Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-13 / 280. szám
I 2001. Október 13., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTUR 4:» Rejtett kincsek Vajda Lajos ismeretlen művei a Művészetek Házában Az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb magyar mesterének, a fiatalon és tragikusan elhunyt Vajda Lajosnak eddig ismeretlen művei is megtekinthetők a pécsi Művészetek Háza rejtett kincseket bemutató sorozatának mostani, IX. kiállításán. Az is meglepő, hogy az életművet önálló egységként, művészettörténeti szempontból is zárt egészként reprezentáló tárlat teljes egészében egy magát megnevezni nem kívánó magángyűjtö tulajdona. Csoda az is, hogy egyben maradt, mivel minden darab igen értékes alkotás. Várkonyi György művészettörténész munkálkodása révén már több ilyen művészeti unikum tárulkozhatott fel a pécsi közönség előtt, a mostani Vajda-tárlat is neki köszönhető. A Rejtett Kincsek című sorozat magángyűjteményekből származó eddigi kiállításaira is érdemes volt akár az ország másik. végéből is Pécsre utazni. Most viszont még a külföld is fölfigyelhet a művészettörténet eme csöndes pécsi ünnepi eseményére - annál is inkább, mert a külhoni és a hazai értékrend nem mindig esik egybe.- Vajda művészeti, művészettörténeti értéke itthon vitán felüli - mondja Várkonyi György. A gyűjtőről, a gyűjteményről egyelőre any- nyit tudhat a nyilvánosság, hogy ez esetben alighanem az egyik legjobb magyar magángyűjteményről van szó. Ezért is jelenhetett meg a Művészetek Háza falain a Vajda szellemi környezetét, követőit alkotó művészeket is valamiképpen bemutató kiegészítő szobor- és képanyag is - Anna Margit, Ámos Imre, Komiss Dezső és Bálint Endre, Bokros Birmann alkotásaiként. A művészettörténész is megerősíti azt az érzésünket, hogy itt valóban az a fajta művészetszerető, művészetpártoló műgyűjtő, mecénás jelenik meg, akinél nem a pénzbefektetés a cél. Az ilyen gyűjtemény létrejötte a művészet, az esztétikum önmagáért való szeretetének köszönhető. Ez a fajta gyűjtő egyre inkább a kor kívánatos embere volna. Vajda Lajosnak a múlt század 30-as éveiben kibontakozott munkássága az Európai Iskola művészeinek is elegendő alapot, irány- mutatást adott tevékenységükhöz. Az 1908-ban született és 1941-ben meghalt szentendrei művész egyetemessége azon alapul, hogy felismerte, hol él, hogy Szentendre Párizs és Moszkva között nemcsak a földrajzilag felfogható félúton van és, hogy ez egyben a kultúrák találkozási, gyűrődési és kitürem- kedési pontjait is képezi. Az elementáris élményt még mindig Vajda Lajos szentendrei házainak, házhomlokzatainak a nagyon régmúltat idéző, a mélytudat ismeretlen rétegei felé utat nyitó álomvilága, a csomagolópapíron való szüntelen jelenideje, egyben különös örökléte jelenti. BEBESSI K. Futnak a képek Majomkenyér ÚJ TÁRLAT A PÉCSI GALÉRIÁBAN. Helényi Tibor (képünkön) „Khimaira ” című kiállítása nyílott meg tegnap délután a Széchenyi téri bemutatóteremben. A tárlat november elejéig látogatható. _____________ FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Ho rvát történelmi emlékképek Amire érdemes odafigyelni a tengerparti városnézések alkalmával Magyar emlékek Horvátországban volt a címe annak a filmsorozatnak, amelyet nemrégiben játszottak az egyik közszolgálati tévécsatornán. A film forgatókönyvírója egy pécsi egyetemi oktató, aki most a horvát napok keretében a két ország művészeti kapcsolatán túl a történelmi kötődésről is részletesen beszámolt a Dominikánus Házban. Az emberek többségében úgy él, hogy Magyarországnak délen a fiumei (rijekai) kikötő környékén, a Monarchia üdülővárosában, Abbáziában (ma Opatija) voltak kötődései, valamint IV. Béla Trogir környékére menekült a tatárjárás