Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-26 / 263. szám

2001. Szeptember 26., szerda BARANYA * 1 TÜKÖR 5. OLDAL Hírek OROSZLÓN az önkormányzat jóvoltából felújították a templomot kétmillió forintért, jelentős lakos­sági munkával. Sonner Ádám sásdi esperes kanonok közbenjá­rásával újabb 1,2 millió forint érté­kű haranghoz jutott a közösség. A bronzöntvényt a németországi Pondorf mellől, egy kolostorból szállították az ottani plébános irá­nyításával a hegyháti településre. A falunak így most már három harangja van, mint a második vi­lágháború előtt. A behangolásu- kat Kormon Géza kaposvári vállal­kozó végezte. (cs) AVERSENDI iskola idén 240 éves. A közelgő jubileum alkal­mából emléktáblát avarnak majd az épület falán. Megemlékeznek a néhai Dékány István erdélyi szár­mazású néptanítóról is. (cs) A PÉCSI Népművészeti Egyesü­let hímzői történelmi és néprajzi értékű, gyűjtött és maguk készí­tette munkákkal mutatkoznak be szeptember 29-én 15 órától az is­tenkúti kultúrházban. Háromszáz olyan hímzést állítanak ki, ame­lyek motívumvilága Feked, Isten- kút, Hidas és Szigetvár kézimun­kázó népművészeti világát is idé­zi. A szombati rendezvényt sváb és székely ételbemutató egészíti ki. (cs) A BARANYA JENŐI iskola felújí­tásában az elmúlt hetekben több mint negyven szülő segédkezett, meszeltek és villanyt szereltek. Közösségi munkájuk értéke eléri a félmillió forintot. ________________:_______I® BŰ N-KRIMI-REND HUSZONNYOLC vadgeszte nyerönköt loptak el a hétvégén a bükkösdi erdőségből. A rend­őrség a nyolcszázezer forint ér­tékű nyersanyag egy részét megtalálta. Egy helybeli és egy Kovácsszénáján lakó férfi a gya­núsított. (sn) SÚLYOS BALESET történt hét főn Alsómocsolád közelében egy erdészeti úton. A vizes, csú­szós útszakaszon haladó Suzuki személyautó vezetője megcsú­szott, és a szemből érkező Tátra tehergépkocsinak csapódott. A balesetben a Suzuki sofőrje sú­lyos sérülést szenvedett. (sn) SZEMÉREMSÉRTÉS vétsége miatt fogtak el a pécsi rendőrök egy mágocsi férfit hétfőn a dél­előtti órákban. A bejelentés sze­rint az ülető a nemi szervét mu­togatta az utcán. A gyanúsítot­tat a meghallgatás után szaba­don engedték. ____________________________(SN) So k ajánlat a nagyobb városokban Az Ormánságban nem javul a foglalkoztatási helyzet Tőzsdenyelven szólva a lélektani 18 ezres határ alá csökkent a megyében a regiszt­rált munkanélküliek száma. Ugyanakkor kevesebben részesülhetnek munkanél­küli-járadékban, emelkedett viszont a se­gélyből élők, illetve ellátásra nem jogo­sultak száma. Baranyai körkép Az idénymunkáknak köszönhetően a nyár végére számottevően csökkent a baranyai munkanélküliek száma. Sajnálatos tény azonban, hogy a javuló foglalkoztatási helyzet nem tartós munkahelyek létesülé- sének következménye, az időszaki elhe­lyezkedési lehetőségek csökke­nésével ismét a regisztrált munkanélküliek gyarapodásá­val kell számolni. A foglalkoztatási helyzet te­rületi megoszlását tekintve Sik­lós és Sellye térségének kivételé­vel a megye valamennyi más körzetében javulás állt be az el­múlt egy év alatt. Sellye környé­kén azonban ismét nagyon sú­lyos a helyzet, itt átlagosan 31,5 százalékos a munkanélküliségi ráta, vannak olyan települések, ahol több mint minden második munkaképes ember állástalan. A megyében továbbra is Pécsett a legjobb a helyzet, ahol a keres­let-kínálat különbözőségét nem tekintve jóformán minden komoly álláskere­ső