Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-26 / 263. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Szeptember 26., szerda Az EU a közép-ázsiai változásokért Történelmi látogatást tett Iránban a brit külügyminiszter Az Európai Unió küldöttsége Iszlámábádban tárgyalt fotó: europress/epa Miközben világszerte, elsősorban azonban Közép-Ázsiában folynak a diplomáciai egyeztetések az Egyesült Államokat ért terrortámadásra adandó válaszlépésekről, illetve arról a segítségről, amelyet Pakisztán nyújthat a tálib rendszer megdöntésében, az ENSZ fölújította az Afganisztánba irányuló élelmiszersegélyeit. Kabul A tálib kormányzat egyik illetékese kedden az al-Dzsazira televízióban bosszúval fenyegetett meg mindenkit', aki megtámadja Afganisztánt, vagy tevőlegesen segíti a támadókat. A katari székhelyű arab televízióban előzőleg beolvasták Oszama bin Laden felhívását, amelyben a milliomos terrorista- vezér harcba hívja a pakisztáni muzulmánokat az afgán nép ellen irányuló „amerikai keresztes hadjárat” ellen. Az Egyesült Arab Eihírségek után Szaúd- Arábia is bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot az Afganisztánt uraló tálib mozgalommal, mert az sürgetése ellenére továbbra is menedéket nyújt „bűnözőknek és terroristáknak”. Róma Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) kedden bejelentette, hogy felújítja az Afganisztánba irányuló élelmiszersegélyeket. A római székhelyű segélyszervezet most először közölt hírt az Afganisztánnak szánt élelmiszer-szállítmányok újraindításáról az Egyesült Államok elleni terrorakciók végrehajtása óta. A WFP illetékesei közölték, hogy a szállítmányokat Afganisztán északi és nyugati területeinek szánják, és az ENSZ környező országokban - köztük Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban - lévő raktárainak készleteiből fedezik. A szervezet illetékesei közölték: keresik annak a lehetőségét is, hogy az élelmiszert iráni területekről szállítsák Nyugat-Afganisztánba. A Világélelmezési Program egy nappal a New Yorkot és Washingtont ért terroristatámadás után állította le a segélyezést, és egyúttal személyzetét is kivonta a háborúk és a szárazság által sújtott közép-ázsiai országból. Az amerikai kormány arra kérte Dániát, hogy páncéltörő rakéták szállításával járuljon hozzá az Afganisztán ellen tervezett megtorló hadművelethez - közölte a dán sajtó Jan Tröjborg védelmi miniszter hétfői parlamenti tájékoztatója alapján. Iszlámábád Pakisztánba érkezett az Európai Unió Louis Michel belga külügyminiszter által vezetett küldöttsége, hogy tárgyalásain megbizonyosodjon a terrorizmusellenes összefogás szempontjából kulcsfontosságú ország elszántságáról, és jelezze, hogy a terrorizmus elleni harc nem jelent iszlámellenes fellépést. A küldöttség kéri, hogy Pakisztán működjék együtt a hírszerzésben, valamint abban, hogy elvágják az Oszama bin Laden szervezetét tápláló pénzügyi forrásokat. Diplomáciai források szerint az EU segítséget ajánlott fel a nagy számú afgán menekült ellátásához. Pakisztán az Európai Uniótól adósságai elengedését is kérte. Az ország külügyminisztere egyebek között országa nehéz gazdasági helyzetét vázolta az EU delegációnak, amely szeptember 11. óta még nehezebb lett. Shau- kat Aziz pakisztáni pénzügyminiszter szerint országa küladóssága 36 milliárd dollár körül van, ebből kétoldalú megállapodások alapján 12,5 milliárddal tartozik, 15,5 milliárd a multilaterális szervezetekkel szembeni tartozás, a többi magánadósság. Az USA-t ért terrortámadást követően a kivitel terén jelentkeztek nehézségek - jelezték a pakisztáni illetékesek. Iszlámábád szeretné, ha támogatást kapna a nyugati államoktól ahhoz, hogy az IMF hosszabb távra (legalább három évre) szóló támogatási programról állapodjon meg vele. A nemzetközi pénzügyi szervezet