idején leányaival, emellett még Dubrovnikről köztudott, hogy A történész életútja Sokcsevics Dénes 1960-ban született Baján, apai ágon horvát származású. Zágrábban végezte el az egyetemet művészettörténet-régészet szakon. Tíz éve dolgozik a Pécsi Tudományegyetemen, a Honát Tanszéken honát művelődéstörténetet oktat, valamint történelemtudományból is doktorált, és a Társadalomtörténet Modernkori Tanszéken jugoszláv, illetve balkán történetet tanít. Szent István és Szent László ereklyéket őriznek ott. De mint Sokcsevics Dénestől (képünkön), a kérdéssel részletesebben foglalkozó szakembertől megtudtuk, ennél szerteágazóbb a kapcsolat, történelmi és művészeti vonalon egyaránt. Európában is egyedülálló együttélésről van szó, fogalmazza meg a kutató, hiszen a két ország több mint 800 éven át alkotott államközösséget. A magyar emlékek közül elsőként egy dalmát konkrétumot említ. Könyves Kálmán király, miután 1105-ben megszerezte Dalmáciát és horvát királlyá koronázták, az első közép-európai román stílusú épületet emelte Zadarban, a Szűz Mária templom ha- rangtomyát. Ezen ma is ott a felirata. A Raguzai Köztársaságot is rengeteg szál kötötte Magyarországhoz, a dubrovniki levéltár tele van forrásanyaggal, s ez azért sem mellékes, mert ebből a korszakból itthon alig maradt meg valami. Másrészt ezek a kulturális kontaktusok kétirá- nyúak voltak. A reneszánsz idején a dalmát mesterek az olasz művészetet közvetítették Budán, Mátyás udvarában. Johannes Dalmata, Mátyás király udvari szobrásza trogiri művész volt, és nagyon sok dolgot létrehozott. A Diósgyőri Madonna márványoltár az ő alkotása, de neki tulajdonítják a visegrádi díszkutat is, és valószínű ő tervezte Mátyás székesfehérvári sírkápolnáját. Az isztriai részen valamivel kevesebb a közös emlék, hiszen ez a térség soha nem volt része az államközösségnek. Ám Pillában így is vannak nyomok, a hagyomány úgy tartja, hogy Salamon király trónja elvesztése után ide vonult vissza szent életű remetének. A sírfelirata ma is megtalálható itt. Feljebb Abbázia nagyon fontos pont. Az egész Monarchia nyaralóhelye annak köszönheti népszerűségét, hogy a Habsburg hercegeknek itt volt villájuk. Az első hazai tömegturizmus ide irányult, például minden reggel a Gerbeaud cukrászdából gyorsvonat vitte le a friss süteményeket, hogy a pesti polgárok a megszokott ízeket fogyaszthassák. Fontos volt a gyógyel- látás kialakítása is, az első szanatóriumokat budapesti orvosok hozták itt létre. A szigeteken is vannak magyar emlékek, Korcsulán, Hvar- és Rab-szigeten egyaránt. Aztán érdemes Zágrábban is szétnézni. Két Árpád-házi király is „beleszólt” a város a fejlődésébe: Szent László alapította meg itt a püspökséget, IV. Béla pedig Zágrábot szabad királyi várossá nyilvánította. MÉSZÁROS B. ENDRE Hamvas Béla egy helyen arról ír, hogy - Darwin elméletével ellentétben - nem az ember származik a majomtól, hanem fordítva, az emberszabású majmok valójában nem mások, mint az állati létre visszazuhant emberek, akiknek ősei egykor megtagadták azt a szellemi-morális értékrendet, amelyre nemtink fejlődése épült. Ha ebből a gondolatból indulunk ki, akkor joggal feltételezhetjük, hogy Pierre Boulle könyve, a Majmok bolygója akár sajátos mítoszmagyarázat is lehetett volna, a homo sapiensben megtestesülő képességek negatív vetületét kibontó ellenutópia, orwelü látomás. Kár, hogy az író csak egy ügyesen megírt lektűr magasságáig emelte a mércét. Ebből a könyvből készült 1968-ban Franklin J. Schaffer filmje Charlton Hestonnal a főszerepben, amely izgalmas, igényesen elkészített mozidarab volt (muszáj volt, hogy az legyen, hiszen a rendezőnek a szórakoztató film kategóriájában olyan ve- télytárs munkákkal kellett felvenni a versenyt, mint