elhelyezkedhetne. Az elmúlt időszakban örvendetesen meg­ugrott az álláshelyek száma. Ez nem utolsó­sorban annak a kampánynak köszönhető, amellyel a Baranya Megyei Munkaügyi Köz­pont az október 2-i képzési és állásbörzére készül. A legtöbb munkavállalót még mindig a kereskedelem és a vendéglátás területén várják, ugyanakkor számottevő a feldolgozó- ipar által biztosított azonnali elhelyezkedési lehetőségek száma is. A korábbi évekkel el­lentétben idén nem jellemző, hogy egy-egy munkáltató 50 fölötti munkaerőigénnyel je­lentkezik, ami a piac stagnálására utal. Sajná­latos módon az őszi hónapokban ismét a közhasznú munkavégzés visszaszorulásával kell számolni, ami jelentősen csökkenti majd a szabad állások számát is Baranyában. A mintegy 2500 szabad álláshely megosz­lása roppant aránytalan. Nincs üres állás Sellye környékén, mindössze 6 munkalehe­tőséget regisztráltak Szentlőrinc körzeté­ben, ugyanakkor örvendetesen sok ajánlat között lehet válogatni a megyeszékhelyen, Koriilón, Siklóson és Szigetváron. Ami a kí­nált kereseti lehetőségeket illeti, az állások zöme a minimálbérhez kötődik, ugyanak­kor van nem egy 100 ezer forintos, sőt a 200 ezret is meghaladó fizetési ajánlat. (Háttér: wunv.dunantnlinaplo.hu) KASZÁS E. A BARANYA MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT PÉCSI KIRENDELTSÉGÉNEK ÁLLÁSAJÁNLATAI Munkavégzés helye Munkakör Létszám Minimum kereset Maximum kereset Pécs anyaggazdálkodó, anyagbeszerző 1 fő 100000 Ft 100000 Ft Pécs pedagógus 1 fő 40 000 Ft 60000 Ft Pécs eladó 2 fő 50 000 Ft 50 000 Ft Pécs gondozó 1 fő 40 000 Ft 40000 Ft Oroszlány termelésirányító 10 fő 150000 Ft 180000 Ft Döbrököz növénytermesztési mezőgazdasági mérnök 3 fő 65 000 Ft 65 000 Ft Magyarmecske általános iskolai tanár, tanító 1 fő 40 000 Ft 40 000 Ft Komló hegesztő 1 fő 40 000 Ft 40 000 Ft Hidas bútorasztalos 29 fő 40 000 Ft 50 000 Ft Komló kőműves 3 fő 40 000 Ft 40000 Ft Komló varrónő 5 fő 50 000 Ft 60000 Ft Mohács egészségügyi, oktatási, szolgáltatási foglalkozás 1 fő 40 000 Ft 200 000 Ft Mohács játékaut ó-összeszerelő 3 fő 40000 Ft 40000 Ft Somberek szakács 1 fő 40000 Ft 40000 Ft Szajk szolgáltatási, kereskedelmi ügynök 1 fő. 40 000 Ft 40000 Ft Új komp jegyek: nincs több bliccelés Mohács A Révhajózási Kft. pénztárai­ban számítógép adja a komp­pal utazók részére a menetje­gyet október elsejétől. E technikai fejlesztés önmagá­ban még nem jelentene különö­sebb változást az érintettek szá­mára, ám a szolgáltató az elekt­ronikus berendezés alkalmazá­sával annak a lehetőségét is sze­retné megszüntetni, hogy bárki ingyen keljen át a Dunán. Erre korábban már akadt példa, ami­kor fénymásolt kompjegyet használtak, de előfordult az is, hogy az ismerősnek nem ér­vénytelenítették - nem tépték el - a menetjegyét a kompon szol­gálatot teljesítők, s így azt több fordulónál hasznosíthatta. Októ­bertől viszont hasonló bliccelés­re nem lesz mód, hiszen a szá­mítógép által kiállított menet­jegy - amelyen a dátumon kívül az időpontot is rögzítik - csupán egy óra hosszat lesz érvényes. A forgalomban lévő, előre megváltott jegyeket november 30-ig természetesen elfogadják a kompon. Akinek ilyen van a bir­tokában, de nem kíván utazni, az a jelzett időpontig akár a mo­hácsi, akár a szigeti oldalon lévő jegypénztárban visszaválthatja. BERTA M. Tanúk lesznek a vendégekből A szexuális szolgáltatás igénybevételét nem feltétlenül büntetik Harminc napon