várhatólag csak egy 130 millió dolláros hitelrészlet folyósításáról dönt az ázsiai országnak, várhatóan október 9-én. Az IMF Pakisztántól is deficitjének lefaragását várja. Egy pakisztáni illetékes szerint csekélyke az, amit eddig az USA országának támogatásként kilátásba helyezett. Pakisztán kedden megnyitott egy átkelőt dél-nyugati határán az afgán menekültek előtt. Az ENSZ humanitárius szervezetei előzőleg felszólították a nemzetközi közösséget: vegye elejét az ijesztő mérvű humanitárius katasztrófának, amely kialakulóban van Afganisztánban, ahonnan a lakosság tömegesen menekül a várható amerikai csapás elől. Washington Az Egyesült Államok szövetségi hatóságai eközben vádat emeltek az első olyan személy ellen, aki az eddigi vizsgálatok szerint segítséget nyújtott a szeptember 11-ei merényletek gépeltérítő terroristáinak. Az Egyesült Államokban hétfőn közzétett bírósági dokumentumok szerint egy Herbert Villalobos nevű férfiról van szó, aki egy hónappal a szeptember 11-ei terrortámadás előtt a hatóságok megtévesztésével segített virginiai személyi okmányokat szerezni a repülőgép-eltérítő terroristák egyikének. Keddi sajtójelentések szerint az olasz rendőrség kiterjedt nyomozást folytat, hogy kiderítse, mit keres Rómában az az öt afgán fiatal, akit hétfőn tartóztattak le az Egyesült Államok vatikáni nagykövetségének a közelében. Egyikük zsebében Róma turistatérképét találták, amelyen tollal meglehetősen gyanúébresztő útvonal volt bejelölve, számos, terrorcselekmények potenciális célpontjának tekinthető épülettel a közelben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Gro Harlem Brundtland az amerikai földrész egészségügyi minisztereinek tartott washingtoni értekezletén arra figyelmeztette a világ kormányait: legyenek résen, mert fennáll a veszély, hogy terroristák vegyi vagy biológiai hatóanyagokkal támadásokat hajthatnak végre államok ellen. Athén Izrael athéni nagykövetsége keddi közleményében szégyenteljesnek nevezte, hogy a görög sajtó teret adott olyan, kuvaiti és pakisztáni lapokból származó antiszemita propagandának, amelyek az izraeli titkos- szolgálat szerepét fejtegették a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) elleni merényletekben. Teherán Nagy-Britannia és Irán egyaránt szükségesnek tartja a terrorizmus elleni fellépést - jelentette ki Jack Straw brit külügyminiszter kedden, az általa történelmi jelentőségűnek nevezett teheráni tárgyalásai után. Brit külügyminiszter az iráni iszlám forradalom óta nem járt Teheránban. Iráni kollégájával, Karnál Harazival folytatott megbeszélései után Straw elmondta, hogy véleményt cseréltek a terrorizmus kérdésköréről. A brit külügyek irányítója ugyanakkor kijelentette: semmiféle, Iránnak címzett amerikai üzenetet vagy fenyegetést nem hozott magával. Jelezte viszont: London tanácsokat vár Teherántól Afganisztánnal kapcsolatban. Mint fogalmazott, Irán nagyon fontos információforrás a szomszédos országról. Straw leszögezte: Nagy-Britannia támogatná a kormányváltozást Afganisztánban. Irán ebben osztja a londoni véleményt, hiszen eddig is a tálibokkal harcoló Északi Szövetséget támogatta. Straw jelezte azt is, hogy Nagy-Britannia bizonyítékokkal tud szolgálni Teheránnak az Egyesült Államokat ért terroristatámadások ügyében. Straw elmondta: véleményt cseréltek Harazival arról is, hogy miképpen lehetne a terroristákat elszigetelni. Harazi az emberiséget fenyegető nagy veszélynek minősítette a nemzetközi terrorizmust, ugyanakkor óvott attól, hogy elhamarkodott választ adjanak a nje- rényletekre, mert el kell kerülni minden olyan fellépést, amely védtelen emberek életét fenyegeti. Új közvetítő a Közel-Keleten Arafat szerint rossz, de nem reménytelen a helyzet Arafat lesegíti Ferrero-Waldner kabátját fotó: europress/epa Hírek HELYREÁLLT Václav