Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-04 / 241. szám
10. OLDAL 2001. Szeptember 4., kedd I N GATL A N P I A C Oldalszerkesztő: Hír-téglák KAMATCSÖKKENTÉS az FHB-nál. A Földhitel- és Jelzálogbank Rt. szeptember elsejétől 5,5 százalékra csökkentette az új lakások vásárlására és építésére felvehető kölcsön kamatát. A kölcsönfelvevőknek a kamatokon túl 1,5 százalékos kezelési költséget is fizetniük kell. A jövőben a bank ügyfeleinek lehetőségük lesz arra, hogy a futamidő első két évében csökkentsék a törlesztési összegeket. (c) A BALATON déli partján közel 200 ingatlant vásároltak meg külföldiek az év első felében. A vevők (németek, osztrákok, olaszok és hollandok) elsősorban családi házakat kerestek - az adásvételi szerződések 85 százaléka ilyen, s csak a maradék az üdülő -, bár az ingatlanok szinte kivétel nélkül a part melletti 10-15 kilométeres sávban találhatók. fej ÚJ KONSTRUKCIÓVAL kísér leteznek Budapesten az ingatlanpiacon, és ismereteink szerint már pécsi lakóparkos építkezéseknél is tervezik hasonló megoldás bevezetését. A szolgáltatás lényege, hogy az új társasházi lakásra jelentkező ügyfelek kérhetik jelenlegi otthonuk árának beszámítását a megvásárolni kívánt ingatlan értékébe. A fővárosban az a módi, hogy az ügyfél a projekt megvalósulásáig bérleti díj fizetése mellett a költözésig a régi lakásban maradhat. to Csak a lakások mérete növekszik A lakáshelyzet nem sokat javult az elmúlt tíz esztendőben. A népességfogyás és a növekvő komfortigény eredményeként azonban így is egyre nagyobb otthonokban élünk, s mind kevesebben. Az ország lakóegységeinek száma a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 4 millió 319 ezer, melyből 9 ezer a közösségi elhelyezést biztosító intézeti háztartások és 5 ezer az egyéb lakott lakóegységek száma. Az intézetek aránya az elmúlt 10 esztendőben alig módosult, mivel a közösségi lakóhelyek összetétele a gazdasági változásokkal összefüggésben átrendeződött: az állami nagyvállalatok megszűnésével, vagy felbomlásával együtt a munkásszállók is megszűntek, vagy átalakultak más rendeltetésű intézetekké, a kereskedelmi vendéglátásban megjelentek a kisebb befogadóképességű magánszállodák, panziók. A szociális ellátási bentlakásos intézmények fenntartásában és üzemeltetésében az állam szerepe fokozatosan csökken, az egyházak, karitatív szervezetek, vállalkozások és magánszemélyek egyre nagyobb arányban vesznek részt. Ha Baranyát vizsgáljuk, akkor a városokban háromszor annyi (285) intézmény található, mint a községekben (86), a települések közül pedig természetesen Pécs az éllovas (156 intézménnyel), míg a dobogó második fokán Harkány és Komló (35) található. Magyarország lakásainak száma 4 millió 52 ezer, ami azt jelenti, hogy 11 év alatt csupán 200 ezerrel bővült a lakások száma r mintegy visszaigazolva azt a tényt, amit az elmúlt években annyiszor kiemeltek már, vagyis, hogy teljesen visszaesett a lakásépítési kedv, s pontosan levezethető ebből az értékből az évenként felhúzott 20 ezer körüli lakásszám is. Az országban 252 ezer a hivatalosan üdülőnek nyilvánított ingatlan, ebből Baranyában 15 ezer épült. A régió korábbi fényét mutatja - merthogy az üdülők többségét évtizedekkel ezelőtt húzták fel -, hogy míg az országban ezer lakóegységre 64 üdülő jut, addig a megyében 90. A lakáshelyzet alakulásában az elmúlt 10 évben a legnagyobb pozitívum, hogy egy-egy lakáson belül a szobák száma megnövekedett. Otthonainkban ugyan még mindig a két- és háromszobás méret dominál, de az egyszobásokból közel annyival lett kevesebb, amennyivel több a 4, vagy több szobásokból, tehát érzékelhető egyféle lakásbővítési folyamat. Az is jelzés- értékű, hogy más csoportosításban vizsgálva a lakás- nagyságokat kiderül: lakhelyeinknek csaknem a fele három- vagy többszobás - de például Tolna megyében a lakások kétharmada már ilyen nagy méretű. Ha a település nagysága alapján csoportosítjuk a lakásméreteket, akkor az látszik, hogy a fővárosban 60 százalékban egy-, vagy kétszobást, a városokban 71,5 százalékban két-, vagy háromszobásak, a községekben pedig 50 százalékban három-, vagy háromnál több szobásak a lakások. Az otthonok komfortfokozata folyamatosan javul, s mind kevesebben laknak egy-egy épületben: ma száz lakóegységben 252 ember él Magyarországon (ha a lakóegységekhez hozzávesszük az üdülőket is, akkor még alacsonyabb, 237 a szám, s ugyanez 1990-ben 269 volt). A lakásállomány arányait tekintve Pest megyében gyarapodott a legjobban, utána Veszprém és Somogy következik, majd Budapest. Talán éppen azért, mert ezek az országrészek azok, ahol a legtöbb nyaraló, üdülőingatlan található, s eddig egyrészt ezeket nem számolták be a lakóegységek közé, másrészt sokat átalakítanak közülük lakás céljára. A népszámlálási címjegyzék adataiból kiderül az is, hogy a lakórészeken mintegy 10 százalékos az olyan ingatlanok aránya, amelyek nincsenek beépítve a települési közigazgatási határokon belül, tehát a fejlődés útja adott, s az utóbbi két évben bevezetett kedvezményes lakásépítési hitelek talán odavezetnek, hogy újabb tíz esztendő múlva sokkal látványosabb változásokról lehet majd beszámolni. Lakópark épüljön, vagy szociális otthon? Lakóövezet építését tervezik Romonyában és Perekeden. Utóbbi településen még hezitálnak, hogy inkább egy szociális otthont alakítsanak ki. A mecseki panoráma és a Pécshez közeli (5-10 kilométer) fekvés miatt máris nagy az érdeklődés mindkét építkezés iránt.- Lakóparkban gondolkodunk Pécstől öt kilométerre egy 7 hektáros területen, de akár 11 hektárra is kibővíthető a terület, és mintegy 80 háznak lesz itt helye- mondja Herman József, Romonya polgármestere (képünkön). Az önkormányzat hitelt vesz fel és abból oldja meg a közművesítést. Piacképes házhelyeket kínálnak majd itt, nem terveznek magas telekárakat. A Zengőtői a mecseki Tv-toro- nyig tökéletes innen a panoráma- reklámozza a saját változatukat Náj József, Pereked polgármestere. Ez a rész ugyan pár kilométerrel odébb esik, de szebb a fekvése. Most dolgozzák ki a település rendezési tervét - még az idén elkészül -, és abban egy 3,7 hektáros övezetet határolnak el erre a célra. Ide előbb kanadai faházas lakórészt terveztek egy ut- cányi hosszúságban, de közben kiderült, gondok vannak a víznyomással, hidro- glóbuszt is kellene állítani, ami megnövelné a költségeket. Ezért