Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)

2001-10-31 / 297. szám

itt a heti adok-veszek! baranya, somogy, tolna tempo jövő héttől minden pénteken az újságárusoknál! M ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Szavazzon Ön is: tornyot a Dzsámihoz? Pécs, DN Lapunk 2001. november 5-én délután 16 és 19 óra között sza­vazásra hívja, a kérdés: jó ötlet­nek tartja-e Ön, hogy harangto­rony kerüljön a pécsi Dzsámira? Amennyiben a toronyépítéssel egyetért, hívja a fenti időben a 72/505-055-ös számot. Ha nem ért egyet a tervezettel, azt a 72/505-013-as telefonon jelez­heti. Véleményét a www.dunan- tulinaplo.hu internetes honla­punkon is várjuk, ahol a tervek megtekinthetők. ___________t^g. Ho rn Gyula szerint botránykampány jön Eger Hóm Gyula szerint olyan botrány­kampány fogja megelőzni a 2002- es parlamenti választásokat, amelynek negatív stílusa felül fog­ja múlni az 1994-es és az 1998-as kampányok hangnemét. A volt miniszterelnök kedden, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a kampány már elkezdődött. Már most látható - vélekedett -, hogy ellenfeleik a rágalmak soro­zatát fogják megfogalmazni az MSZP-vel szemben. ■ A HALOTTAK NAPI megnövekedett forgalom miatt a pécsi köztemető előtt sebességkorlátozó-táblákat helyeztek ki. fotó; tóth l. Széchenyi-terv: pártfüggőség? A Széchenyi-terv lakás- és turizmusfejlesztési programjának eredményeként eddig több mil- iiárd forint érkezett a Dél-Dunántúlra. Az ösz- szeg nagyságát tekintve több mint kétmilliárd forintos támogatással egyértelműen Somogy a befutó, sorrendben Baranya és Tolna követ­keznek. A pályázati pénzek hasznosságát nem is vitatja senki, azt viszont igen, hogy - vélik egyesek - a kormánypárti vezetésű tele­pülések és térségek csupán pártállásuk miatt előnyt élveznek a pénzek odaítélésében. Pécs-Szekszárd-Kaposvár Baranyában Pécs mellett (a megyeszékhely 425 mil­liót nyert) mindössze a kormánypárti vezetésű Mo­hács (135 millió), az „ellenzéki” Komló (mintegy 95 millió) és Lothárd község (több mint 8 millió forint) nyert a bérlakás-pályázaton. En­nél lényegesen többen részesed­tek a Széchenyi-terv másik nagy kalapjából, a turizmusfejlesztési támogatásból, ám tény, hogy eb­ben Baranya a régió utolsó helyé­re szorult.- Nincs, nem is lehet a pénz el­osztása mögött kormányzati szándék - mondja Körömi Attila fideszes parlamenti képviselő (első képünkön). A képviselő szerint a Széchenyi- terv nem az a pályázati terep, ahol a jelentkezők nagy részét elutasítanák; úgy véli, bármiféle parla­menti lobbizás nélkül, pártállástól függetlenül sike­resek a megalapozott pályázatok. A képviselő kifej­tette, a Széchenyi-terven kis túlzással „azok nem nyernek, akik nem is pályáznak”. Pozitív példaként az ellenzéki vezetésű Pécs példáját hozta fel. Körö­mi Attila kifejtette: a politikai hovatartozás alapján történő differenciálást már csak azért is elutasítják, mivel rövidlátás lenne az egyre inkább kétpólusúvá váló pártrendszerben azt feltételezni, hogy az or­szágosan ugyan éppen ellenzékben lévő párt nem érintett a helyi ügyekben. Toller László, Pécs polgármestere ugyanakkor a megyeszékhely nyertes pályázatát annak tudja be, hogy az szakmailag rendkívül megalapozott volt, így „nyernie is kellett”. Pécs első embere hangsúlyozta ugyanakkor, az országos tendenciák továbbra is nagy egyenlőtlenségeket mutatnak a kormánypárti térségek javára. Sze­rinte emellett egyrészt a kormány­nak régebben együtt kellene mű­ködnie a települési önkormányza­tokkal, másrészt szakítania kelle­ne diszkriminatív retorikájával. A megyei településszámához képest Baranya kifejezetten kevés pályázójára hívja fel a figyelmet Kocsi László, a Magyar Szocialista Párt megyei vezetője (második képünkön). Mint el­mondta: magában rendkívül örvendetes, hogy a me­gyeszékhely és a nagyobb települések hozzájutnak a támogatási pénzhez, ám a vállalható önrésszel nem rendelkező önkormányzatok tovább gurulnak a „szo­ciális lejtőn”. Kocsi László szerint meg kellene találni azt a lehetőséget, mely nem a szakadékot mélyítené, hanem a problémákra valós megoldást találna. Bár a tolnai megyeszékhely szabad demokrata vezetésű, nem érez a Széchenyi-tervben politikai megkülönböztetést dr. Kilián Orsolya, Szekszárd jegyzője. A városnak