Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-29 / 266. szám
2001. Szeptember 29., szombat BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek A DÉLDUNÁNTÚLI régió fejlő dése szempontjából fontos, hogy mielőbb bekapcsolódjon az országos közúthálózatba, ezért Szita Károly, Kaposvár polgármestere a térségre vonatkozóan korábban elkészített tervek átütemezését kérte a kormánytól. A város vezetője pénteken, Kaposváron megtartott sajtótájékoztatóján közölte: az országos közúthálózat fejlesztésének 2015-ig szóló tervezetét a közlekedési miniszternek október végéig kell beterjesztenie a kormányhoz. ÁTÁN porig égett tegnap egy családi ház a Kossuth utcában. A tüzet az okozta, hogy a ház tulajdonosa főzés közben átszaladt a szomszédba, és ezalatt a kályhából szikra pattant ki. Az oltásban pécsi és siklósi tűzoltók vettek részt. Soós Nándor átai polgármester elmondta, a községvezetőség régóta szeretne egy összekötő utat Kistótfalu irányában, és annak kialakítása után a siklósi tűzoltók kiiktathatnák a 35 kilométeres kerülőt. (cs) SÁSDON polgárőrség van alakulóban az önkormányzat és a helyi rendőrőrs támogatásával a lakók, főként a gazdák kezdeményezésére. A rendőrség felajánlotta, hogy idővel járművet biztosít, de anyagi támogatást ígért a városvezetőség is. (cs) EGERÁGON 2001. szeptember 30-ára, vasárnapra jelölte ki a polgármester-választás új időpontját a Baranya Megyei Területi Választási Bizottság. A szeptember 23-án megtartott időközi polgármester-választás eredményét - amint arról lapunkban is beszámoltunk - megsemmisítették. Vasárnap két jelölt száll ring- be, ifj. Hegyi Győző és dr. Paulai János függetlenek, Kun Zoltán a választástól visszalépett. insi Fogynak a diákok SZENTLŐRINC A város képviselő-testülete a napokban döntött arról, hogy Szentlőrinc 1,6 millió forintot kíván megpályázni az Egészség- ügyi Minisztériumtól, amelyből orvosi műszereket vásárolnának; a város 1,1 millió forintos önrészt tud felmutatni. Mátis István polgármester lapunknak elmondta, a testületnek sikerült megállapodnia abban is, hogy ki töltse be - október 15-től, hároméves megbízatással - a Közüzemi Kht. ügyvezetői posztját. A beérkezett pályázatok alapján Németh Lászlót találta legalkalmasabbnak erre a posztra a testület. A tanulói létszám csökkenéséről is tanácskoztak a képviselők. A folyamat - a normatí- vakiesés miatt - a bevételek csökkenését vetíti előre, a kiadások viszont nem fognak várhatóan változni. s. a. Kommandósok a csónakházban Nincs gyanúsítottja a pénteken hajnalban Pécsett elkövetett emberölési kísérletnek. A rendőrség nagy erőkkel igyekszik felderíteni, hogy ki lőhetett rá orvul arra a nőre, akit fél három körül egy ablakon keresztül becsapódó golyó sebesített meg életveszélyesen. A nő volt férjét pécsi és budapesti kommandósok állították elő egy orfűi házból, kihallgatása alatt Komlón gyilkosság történt. Pécs-Orfű Egy orfűi csónakházat kerített körbe pénteken a reggeli órákban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság - Mecsek beavatkozó alosztályról a közelmúltban Zengő bevetési alosztályra keresztelt - különlegesen képzett és felszerelt csoportja. Az akcióban a hasonló paraméterekkel rendelkező budapesti bevetési csoport tagjai is részt vettek, a segítséget azért vette igénybe a baranyai rendőrség, mert a megoldandó feladathoz képest az akciót vezető parancsnok kevésnek találta a helyi erőket. A hermetikusan lezárt területen található házban egy férfi tartózkodott, akiről a rendőrség két dolgot feltételezett: az illető fegyverrel rendelkezik, és valamilyen formában információja lehet arról a hajnalban elkövetett emberölési kísérletről, aminek egy pécsi, magyarürögi nő lett az áldozata.