Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-24 / 261. szám
2001. Szeptember 24., hétfő BARA N Y A I TÜKÖR 5. OLDAL Felülbírálták a törvényt? A jogalkotó az igazságosságnak adott fricskát - Tehetőseknek is jár a segély A megyeszékhely önkormányzata 1999 novemberében fogadta el jelenleg is hatályban lévő rendeletét a pénzbeni és természetben nyújtott szociális ellátásairól. Törvényességi kifogás akkor nem volt ellene. Nemrég azonban kibukott: a temetési segélyezés feltételei a rendeletben szigorúbbak, mint maga a törvény. PÉCS A rendeletben az szerepelt, hogy segély annak állapítható meg, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 200 százalékát. Nem jogosult a segélyre a temettető, ha a helyben szokásos legolcsóbb temetés két és félszeresét meghaladó számlát nyújt be. A Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal megállapítása szerint a rendelet idézett része ellentétes azzal az alapelvvel, hogy a végrehajtás során hozott szabályok a törvény rendelkezéseit nem szűkíthetik. A szociális ellátásokról szóló törvény szerint ugyanis temetési segélyre az jogosult, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát. A konkrét ügy kapcsán a lapunkat felkereső nem is a pécsi jövedelemhatárt tartotta sérelmesnek, hanem azt, hogy a 200 ezer forintot meghaladó temetési költségszámláját nem méltányolták. (162 500 forint volt a legfelső határ.) A közgyűlés megszívlelte a törvényességi jelzést, és szeptember 20-án hatályon kívül helyezte a kifogásolt részeket. Helyettük a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseit alkalmazzák, a már folyamatban lévő segélykérelmeknél is. Visszamenőlegesen azonban nem hat a módosítás - tudtuk meg dr. Papp Judittól, az önkormányzat jegyzőjétől. Pécsi újdonság ugyanakkor, hogy a kérelmet a temetéstől számított 60 napon belül kell benyújtani. A jegyzőasz- szony egyébként a törvényességi észrevétel tiszteletben tartása mellett is állásfoglalást kért az ügyben a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. A választ azonban nem siették el, a rendelet kiigazítására pedig szeptember 30-i határidőt szabott a köz- igazgatási hivatal. De mi is az önkormányzati szakemberek aggálya? Nem a pénz. Temetési segélyre 10 millió forint van a város idei költségvetésében, és a szociális bizottság szerint a rendeletmódosítás nem jár a keret túllépésével. Az első félévben az összeg 47 százaléka fogyott el. Csakhogy a szociális törvény ellentmondásos helyzetet teremtett a segély azon szabályozásával, hogy annak összege a temetési költség 10-100 százaléka lehet - Pécsett eddig a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 20, vagy 30 százaléka volt a jövedelemtől függően. Jelenleg 64 ezer, hamvasztás esetén 69 ezer forint a legolcsóbb temetés - mondja Szabó Mihályné, a Pécsi Temetkezési Vállalat igazgatója. Továbbra is fennmaradt, hogy a legolcsóbb temetés összegére a Pécsi Temetkezési Vállalat által igazolt költség az irányadó. De ezek- után mit lehet ezzel kezdeni, ha valaki például 400 ezer forintról csatol számlát a segélykérelméhez? Ez is belefér a méltányolt és közpénzből kisegített rászorultság körébe, legalább az ösz- szeg 10 százaléka - 40 ezer forint - erejéig. Vagyis annak is jár támogatás, akinek tellett több százezer forintos kegyeletre. DUNAI I. ’ A kérelem kellékei Temetési segély annak nyújtható, aki a meghalt személy eltemetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartásra köteles hozzátartozó ugyan, de a temetési költségek viselése saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. ■ A segély iránti kérelmet a területi szociális központhoz kell benyújtani , mellékelve a temetés költségeit igazoló eredeti számlát, a halotti anyakönyvi kivonatot és a jövedelemigazolásokat. ■ Korábban a családban az egy főre jutó 36 620 forint jövedelem volt a határ, a törvényes új változatban 54 930 forint. Élnek a vasúti remények A MÁV Rt. Pécsi Igazgatósága tavaly elkészíttette a vasúti mellékvonalainak hatáselemzésen alapuló vizsgálatot. A drá- vavölgyi vasút tekintetében a sellyei ipari park létesítése nem módosítja a MÁV szándékait. Pécs-Sellye-Vajszló A Szentlőrinc-Sellye