Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)

2001-10-31 / 297. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Október 31., szerda Román igazolvány magyaroknak Gheorghe Fimar újabb akcióval akarja megalázni a legnagyobb kisebbséget A Kolozsváron élő magyar nemzetiségűek román igazolványt fognak kapni, hogy tudják, mi a törvény Romániában - jelen­tette be Gheorghe Funar, a város polgármestere. Kolozsvár A keddi román lapok jelentős ré­sze címoldalán közölte a kolozsvá­ri magyaroknak szánt román iga­zolvány mintapéldányát, amelyet „merő véletlenségből” a magyar nemzetiségű kolozsvári alpolgár­mester, Boros János nevére állítta­tott ki Funar. A polgármester, aki egyben a szélsőségesen nacionalista Nagy- Románia Párt főtitkára is, elmond­ta: a román igazolvány azért ké­szül, hogy a kolozsvári magyaro­kat állandóan figyelmeztesse, ők román állampolgárok, és tudniuk kell, mi a törvény Romániában. Erre figyelmezteti őket a román al­kotmány 51. cikkelye, amelyet az igazolvány hátoldalára nyomtat­tak: mindenki köteles elismerni az alkotmányt, annak fensőbbségét, betartani a törvényeket. Funar kö­zölte, hogy a román igazolványt csak a magyarok kapják, mivel a más nemzetiségűek lojális román állampolgárok. Az igazolványt nem kormányszervek anyagi tá­mogatásával készítik. A Curentul című román lapnak a román belügyminisztérium egyik, magát megnevezni nem óhajtó illetékese sietett leszögezni, hogy Gheorghe Funar kezdemé­nyezését nem lehet törvénytelen­nek tekintem. A kolozsvári pol­gármester soro­zatban követi el a magyarellenes provokációkat. Az eddigi hiva­talos román ál­láspont szerint ezek nem tekinthetők törvényte­lennek. „Semmilyen törvényt nem szegett meg” például Gheorghe Funar, amikor a kolozsvári magyar főkonzulátus újranyitásakor lelo- patta az épületről a magyar állam hivatalos zászlaját. A zászlótolvajt kitüntette és megjutalmazta haza­fias cselekedetéért. „Semmilyen törvényt nem szegett meg” a ko­lozsvári polgármester, amikor a je­lenlegi magyar főkonzul személye elleni tiltakozásul táblát helyezte­tett el a magyar diplomáciai kép­viselet előtt azzal a felirattal: „itt működik a magyar kémfészek”. * A magyar Külügyminisztérium nyilatkozatban szögezte le: „A Ma­gyar Köztársaság nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti ídsebbségek védelmének. A kulturális sokszí­nűség megőrzése a magyar társa­dalom számára állandó feladatot jelentett, és jelent napjainkban is.” A magyar igazolvány „összhang­ban a Velencei Bizottság jelentésé­vel nem a nemzeti hovatartozás, hanem a kedvezményekre való jo­gosultság tanúsítására fog szolgál­ni. Nem helyettesít sem útlevelet, sem személyi igazolványt, eltérően más szomszédos államok gyakor- latától" - áll a közleményben. ■ Blair bizonygatja igazát Az Egyesült Államok újabb terrortámadásoktól tart Londoni értesülések szerint Tony Blair brit kormányfő szerdán újabb közel-keleti körút­ra indul, hogy megpróbáljon új életet lehelni a közel-keleti békefolyamatba és erősítse a terrorizmus elleni nemzetközi koalíciót. Cardiff - Washington Miközben a brit lakosság körében csökken az Afganisztán elleni háború támogatottsága, Tony Blair brit miniszterelnök kedden szenvedélyes hangú beszédben sürgette a brit közvéleményt, hogy ne engedje elhalványulni a szeptember 11-ei terrortámadások emlékét. A walesi nemzetgyűlésben elmondott beszé­dében Blair hangsúlyozta: az elmúlt hónapban „bizonyítékok tömege” erősítette meg, hogy Oszama bin Laden felelős az Egyesült Államok ellen elkövetett erőszakcselekményekért. A brit miniszterelnök határozott ígéretet tett arra, hogy az Afganisztán ellen megindított katonai műve­letek addig nem fejeződnek be, amíg Oszama bin Laden nem kerül az igazságszolgáltatás elé. Megerősítette, hogy az Afganisztán elleni ameri­kai-brit katonai akció célja az al-Kaida terror­hálózat szétzúzása, a