- Ami az akció előzményeit illeti, arról a jelenlegi információk alapján annyit lehet tudni, hogy hajnalban az Országos Mentőszolgálat Baranya megyei ügyeletéről bejelentést tettek a rendőrségen egy Pécsett történt, feltehetően golyó okozta fejsérülésről - mondta el lapunk érdeklődésére dr. Kertész Gábor százados, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - Az áldozat egy nő volt, aki életveszélyes koponyasérülést szenvedett, és azonnal kórházba került. A helyszíni szemlén megállapítottuk, hogy a sérültet a lakása ablakán kereszKamera, felvétel nem kobozható el Az orfűi épület körül a rendőrség teljes zárat alkotott. A helyszínen a sajtó munkatársai is megjelentek, ám az akciót vezető parancsnok megtiltotta, hogy a televíziós stáb felvételeket készítsen.- Elsődlegesen a rendőrségi sajtóreferensnek kell koordinálnia a sajtó mozgását a bűncselekmények helyszínén, egy éles akció alatt azonban természetes, hogy megtiltják a mozgást és a forgatást nem utolsósorban az újságírók védelmében - mondta el dr. Garamvölgyi László, az ORFK sajtószóvivője. - A rendőrség azonban nem veheti el sem a kamerát, sem a már elkészült felvételeket. Meg kell előznünk, hogy nemkívánatos felvételek készüljenek. tül érte az egyelőre még tisztázatlan eredetű lövés. A meglőtt nő nem vesztette el az eszméletét, és maga értesítette a mentőket. A Dunántúli Napló információja szerint a beszállítása közben mondottak alapján szerezhetett tudomást a rendőrség arról, hogy a nő a volt férjét hozza kapcsolatba a történtekkel, és arról is itt eshetett szó, hogy a férfi fegyverrel rendelkezik.- A körülmények alapján teljesen szakszerű és természetes lépes volt nagy erőket felvonultatni az orfűi helyszínen, hiszen nem tudhattuk, hogy a férfi hogyan reagál a rendőrség megjelenésére - hangsúlyozta a szóvivő. - A felszólítás után azonban nem tanúsított ellenállást, így fegyverhasználatra, erőszakra nem került sor. Az illetőt előállítottuk és elszámoltattuk, a nyomozás érdekeire való tekintettel meghallgatásának részletei nem nyilvánosak.Lapunk úgy tudja, hogy az orfűi csónakházban a rendőrség nem talált olyan fegyvert, ami alkalmas lett volna a bűncselekmény elkövetésére, igaz, egy légpuska valóban volt a férfinél. Lapzártánkkor az emberölési kísérletnek még nem volt gyanúsítottja. Bár a nyomozást a pécsi rendőrség vizsgálati osztálya kezdte meg, az ügyet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hatáskörébe helyezték át, a felderítés több verziót szem előtt tartva, nagy erőkkel folytatódik. A volt férjet a rendőrség a meghallgatása után szabadon engedte. A nő koponyájából eltávolított golyót igazságügyi orvos szakértő vizsgálja. _____ __________ S. Q. Br utálisan meggyilkoltak egy vállalkozót Tegnap kora délután még zajlott a Pécsett meglőtt nő ügyében Orfűről előállított férfi meghallgatása, amikor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy holtan találtak egy harminchat éves férfit Komlón. A rendőrség a helyszíni szemle során egyértelműen megállapította, hogy az áldozat halálát idegenkezűség okozta. A holttestre a volt komlói mélyfúró vállalat telephelyén, az áldozat betéti társaságának irodájában találtak rá, a férfin egyértelműen bántalmazás nyomai voltak felfedezhetők. A feltehetően halálra vert 36' éves férfi lapunk információi szerint egy faipari bt. beltagja volt, és rendszeresen indult ralliversenyeken. A rendőrség emberölés miatt rendelt el nyomozást. A tettes felkutatását forró nyomos üldözéssel kezdték meg, a helyszínelés este még tartott. Baranya megye