egyébként két bérlakás-prog­ramban részt vevő pályázata van függőben, eddig a turizmusfejlesztési, támogatást kértek, melyhez hozzá is jutottak. Kaposvárott a második bérlakás-tömböt adta át a közelmúltban Szita Károly polgármester: a somo­gyi megyeszékhely jövő év végéig 208 bérlakást épít, ehhez mintegy 580 milliós segítséget kaptak. Somogy egyébként magasan a legtöbb támogatást kapta a régióban, több mint kétmilliárd forint jutott a szomszédos megyének. A SZÉCHENYI-TERVVEL A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBA ÉRKEZETT TÁMOGATÁS B Baranya Somogy Tolna A bérlakáspályázaton nyertes önkormányzatok által építendő lakások száma (darab) 284 424 110 A bérlakáspályázaton nyertes önkormányzatoknak megítélt támogatások összege (millió Ft) 946,48 2038,49 264,17 A nyertes önkormányzatok száma 4 14 2 Turizmusfejlesztés - nyertes pályázatok száma (darab) 27 * 30 7 Turizmusfejlesztés - megítélt támogatás összege (millió Ft) 87,4 151,92 111,73 ÜNNEPI MEGJELENÉS. Tájé kozatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy az ünnepre való tekintettel a Dunántúli Napló november 1- jén, csütörtökön nem jeleneik meg. Lapunk következő számát november 2-án, pénteken vehe­tik kézbe. ■ MAI SZÁMUNKBÓL VIL.ÁGTÜKÖR Román igazolvány magyarok­nak. Gheorge Funar újabb akci­óval akarja megalázni a legna­gyobb kisebbséget. Tony Blair bizonygatja igazát. Az Egyesült Államok újabb ter­rortámadásoktól tart. (2. oldal) HAZAI TÜKÖR Vizsgálják az örökbefogadási ügyet. Óvás Terry Black ügyé­ben. Hatástalanítják a kukoricabom­bát. Több kérdésben döntött a kormány. (3. oldal) BARANYAI TÜKÖR További ingatlanokat adnak el. A megyei önkormányzat is be­szállt a Bursa-programba. Beszed és fizet is az APEH. A hát­ralékosoknál végső esetben a vég­rehajtó kopogtat. (4. oldal) Előkészítők: kevesebben a tan­folyamokon. A magántanár töb­be kerül ugyan, de eredménye­sebb lehet. A sikeres egyetemi felvételit senki sem garantálja. (5. oldal) 770865 913036 0 12 9 7 Mai időjárás: Többórás napsütés, gyakran megerősödő szél +7, +22 °C Háromnapos előrejelzés: Csütörtök Péntek Szombat ; Felhős, Napos, Napos, csapadékos +5,*13°C felhős felhős ♦3,*9°C +2, +8 °C TIBAY GÁBOR KOMMENTÁRJA Két hét tűnik nyomtalan Ha adódik parasztság, mely az aláb­bi tervekkel egyenlő, az kábé az le­het, mikor rokkanthelyre állunk a verdával a market előtt, aztán le­ugatjuk a jogosultat, hogy kisfiam, jót tesz majd az edzés, húzz odább. Mesélték, városi legen­da volt, hogy fiatal bunkók va­kokkal szórakoztak: kirakat­hoz vezették őket, majd pocso­lyát kiáltottak. Ugrás, snitt. Pedig ilyenek vannak: nem véletlen, hogy a pályáz­tató sem hisz igazán abban, hogy a fantomtáborok gazdáival lehet kezdeni valamit. Inkább csak letargikusan belenyugszik, értékeli magában, hogy időben kapcsolt: éppenséggel nem kellett kóválygó hátizsákos gyerekeket hazaküldeni. A szervezőket feke­telistára helyezi, aztán ennyi. De hogy a feszülő indulatot értsék, tessék elképzelni: Önök gyerekek éppen. Táborba mennének már, mert unják a tévét, az összes pokémon A pályáztató énékeli, hogy időben kapcsolt: nem kell hátizsákos gyerekeket hazaküldeni. megvan, esetleg mert nem láttak még lovat, vagy lilának hiszik a tehenet. Ezekkel az érzésekkel egyedül maradni egy lakásban még fel­nőtt fejjel sem veszélytelen, hát még gyerekként megélni - rop­pant, kutacsfeszítő teher. Eközben valaki mások - konk­rétabban gyerekek, családok - elől visz el támogatást, hogy az­tán a szép szavakból, meg a még megfizethető nyári kéthetekből semmi se legyen. Önök épp táborba indulnának tehát el, ám a család drágállja in­kább, ezért Ön ezúttal ott­hon üdül. A gyerek - ez esetben Ön - persze csak áll majd ott vi­gasztalan kissé, mert nem tud mit kezdeni magával, mi felnőttek pedig dühönghetünk. A srác meg ott marad Orfű (Leány­falu, Zalakaros, Abádszalók stb.) helyett egy városi teraszon; a gyerek, mint egy parton kint fe­lejtett kempingszék, akkor pont olyan. Fantomtáborokra... j&5. oldal Az 1 etlen hivatalos oldal már az interneten! Demjen Rózsi Dalok Audio/Video Újdonságok Club ^ Linkek • Letölthető dalok, dalszövegek Nyereményjáték Folyamatosan frissülő információk Részletes dal- és fotó archívum tAAAiw.demjen.dunantulinaplo.hu Virtuális

Next

/
Thumbnails
Contents