Havel cseh államfő szívritmusa, miután kedd délelőtt az orvosok elektromossokk-kezelést alkalmaztak rajta - jelentette be Prágában Ladislav Spacek, az elnök szóvivője. Havelt szívritmuszavarokkal hétfő délután szállították a prágai Központi Katonai Kórházba. Ij JÁNOS PÁL PÁPA kedden Örményországba érkezett, ahol három napot tölt abból az alkalomból, hogy az örmény apostoli egyház 2001-ben ünnepli államvallássá válásának 1700. évfordulóját. Most először tesz látogatást katolikus egyházfő abban az országban, amely elsőként tette államvallássá a kereszténységet. VLAGYIMIR PUTYIN Berlin ben tárgyalt Johannes Rau szövetségi elnökkel és Gerhard Schröder kancellárral. Látogatását Putyin jó alkalomnak tekinti arra, hogy felvázolja hazája európai távlatainak a képét, akkor is, ha Oroszország nem tagja az Európai Uniónak. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter közvetíteni igyekszik, hogy tető alá hozzon egy találkozót Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz izraeli külügyminiszter között. Ennek jegyében tárgyalt hétfőn Arafattal és II. Abdállah Jordániái királlyal. Ammán Arafat azt mondta az Európai Unió nevében fellépő osztrák külügyminiszternek, hogy részéről nincs akadálya Peresszel való tárgyalásának. Úgy fogalmazott, hogy az izraeli-palesztin viszonyban „rossz a helyzet, de nem reménytelen”. Panaszkodott a palesztinok egyre nehezebb létkörülményeire. Szorgalmazta a palesztin területek izraeli zárlatának megszüntetését, mert érvelése szerint ez a legsürgetőbben szükséges lépés a helyzet javulása felé. II. Abdállah jordániai uralkodó úgy vélekedett az osztrák külügyminiszterrel folytatott beszélgetésében, hogy ha megoldódna a közel-keleti kérdés - beleértve Jeruzsálem ügyét is -, akkor a terrorizmus most különösen égető problémája is nagyrészt megszűnne. Jasszer Arafat palesztin vezető kedden elhalasztotta aznapra tervezett szíriai látogatását. Arafat Ammán repülőterén kapta kézhez a halasztást kérő szíriai üzenetet. A látogatás elmaradásának okát nem közölték. A palesztinok csaknem nyolcvan százaléka úgy véli, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök az intifáda (palesztin felkelés) viszonyai között részben vagy teljesen elvesztette ellenőrzését az autonóm területek fölött. ÁLLÁSPONT SZTRAPÁK FERENC A Gyimóthy-jelenség Van-e, ki e nevet netán nem ismeri? Történetesen tudom, hogy nem utazott ember többet széles e hazában, mint Gyimóthy Géza. Szervezte a pártot ott is, ahol csak szétszórt csírák dugták ki fejüket a földből. Kisgazda-alapszervezetek sorjáztak a nyomában. S akkor, röviddel a New York-i Világkereskedelmi Központot ért terroristaborzalom után őt is kizárják az FKGP országgyűlési frakciójából. Merénylet, bosszú. Ezzel együtt búcsút kell mondania magas közjogi méltóságának, a parlamenti alelnök- ségnek. Mi tagadás, hősünk a párt mozgólépcsőjén jutott feljebb és feljebb a hatalomban. Megdolgozott érte. Volt idő, amikor szinte csak elöljárója, dr. Torgyán szólalt fel többször a parlamentben. A kommunistázás gyakoriságában viszont talán még az elnök úr sem győzedelmeskedett mindig. Egy magyar Guinness-rekorder! így lépett elő a hűséges, olykor túlteljesítő Gyimóthy mintegy a szeretett vezér földi helytartójává bármi baj esetén. Majdnem követte a mezőgazdasági miniszteri székben is, ami már nagy baj forrása lehetett volna. . Az FKGP elnöke újabban viszont, a nyilas és Rákosi-diktatúrá- ra emlékezve, sajátságos Fidesz-diktatúrát emleget, amely az előzőekhez hasonlóan veszélyezteti pártját. Veszélyes vizek, kész tudathasadás. Itt tartunk most. Gyimóthy immár elfoglalta helyét a független honatyák padsorában. Ó el tudja rendezni hányatott sorsát - négyszemközt maradva az Istennel - egy holdas éjszakán. Ha így van, mégiscsak szerencsés ember. Ne róla beszéljünk