Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-05 / 242. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Szeptember 5., szerda Több mint egymilliárdot ajánlottak a tulajdonrészért Harkány-Pécs Tovább egyeztetnek a me­gyei közgyűlés koalíciós pártjai az önkormányzat Harkányi Gyógyfürdő Rt.-ben lévő ötven százalé­kos tulajdonrészének el­adásáról. A fürdőváros 1,1 milliárd forintot aján­lott az üzletrészért, az összeget több részletben fi­zetnék ki. Tegnap estébe nyúlóan tárgyal­tak egymással a megyei közgyű­lés koalíciós pártjai (az MSZP és az SZDSZ) a gyógyfürdő rt. öt­ven százalékos tulajdonrészé­nek eladásáról. Bédy István, Harkány polgár- mestere a Dunántúli Naplónak kifejtette ajánlatuk részleteit. A megye részéért 1, 1 milliárd fo­rintot ajánlanak a következő fel­tételekkel: még ebben az eszten­dőben kifizetnek készpénzben négyszázmillió forintot, négy- százmilliót pedig négy év alatt, részletekben. A fentmaradó há­romszázmillió forintot pedig részvényekben és ingatlan fel­ajánlásával egyenlítenék ki. (Ez azt jelenti, hogy a megye tulajdonában maradna 120 mil­lió forintnyi részvény az rt.-ből, és egy száznyolcvanmillió forint értékű harkányi ingatlan is a közgyűlésé lenne.) Bédy István leszögezte: aján­latuk csak péntekig él, vagyis ad­dig, amíg van mód a Széchenyi- tervhez kapcsolódó 1,5 milliárd forintos fejlesztési pályázat be­adására. A polgármester szerint, ha lesz egyezség, az számukra nem jelent győzelmet, hanem „egy lehetetlen állapot megszűnését”, s ezzel a kisebbik rosszat vá­lasztják: az adásvétel ugyanis ko­moly anyagi terhet ró a vá­rosra. Bédy István szerint a kö­vetkező másfél év mutatja majd meg, hogy az eddig megszokott ke­rékvágásban folyhat-e tovább a város élete, vagy pedig a fürdő fejlesztése miatt bizonyos dol­gokról le kell mondaniuk. Azonban a polgármester véle­ménye szerint elsődleges cél, hogy a fürdőt a tervezett fejlesz­tés révén olyan állapotba hoz­zák, amely megalapozza Har­kány további fejlődését. A fürdőváros ajánlatáról teg­nap estébe nyúlóan egyeztettek a frakciók. Kékes Ferenc (képünkön), a megyei közgyűlés elnöke úgy tá­jékoztatta lapunkat, hogy egy­előre nem született megegyezés, a tárgyalásokat ma reggel tovább folytatják. Amennyiben végül létrejön a megállapodás, akkor rendkívüli megyei, és rt.-közgyűlést is ösz- sze kell még hívni, ugyanis ezeknek a testületeknek is jóvá kell hagyniuk az egyezséget. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS Kényszerből sértenek törvényt A baranyai fiatalok negyedét veszélyeztetettként tartják nyilván Törvénytelenül kerül állami gondosko­dásba a fiatalok közel fele a megyében, a jogszabály szerint ugyanis anyagi okok miatt nem lehetne kivenni a gyerekeket a családból. Egy készülő, a gyermekvédel­mi rendszer átalakításának hatásait fel­vázoló felmérés szerint az utógondozói ellátásban részesülő 18 éven felüliek szá­ma továbbra is magas, a többség a megél­hetéshez szükséges legminimálisabb fel­tételekkel sem rendelkezik. Baranyai körkép A baranyai 18 év alatti fiatalok negyede egészségügyi vagy szociális okból veszé­lyeztetett, több mint húszezren szerepel­nek a megyei nyilvántartásban. A lakásotthonokban, nevelőszülőknél élő közel ezer gyerekből csaknem négyszáz az otthoni rossz szociális környezet miatt - ami az esetek zömében a pénztelenségből fakad - kerül állami gondoskodásba, jólle­het a vonatkozó törvény szerint