szeptember 11-ei terrortá­madások elkövetőinek felelősségre vonása, az őket támogató tálib rezsim elmozdítása, egy új, széles alapon nyugvó afgán kormány életre hívá­sa, és Afganisztán talpra állítása, újjáépítése. Kedden kiürítették az Egyesült Államok kairói nagykövetségének és konzulátusának épületét, mert „gyanús holmit” találtak egy helyiségben. A gyanús csomag az Egyesült Államokból érke­zett - közölte a képviselet szóvivője, hozzátéve, hogy a pakkot elküldték elemzésre az amerikai haditengerészet kairói laboratóriumába. Ez már a második „riadó” az amerikaiak kairói nagy- követségén a szeptember 11-ei, New York és Washington elleni terrormerényletek óta. Az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terror­szervezet merényleteket készül elkövetni Mani­lában, a Fülöp-szigetek fővárosában - állította a szervezet egyik feltételezett tagja. Az al-Kaida több kisebb csoportot menesztett Manilába a merényletek végrehajtása céljából - mondta az illető, egy bizonyos Abdul, akit vasárnap vett őrizetbe a délkelet-ázsiai ország biztonsági szol­Cardiffban tüntettek Blairellen fotó: europress/epa gálata. Abdul vallomásáról, a készülő merényle­tekről a Fülöp-szigetek titkosszolgálatának egy illetékese tett bejelentést kedden. Abdul állítólag bevallotta: tagja volt az al-Kaida egy negyventa­gú különítményének, amely merényletek céljá­val érkezett a Fülöp-szigetekre. Ázt mondta, hogy ő szervezte meg azt az öt halálos áldozatot követelő merényletet, amelyet az ország déli ré­szén fekvő Zamboangában hajtottak végre. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter hétfőn beszélt először arról, hogy az amerikai katonai repülőgépek lőszert dobnak le^ ejtő­ernyővel a tálibok fő belső ellenfele, az Északi Szövetség számára. Még csak néhány esetben történt ilyesmi, de a jövőben sokkal gyakoribbá válik a dolog - tette hozzá. A háború javában dúl még Afganisztánban, de az ENSZ afganisztáni különmegbízottja, Lahdar Brahimi már a tálibok bukása utáni af­gán kormányról tárgyalt Iszlámábádban Pervez Musarraf tábornokkal, Pakisztán elnökével. Az alábbi elvekben egyeztek meg: meg kell őrizni az ország területi egységét, az afgánoknak ma­guknak kell dönteniük az új kormányról, még­pedig minden politikai erő, minden jelentős cso­portosulás bevonásával, és a leendő kormány­nak gondoskodnia kell arról, hogy egyetlen ter­roristaszervezet se használhassa támaszpont- ként Afganisztán területét. __________________■ Te rrorizmus orosz módra A szeptember 11-ei New York-i és washingtoni terrorakciók Oroszországban is fokozták a figyelmet a jelenség iránt. Elvégre mindannyiunk emlékezetében élnek a moszkvai, a volgodonszki és a más városok lakóházaiban történt robban­tások, a Moszkva központjában lévő Puskin téri aluljárói robbantás - jelenti a Novosztyi. Hírek CSAKNEM ötvenezerrel csök­kent tíz év alatt a szlovákiai ma­gyarok lélekszáma - derült ki az idei népszámlálás kedden köz­zétett adataiból. Schill István, a Szlovák Statisztikai Hivatal (SSÚ) alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a szlovákiai magyarság lélekszámának drámai csökke­néséről van szó, hiszen a tíz év alatt a' szlovákiai magyarság szá­ma 8,2 százalékkal csökkent. SZLOBODAN MILOSEVICS minden eddiginél erélyesebb ki­rohanásokat intézett kedden a hágai Nemzetközi Törvényszék ellen, amely feltételesen jövő év február 12-ére tűzte ki ügye tár­gyalásának kezdetét. „Jobb len­ne, ha rögtön kihirdetnék az íté­letet, amelynek meghozatalára utasítást kaptak, és nem bosz- szantanának olyan szövegek órákig tartó felolvasásával, ame­lyek egy hétéves gyerek szellemi színvonalán állnak, pontosab­ban egy szellemileg visszamara­dott hétéves gyerek színvona­lán” - jelentette ki a volt jugo­szláv elnök a bírákhoz fordulva. II. JÁNOS PÁL pápa, aki ked­den fogadta a Vatikánban Jasszer Arafat palesztin elnököt, állást