Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-30 / 267. szám
II Minek bokszolsz, Kokó” A Vasas focistái az utolsó helyen állnak a nem feltétlenül öldöklő Iramáról elhíresült Borsodi Ligában, s ezt a szurkolók Is nehezen viselik. Olyannyira, hogy két hete a klub olimpiai bajnokát, Kovács Kokó Istvánt is megtalálták, s ócsárolni kezdték. A Kokó haragját leginkább kiváltó középiskolás fiatalember a legkevésbé sem nevezhető ijesztőnek. Kovács István- Semmi bajom Kokéval. Szenzációs sportolónak tartom és magánemberként is kedvelem - kezdte Sőrde Levente, a Kokót pocskondiázó szurkoló. A VlP-páholy- ban ült mögöttünk, tudom, hogy Fradi-drukker, de ez nem zavar. Igaz, néhányan haragszanak rá, mert nem aktivizálta magát a Vasaspálya miatt, pedig még a közismerten Fidesz-barát Mészöly is részt vett azon az összejövetelen, amelyen a Miért nincsenek sztárjaink? Visszavonul a válogatottságtól a kilencvenes évek legjobb honi focistájának választott Illés Béla. A magyar sztár, aki soha nem próbálta ki magát külföldön, a valódi profi világban. Valahogy nem volt kedve belevágni. Néhány évtizeddel korábban, Albert Flóriánnak kedve éppen lett volna, mégsem mehetett. Mást későn engedtek el, vagy éppen rossz tanácsadókra hallgatva, rossz helyre szerződött. Tán ezért nincs egyetlen világsztárunk sem. Alább az általunk legkarizmatikusabbnak tartott négy labdarúgó pályafutását taglaljuk. z alta- ® Albert Flórián Nem véletlenül hívták őt Császárnak, nem véletlenül lett 1967-ben az Európa legjobbjának járó Aranylabda tulajdonosa. A földkerekség leggazdagabb klubelnökei adták volna érte teljes vagyonukat, ám nem mehetett. Mert ugye a szocialista sportoló nem árucikk, amit a gaz(dag) kapitalisták csak úgy megvehetnek. Persze Albert számára is lett volna „menekülési útvonal”, a disszidálás, ám ő nem akart elszakadni a családtól, barátoktól, hazától (ne feledjék, akkoriban ez bűncselekménynek számított, Puskás Ferenc is több mint két évtized után tért haza először). így a légiós életből Albert Flóriánnak mindössze egy néhány hetes brazíliai kirándulás jutott, ám hiába marasztalták, ott sem maradhatott. Ha fénykorában elengedik külföldre, ma ő lehetne az egyik leggazdagabb magyar ember. Nyilasi Tibor Pechje volt - mondhatnánk, hiszen még a nyolcvanas évek elején is mélyen beleszólt a politika a sportba, így nagy lehetőségekről maradt le. Nyilasinak szerencséje volt - mondhat- n á n k , merthogy ő legalább - ha későn is de elmehetett. A ferenc- városi szurkoló- tábor utolsó igazi (fradista) bálványa is messzebbre juthatott volna, ha hagyják. A remény megvolt, hiszen az ő idejében a harminc felettieket már elengedték (rájöttek, hogy nem jön rosszul az a kis valuta az országnak), így lett légiós Bálint, Fazekas és Müller. Az 1982- es spanyolországi vb-re ők már belga, illetve spanyol klubjaikból tértek haza. Ekkoriban kapott Nyilasi is parádés ajánlatot: ’82 elején megsérült a Barcelona elsőszámú sztárja, Bernd Schuster. A katalánok Nyilasit nézték ki helyetteséül, fél évre akarták elvinni egy- ^ millió dollárért. Tibor azonban akkor még messze volt a szabadulást jelentő kortól, ráadásul akadt olyan eszes sportvezető, aki azért ellenezte a szerződést, mert az akadályozná a játékos világ- bajnoki felkészülését. Alig több, mint egy évvel később némileg leszállították a korhatárt, így Nyilasi is mehetett. Kapóra jött €■ I v Császári mozdulat az akkoriban erős európai középcsapatnak számító A- ustria Wien invitálása. Nyíl gyönyörű éveket húzott le a bécsi lilafehéreknél, az osztrák fővárosban, ma is sztárként emlegetik. Tovább azonban nem jutott. Détári Lajos Egyértelmű, hogy Détári volt a magyar labdarúgás utolsó korszakos zsenije, akivel kapcsolatban azonban sűrűn hangzik el a „ha” szócska is. Azaz, mi lett volna, ha akkor másként dönt. Sokak szerint éppen Détárinak köszönhető, hogy a külföldi szerződések