Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-27 / 264. szám

4. OLDAL T Ü K Ö R 2001. Szeptember 27., csütörtök fl| AUTÓMENTES NAPOT TARTOTTAK TEGNAP PÉCSETT. Az érdeklődők számos program közül vá­laszthattak. Volt utcai futás, rajzpályázat, ügyességi vetélkedő, mozifilm-vetítés és Barkas-toló verseny. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Folyamatosan zajlanak a kihallgatások a Komlói Rendőrkapi­tányságon egy országos kábítószer-terjesztő hálózat tevé­kenységét vizsgáló nyomozás kapcsán. Feltételezések szerint a budapesti elosztóhelyről heti egymillió forint értékű drogot szállítottak a városba tizenéves dílerek. Eddig öt fiatal került előzetes letartóztatásba. Komló-Pécs Kokaint, heroint, speedet, extasy- tablettákat és LSD-bélyeget is ta­láltak a Komlói Rendőrkapitány­ság nyomozói a napokban több - kábítószeres ügyben folytatott - házkutatás során. Úgy tűnik, hogy a rendőrségnek ezúttal egy országos terjesztő hálózat alsó, de nem utolsó láncszemeit sike­rült azonosítania. A budapesti forrás már ismert, de a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem hoz­ható nyilvánosságra.- Két hete lakossági bejelentés alapján kezdtünk adatgyűjtésbe Komlón, ahol középiskolás körök, az információink szerint, rendsze­resen fogyasztottak kábítószert - mondta Kertész János ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi vezetője. - Hat fő­vel szemben volt alapos gyanúnk, közülük hárman előzetes letartóz­tatásba kerültek. A nyomozás eredményeképpen sikerült azono­sítani a szállítókat, és az elmúlt pénteken Magyarszéken, közúti el­lenőrzés keretében megállítottuk azt a Komlóra tartó személygépko­csit, amelyben a két gyanúsított, Sz. Zs huszonkilenc éves budapes­ti lakos és komlói kapcsolattartója, a húszéves H. A. ült. Az autó átvizsgálásakor a rend őrség száz darab LSD-bélyeget, ötven extasy tablettát, negyven adag speedet és másfél gramm kokaint talált, amelyek összérté­ke hétszázezer forint. A nyomozás alatt előkerült egy jegyzetfüzet, amelyből kide­rült, hogy augusztus végétől át­lagban heti egymillió forint érté­kű kábítószer került Komlóra. A kereskedők haszna ötven száza­lékos volt. A több megyére kiter­jedő ügyben a jó eredményt elért komlói kapitányság folytatja a nyomozást. S. G. A szociális normatíva nem mindig ér célba PÉCS A szociális ellátások finanszí­rozásának gyökeres megvál­toztatását tervezi a szaktárca, egyebek mellett erről is szó esett tegnap a megyei szociá­lis szakmai napon. A szociális ellátásokra fordítandó normatívát a települések nagy ré­sze, a tapasztalatok szerint, nem az előírt célokra használja fel, az ösz- szegek nem jutnak el minden eset­ben a rászorulókhoz. A szaktárca a gyakorlat megszüntetésére egy sze­mélyre szóló finanszírozási rend­szer kidolgozását tervezi, a támo­gatásokat a jogosultak névre szóló­an kapnák kézhez. Egyebek mellett erről tájékoztatták tegnap a Pécsett megrendezett megyei szociális szakmai napon a baranyai körjegy­zőségek képviselőit. A települése­ken működő szociális alapellátás hatékonyabbá tételének fontossá­gáról is szó esett a konferencián, az alaphálózat fejlesztésére kidolgo­zott megyei programot részletesen ismertették a résztvevőkkel. A szakemberek véleménye szerint, ha az önkormányzatok szorosab­ban együttműködnének, a szociá­lis otthonokban élők száma is je­lentősen