Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)

2001-10-21 / 288. szám

14 * AUTÓ * 2001. október 21. világ Üzemanyagárak 95-ös 91-es 91-es 98-as ólmozatlan ólmozatlan keverék ólmozatlan gázola) benzin benzin benzin benzin (Ft/I) 130 autógáz Tegnaptól ismételten kevesebbet kell fizet­nünk a benzin literjéért. A mostani 7 forintos csökkentést ezúttal a gázolaj 1 forinttal követ­te, míg az autógáz ára változatlan. A jelenlegi árintézkedéssel a benzin ára 36 forinttal ala­csonyabb, mint egy évvel korábban. Közlekedésfejlesztés 2015-ig A kormány közlekedéspolitikai koncepciója szerint 2015-re az ország valamennyi telepü­léséről 30 percen belül elérhető majd egy gyorsforgalmi út. A páneurópai gyorsforgal­mi úthálózat magyarországi szakaszai 2015- ig kiépülnek és elkészülnek az országot ke­let-nyugati és észak-déli irányban átszelő sztrádák is. Szilárd burkolatot kap a települé­si úthálózat 100 százaléka. Fokozódik a magyar járműipar Noha az év eleje óta tartó recesszió hatására néhány világcég csökkenti a termelését a jár­műiparban, Magyarországon nem kell vissza­eséstől tartani. Ugyanis a legtöbb érintett cég visszavette az anyaországi gyártását, ám a piacbővítési céljaik érdekében viszont erősí­tették magyarországi termelésüket. Jöjjenek a piaci viszonyok! A biztosítók már régóta mondják, hogy a kö­telező biztosítás és a casco a kárértékek folya­matos növekedése miatt a mai viszonyok mellett rossz üzlet a számukra. Ráadásul a kormány is számos korlátozást vezetett be az esetleges áremeléssel kapcsolatban. A bizto­sítók szerint az ágazatban a teljes piaci viszo­nyok bevezetése tehetne rendet. Toyota, a tolvajok kedvence Németországban is hódítanak immáron a ja­pán autók, legalábbis a tolvajok körében. A lista élére a Toyota Landcruiser került, meg­előzve olyan tekintélyes hazai modelleket, mint a Mercedes és az Audi. Új Vectra: 2002 tavaszán Jövő év tavaszán máris piacon lesz az Opel legújabb „gyermeke”, az új Vectra. Két benzi­nes és egy dízelmotorral szerelt modellhez első ízben lesz rendelhető az ötfokozatú, ma­nuálisan is kapcsolható automatikus sebes­ségváltó. További meglepetések: a nyolc irányba elektronikusan állítható első ülés, az esőérzékelő és a parkolássegítő. összeállította: B. M. L. y __________________________.____________________________________________ini IB M Vi lágpremier hiányzókkal Immáron tizennegyedik alkalommal nyitotta meg kapu­it a ma este nyolcig nyitva lévő Budapesti Autószalon az érdeklődők előtt. Az idei kiállítás sok szempontból rekordot döntött: 34 ezer négyzetméteren állítanak ki a résztvevők, 50 újdonságot láthatnak a magyar érdek­lődők, itt mutatták be először a világon az Opel új kishaszonjárművét, a Combót. Ám azok sem csalód­nak, akiket inkább a kiegészítők, alkatrészek, hi-fik érdekelnek. Egy nagy hiányzó azonban van: a Suzuki nem képviselteti magát az Autószalonon. TUDNIVALÓK Nyitva tartás: október 18-21. 10.00~20.00 Belépők: napijegy 1100 Ft 14 éven aluli tanuló, nyugdíjas, katona 700 Ft családi (két felnőtt + két gyerek) 2200 Ft 1BKS Kedvezmények: MÁV, GYSEV 50% Aki szereti a szép autókat né­zegetni, netán bele is szeretne néhányba ülni személyesen is, az biztos megtalálta vagy még esetleg ma még megtalál­ja a számítását a Budapesü Autószalonon a BNV terüle­tén. Az autóipar szinte vala­mennyi ágazata képviseli ma­gát a kiállításon, az alkatrész- gyártóktól a versenyautózásig. Persze a legnagyobb érdeklő­dés a különböző márkákat kí­séri, amelyek közül a Magyar- országon megtalálható típu­sok valamennyi változata megtalálható néhány kivétel­től eltekintve. És nemcsak az ismert modellek, hanem szá­mos, csak a következő hóna­pokban megjelenő prototípu­sokkal is találkozhatnak az érdeklődők. A kiállított autók áraiban is elég nagy a szóró­dás, hiszen az 1,6 millió forin­tos Fiat Seicentótól a 48 milli­ós, mindennel felszerelt Audi 8-on át a legdrágább, 66,9 mil­liós Porsche 911 GT 2-ig min­den megtalálható.