vonalszakaszra a hatáselemzésben a szinten tartás volt a kulcsszó. Itt a vasúti személyszállítás versenyképesnek látszik a közúttal: 30 százalékos részarányt képvisel. A drávavölgyi vasút harkány-vülányi szakaszára a szinten tartást javasolták, a Harkány és Középrigóc közötti szakaszt viszont csak akkor szabad megtartani, ha azt a térség gazdasági és idegenforgalmi erősödése indokolttá teszi a közeljövőben. Ha nem, akkor a megszüntetése javallott a nyomvonal megtartásával. Kifizetődővé a szakasz ugyanis csak akkor válhatna, ha napi 500 fő körül alakulna az utasforgalom. Most 200 főnél is kevesebb, és az áruszállítás minimális. A Sellye és a városkörnyék ön- kormányzatai a drávavölgyi vasút tekintetében is reményeket fűztek és fűznek a sellyei ipari park létrejöttéhez.- Mindig mondtuk, hogy Sellye be lesz kötve a vasúti hálózatba. A Dráva menti vonalon viszont biztos, hogy nem lesz vasúton teherszállítás. A személyszállítás más kérdés, de az ipari park az áruszállítás szempontjából érdekes. A Szentlőrinc-Sellye vonal átépített, maximális tengelyterhelés engedélyezett rajta, sebességi szempontból is jó a pálya. Tehát nem kell felülvizsgálnunk a fejlesztési szándékainkat - hallottuk Sülte Ferenctől, a MÁV területi igazgatójától. Tavaly Sellye és Szentlőrinc között a forgalom 67637 utas, 28,27 millió utaskilométer volt, és növekvést mutatott: januárban 4700, decemberben 7100 utazót számlálhattak. Áruszállítási célra három állomás alkalmas csak a vonalon. Vajsz- lón 10900 tonna árufeladás és 10508 tonna -leadás volt, Sellyén 10508, illetve 1730 tonna, Drávátokon pedig 4200, illetve 109 tonna. Tehát összesen 25600 tonna árufeladás és 12400 tonna -leadás. Ez a tehervagon-forgalom eléggé Id- csi, 3,2 kocsi naponta, de a MÁV jelenlegi irányelve az, hogy a napi egy kocsi átlagot meghaladóval még foglalkoznak. __________dj. DU CIK A KIFUTÓN. Harmadik alkalommal rendeztek szépségversenyt duciknak Pécsett, az Ifjúsági Házban. Az országos vetélkedőn tizenegy lány mutatkozott be, telt ház előtt. Az első helyet a 29 éves pécsi Gonda Gyöngyi (középen), a másodikat a 36 éves budapesti Szabóné Zurián Tímea (jobbról), a har- madikat a szintén pécsi Parádainé Lehöcz Beáta szerezte meg.____________________fotói műller andrea Drágul a távhő és a meleg víz Eltömődött vízelvezetők BŰN-KRIMI-REND BÁNTALMAZTÁK, nem jelent kezett. A Pécsi Rendőrkapitányság illetékes osztálya eljárást folytat V. F. ellen, aki 2001. augusztus 28-án 21.30 óra körüli időben Pécsett, az Esztergár u. 4. szám ház előtti útszakaszon egy szőke, 17 év körüli hölgyet tettleg bántalmazott: hátulról belerúgott, majd kézzel nyakon és fenéken ütötte. A járőr a tanúk elmondása alapján elfogták a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyt, ám a sértettet már nem találták a helyszínen. A rendőrség kéri a bűncselekmény sértettjét, hogy jelentkezzen hétköznap 8-tól 16-óráig a 311- 66/15-13-as számú telefonszámon, vagy személyesen a Pécs, Vargha Damján u. 3. szám II. em. 218-as számú hivatali helyiségében. 1 5 ' SIKLÓSI ZSEBESEK. A városi rendőrkapitányság előtt ismert, alig két tucat zsebes a közelmúltban ismételten az üzletekben kezdett el tevékenykedni. Ezúttal nem a pénztárcákra utaznak, hanem a fogyasztási cikkeket - élelmiszer, ruházat - helyezik előnybe. Volt, amikor egy húsüzletből négy jókora oldalassal próbáltak meg kereket oldani. Amikor a fürge kezű tolvajok nem a belvárosi üzletekben ténykednek, a városkörnyéki telkek gazdái sínylik meg látogatásukat. Több hobbikert-tu- lajdonos saját maga áll őrt a portán, még éjjelente is. _________________________________(KJ! Siklós Két évvel ezelőtt közel tíz millió forintos költséggel épült meg a Váralja utca csapadékvíz-elvezető rendszere, ám időnként nem tudja betölteni a feladatát. Legutóbb a hirtelen jött esőzés hatására tömődött el a vízelvezető, ugyanis a vár oldalából a csapadék sarat és kavicsot mosott le nagy mennyiségben. A jelenség egy ideig még tapasztalható lesz, ugyanis az utca felső részén még nincs aszfaltozott út, így a csapadék mindig hordalékot mos a vízelvezetőbe. Annyit azért javult a helyzet, hogy a rendszer kiépítése révén már nem az utca alsó részén lévő lakásokba zúdul a víz. A megnyugtató megoldást jelentő szilárd burkolatú út kialakítására egyelőre azért nincs mód, mert az adott szakaszon még a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése visszavan, így ha most aszfaltoznának, az gyakorlatilag felesleges pénzkiadás lenne. Átmeneti megoldást az jelenthetne, ha az utat zúzalékkal szórnák be, ami jobban ellenáll a csapadéknak.