hát! Hiszen kívüle sincsenek kevesen, akiket valamely párt mozgólépcsője szállított kisebb-nagyobb magasságba. Egyféle tanulságként azonban azt legalább elkönyvelhetjük, hogy a felkínált tisztség, kiküzdött pozíció mellé érdemes minél több észt és elővigyázatosságot szerezni, mielőtt a lépcső bukófordulója után váratlan hatalmi lejtmenet következik. Le, föl, le... Aztán ki tudja? EGYETÉRTEK; 06-90030-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90030004 BERKI IMRE Tanulópénz Mintha intenzív Ázsia földrajz- és arab kényszemyelvtanfo- lyamra íratott volna be minket az élet! Aki eddig nem tudta, hogy Ázsiában pontosan hol fekszik Afganisztán, milyen országokkal határos, az most már bizonyosan képben van. Ismerjük zord, sziklás felszíni, nehezen elviselhető éghajlati viszonyait, népességének számát, afgán-arab Összetételét, vándorló életmódját, alacsony életnívóját. Sőt, még azt is, hogy Budapesttől légi úton Kabul 4120 kilométerre van. Ismerősen cseng Kandahár neve, csakúgy, mint Szári-Bazáré. Tudjuk azt is, hogy tálibok uralkodnak az ország nagy részén. Mára megtanultuk, hogy a tálib szó egy fanatikus muzulmán mozgalom elnevezése, és felfogása nem keverhető össze a muzulmán hit tanításaival. Van fogalmunk arról, hogy a tálibok milyen kegyetlen módszerekkel irányítanak, miként néz ki a kötelező férfi és női viselet, és mit tesznek azokkal, akik ettől eltérnek. Az sem ismeretlen már előttünk, hogy a tálib uralmat a világon mindössze egyetlen állam tekinti legitimnek. Igaz, nem könnyen, de mostanára már alaposan megtanultuk Oszama bin Laden nevét. Nagyjából ismerjük életútját is. Tudjuk, hogy illedelmes, tisztelet- és kötelességtudó fiúból lett azzá, ami. Élhetne fényesen és nyugodtan dollármillióiból, ő mégis egy afgán barlangban lakik, puritán körülmények között, furcsa küldetéstudatával. Keze véres és messzire elér. Terrorszervezetének felépítése sem titok már előttünk. Szellemi társáról, Mohammed Omar moháról, a magas rangú vallási vezetőről is hallottunk. Szótárunk a sokjelentésű dzsihád szóval is gyarapodott. E kifejezést hallva sajnos ma már csak a szent háborúra gondolunk. Tudjuk, ez totális és kegyetlen harcot jelent, ahogy ezt egy fatvában közölték is. A fatva pedig - szintén megtanultuk - valamiféle nyilatkozat, felhívás... Nem kétséges, földrajzi, etnográfiai ismereteink bővítéséből soha nem elég. Az ilyen kényszertanfolyamokról viszont szívesen lemondanánk. Túlságosan drága, már-már megfizethetetlen a tanulópénz. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetéd az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Montenegró válna Szerbiától Podgorica Elkerülhetetlen a népszavazás Montenegróban a köztársaság államjogi státusáról, és a referendumot jövő májusig kellene megtartani - közölte a Politika című belgrádi lappal Filip Vujanovics montenegrói kormányfő. Vujanovics szerint minden montenegrói pártnak rész kell vennie a népszavazásról szóló törvény előkészítésében, el kell ismerniük továbbá a majdani referendum eredményét, és végre kell hajtaniuk a nép akaratát. A montenegrói kormánykoalíció arra is készen áll, hogy ennek érdekében az ellenzék kérésére egységkormányt hozzon létre - mondta. A montenegrói miniszterelnök úgy vélekedett, hogy más megvilágításba kerülne a népszavazás, ha sikerülne megállapodni Belg- ráddal a szövetségi viszonyok átalakításáról, de - mondta - jelentős különbségek vannak a két tagköztársaság álláspontjában: Montenegróban két független állam szövetségében gondolkodik, míg Belgrádban a szövetségi állam fenntartása mellett kardoskodnak. „Montenegró számára a legjobb megoldás a függetlenség, és nem látok okot arra, hogy Szerbia miért ne lenne ugyancsak független, nemzetközileg elismert állam” - fejtegette a monte- negrói kormányfő. ___________■