anyagi okok miatt senkit nem lehetne kivenni csa­ládjából. A tapasztalatok szerint az ilyen jellegű problémák megoldásában - mint például a nem-megfelelő lakásviszonyok - a helyben működő családvédelmi szolgálatok nem tud­nak segíteni, így egyetlen megoldás az álla­mi nevelésbe való vétel kezdeményezése. A gyerekek csaknem 27 százaléka Pécs­ről kerül a lakásotthonokba, a többiek első­sorban a hátrányosabb helyzetű térségek­ből - mint például Siklós, Komló és Sellye környéke - érkeznek. Információink szerint a veszélyeztetett gyerekek száma szintén ezeken a területeken a legmagasabb. Pozitív változás viszont, hogy míg né­hány évvel ezelőtt csaknem 1200-an nevel­kedtek állami gondoskodásban Baranyá­ban, addig ez a szám mostanra 970-re csökkent. A fiatalok több mint 50 százaléka nevelőszülőknél van, míg mind­össze 47 százalékuk él lakásott­honokban. Ez az arány is rosz- szabb volt korábban. A gyermekvédelmi rendszer átalakításának hatásait kutató megyei felmérés szerint - amely novemberben kerül a közgyűlés elé - további pozitív eredmény, hogy a nagy létszámú gyermek- otthonokat felváltó lakásottho­nokból lényegesen ritkábban szöknek meg a gyerekek, az al­kohol és a drogok fogyasztása már szinte egyáltalán nem jel­lemző. Gondot jelent viszont, hogy to­vábbra is több mint százan van­nak a 18 éven felüli utógondozás­KISKORÚAK ÁLLAMI GONDOSKODÁSBA VÉTELÉNEK LEGJELLEMZŐBB OKAI BARANYA MEGYÉBEN A szülők nem alkalmasak a gyermek nevelésére Iskolai rossz tanulmány, magatartási problémák Apa szexuális zaklatása É (1%)--------' A szül ővel x 'SW° megromlott /"•■ - 6% a kapcsolat /I 894^ 11,196 a Rossz \ szociális \ környezet Csavargás \-----------—f 9,5« A s zülők felügyelet , nélkül hagyták Tmr a gyermeket / - ___ 37 ,8% / Forrás: Baranya / Megyei / Önkormányzat B ban részesülők, többségüknek munkája nincs, a megélhetéshez szükséges legmini­málisabb feltételekkel sem rendelkeznek. Pörös Bélától, a Baranya Megyei Közgyű­lés alelnökétől megtudtuk, a pécsi önkor­mányzatnak közös program kidolgozását javasolták, miszerint a város 20 jgarzont építene az érintett fiataloknak. Állami forrá­sokból a források egy része biztosítható lenne. A munkahellyel rendelkező, állami gondoskodásban nevelkedett fiatal háza­sok, vagy gyermeküket egyedül nevelő anyák élhetnének ezekben a lakásokban, az érintetteknek vállalniuk kellene az elő- takarékosságot. A megyei javaslatra a város részéről reagálás egyelőre nem érkezett. Az alelnök hozzátette, a gyerekek önálló megélhetésének biztosítása érdekében a no­vemberi közgyűlésen javasolni fogják kü­lönböző foglalkoztatók - mint például var­rodák, kisebb műhelyek - mielőbbi létreho­zását. Ezenkívül a hamarosan elkészülő pé­csi speciális otthon - ahol a nehezen kezel­hető, beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarokkal küszködök élnek majd - bővíté­se is a tervek közt szerepel. Egyelőre nyolc férőhely kialakítására van lehetőség, jólle­het legkevesebb 20-ra lenne szükség. MEGYESZERTE MEGKEZDŐDÖTT A SZÜRET. A nyári meleg jót tett a szőlőnek, ha tartós eső nem jön, bő termésre számíthatnak a gazdák._________________________________ fotó: müller andrea Égi vegyszer a kertekre Baranyai körkép Napokban a Pellérd közelében lévő napraforgótáblákat repü­lőgépről permetezték, azon­ban a vegyszerből jutott a la­kókra, illetve a környező kis­kertekre is. Az elmúlt napokban a kiskertek tu­lajdonosai