____________iu. A DONÁTUSIAK NAPJÁT első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Pécsett a hét végén. Vidám, kellemes programok invitáltak mindenkit a templom közeli térre. A Tornádó Klub táncbemutatója (képünkön), játékos sportvetélkedők, helytörténeti gyűjtemény, citeramuzsika, tánc és számos más program csábította a helyszínre a közönséget. _ fotó: müller andrea A Szív napján a Szívcentrumban Büszkeség, évi huszonötezer infarktus és százmilliós, nyomasztó tehertétel Dr. Szili Katalin, az országgyűlés alelnöke a Szív napján, szombaton a pécsi Szívcentrumot kereste föl, ahol dr. Papp Lajos egyetemi tanár, szívsebész fogadta, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. PÉCS Dr. Szili Katalin (első képünkön) a látogatását követő sajtótájékoztatón megdöbbentő adatként említette, hogy évente mintegy 25 ezer azoknak a száma, akik szívinfarktusban szenvednek. Nem kevesen el is távoznak az élők sorából. Ennek üzentek hadat annak idején, és napjainkban szinte ez az egyetlen olyan területe a magyar egészségügynek, amire az intézet falai között zajló gyógyító tevékenység révén a világ előtt is büszkék lehetünk. A tavalyi nyitott mellkassal végzett szívműtétek száma 800 volt, ugyanennyi a katéteres beavatkozás. Idén tovább nőnek a számok. Ugyanakkor tűrhetetlen az intézet életének sokat emlegetett eleme, az a nehezen kezelhető „adósságállomány”, amely az építés, felszerelés óta sötét felhőként nehezül erre a heroikus munkát végző, életmentő bázisra. Az anyagi ellehetetlenülést immár két egymást követő egészségügyi miniszter is megígérte - legutóbb az árvízre való hivatkozással maradt el a segítség. Az országgyűlés alelnöke most levelet intéz a szakminiszterhez, és a parlamentben is interpellál ez ügyben. Papp Lajos (második képünkön), a Szívcentrum világhírű szívsebész professzora szerényen elhárítva a neki és a gyógyításban igen magas színvonalat képviselő or- vostársainak szánt elismerést, a teljes egészség- ügyi személyzet áldozatvállalását méltatta, beleértve a takarítónőket is. A Tal- mudra utalva ismételte meg kedvelt vezéreszméi egyikét, amely szerint „Aki egyetlen embert meggyógyít, az egész emberiséget gyógyítja meg”. Az elért eredmény csapatmunka, amit csúcstechnológia támogat. A kölcsöntartozási tehertételekkel, ami évi 200 millió forintot jelent, az egész egyetem működőképessége kerül veszélybe. A Szívcentrumon belüli bérek botrányosak - mondotta. Éppen ezért, ha mindennek a rendezése elmarad, Papp Lajos az intézményvezetői posztról való korábban is hangoztatott lemondását helyezte kilátásba. BEBESSI KAROLY Komló A csaknem ötezer távfűtéses lakás tulajdonosa méréstől függően más mértékben, de mindenképpen többet fizet október elsejétől.- Az alapdíj légköbméterenként évi 270 forint marad - tájékoztat Vakaró József, a Komlói Fűtőerőmű Kft. ügyvezető igazgatója. - Mivel idén nyáron a gázárak növekedtek, ugyanezt a .bődíjjal már nem tehettük meg. A mintegy kétezer, mérés szerinti elszámolás alapján fizető ügyfelünknek október 1-jétől 7,8 százalékkal számlázunk többet, azaz egy gigajoule hőenergia 1020 forint helyett 1100 forint lesz. A több mint háromezer átalánydíjas lakossági fogyasztó 9,7 százalékkal fizet majd többet, így a korábbi évi 259,2 forintos légköbméterenkénti díj 284,4 forintra emelkedik. A szolgáltató szándéka az eltérő emeléssel az, hogy mérés szerinti elszámolásra ösztönözze a lakosságot. A meleg víz díjára pontos adat még nincs, az új árat a két fűtési szezon között szolgáltatott hőenergia és a felhasznált vízmennyiség viszonyszáma adja majd. Az bizonyos, hogy a köbméterenként 220 forintos ár jóval több lesz. A mérés szerint fizetőkre ez nem vonatkozik, az ő hődíjuk emelésében a melegvíz-szolgáltatás ára benne van. DEÁK G.