kapcsán megszűnt a korhatárosdi. így kerülhetett Détári Lajos 1987- ben az Eintracht Frankfurthoz, s így lett az évad végére a Német-kupagyőztes. Nem mellékesen, 1988- ban, a berlini fináléban az Eintrachtl, az ő parádés góljával verte meg 1-líra a Bochumot, s ennek egyenes folyománya, hogy egy tetszőleges frankfurti .sörözőbe betérő magyar túrista Détári nevének kiejtésével jó eséllyel pályázhatott egy ingyenes baráti leré- szegedésre. Dömét azonban hiába marasztalták Frankfurtban, hogyha lehúz még egy-két Bundesliga-szezont, s utána világsztárként válogathat az elitklubok ajánlatai között. Súgói és a temérdek pénz hatására inkább a görög Olympiakoszt választotta. Nem sejthette, hogy a klubelnök csaló, hamarosan börtönbe kerül. A pireuszi csalódás után pedig már lecsúszott a nagy lehetőségről. Itáliában „csak” a Bologna, az Ancona és a Genoa mezét húzhatta fel tétmeccsen, végül a svájci Ne'uchatelben fejezte be profi karrierjét, amely még így is irigylésre méltó. Illés Béla Az elmúlt évtized legjobb magyar focistája (a szakma és a játékosok szavazatai alapján), aki soha nem próbálta ki magát külföldön. Pedig őt már nem kötötték gúzsba sporthivatali tiltások, ajánlata is volt, mégsem ment. Persze minek is vágott volna neki az ismeretlennek, ha itthon ezernyolc- százas átlagnéző- számú csapatoknál is bőven össze- focizott annyit, amennyiből boldogulhat élete végéig? (Távol álljon tőlünk a szándék, hogy sajnáljuk tőle a keresetét, pusztán az összefüggések megértése miatt fontos ezt leszögezni.) Pedig ő az a magyar focista, aki ha időben belekerül az élet sűrűjébe, megkeményedik a profi világban, akkor a válogatottban is eredményesebb lehetett volna. Illés azonban nem ment, nem csábította a lehetőség, jól megvolt idehaza. Pedig kétszer is tisztességes (egymillió dollár körüli) összeget kínáltak érte, ám ez sem volt motiváció. Béla nem próbálta meg, így soha nem tudhatjuk meg, mire lett volna képes... Ny. B. Mobiltelefonok DOMINO csomagokban már21 900 Ft-tól' Ebből A v 9 OOO « lebeszélhető, így a készülékre már csak *|2 900 Ft íut* Ha még nem kaptál rá a mobiltelefonálás ízére, most biztos megjön az étvágyad. A DOMINO csomagok rendkívül kedvező áron, már 21 900 forinttól kaphatók. Ebből 9000 Ft-ot lebeszélhetsz, így végül is a mobil már csak 12 900 Ft. Persze a 9000 Ft-ot nemcsak beszélgetésre használhatod. Küldhetsz SMS-t is. Vagy rámehetsz a WAP-ra. Vagy belekóstolhatsz bármi másba, ami mobil és az ínyedre való... Ja, és nézz utána a DOMINO Happy Hours tarifáknak, mert a DOMINO-val azt is Te választod meg, mikor beszélsz kedvezményes percdíjért. * Amíg a készlet tart. A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. További feltételek az üzletekben és a 00MIN0 Díjszabásban. A DOMINO-t újratöltheted az OTP Bankjegyautomatáknál, az OTP TeleBANK Centeren át és a Shell kutaknál. A feltöltésről SMS-ben kapsz értesítést. Kérésre üzletkötőnk az ország egész területén a nap 24 órájában házhoz megy. Szolgáltatásunk díjmentes. Tel.: 06-80/630-630 (zöldszám), 06-30/930-30-30; fax: 265-87-88 Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. www.westel.hu FO'fEte Keravill ofotért f------h Je si [el i a h____ Ka pcsolat ________________á V t i Vasas és az ISM közötti vitát taglalták. Szóval megint kikapott a Vasas, szidtuk a bírót, ahogy kell, utáltuk az MLSZ-t. Aztán akkor szakadt el a cérna, amikor az újabb Fradi-gól láttán Kokó ott ugrándozott nem messze tőlünk. Elborult az agyunk, és rajta töltöttük ki a dühünket. Ekkor mondtam, ami miatt megindult felém, felénk, s úgy fogták le őt. -Mit mondott?- „Minek bokszolsz újra, úgy is kiütnek megint, mert béna vagy.” Már sajnálom és nyilvánosan is bocsánatot kérek tőle. Szégyellem. Az a rossz az egészben, hogy Kokó az egyik kedvencem és drukkolok neki. Még egyszer bocsánatot kérek, s örülnék, ha ezt személyesen is megtehetném. (SCHILLER)