foglalt amellett, hogy az izraeli-arab konfliktus rendezé­se érdekében mindegyik fél te­gye le a fegyvert, és üljön ismét tárgyalóasztalhoz. Mint arról Joaquin Navarro Valis vatikáni szóvivő beszámolt, Jasszer Ara­fat a pápával lezajlott mintegy tizenöt perces találkozón elítélte a terrorizmus minden formáját. VÁCLAV HAVEL cseh államfő, akit hörghuruttal immár egy he­te a prágai központi katonai kór­házban ápolnak, jobban érzi magát, de esetleges hazaengedé­séről csak a hét végén döntenek az orvosok - jelentette be ked­den délután Ilja Kötik, az elnök kezelőorvosa. A NÉMET szociáldemokraták berlini szervezetének döntése értelmében az SPD illetékesei a liberálisokkal és a környezet- védőkkel kezdenek hamarosan koalíciós tárgyalásokat egy új tartományi kormány megalakítá­sa céljából. Az SPD tartományi szervezetének elnöksége a le­hetséges partnerekkel (FDP, Zöl­dek, PDS) folytatott puhatolózó tárgyalások után szavazott bizal­mat az úgynevezett jelzőlámpa­koalíciónak. Ez a megnevezés a három párt plakátjain, brosúráin használt uralkodó színekre (SPD=piros, FDP=sárga, Szövet­ség 90/Zöl-dek=zöld) utal. Klaus Wowereit leendő kor­mányzó polgármester (SPD) ta­gadta, hogy a döntésben szere­pet játszott volna Schröder kan­cellár és SPD-elnök alig burkolt állásfoglalása egy berlini SPD-PDS koalíció ellen. ■ Moszkva Az idő azonban tompítja az érzé­seket, különösen, ha az esemé­nyek nem érintették az embert közvetlenül. Ezenkívül az esetek többségében ezek bűnöző csopor­tok közötti leszámolások voltak, ahol „a tolvaj lopta meg a tolvajt”. Az események nagy része Cse- csenföldön ment végbe, ahol a ter­roristacselekmények már szinte megszokássá váltak. Mihail Artamoskin tábornok, a belügyminisztérium főcsoportfő­nök-helyettese ezzel együtt teljes felelősségérzettel számolt be a belügy tevékenységéről. A két évvel ezelőtti moszkvai robbantások óta az országban 368 terroristaakciót előztek meg, letar­tóztattak több mint 128 ezer bű­nözőt, begyűjtötték több mint 100 ezer lőfegyvert és 34 ezer robba­nószerkezetet, elkoboztak 1427 tonna robbanóanyagot. Az idén augusztus végéig Oroszországban 811 terroristacselekmény történt, ebből 433 Csecsenföldön, ame­lyek következtében 269-en meg­haltak és 849-en megsebesültek. A jelenségnek azonban másik oldala is van. Szeptember 11. után Moszkvában jelentősen megsza­porodtak az úgynevezett „telefo­nos terroristák” hívásai. Naponta 30 ilyen hívás van, míg tavaly egész évben és az egész ország­ban 780 volt, amelyek elkövetői­nek harmadát felderítették. A kasinszkai atomerőművet „maga Bin Laden” hívta fel, és közölte a bomba elhelyezését. A „tréfamester”, aki az erőmű egyik dolgozója volt, már börtönben ül. Nemrégiben Moszkvában letar­tóztattak egy Moldáviából beuta­zó volt szovjet állampolgárt, aki felhívta a Kurszki pályaudvart, és közölte a bomba elhelyezését. Hogy élvezze a hatást, a pályaud­var közelében helyezkedett el. Öt perc alatt elkapták, és fél óra múl­va bebizonyosodott, hogy ő volt a telefonáló. A rendőrség berende­zései ugyanis néhány másodperc alatt képesek megállapítani a hívó állomást és azt, hogy az hol van. A hangszakértők következtetnek a beszélő korára, nemzetiségére és foglalkozására is. __________ _■ MÓ ROCZ KÁROLY Szalonnát pirítani A bizonytalan szavazó bizony most megint bajban van. Elő­ször melegség költözik a szívébe. A Fidesz azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó egy részét lehessen felajánla­ni a szülőknek, avagy az apósnak, az anyósnak. Gazdagodik így a család, majd nyilván jobban összetart. Másodszor is melegség költözik a szívébe emberünknek. A szocialisták kijelentik: ők aztán úgy megváltoztatják az adó­rendszert - persze, majd ha hatalomra kerülnek -, hogy egy­szerűen több marad a zsebben, s a pénzt bármire lehet köl­teni. Nemcsak szülőre - gyerekre, mosógépre, kalácsra is akár. Kapkodja a