az ugyanebben az évben készült Bostoni fojtogató és a Hello, Dolly!), mégsem volt igazán átütő erejű a produkció, amit jelez az a tény, hogy a film Oscar-díjat kapott ugyan, de a kosztümök kategóriájában. Most újraforgatták a Majmok bolygójá-1 (Planet of the Apes) - elképesztően gyenge színvonalon, amiről az ember legszívesebben hallgatna, mégis szóvá kell tenni, mert ebben a kudarcban a mai populáris mozi (tisztelet a kivételnek) csődje tükröződik. Annyiban persze nem ért bennünket felkészületlenül ez a vizuális sületlenség (sületlen majomkenyér), hogy lehetett tudni: Tim Burtontól az Álmosvölgy legendája után sok jót nem várhatunk, ám a tehetséges Tim Roth is szerepel a filmben, s ezt kedvező előjelnek tekintettem, mint kiderült, teljesen alaptalanul, merthogy szegény Tim Roth-t nem is lehet látni, nem tudom, szégyenében-e, végig egy majommaszk mögé rejtőzik. Az a legkülönösebb, hogy még technikai szempontból is milyen silány ez a mozi, pedig erre azért adni szoktak Hollywoodban és környékén. Szinte az egész filmet műteremben forgatták, mindössze négy-öt fantáziátlan díszletben. Ezt nem akarnám részletezni, csak annyit árulok el, hogy az űrhajó úgy néz ki, mintha egy lejárt szavatosságú ukrán atomerőművet a dolgozók vállalkozásban testépítő szalonná pofoztak volna át. Az űrkomp pedig egy elszabadult hajszárítóra emlékeztet leginkább, amelynek letörött a nyele, amikor pedig landol, egészen olyan, mint egy odacsapott főtt tojás, azzal a különbséggel, hogy főtt csirke helyett a főszereplő, Mark Wahlberg ugrik ki belőle, aki csodálkozva körülnéz, mintha azt kérdezné: gyerekek, tényleg én kaptam ezt a szerepet? A majmokról aztán igazán jobb lenne nem beszélni. Az őket alakító színészek játéka kimerül abban, hogy különböző pofákat vágnak, így juttatván kifejezésre, ők menynyire gonoszak. Mondják, ezekkel a színészekkel forgatáskor napi három-négy órát dolgozott a maszkmester, amit így utólag tiszta időpo- csékolásnak tekinthetünk. Mert mit ér a maszk, ha viseléséhez nem társul helyzetelemzés, jellemrajz, aprómunka. Az egyetlen kivétel Helena Bonham Carter, aki partnerei művészi-szakmai süketségétől nem zavartatva úgy játssza el, túlzások nélkül, Arit, a majomnőt, hogy még sorsának tragikumát is felvillantja: emberbaráti szemléletével idegenné válik fajtestvérei között, s beleszeret egy férfiba, aki nem viszonozhatja érzelmeit. Ügy vélem, ha már mindenáron újra akarták forgatni ezt a történetet, a sok olcsó felhajtás, külsőség helyett erre a hölgyre kellett volna koncentrálni, pláne ha ilyen jeles színésznő elvállalta a szerepet. A többit gyorsan felejtsük el. Ha sikerül, jutalmul olvassuk el Weöres Sándor Majomország című versét, amelyből megtudhatjuk, hol terem a majomkenyér. Nagy Imre Ari, a majomnő szerepében Helena Bonham Carter Egy öregember emlékirataiból lm memóriám Rajnai László Még a nevetése is fegyelmezett volt és diszkrét. Több könyvtárnyi információt tárolt a fejében. Nyugdíjfizetés előtti héten be sem jött a kávéházba, mert a teáját sem tudta volna kifizetni. Hihetetlenül alacsony nyugdíjból élt. Keresetkiegészítésként akadémiai kiadványokba írt, ezek annyit fizettek, hogy a gépírónő díjára nem lett volna elég, ha Laci véletlenül mással gépelted le elküldendő írását. Amíg Tüskés Tibor szerkesztette a Jelenkort, kért tőle kritikákat. Később nem keresték, ő nem tolakodott. Időnként szerzett égy-egy olasz ösztöndíjat. Egy hétre való pénzből két-három hetet is vígan koplalt Itália könyvtáraiban. Ő fedezte fel Janus Pannonius ifjúkori arcképét, s még jó néhány magyar vonatkozású régi dolgot. Az antikvárium vezetőjeként nem ismerhettem. Csak a hatvanas évektől, a kávéházból. Néha kiemelt viseltes aktatáskájából egy-egy