- Ez utóbbi után már volt érdeklődő, igaz, még a kiállí­tás előtt - súgták meg a Por­sche Hungária standján. A mostani szalon egy világ- premierrel is dicsekedhet, hi­szen az Opel a kiállításon lep­lezte le új haszonjárművét, a Combót. Ezenkívül végre megérkezett hozzánk is a vár­va várt Astra Coupé is. A Sko­da Genfben Montreux néven bemutatott autója is itt van, ám azóta már nevet is cserélt. Mint megtudtuk, hozzánk már SuperB-ként jött, és a Skoda új zászlóshajóját jövő év tavaszától lehet majd meg­vásárolni a 6,5 millió forintos alapárról indulva. A kiskocsit kedvelőknek jó hír, a Mercedes Magyaror­szágra is elhozza januártól a Smart minikocsit, amelyet há­rom változatban kínálnak az érdeklődőknek. Az alaptípus 2,5, míg a kabrió változat - mert ilyen is van - valamivel több mint 4 millió forintba fog kerülni az alapváltozatok ese­tében. Hihetetlen, mégis a do­dzsem méretű kisautóba bár­milyen extra kérhető.- 150 darabot szeretnénk értékesíteni egy év alatt a váro­si kiskocsikból - tudtuk meg a cég egyik munkatársától. - A német piacon az autók kéthar­madát férfiak vásárolják saját maguk számára. A Mazda először tette tisz­teletét a Budapesti Autószalo­non, és mindegyik típust el­hozták magukkal. A standju­kat úgy rendezték be, hogy a kíváncsiskodók kényelmesen megközelíthessék autójukat és kipróbálhassák, még ha csak egy beülés erejéig is.- Mi nem árusítunk a kiállí­táson, ha valaki vásárolni sze­retne, a teljes dílerlistánkat át­nyújtjuk, amiből kiválaszthat­ja magának a legközelebbi márkakereskedést, amelyet nyugodt körülmények között felkereshet- árulta el Bodor Csaba, a Mazda Motor Hunga­ry kommunikációs vezetője. Velük ellentétben a dél-ko- 'reai autógyárak közül egyet­lenként megjelenő Hyundai jelentős kedvezményeket biz­tosít annak, aki a kiállítás ide­je alatt vásárol náluk gépko­csit. Az Athos 50 ezer, míg az Accent 200 ezer forint kedvez­ménnyel találhat új gazdát magának. Amint azt megtud­tuk, ezt a kedvezményt októ­ber végéig fenntartják, hiszen a cég munkatársai úgy vélik, ennyi gondolkodási időt kell hagyni a leendő ügyfélnek.- Újdonságként a Matrix családi autónk és a Santa Fe összkerék-meghajtású terep­járónknak megjelent a dízel­változata, amelyet rövidesen meg is vásárolhatnak márka- kereskedőinknél - jelentette ki Bodrogi Piroska, a Hyundai Autó Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. - Ha műiden jól megy, akkor decembertől már megérkezik a Matrix 4,5-5 mil­lió forintos induló áron. A Jaguár is „aratni” készül a magyar piacon, ennek előké­születeként a teljes kínálatával megjelent az Autószalonon. A A Suzuki nem kis Jaguár, az S-Type - 10 mil­liós alapár - után elég élénk az érdeklődés, éppen ezért infor­mációink szerint a magyar képviselet jövőre 200 darabot szeretne értékesíteni a hazai piacon a teljes kínálatukból.- A Stilo új modellje egy­szerre két típust takar, hiszen a 3 és az 5 ajtós változat tető­lemezén kívül minden egyedi - állítja Majthényi Krisztina, a Fiat Magyarország sajtófőnö­ke. - Bízom abban, hogy még ebben az évben elérhető lesz a magyar vásárlók számára is. Bevezető árat még nem mon­danék, de kellemes meglepe­tésre készülünk. B. Molnár László találta a helyét A KIÁLLÍTÁS ÚJDONSÁGAI Egy autókiállítást igencsak minősít, hogy hányfajta újdonsággal találkoz­hatnak a kilátogatok. A Budapesti Autószalon ebben a tekintetben sem marad el nyugati társaitól, hiszen majd ötven új modell várja az érdeklő­dőket. Ebből egy világpremierre - az Opel Combo -, míg számos, Magyar- országon még nem látott egyedi modell bemutatójára került sor. Nézzünk néhányat a félszáz újdonságok közül: Mercedes: Smart, SL Skoda: SuperB Audi: A8 Long Ford: Fiesta, Mondeo Fiat: Stilo (3 és 5 ajtós) Citroen: C3, Pluriel Renault: Vei Satis, Avantime Opel: Combo, Astra Cabrio BMW: 7-es A Budapesti Autószalon látogatottsága (ezer fő) Biztos sokakat meglepett azok közül, akik már kilátogattak az Autó­szalonba, hogy a kiállításról ezúttal hiányzik a magyar piacvezető Suzuki, valamint a szebb napokat megélt Lada, Daewoo és a Kia.