csökkenne. Pörös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, ki­sebb településeken egyebek mellett az értelmi fogyatékosok gondozása is komoly problémát jelent. Általá­ban nincsenek mindenütt helyben szakemberek, akik a megfelelő ellá­tást biztosítani tudnák. A helyzet javítása érdekében ez esetben is az önkormányzatok öszszefogására, ezenkívül a meglévő bentlakásos intézmények bővítésére, illetve újak létrehozására lenne szükség. A változtatás részleteinek kidolgo- zása már megkezdődött. w. k. Kisajátítanának több magánterületet Precedens értékű eljárás indítására készülnek Precedens értékű kisajátítási eljárást kezdeményez a város, csak így tudja elke­rülni ugyanis, hogy az egyik futballpályá- ra ne ültessenek fákat a tulajdonosok. A földhivatali nyilvántartásban erdőként szereplő pálya a termelőszövetkezet meg­szűnését követően magánkézbe került. Az önkormányzat megegyezés híján nem tudja megvásárolni a területet, így marad a kisajátítás. A termálkút környéki föld­del hasonló a helyzet, az eljárást ez eset­ben is megindítják. Sellye Gúnyolták a futballistákat A drávafoki futballpálya évekkel ezelőtt szintén magán­kézbe került, a termelőszövetkezetet felszámolták és a tulajdonában lévő pályát is értékesítették. Sokáig a te­lepülés focistáit „gyarmatosítottaknak’’ titulálta az ellen­fél szurkolótábora. Az új tulajdonos a pálya felszámolá­sával nem fenyegetőzött ugyan, ennek ellenére fontos­nak tartotta az önkormányzat, hogy a terület a falu bir­tokába kerüljön. Néhány hónappal ezelőtt megvásárol­ták az ingatlant, több mint egymillió forintért. termelőszövetkezet tulajdonában lévő, fák­kal körülvett, rendezetlen, vizes-lápos terü­let volt. A 70-es években a szakiskola a tulaj­donos beleegyezésével egy edzőpályát ala­kított ki az ingatlan egy részén, a művelési ág megváltozását azonban nem jelentették be a földhivatalnak, így azt azóta is erdő­ként tartják nyilván. A 90-es évek elején, a tsz megszűnését követően a szövetkezet tagjai közt a földe­ket részarány alapján felosztották. így a pá­lya is magántulajdonba került. A közelmúltban a tulajdonosok jelezték, hogy öt és fél millió forintért eladnák az in­gatlant. Hozzátették: ha az ajánlat nem ér­dekli az önkormányzatot, erdőt telepítenek a pályára. A város szerint 200 ezer forintnál többet nem ér a terület, ennek ellenére 1 millió forintot is adtak volna érte. A felek a vételárban nem tudtak megegyezni, így ha meg akarja őrizni az önkormányzat a létesít­ményt, marad a kisajátítás. A termálkút környéki földte­rülettel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, az eljá­rást ez esetben is kezdeménye­zik. A 70-es években a strand mű­ködtetéséhez ebből, a Sellyétől négy kilométerre található ter- málkútból nyerték a meleg vizet, a létesítmény termelőszövetke­zeti tulajdonban lévő területen állt. A futballpályához hasonló módon ez a föld is magántulajdonba került. Mivel időközben a strand területén is létre­hoztak egy termálkutat, ez előbbi építmény lett a fürdő tartalék vízforrása, amelynek működtetése a jogszabály szerint kötelező. Az előírások alapján a szennyeződések elkerülése érdekében a létesítmény körül 20-szor 20 méteres védőterületet kell kiala­kítani. Az önkormányzat azonban ezt nem tudja megtenni, mivel a föld tulajdonosa eh­hez nem járul hozzá. Az adásvétel elől pedig elzárkózik, jóllehet