belül megismétlik a választást Baranyai körkép A közelmúltban Pécsett lezajlott bordélyházi razziák kapcsán reppent fel a hír, hogy a rendőrök az egyik nyilvánosházban a vá­ros egyik prominens személyiségével is találkoztak. A kellemet­len helyzetbe került férfi joggal számít a hatóság diszkré­ciójára, hiszen bárban tartózkodni, prostituálttal kapcsolatba kerülni nem bűncselekmény, sőt, még csak nem is szabálysértés. Aki éppen az italát kortyolgatja egy asztalnál, amikor a nyomo­zók megszállják a bordélyt, az nagy valószínűséggel csak egy igazoltatáson megy ke­resztül, de meg kell vár­nia, amíg rá kerül a sor, és nem távozhat anél­kül, hogy a rendőrség ne győződne meg az ár­tatlanságáról. Az a kuncsaft, akit egy szobában érnek tet­ten prostituálttal, az in­tézkedés okozta' kelle­metlenség mellett számíthat arra is, hogy előállítják és tanúként meghallgatják. Az ilyen esetnek büntetőjogi következménye nincs, de elképzelhető, hogy né­hány órát a rendőrségen kell el­tölteni, mert a tanúvallomás meg­tétele és a jegyzőkönyvek felvéte­le időbe telik. (Büntetendő vi­Mint arról lapunkban már beszá­moltunk, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, különö­sen pedig a pécsi kapitányság ha­tározott fellépést hirdetett meg a prostitúció szervezett formái el­len. A rendőrség ténykedése leg­karakteresebb formában az ope­ratív eszközökkel előkészített, nyilvános házakban tartott razzi­ák során nyilvánul meg. A közel­múltban két pécsi, illetve város közeli panzióra csaptak le a nyo­mozók, úgy tűnik, sikerrel. A rendőrség őrizetbe vette a ma- dame-okat és a vendéglátóhelyek bezáratására is javaslatot tett. Az éjszakai akciók során ter­mészetesen senkit sem hagynak elfutni a helyszínről, így minden jelenlévő kapcsolatba kerül az in­tézkedő rendőrökkel. yifrSTT «POLICE* szont a szexuális szolgáltatás igénybevétele, ha valaki kiskorú ajánlatát fogadja el.) Mielőtt a tanú eltávozik, igazo­lást kap a rendőrségen töltött idő­ről. Bár a nyomozók igyekeznek minden használható információt rögzíteni a meghallgatáskor, el­képzelhető, hogy a tanút egy ké­sőbbi időpontban a vizsgálók, az ügyészség vagy a bíróság beidézi. Ha van rá lehetőség, ak­kor a rendőrség a diszk­rét telefonos értesítést választja, de ha postán idéznek meg valakit, az értesítésből akkor sem derül ki, hogy pontosan milyen ügyről van szó. Bármilyen büntetőel­járásban lehetősége van a tanúnak arra, hogy adatai zárt kezelését kérje a ható­ságtól, és ezzel megkímélje ma­gát az esetleges kínos helyzetek­től. Ez a lehetőség azonban sen­kit nem ment fel az alól, hogy adott esetben személyesen jelen­jen meg a hatóság előtt. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) s.c. Egerág Tegnap lapunk is beszámolt ar­ról, hogy a hétvégi egerági pol­gármester-választáson a 217 sza­vazattal második helyen végző ifj. Hegyi Győző a választások után egy nappal óvást nyújtott be a helyi választási bizottsághoz. A polgármesterjelölt azt kifogásol­ta, hogy a szavazópolgárok nem írták alá a névjegyzéket, és ez el­járási hibának számít. Dr. Bíró Károly körjegyző el­mondta, a megyei választási bi­zottság tegnapi döntése értelmé­ben harminc napon belül meg kell ismételni a választást. A határozat ellen - kézhezvételétől számított huszonnégy órán belül -, felleb­bezéssel élhetnek az érintettek. ____ S. A. Fe lújítanák az arborétumot Több mint tízmillióba kerülnek a munkálatok Sellye Az arborétum