- A magyarázat sajnos nagyon egyszerű, a Hungexpo számunkra meglehetősen méltatlan helyet ajánlott fel, mint kiállítási felület, ezért már májusban a távolmaradás mellett döntöttünk - jelentette ki Tiha­nyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. kommunikációs vezetője. - Viszont a hiányzás ellensúlyozására rendezzük meg októberben 117 márkake­reskedőnk segítségével a Suzuki-napokat, amelynek keretén belül a legszerencsésebb érdeklődő egy Wagon R+ tulajdonosa is lehet. Amint azt a Hungexpótól megtudtuk, a vitát az váltotta ki a felek között, hogy amíg a Suzuki ragaszkodott volna az A pavilonhoz, addig a rendezők egy másik, önálló csarnokot ajánlottak a cégnek, amelyet az nem fogadott el. Krampek mester —tanácsai— Az autóknál előfordulhatnak olyan hibák, amelyeken házilag nem nagyon tudunk segíteni. Első futómű: az úthibákat az autók futóműve sínyli meg a legjobban. Ha sűrű, kopogó hangot hallunk, az egyszerűen a gömbfej elhasználódását vagy a lengéscsillapító és a hozzá tartozó alkatrészek kopását jelentheti. A lengéscsil­lapító elöregedését nem árt bizonyos kilométerenként el­lenőriztetni. A lengőkarok szilentblokkjai ugyancsak nagy igénybevételnek vannak kitéve, ezek hibáját is egy egysze­rű állapotvizsgálattal ki lehet mutatni. Ne felejtsük el az előírásban szereplő kilométer megtétele után a zsírzást. Ezzel megelőzhető a futómű szorossá válása, és az, hogy autónkat nem lehet az úton tartani. Kormánymű: a leggyakrabban az összekötő gombfej öreg­szik el, amely szintén kopoghat A kormánygömbnél és a kormánymű-összeköttetésnél lévő kormányrúd is adhatja ezt a hangot. Mindkét hibánál furcsán reagálhat a kor­mánymozdulatokra az autónk, hirtelen nagy lesz a kormány holtjátéka. A kormány gumiharangja ne legyen szakadt mert a bele kerülő por meggyorsítja a meghibásodását. (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) LIANA, A MINŐSÉG VONALA Látványos bemutató keretén belül mutatták be a Suzuki legújabb modelljét, a Lianát Magyarorszá­gon. Noha az autót nem Magyarországon gyártják majd - itt megmarad a Swiftek és a Wagon R+ -, a Magyar Suzuki Rt. vezetői mégis abban reményked­nek, hogy évente 500 modellt értékesíteni tudnak majd a magyar piacon. A Liana bevezető ára 4 millió forint körül lesz, de a szakemberek vélemé­nye szerint ez az összeg arányban van az autó minőségével. A modell minden el­várásnak megfelel: szép külső, tágas belső. Az állítható kormány és az optimálisan elrende­zett pedálok a hosszabb utak alkalmával sem teszik kényelmetlenné a vezetést. Nem titok az sem, hogy a Liana a márka csa­ládi autójaként is piachódításra ké­szül. Éppen ezért a magasan elhe­lyezett ülésekről a vezető tökélete­sen belátja az utat. A rövidesen kapható modellt 1,6- os motorral vásárolhatják majd meg az érdeklődők, amelyet tiszta alumíniumból készítenek és teljes csendben dolgoznak menet közben. Az eddigiekhez képest további újítást jelent, hogy a típust mind manuális, mind pedig automata váltóval is készítik. Ráadásul nincs olyan extra, ame­lyet ne lehetne beszerelni a Lianába. Ennek az elkép­zelésnek csak és kizárólag a kocsi leendő tulajdono­sának a pénztárcája szab gátat. 8. molnár Tadashi Kondo vezérigazgató a Liana kormányánál

Next

/
Thumbnails
Contents