rendőrfőkapitánya ötszázezer forintot ajánlott fel annak, aki érdemi információval nyomra vezeti a rendőrséget. Segélyre szorul a nyugdíjasok jó része PÉCS Komoly megélhetési gondokkal küszködik a megyében élő idősek zöme, bár nyugdíjuk kétszáz forinttal magasabb a hazai átlagnál. A nyugdíjasok megyei képviseletének 10 éves fennállása alkalmából rendezett tegnapi emlékülésen az időseket érintő aktuális kérdésekről, várható változásokról is szó esett. A megye lakosságának harmada nyugdíjas, több mint 134 ezren részesülnek nyugellátásban. A baranyai átlagos havi nyugdíj a statisztikák szerint 35 598 forint, ami csaknem kétszáz forinttal magasabb az országos átlagnál. A pécsi idősek vannak a legjobb helyzetben, ők havonta átlagosan mintegy 39 500 forintot kapnak kézhez. - Ennek ellenére a Baranyában élők életkörülményei semmivel sem jobbak, mint más megyékben, ezt egyebek mellett az egyszeri szociális segélykérelmek kiugróan magas száma is bizonyítja - hangzott el a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviseletének 10 éves fennállása alkalmából rendezett tegnapi emlékülésen. A megyei nyugdíjbiztosító intézet munkatársa előadásában hangsúlyozta, a novemberi nyugdíjemelés következtében a havi ellátás átlagosan 600 forinttal emelkedik, az összeget 11 hónapra visszamenőleg kapják majd meg az érintettek. Hozzátette, ez valamelyest enyhít majd az idősek megélhetési gondjain, de gyökeres életszínvonal-javulást biztos nem eredményez. Keserű Árpád, a nyugdíjasok megyei képviseletének elnöke kiemelte, a tíz évvel ezelőtt megalakult érdekvédő szervezet több mint 150 klubból és kisebb egyesületből tevődik össze, jelenleg mintegy 18 ezer tagot számlálnak. Az elmúlt évtizedben egyebek mellett a nyugdíjasokat érintő kérdésekkel kapcsolatos kormányzati döntéseket, mint például az utazási kedvezmények kiterjesztése, javaslataikkal próbálták meg befolyásolni, több-kevesebb sikerrel.- A jövőben egyebek mellett a nyugdíjemelés átlátható rendszerének részletes kidolgozását szorgalmazzuk, elsődleges cél az idősek megélhetési gondjainak felszámolása - emelte ki ünnepi beszédében az elnök. Dr Toiler László, Pécs polgár- mestere hozzászólásában pályázatok beadására buzdította a szervezetet, a város így nagyobb összegekkel tudná támogatni a képviseletet. Kétszázmillió a reptérfejlesztésre PÉCS A megyei területfejlesztési tanács tegnap a pécs-pogányi reptér fejlesztésére nyújtandó támogatásról, valamint a decentralizált alapok maradványpénzeiről döntött. Több mint kétszázmilliós támogatást nyújt a megyei területfejlesztési tanács a pécs-pogányi reptér megvalósítására az elkövetkező években - döntött a testület tegnapi ülésén. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke lapunknak elmondta, idén 6,5 millió forinttal száll be a térség a tervezési munkálatokba, míg 2002-ben és a rákövetkező esztendőben 100-100 millió forintot kívánnak áldozni a repülőtér kialakítására. Ez a döntés ' egyébként illeszkedik a megyei közgyűlés és Pécs város együttműködéséhez, a két önkormányzat a közelmúltban szintén pénzforrások megnyitása mellett határozott. A tervek szerint hétfőn a pécsi Városházán írják majd alá a felek a részletes együttműködési megállapodást a reptér fejlesztéséről. A tegnapi ülésen határoztak a decentralizált pénzalapok maradványkeretének kiosztásáról is, a kistérségi igényeknek megfelelően. (Háttér: www.dmumtuRnaplo.hu) NY. SZ. Elítélték az exkapitányt A bűnügy iratai ötven évig nem tehetők nyilvánossá Kaposvár-Mohács Jogerősen két év börtönre és lefokozásra ítélte a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa Bicsár Józsefet, nyugállományban