újabb ötlettel álltak elő, nyugdíjas szociális otthont építenek mentőhelikopteres leszállópályával. Azt a változatot valósítják meg, amelyikre előbb jelentkezik tőkeerős befektető. Házépítési tanácsok Vályogból gyúrt építmények Citrom utcában Üzlet: II. emeleti, 46 nm-es bérbe adó. Érd.: 30/348-5188 Lakás: II. emeleti, nappali + 2 félszobás, galériás, igényes kivitelű eladó. Lépték Kft. 72/510-122, 30/2274-900 *97134* MÁR ÉPÜL A PANORÁMA LAKÓPARK! Pécsújhegyen a Palahegy utcában még idei átadással, emelés előtti árakkal, 52, 72 nm-es társasházi lakások leköthetők. RENDKÍVÜLI AKCIÓ: utolsó db soros családi ház (kétszintes, garázsos önálló telekkel) 15 MILLIÓ FORINTÉRT ELADÓ! Egyéb építéseink, belvárosban, Mecsek-oldalban és Bogádon. Várjuk irodánkban részletes tervekkel, teljeskörű hitelügyintézéssel (szoc.pol., áfa, esetenként lakásbeszámítás) MURETTO BT. Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva.: H-P.: 8.30-16.00 óráig Tel./fax: 72/333-451,72/222-247 Bogádi képviselet: 72/702-039 Pécs, Engel János u. és a I)iós-dűlö sarkán épülő ZÖLDÖVEZETI, zárt rendszerű lakóparkban, 55 lakásos társasfiázban, 45-101 nm-es nagyságú r /*> *7>/í 4 energiatakarékos téglából készülnek egyedi rendszerű gázíutésűek rövid határidejű kivitelezés ' - egyedi igények ín li Z; II. ** » figyelembevetele Értékesítési helye: Diósi lakópark értékesítési iroda 7624 Pécs, Klimó György u. 13. Telefon és fax: 72/325-730 I. értékesítés során. CANDY GROUP KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 Mobil: 06-70/212-5683 Megbízás díjmentes! ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból: Lakások:- Pécs, Pollack M. u.-i, IV/IV. emeleti, 54 nm-es panellakás. I.ár: 5,2 MFt.- Pécs, Bánki D. u.-i, 51 nm-es, tetőtéri, tégla-gázos lakás (hasznos nm 30). I.ár: 5,9 MFt- Pécs, szellemvárosi, földszinti, 54 nm-es, távfűtéses lakás (jelenleg üzletként funkcionál) lakásként 4,5 MFt, üzlet + berendezésként 5,5 MFt + garázs 1,750 MFt.- Pécsett, Kolozsvár u.-i, 45 nm-es tégla, gázkonvektoros, dupla erkélyes, II. emeleti lakás. I.ár: 7,3 MFt. Pécs, Munkácsy M. u.-i, II. emeleti, 77 nm+ 33 nm galériás tégla lakás, novemberi költözéssel I.ár: 14,5 MFt- Pécs, Rózsadomb (Gadó u.) I. emeleti, 59 nm-es, 2,5 szobás lakás. I.ár: 5,5 MFt- Pécs, Illyés Gy. u.-i, 2+2 szobás, IV/II. emeleti, gázfűtéses tégla lakás. I.ár: 13,2 MFt- Pécs, Rózsadomb (Málomhegyi u.), 59 nm- es, jó állapotú, IV/I. emeleti panellakás, külön nyíló, 2,5 szobás. I.ár: 5,3 MFt- Pécs, Ny-i városrészén sorházas, társasházi teraszlakás (nappali + 3 félszoba, étkező + konyha) I.ár: 16,5 MFt- Pécs, Petőfi u.-i, III/III. emeleti, 78 nm-es, 2,5 szobás (2 szoba egymásból nyíló, egy galériás) tégla, gázkonvektoros lakás I.ár. 9,7 MFt- Pécs, Jókai u.-i tégla, egyedi távfűtéses, gázfőzős, 71 nm-es, 2 szoba összkomfortos, tégla lakás I.ár: 9,940 MFt- Pécs, egyetem közeli, vállalkozásra is alkalmas, 150 nm-es, 4 szoba hallos, tégla, gázfűtéses, magasföldszinti polgári lakás I.ár: 140.000 Ft/nm- Pécs, Bajnok u.-i, 96 nm-es, II. emeleti tégla, gázfűtéses lakás, 12 nm-es terasszal. I.ár: 18,5 MFt- Pécs, Hunyadi u.-i, 3,5 szobás polgári lakás, udvarban önálló garzonnal I.