fejét a bizonytalan szavazó, aki a legszívesebben csak enne, inna, ölelne, aztán aludna egy jót. De nem addig van az! Már megint felavattak, átadtak, megszenteltek. Virág­zik faluja, városa; országa pedig öles léptekkel halad az Euró­pai Unió felé. Nem lenne itt semmiféle avatás, átadás, szentelés, ha nincs Bokros-csomag - dörögnek rá balról. Bólogat és ingatja a fejét szegény bizonytalan. A Bokros-csomag hallatán reflexszerű- en ránt egyet a nadrágszíján. „Oda se neki...” - motyogja bá­torítva magát. Késő este van már, a kormány- és ellenzékgya- lázó tévéműsoroktól, ígéretektől teljesen elkábult. Neki Szé­chenyi a legnagyobb magyar, bár tudja, hogy ugyanakkor egy terv fedőneve is. Számára Kossuth Lajos Magyarország kormányzója, és nem a szabaddemokraták vezérlő csillaga. Deák Ferenc a haza bölcse, aki ettől még lehet a szocialista _ miniszterelnök-jelölt példaképe. Új világról akar álmodni, ahol ő választhat. Leveszi könyves­polcáról Jókai Mór: A magyar nép élcze szép hegedűszóban című kötetét. Megkeresi kedvenc félpercesét. Pártok ígéretei­re gondol, amikor korgó gyomorral magára húzza a takarót, és olvasni kezd: „Fázott a czigány és éhezett. - Mit szeretnél jobban, more, kérdék tőle, enni-e, vagy melegedni? - Legjob­ban szeretnék szalonnát pirítani.” EGYETÉRTEK: 06-90430-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430-304 LENGYEL JÁNOS Sokkban tartók Sokkolóverseny zajlik a világban. Az Amerikát szeptember 11-én ért terrortámadás óta minden korábbinál kíméletle­nebb verseny folyik a nézők, a hallgatók és az olvasók meg­szerzéséért. Szomorú üzenete a sorsnak, hogy főfoglalkozás lett a pánikkeltés. Még az önmagukra eddig viszonylag keve­set adó hírgyárakban is változott a világ: a „nem baj, ha nem igaz, de jól hangzik” elvét fölváltotta a „nem baj, ha nem igaz, csak sokkoljon” elve. A legjobban eladható áru a terrorizmus­ról szóló hír lett, akkor is, ha emberek ezrei szenvedik meg. Az eladható mindenhatósága kiölte a lelkeket, s megnyomo­rította a szakmákat. Ez az új évezred terméke? Mégsem lehet. Nem válthat a legjobban fizetett szakmává az emberek sok­kolása. Még akkor sem, ha most ezért adják a legtöbbet. Ki­derült: mi, újságírók sem vagyunk különbek a Deákné vász­nánál. A cél már embernyomorítóan sokszor szentesíti az eszközt. Minél félelmetesebb, borzasztóbb és embertelenebb a tálalás, annál magasabb a gázsi. Csakhogy ez mégsem a jó irány. Nemcsak az embert lehet megölni, hanem a lelkét is. S _ ez minden korban főben járó bűnnek számított, számít. Értekezhetnénk hát az értelmiség, a toliforgatók felelősségé­ről, de a lényeg nem változott: nem lehet példakép az ember­telen ember. A legtragikusabb események közepette is végig kell gondolnunk: mit és miért teszünk. Ez alól nincs felmen­tés. A gyötrők, az össznépi ijesztgetők pedig hiába váltogat­ják a köpönyeget, kilóg alóla a lóláb. Áz élet önmagában is emberpróbáló, nincs szükség külön sokkolókra. Tudom, hogy sokan nem osztják ezt a véleményt, mégis állí­tom: még mindig nem tanultunk eleget. Jó volna végre belát­ni: félelemre nem építhető a jövő, s ahol félelem igazgat, ott nem élhet teljes életet az ember. A sokkolás, a stresszelés visszahat annak a táplálójára is. Fékezzük hát magunkat: nehogy sokkban tartókból sokkban tartottakká váljunk. EGYETÉRTEK: 06-90430-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. __________________ÁLLÁSPONT____________________ OR OSZLÁNOK. Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden hivatalá­ban fogadta Frank Moore-t, a Lions Clubok nemzetközi szövetségé­nek elnökét. A világ humanitárius célú jelentős klubhálózatának ve­zetője az eseményt követően elmondta: a Lions Clubok nemzetközi hálózatának a világ több mint 180 országában mintegy másfél millió tagja van. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY * 4 i >

Next

/
Thumbnails
Contents