a város által becsült pia­ci érték ötszörösét, 30 helyett 150 ezer forin­tot kínáltak érte. Megegyezésre úgy tűnik semmi esély, így ezt a földet is kénytelenek kisajátítani. Bércesi Ferenc, a Baranya Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője hangsúlyozta, a sellyei kezdeményezés a megyében az első, bár minden bizonnyal sok település küszkö­dik hasonló problémákkal. A példa értékű eljárást követően így újabb kezdeményezé­sek sorozata várható. • A hivatal elsőként megvizsgálja, milyen célra kéri a város az ingatlant. Ha az indo­kok a jogszabályban foglaltaknak megfelel­nek, szorgalmazzák a felek közti megegye­zést. Amennyiben ez nem vezet eredmény­re, elrendelik a kisajátítást és a kártalanítást. A földtulajdonosoknak járó összeget in­gatlanforgalmi szakértő állapítja meg, ha a kártalanítás mértékével a felek nem értené­nek egyet, a bíróságon fellebbezhetnek. Bányavagyont menedzselnek Eladó üzletrészek, hasznosításra váró ingatlanok EGERÁGON vasárnapra írták ki az újabb polgármester-vá­lasztást. Az új voksolásra azért van szükség, mert a múlt héten tartott szavazást megóvták. Az új névjegyzék és a szavazóla­pok már elkészültek. (saj PÉCS Egy országos konferenciaso­rozat első állomásaként a ba­ranyai megyeszékhelyen ren­deznek régiós konferenciát a mecseki bányavagyon hasz­nosítási lehetőségeiről. A kü­lönleges rendezvényen üzlet­részek eladása, ingatlanok ér­tékesítése és projektek nép­szerűsítése, a szükséges for­rások feltárása kerül előtérbe.- A mecseki szénbányászat anyagi örökségének hasznosítását a tér­ség területfej lesztési törekvéseivel összhangban szeretnénk végrehaj­tani - hangsúlyozta a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón dr. Pá­va Zsolt, a Mecseki Bányavagyon­hasznosító Rt. vezérigazgatója. - Ezért a Pécs-Baranyai Kereskedel­mi és Iparkamarával közösen bo­nyolítjuk le a konferenciát, amely­nek előadói között Mikes Éva (ké­pünkön), a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára is szerepel. A rendhagyó rendezvényt öve­ző érdeklődésről mindennél töb­bet elárul, hogy előzetesen 55 cég jelezte részvételi szándékát. A hasznosításra kínált javak között ipari és idegenforgalmi üzletré­szek, működő és tervezett projek­tek, ingatlanok szerepelnek. Ez utóbbiak közül az egyik ki­emelkedő prog­ram az István- aknai terület tervezett hasz­nosítása. Az október 2-án 10 órakor a kamara székházában kezdődő konferencián tájékoztatnak a bá- nyavagyon-hasznosításnak és a te­rületfejlesztésnek a Széchenyi- tervhez kapcsolódó pályázati lehe- tőségeiről is. ______________|le. Bö rtönben maradt a vádlott Zalaegerszeg-Pécs Újabb akadály hárul az elé, hogy a Zala Megyei Bíróság ítéletet hirdes­sen a volt pécsi rendőrségi fegyver­szakértő és társai ügyében. Mint ar­ról beszámoltunk, a Zalaegerszegi Városi Ügyészség folytatólagosan elkövetett, lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot. A büntetőeljá­rást korábban a bíró betegsége mi­att kellett elhalasztani, de várható volt, hogy tegnap délelőtt Zalaeger­szegen ítéletet hirdetnek. A bíróság döntése azonban el­maradt, mert az előzetes letartózta­tásban lévő másodrendű vádlottat nem tudták előállítani a tárgyalásra a büntetés-végrehajtási intézetből. A részletes indoklás tegnap még nem érkezett meg. Lapunk információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő sze­mélyeket leggyakrabban egészség- ügyi okok miatt nem lehet előállíta­ni a büntetés-végrehajtási intéze­tekből. Ilyen ok lehet például, ha valaki fertőző megbetegedésben szenved és emiatt nem bocsátható közösségbe. __________ s.g. A SÁSDI központú Baranya-csa­torna menti vízitársulat brigádjai a mágocsi Méhész-patakon 1,4, míg a Kaszánya-patakon 1,5 kilo­méter hosszúságban medret tisz­títanak. (cs) Kettészakadhat a falu ZÓKON idegenforgalmi látvá­nyosságként látogatható Erdős János festő és grafikus műterme. Az alkotó Pécsről költözött a kis faluba, amelynek a szőlőhegyén a kirándulók az ország különböző részéből szívesen keresik fel a réz- és bronzkori erődítéseket, va­lamint településeket. (cs) MÁROKON az önkormányzat kezdeményezésére felújították a vízvezeték-rendszer föld alatti szakaszát ott, ahol gyakran tör­tént törés. Volt, hogy néhol heten­te háromszor is megrepedt a ve­zeték. (cs) A MOHÁCSOT Kölkeddel össze­kötő út néhány szakaszán, a pad­ka mentén szennyvízcsatornát építenek, ahol most útszűkület alakult ki. Itt a sebességkorlátozás 30 km/h. (cs) A pogányi képviselők jóváhagyták a szindikátusi szerződést Tegnap a település képviselői jóváhagyták a repülőtér fejlesz­téséhez kapcsolódó, a pécsi önkormányzattal kötendő szindi­kátusi szerződést. Az ülést több mint félszáz helybeli követte a helyszínen figyelemmel, a beruházást ellenzők egykedvűen vették tudomásul a döntést. Pogány A testületi ülés előtt fogadóórát tartottak a képviselők és a polgár- mester, ahol a falu lakói kérdése­ket tehettek fel a tervezett reptér­fejlesztéssel kapcsolatban. A be­ruházást ellenző Pogányért Pol­gári Kör előzetesen szórólapokon értesítette a falu lakóit a program­ról. Az eseményen részt vett Papp Béla, Pécs alpolgármestere is. A megjelent több mint félszáz helybeli lakos között nemcsak az ellenzők, de a fejlesztést támogatók is jelen voltak, sőt, indulatosabb szóváltásra is sor került köztük. A testületi ülés elején Drago- váczMárk, Pogány polgármestere ennek kapcsán elmondta, nem szabad megengedni, hogy ketté­szakadjon a falu, egyáltalán nem szerencsés helyzet az, hogy a né­zetkülönbségek okán már most is vannak olyan testvérek, akik nem beszélnek egymással. A polgár- mester hangsúlyozta, meggyőző­dése, hogy a beruházás hosszú távon komoly hasznot fog hozni a településnek, például hamarosan FOTÓ: M. A. elkezdődik a faluba bevezető út újraaszfaltozása. A Péccsel, a megyével és a beru­házással kapcsolatos teendők elvégzésére életre hívott kht.-val kötendő szindikátusi szerződést a képviselők apróbb módosításokkal elfogadták: a testület a megyeszék­hely által ajánlott hárommillió fo­rintos éves bérleti díj helyett ötmil­lió forintot kötött ki, s a reptér hasz­nálatáért fizetett összegről három év múltán újra tárgyalni kívánnak. A döntést a beruházást ellen­zők egykedvűen vették tudomá­sul. A polgári kör tagjai elmond­ták, bíróságon támadják meg a népszavazást kedden elutasító jegyzői határozatot. (Háttér: www.dmantulinaplo.hu) MÁTÉ BALÁZS Hírek Tizenéves dílerek előzetesben L 1 ) I Az egyik futballpályát és a termálkút kör­nyéki területet is kisajátítaná a sellyei önkor­mányzat, az eljárás megindításáról tegnapi ülésükön döntöttek a képviselők. Fekete Géza jegyzőtől megtudtuk, a város egyik futballpályája helyén korábban egy, a

Next

/
Thumbnails
Contents