titokzatos Várkonyi Nándor- kéziratot. Keménykötésű borítókban, kockás lapokon kézírás. így olvashattam bele először az Elveszett paradicsom egy-egy kötetébe. Később borzongva olvashattam Várkonyi akkor elképesztő ítéletét Marxról, Leninről, a Nagy Októberről, az Ötödik ember Antitalentum fejezetében. Minden oldal után körbenéztem, jön-e már valaki, hogy letartóztasson. Laci, aki jó barátja és munkatársa volt Várkonyinak, szintén óvatos volt. Csak akkor engedett beleolvasni e kéziratokba, ha a mellettünk lévő asztaloknál nem ült senki. Bár akkor Kuczka Péter már ígérgette, hogy sci-fi műfajként megjelenteti a Szíriát oszlopait. Ezen röhigcséltünk, de azt nem hittük, hogy az Ötödik ember valaha megjelenhet. Rajnai 45 után, a koalíciós időkben Eötvös-kollégista volt. Közben az Új Hold társasághoz tartozott kritikusként, kezdett rangja lenni az irodalmárok között. Egyszer nagyon elbúsult a kollégiumban, mert tudta, semmiképp sem tudja kifizetni a következő félévre a tandíjat. Egyik professzora észrevette, kérdőre vonata, Laci bevallotta. A prof néhány sort irt névjegyére, hogy másnap ezzel menjen a Kultuszminisztériumba Keresztúri Dezsőhöz. így lett. A miniszter csak annyit kérdezett: Te Eötvös-kollégista vagy? Aztán türelmet kért. Fél óra múlva felvehette a tandíj ösz- szegével megegyező segélyt. A kollégiumról mindig révedve mesélt. Mikor megkérdezte, mit tegyen, ha egybe esik a kollégiumi óra az egyetemivel? Kinevették. Természetes, hogy a kollégiumira mész! Illő volt éjfélig tanulni, vitatkozni, még akkor is, ha hajnali hatkor a rigölyás agglegény, Szentgyörgyi Albert tartott órát. Egyszer elálmosodott. A felsősök fölverték szunyókálásából. Az asztalra állították féllábra, s a társaság tagjától más nyelven kellett elnézést kérnie. Ha nyelvtani hibát vétett a görög, latin, olasz, német, francia szövegben, csípéssel, ütéssel megtorolták. Még a diákcsínyek is a tudást szolgáták. Mindent tudott, még horoszkópokat is készített. No nem olyant, mint ami manapság a lapokban megjelenik, amely több százezer emberre egyszerre vonatkozik. Ő egyiptomi horoszkópot készített, mert van kíná is, ott a fogantatás pillanata számit, az egyiptominá a születés, de ötpercnyi pontossággá és a helye. Az ikrek pár perc különbséggel más zónába kerülhetnek. A születés idején a csillagok állásából, s a születés földrajzi helyéből szerkesztett ábrából olvasta le az eredményt. Hitetlenkedtünk. Ismer bennünket. Ligeti Andor adatait úgy adtuk meg, hogy csak annyit mondtunk: férfi. Az elkészült horoszkópon Bandi elámult, szinte minden stimmelt, ami a múltjáa vonatkozott, de azon nevetgélt, hogy a szívére kell nagyon vigyázma, „há isten a szívem erős” - mondta. Egy hónap múlva, amikor infarktussá feküdt a kórházban és meglátogattam, egyszerre mondtuk: a horoszkóp! Azóta Ligeti Andor is a túlvilágon vezényel, ahogy a nádorbéli régi asztátásaság- ból is elment Kampis Péter, Kende Sándor, Gáambosi Laci, s most kedden szinte titokban, eltemették Rajná Lászlót. Tüskés Tibor szerint tán tizenketten kísérték utolsó útjára. Hetvenhét éves volt. Évek óta nem láttam. Rég nem tudott kijönm szobájából, nemigen szerette, ha látogatják. Telefonja nem volt. Szerettem volna, ha bekerül a Ki kicsoda Pécsett? kiadványba, de nem váaszolt, sem a hivatalos, sem a baráti levélre. Az én horoszkópomból kiolvasta, hogy lesz még egy feleségem, még egy gyerekem. Nem hittem, de lett. Azt mondta, később „majdnem művészettel” fogok foglá- kozni. Nem gondoltam, hogy televíziós leszek. Azt mondta, életem végén sikeresen művelek egy műfajt, ami majdnem irodalom! Ma má sejtem, ez a táca. De mi az, hogy az életem végén? Drága Laci! Addig is a Gáambosit, Kampist és a Kende Sanyit üdvözlöm: Bükkösdi Lad
