom ebédekhez. A petrezselymes mártással kínált párolt halhoz 80 dkg mélyhűtött vagy friss tengeri hal, 4 db nagyobb burgonya, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi sáfrány, 1 pohár száraz fehérbor, 2 evőkanál ecet, erős paprika és só kell. A- mártáshoz 2 dkg petrezselyem, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, olívaolaj, só és bors szükséges. Hámozzuk meg a burgonyát, majd karalábévájóval vágjunk belőle gömböket. Sós vízben főzzük puhára csipetnyi sáfránnyal. Serpenyőben melegítsük fel a fehérbort kevés vízzel és ecettel, ízesítsük zúzott fokhagymával és erős paprikával. A kiengedett tengeri halat egészben pároljuk a fűszeres lében, majd óvatosan daraboljuk, sózzuk. Az apróra vágott petrezselymet a citromlével, olívaolajjal és a zúzott fokhagymával keverjük össze, adjunk hozzá két evőkanál hallevet is. A mártás felével locsoljuk meg a halat, adjuk hozzá a burgonyagolyókát, s öntsük rá a maradék szószt. Jó tudni, hogy a fűszeres lében párolt hal hidegen is tálalható majonézes burgonyával. A gombás rizottó hozzávalói: 30 dkg rizs, 6 dl húslé, 20 dkg gomba, 1 db zeller, 1 fej hagyma, 4-5 db salátalevél, petrezselyem, olaj, vaj, só, reszelt sajt. Négy evőkanál olajon fony- nyasszuk meg az apróra vágott hagymát és a leszárított, csíkokra vágott salátalevelet. Adjuk lét. Párolás közben keverjük a rizshez a szeletelt gombát, a csíkokra vágott zellert, az aprított petrezselymet. Amikor a rizs megpuhult, di- ónyi vajjal, kevés reszelt sajttal keverjük el, fűszerezzük sóval, borssal, díszítsük petrezselyemmel. A rizshez keverhetünk sárgarépát, beáztatott babot, sűrített paradicsomot, csíkokra vágott húst, felvágottat, kolbászt, sőt készülhet a rizottó sütőben is: az olajon párolt zöldséghez keverjük hozzá a sós vízben puhára főtt rizst, kevés fehérbort, reAmi már bevált Néhány konyhai probléma megelőzhető, ha tudjuk a módját. Nem kunkorodik fel például sütés közben a szalonna, ha villával megszurkáljuk, A leégett étel megmenthető, ha keverés nélkül az edényt hideg vízbe állítjuk, majd az ételt az égett rész nélkül óvatosan másik edénybe szedjük át. A megavasodott vajat fprralt, szobahőmérsékletű tejjel és egy kevés sóval keverjük össze, így visszanyeri ízét. A megmaradt fél hagyma friss marad, és szagát sem árasztja, ha a vágási felületet vékonyan bekenjük zsírral. ■ hpzzá a megmosott rizst, pirítsuk néhány percig, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a húsHotel ffánvves ± ^titerenu ^ Pécs, Szőlő u. 64. Cvl Megújult éttermünkben minden péntek és szombat ÉLŐZENE MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMMAL! MÁRTONNAPI MENÜ » v 600 Ft CS ■a iá MECSEKTOURS Kft. Svédasztalos ebéd fantasztikus libakülönlegességekkel november 11-én, 12-14 óra között, melyet „Arany fakanál” díjas szakácsunk készít. 800 Ft/fö 6 éves kor alatt a fogyasztás ingyenes. szelt sajtot, és süssük tűzálló tálban fél órán át. j— ÉTTEREM -SÓRŐZÖ —s í 1 ^---V1NÁRIUM—‘r 76 21 Pécs, Teréz u. 4. MÁRTON NAPI LIBATOR ÚJBOR KÓSTOLÁSSAL- primőr borok pinceáron - | Telefon: 518-860 Jó étvágyat kívánunk! 2001 SZILVESZTERI , AJÁNLATA Köszöntse az új évet pécsi pezsgővel, az ország első pezsgőházában! Ehhez méltó környezetben szeretnénk Önt is vendégeink között üdvözölni a Pezsgőház Etil teremben. Egy különleges apcritif-cock- taillal. Ötfogásos menüsorral, pezsgővel, éjfél utáni hideg és meleg svédasztalos büfével. Zenéről a Kuksi-Dingó-Virt Trió gondoskodik Asztalfoglalás: 72/210-084 telefax. PEZSGOHÁZ ÉTTEREM 7621 Pécs, Szent István tér 12. I SZILVESZTERI ÍNYENC VACSORA KALAMÁRIS VENDÉGLŐBEN Búcsúztassa az óévet a vendéglő ízműhelye által összeállított 6 fogásos gála-menüvel és köszöntse az új évet éjfél után pezsgővel, svédasztalos büfével. Asztalfoglalás: Kalamáris Vendéglő 1 KÖVESTETŐ A keleti Mecsek gyöngyszeme. Pécstől 15 km-re, Hosszúhetény és Komló között, az erdő közepén található a szálloda: 22 szobával, 100 fős étteremmel, drinkbárral, konferencia termekkel, szaunával, úszómedencével, minigolffal, teniszpályával áll a vendégek rendelkezésére. Szolgáltatásaink:- amerikai típusú esküvők (kerti esküvő-anyakönywezetővel)- bálok, családi rendezvények, ebédek- tréningek, kerti partik, kitelepülések szervezését, lebonyolítását vállaljuk. Ha kikapcsolódásra, pihenésre vágyik, akkor Hotel Kövestető Most érdemes nálunk tölteni a hétvégét, péntektől—vasárnapig. HOSSZÚ HÉTVÉGI AKCIÓ szállás+fogyasztás teljes összegéből 20% kedvezményt adunk! Tel./fax: 72/481-058 J V w V 1 t e Halfortély, rízstrükk Ha friss halat vásárolunk, pikkelyezzük le, tisztítsuk meg, majd nagyon hideg vízben mossuk át alaposan. Szikkasztás után vágjuk le az fejét és az uszonyait, és éles késsel filézzük. * Ha párolás helyett sütjük halat, válasszunk hozzá olívaolajat vagy vajat. : A rizottónak nem szabad kiszáradnia, ezért a pirított rizst húslével bőven locsolva pároljuk.