teljes rekonstruk­cióját tervezi a város. A munkálatokhoz közel 10 millió forint központi támogatást igé­nyelnek a napokban, az önkor­mányzat 2 millió forinttal járulna hozzá a felújításhoz. A növényzet karbantartásá­hoz korszerűbb gépekre lenne szükség, az összeg egy részét fű­nyírók és egyéb eszközök be­szerzésére fordítanák. Ezen kí­vül néhány elöregedett fa kivágá­sát is tervezik, helyükre újakat ültetnének. A pályázati pénzből az arboré­tumot behálózó utakat is felújíta­nák, a jelenleg burkolat nélküli szakaszokat gyöngykaviccsal borítanák be. Amennyiben a pályázatot po­zitívan bírálja el a szaktárca, a fák kivágására még idén sor ke­rül, a munkák jelentős részét pe­dig jövő tavasszal végeznék el. W. K. Többször érik be a füge Árutermelő gazdaságot még nem érdemes alapítani a déligyümölcsre A klímafelmelegedés korának időjárásától újabb megerősítést kapott a fügetermesztés majd két évezredes hagyománya a Mecsek alján. A szakember szerint túlzó optimizmusra azon­ban nincs ok: nem leszünk a déligyümölcsök országa. Pécs Másodszor szüretelhették idén a fügét a Mecsek alján. A pécsi pia­cokon szeptember közepe táján jelent meg a másodérésű füge. A nálunk legrégebben ismert déli­gyümölcs ter­mesztésének Pécs környé­kén és Dél-Ba- ranyában volta­képpen több, mint másfél év­ezredes hagyo­mánya van, az előző évtize­dekben azon­ban inkább csak a hobbikertek különlegessége volt. Új fejle­mény, hogy az utóbbi évek ked­vező tapasztalatai miatt sok pécsi és városkörnyéki kertben már ha­szonnövényként is ültetik a fügét. Többféle hasznosítási lehetőségét tekintve nem is meglepő: gyü­mölcse nemcsak nyersen vagy aszalva fogyasztható, hanem lek­vár, bor és pálinka-alapanyag is lehet. De vajon mennyire meg­bízható a termése a kistermelők, gazdálkodók számára?- A klíma melegedésére nem alapozható az árutermelő jellegű fügetermesztés, hacsak nem egy már meglévő gazdálkodási egység­ben van olyan terület, ahol ez a gyümölcsfa biztonságosan átéli a teleket - mondta el lapunknak Buzássy Lajos kertészmérnök (képünkön). - Csak fügeterme­lésre ráállni nálunk felettébb koc­kázatos, az efféle befektetéstől mindenkit óvok, a valóban mele­gedő hőmérséklet ugyanis aligha jelenti azt, hogy nálunk igazi me­diterrán éghajlat honosodik majd meg - véli a szakember. Bár a füge nálunk is megterem néhol, amikor kedvező számára az időjárás - mint ahogy idén és tavaly is az volt -, de azért a mi­enknél melegebb éghajlatot kí­ván. Márpedig az általános felme­legedés ellenére is valószínű erre­felé egyhuzamban néhány igazán keményen fagyos nap, és annyi végzetes lehet az esztendő füge­termésének.- Saját fügefám egyébként ko­rábban tízből három-négy évben érett be, az utóbbi tíz évben hatszor - tudtuk meg Buzássy Lajostól. A tendencia tehát növekvő, ahogy egy másik is. 0,5-0,8 Celsi- us-fokkal melegedett Magyaror­szág felszíni hőmérséklete. A XX. században a múlt év volt a legme­legebb. Ebből még nehéz kikövet­keztetni a jövőt, de máris kimutat­ható a csapadék, valamint a fagyos napok számának csökkenése, fő­ként az ország nyugati felében. DUNAI I. PAPÍRGYŰJTÉST SZERVEZTEK A NAPOKBAN a megye szinte valamennyi iskolájában. A több má- zsányi hulladékot újrahasznosítják. Felvételünkön a pécsi Felsővámház utcai iskola Ágoston téri tagin- tézményének diákjai láthatók. _______________________________________________fotó; mülier andrea 1 A

Next

/
Thumbnails
Contents