ár: 18,5 MFt- Pécs, Felsőmalom u.-i, 80 nm-es, modem, (nappali + am. konyha + 2 szoba + gardrób szoba, nagyméretű fürdőszoba) tégla lakás I.ár: 15 MFt- Pécs, Nagy I. u.-i, IV/II. emeleti, 52 nm-es, erkélyes, távfűtéses panellakás, külön nyíló szobákkal. I.ár: 4,7 MFt^- Pécs, Kertváros (Németh L. u.) IV/III. emeleti, 59 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes, felújított, távfűtéses panellakás. I.ár: 5,1 MFt Sorházak, családi házak:- Pécs, újpatacsi 150 nm-es, nappali + am. konyha + 2,5 szoba, 26 nm-es terasszal, • dupla állású garázzsal, 192 nm területen. I.ár. 17,5 MFt- Pécs, Táltos u.-i, udvari, önálló, 90 nm-es, kertes családi ház, ngyon jó állapotban. I.ár: 11,5 MFt- Pécs, Marx utca felső szakaszán, kétgenerát ciós, 3 szintes, dupla komfortos családi ház kétállásos garázzsal. I.ár: 23 MFt- Pécs, régi kertvárosi részén, 280 nm-es, 8 szobás, dupla komfortos, fíirdömedencés, 10 éves családi ház, 641 nm területen, az udvarban garzonlakással,.garázsokkal, esetleg kisebb csere családi ház beszámítással. I.ár: 37 MFt- Pécs, Erzsébet telepi részén, 85 nm-es. felújított, vállalkozásra is alkalmas (külső megjelenésében is szép) családi ház garázs zsal, műhellyel, 720*nm-es területen. I.ár: 18,5 MFt- Pécsett, a Magyarürögi út felső szakaszán, 4 szoba, 2 fürdőszobás, étkező + konyhás, garázsos, 3 szintes tágas, világos családi ház teraszos kiképzésű gyümölcsös kerttel. I.ár. 19,5 MFt- Pécs, Szőlész-dűlői, elvehetetlen panorámájú, többgenerációs családi ház. I.ár: 26,5 MFt- Pécs, Mecsek-oldali, 164 nm-es, 3 szintes, két generációs, kertes családi ház, udvarban garzonnal, ami műhelynek is használható. I.ár: 26 MFt- Pécs, rácvárosi részén, szép, nyugodt utcában kétgenerációs családi ház. I.ár 21,5 MFt- Pécs, Péter u.-i (belváros), kétszintes, vállalkozásra is alkalmas, gázkonvektoros, tégla családi ház (alsó szint erősen felőjí- tandó) kis függőudvarral. I.ár: 13,5 MFt.- Pécs-Nagypostavölgyben, 3 szintes, dupla erkélyes, nagy nappalis, vállalkozásra is alkalmas, garázsos, kertes családi ház 1327 nm területen. I.rá: 25,5 MFt- Pécs, Megyeri úton, 292 + 130 nm-es, 10 szobás, vállalkozásra, cégképviselet részére is alkalmas családi ház, 720 nm területen. I.ár: 65 MFt- Pécs, régi kertváros elején, 140 nm-es, kétszintes családi ház, modem belsővel, az udvarban 2 garzonnal, garázzsal. I.ár: 19,3 MFt- Pécs-Patacson, felújításra szoruló, 130 nm- es családi ház, 1780 nm területen I.ár: 15 MFt- Balatonlellén nyaralónak is alkalmas lakások; frekventált helyen új üzletek. I.ár: 6 MFt-tól- Fonyódon vízparti telken társaslakrészek, tégla bungalók, apartmanház épitésére és egyedi nyaralók építésére alkalmas telkek. I.ár: 3 MFt-tól- Balatonszemesen, 3 egységből álló apartmanház 2 szintes üdülőegységei, Balatonlellén társasüdülőben lakrészek, Balaton- bogláron téliesített társaslakrészek (Balaton közeli), Szántódon a víztől kb. 150 m-re 2 db társasüdülő lakrész garázzsal, önálló nyaralóépületek, családi házak, lakások eladók. I.ár: 5 MFt-tól- Folyamatosan keresünk ügyfeleink részére eladó pécsi lakásokat, családi házakat, Balaton déli partján társasüdülő lakrészeket. Regisztráció díjmentes! *97/«* BÉRBE ADÓ Pécs, verseny utca 17-ben • új irodaházban 100 m2 terület (belső kialakítás saját beruházásban) • 80 m2-es, 4,5 m belmagasságú csarnok • 160 m!