lévő volt mohácsi rendőrkapitányt. A szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. A büntetőeljárás anyagát ötven évre titkosítot- ták. ítéletet hirdetett a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa Bicsár József, nyugállományban lévő volt mohácsi rendőrkapitány ügyében. Mint arról lapunkban beszámoltunk, évekkel ezelőtt a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata feljelentése alapján kezdődött büntetőeljárás az exkapitány ellen, a nyomozás eredményeképpen a Kaposvári Katonai Ügyészség katonai, valamint köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádat a bíróságra az alezredes ellen. Bicsár József 1999 decemberében felmentését kérte az akkori megyei főkapitánytól arra hivatkozva, hogy nem kíván tovább a támadások célpontja lenni. Később a felmentett kapitányt megromlott egészségi állapotára való tekintettel nyugállományba helyezték, mialatt az ellene folyó büntetőeljárás folyamatosan zajlott az ügyészségen.- Tegnap a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa jogerős ítéletet hozott a volt főkapitány ügyében - tájékoztatta a Dunántúli Naplót dr. Csók István, a Kaposvári Katonai Ügyészség vezetője. - A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat a következő bűncselekmények elkövetése miatt: államtitoksértés bűntette, hivatali személy által elkövetett bűnpártolás bűntette, hivatali visszaélés bűntette, alárendelt személy megsértésének bűntette, jogosulatlan adatkezelés vétsége, elöljárói hatalommal való visszaélés vétsége, szolgálati visszaélés vétsége, hűtlen kezelés vétsége, magánokirat-hamisítás vétsége, valamint statisztikai vétség. A vádlott büntetése két év börtön és lefokozás, a szabadságvesztést a katonai tanács három év próbaidőre felfüggesztette. A kapitány ezen felül köteles megfizetni az eljárás során felmerült kétszázharmincezer forint bűnügyi költséget. A mindvégig szigorúan titkos minősítésű büntetőeljárás anyagát ötven évre titkosították. Az ítélet jogerős. (Előzmény, háttér: www. dunantulinaplo. hu) 5. Q. Bün-krimi-rend EGY HARMINCEGY éves férfit fogott el a rendőrség a napokban Pécsett, a Radnics utcában. Az igazoltatáskor kiderült, hogy az illető ellen országos körözés van érvényben súlyos testi sértés miatt. A férfit kihallgatták, majd 'szabadon engedték. (sn) LÁMPABÚRÁKAT lopott Pé esett egy háromfős társaság. A rendőrség a két férfi és a fiatalkorú lány ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett, mert a három leszerelt búra értéke nem haladta meg az ötezer forintot. (sn) LAKOSSÁGI fogadónapot tart október elsején 13 és 15 óra között dr. Sárközi Ferenc, Baranya megye rendőrfőkapitánya Pécsett, a főkapitányság Vargha Damján 1. szám alatt található épületében. FOLYTATJÁK a nyomozást a rendőrtiszt ügyében. Meghosz- szabbították a nyomozást annak a pécsváradi rendőrtisztnek az ügyében, aki az alapos gyanú szerint, hivatali helyzetével visz- szaélve és beosztását felhasználva szexuális szolgáltatást vett igénybe egy prostituálttól. Mint arról korábban beszámoltunk, a Baranya Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal azért kezdeményezett eljárást a férfi ellen, mert feltehetően több alkalommal is igénybe vette a prostituált szolgáltatását, és ezért cserébe azt ígérte, hogy a nővel szemben nem kerül sor rendőri intézkedésre a város közelében végzett tevékenysége miatt. ________isni ÚJ SZEMÉTGYŰJTŐK. Esztétikus, fából faragott, környezetbarát szemeteseket helyeztek el nemrég Pécsett, a Tettye-parkban és környékén.________________________________________________________________________________________fotó: müller andrca