felháborodottan tapasz­talták, hogy a gyümölcsfák levelei erősen hullani kezdtek, és foltok alakultak ki a növényeken. Az NTSZ tájékoztatása szerint feltehe­tőleg a szomszédos napraforgóföl­dek légi permetezése során - való­színűleg szél, vagy enyhe légáram­lat következtében - átsodródhatott a veteményekre is a vegyszer. Az NTSZ illetékes körzeti felügyelője úgy véli, hogy a szennyezést egy közeli mezőgazdasági cég okozhat­ta. A vállalkozást lapunk megkeres­te, ám az igazgató távolléte miatt senki sem kívánt nyilatkozni. Az év ezen időszakában érés­gyorsítóval szokták a földeket per­metezni. A napraforgónál csak a lé­gi permetezés jöhet szóba, így for­dulhat elő, hogy ennek során a kö­zeli kertekre is jut a szerből, bár már „cseppnehezítőt” is adagolnak hozzá. Takács Béla, a NTSZ igazgató- helyettese elmondta, a bejelentést követően a növényekből mintát vesznek, majd ha a mérgezés be­igazolódik, akkor a károkozó - a permetezés megrendelője - kártérí­tést fizet. Ha ez valamilyen okból meghiúsulna, akkor polgári peres útra terelhető az ügy. Szabálysértés esetén 60-100 ezer forintos bírságot szabhat ki ezenfelül az önkor­mányzat, valamint növényvédelmi bírságra (20 ezer -1 millió forint) is számíthat az, aki mulasztott. A szakember szerint egy üyen károsodás után a legnagyobb ve­szélyt az jelenti, ha nem várjuk ki az élelmezés-egészségügyi várako­zási időt, amelynek letelte után le­het csak újra fogyasztani a zöldsé­get vagy a gyümölcsöt. (Háttér:' www.dunantulinapb.hu) SOMLAI A. Jövő nyáron még kinyit a strand Siklós Szeptember 1-jén bezárta ka­puit a városi fürdő, melyet az idei évadban közel kilencez­ren kerestek fel. Idén másfél millió forint árbevételt könyveltek el, mely pontosan 400 ezerrel kevesebb a tavalyinál, tájé­koztatott Vágvölgyi István, a stran­dot üzemeltető Tenkesvíz Kft. igazgatója. A fürdő működtetése idén 6 és fél millió forintjába kerül az önkormányzatnak a tavalyi öt­millióval szemben, ebben azon­ban szerepet játszik, hogy a gyer­mekmedencét újjáépítették. A strand a jövő évben még ki­nyit, a folytatás azonban kétséges, mivel a törvényi előírásokban szereplő kötelező fejlesztések­nek - víztisztító, vízforgató be­rendezés - egyelőre nincs meg az anyagi háttere. ________u. So k kicsi, kevés nagy beruházás A megyei területfejlesztési tanács a napokban több mint százhatvan önkormányzati pályázatot hagyott jóvá, így eny- nyi helyen kezdődik meg rövidesen valamilyen infrastruk­turális beruházás. Baranyai körkép A Baranya megyei Területfejlesz­tési Tanács legutóbbi döntésével 430 millió forintot osztott szét a pályázó önkormányzatok köré­ben. Az elnyert összegek zöme csak kisebb, ám az adott település számára nagyon fontos beruhá­zásra elegendő, azonban néhány jelentős fejlesztés is elkezdődhet rövidesen a megyében. Az idei kiírásban újdonságnak számított, hogy ezúttal iskolák, óvo­dák felújítására is pályázhattak az érdekelt önkormányzatok, s miután üyen célra más áüami forrás gyakor­latilag nem áll rendelkezésre, sokan éltek is a felkínált lehetőséggel. Komlón például a Gagarin Ut­cai Általános Iskola rekonstrukci­ójához hagyott jóvá a testület több mint tizenkét millió forintot. A háromszázötven diákot befoga­dó intézményben a pénzből a te­tőszerkezet, a villamos hálózat, és a vülámvédelmi rendszer re­konstrukciójára futja majd. A tá­mogatást a bányászváros önkor­mányzata ötmillió forinttal