-es rámpás csarnok • 260 m2-es csarnok szoc. helyiséggel Érdeklődni a helyszínen, vagy a 30/9360-538-as telefonszámon lehet. PARK INGATLANKÖZV. IRODA Pécs, Felsőmalom u. 16/l. Tel/Fax: 212-281,30/216-7305 Eladó:- Belvárosi 200 nm-es családi ház dupla aknás garázzsal. I. ár: 23 MFt- Belvárosi 227 nm-es, felújítandó, I. em.-i lakás 16 MFt- Székely B. úton 75 nm-es, duplagarázsos lakás 11,5 MFt- Fábián B. úton 162 nm-es, garázsos családi ház 17 MFt- Nagy Imre úton, X. em.-i, 64 nm-es, üres, átalakított lakás 4,9 MFt- Forrás-dűlőben 888 nm-es, beépíthető terület 2,5 MFt- Belvárosi új társasházban 48-57 nm-es lakások leköthetők 180 E Ft/nm BELVÁROSI 4 lakásos társasházban, polgári lakások ZÁRT UDVARRAL szeptemberi költözéssel eladók. Érd.: Pécs, Nagy Jenő u. 2. 72/216-177,20/9364-450 Pécs Kertvárosában a Készül úton-6 lakásos új társasházban 35 m2-110 m2 lakások leköthetők! Teljes körű ügyintézéssel. (Szoc. pol., kedvezményes hitel igényelhető.) Simon-Ház 2001 Kft. Érdeklődni: 06-20/3333-094 *97027* Pécsett a Daru dűlőben, négylakásos társasházban 75-82 m2-es igényes lakások 2002. júniusi beköltözéssel leköthetők. Irányár: 195.000 Ft/m2 Érd: 06-30/946-69-69 napközben. Harkányban (Bartók B. úti) tóparti, csendes társas üdüló'ben 3. emeleti, erkélyes lakás garázzsal eladó! Irányár: 4.490.000 Ft. Érdeklődni: 06-30/9696-759 Ha eladni, vagy venni kíván, vagy tanácsra van szüksége, forduljon bizalommal hozzánk! Pécsi Vagyonkezelő Kft. Hitelének intézésében is segíteni tudunk. Érdeklődni: Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház) 72/213-209, 06-30/9476-331 •97013HIRDETÉSÉT FELADHATJA AZ 505-017 FAXSZÁMON IS AZ ÚJ DN-BE! Rövidesen költözhet! • Lakások korlátozott számban eladók a MÁV bérház tetőterében. (Kassa, Kandó, Semmelweis, Mártírok útja) Belvárosi rész, zárt parkolási lehetőség. • Az utolsó sorházi, 81 nm-es lakás nagy terasszal a Magyarürögi úton eladó. Lépték Kft. 72/510-122,30/2274-900 -97-139Reneszánszát éli napjainkban a vályogépítészet, s ezen még az sem változtatott, hogy a múlt évi nagy tiszai árvíz éppen az ilyen házakat tette tönkre a legjobban. A vályog használata hihetetlen előnyökkel, s ugyanolyan hátrányokkal is jár, tehát alaposan meg kell nézni, hogy hol akarjuk ezt az anyagot beépíteni. A vályogépülettől a vizet mindig távol kell tartani, a falakat nedves állapotban védeni kell a fagytól, esőtől. Ezt épületszerkezeti megoldásokkal vagy a felület speciális burkolásával lehet megoldani. Másik kivédhetetlen hibája, hogy száradásra zsugorodik, s felületén repedések keletkeznek. Hogy a vályog mégis újra népszerű lett, annak az oka, hogy ez az építőanyag századany- nyi energiával állítható elő, mint például a beton. Másrészt bár rossz hőszigetelő, de ez a hiányossága a falvastagság növelésével eltüntethető. Sőt, a vályogépületben lakók hőérzete sokkal jobb, mint a kőépületekben lakóké, mert ezek a falak lélegeznek, felszívják a fölös párát, de azt is megakadályozzák, hogy a fűtéstől kiszáradjon a szoba levegője. ■