egészí­ti ki. Szederkényben a hatvankét gyermekkel működő óvoda átala­kítására érkezik közel 13 millió fo­rint. Csaknem 42 millió forintos beruházás keretében a vonatkozó törvénynek megfelelő körülmé­nyeket igyekeznek megteremteni a rövidesen elkezdődő munkák­kal: tornaszobát, pszichológusi rendelőt építenek, és a konyha át­alakításával a helyiséget alkalmas­sá teszik arra, hogy helyben tudják megolda­ni a falu szociá­lis jellegű étkez­tetési igényeit. Palkonyára ugyancsak jelen­tős, több mint 12 milliós támoga­tás érkezik útépí­tésre, amelynek segítségével egy fon­tos mezőgazdasági területet átszelő földutat váltanak majd ki. Becker Le­onóra, a település polgármestere (ké­pünkön) elmondta, az úttal egy most kialakítandó, mintegy húsz embernek munkát adó halastavat, és a falu legjobb termőterületeit lehet majd megközelítem. A beruházás már csak azért is fontos, mert a helyi­eknek immár helyben kell megélni­ük az egyre kevesebb pécsi munka­hely miatt, ezért különösen fontos a beruházás, amely révén jobb mun­kafeltételek teremtődnek. Sellye csaknem harmincmillió forintot kapott a tanácstól, ebből 14-et az általános iskola régi szár­nyának felújítására. Nórántné dr. Hajós Klára, a település polgár- mestere szerint ebből csak a leg­szükségesebb teendőkre futja: többek között a nyílászárók és a villamos vezetékek cseréjére. Ugyancsak hasonló műveletre ke­rül sor a gondozási központban. Tízmillió forint jut a város ter­málfürdőjére, az összegből a kis- medencét újítják fel, amit a fürdő­fejlesztés első számú feladataként határozott meg a képviselő-testület. (Háttér: www.dunanttilinapb.hu) MÁTÉ BALÁZS Hírek VERSENDEN a tornatermet fel­újítja az önkormányzat, amely 6 millió forintos önrészt is képes biz­tosítani, így pályázhatott. Ameny- nyiben nyernek, ősszel kezdődhet a munka. A kivitelezés során egye­bek között fürdőt, illemhelyet és zuhanyzót is kialakítanának, (cs) MAGYARTELEKEN a szociális földprogram keretében a község­vezetőség 18 hátrányos helyzetű családnak 10 hektáron kukorica- táblát biztosított. Ezenkívül por­tánként 25 baromfit adtak el jutá­nyos áron. (cs) KISASSZONYFÁN befejeződött a XVIII. századi kastély állag- megóvása, amelyre 3,5 millió fo­rintot költött az önkormányzat. Később, ahogy a pénzből futja, idősek napközi otthonát vagy egy szállót hoznak létre. Ezt követően renoválják a kertben található műemlékértékű magtárt is. (cs) GÖRCSÖNYBEN holnap új lak­részeket adnak át a „Kastélypark” Otthonban, a Szociáüs Szakmai Nap keretében. A több mint 16 millió forintos beruházás megyei forrásokból és a lakók hozzájáru­lásának felhasználásával valósul­hatott meg. (wk) A SÁSDI roma táncosok szakmai munkáját most már egy egyesület is segíti. Az ifjú táncosok például nemcsak roma, de lovári nyelven is dalolnak. Ez utóbbi nyelvet ön­szorgalomból tanulják. Kutatják mindkét cigánykultúra hegyháti hagyományait Kalányos Istvánná vezetésével. (cs) NAGYPETERDEN a néhai Bak- sai Sándor (született 1832-ben) református püspök, író-költő és néprajzkutató szülőházát szeret­nék megóvni a helytörténeti szak­kör tagjai Király Gyuláné tanárnő kezdeményezésére. A kegyeleti akciót támogatja az önkormány­zat is. Az épület egyházi tulajdon­ban van, erősen pusztul. Védetté tétele esetén itt tárolnák egy állan- dó kiállítás részeként az iskola- és községtörténeti dokumentumo- kat és tárgyakat. __________icsi

Next

/
Thumbnails
Contents