Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-22 / 259. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Szeptember 22., szombat Idén az oktatási épületek nyitnak ki Baranyai körkép Szeptember 22-23-án rendezik meg az Európa Tanács és az EU által támogatott Kulturális Örök­ség Napjait. Az elmúlt évben 47 ország 32 ezer épületét nyitották meg 20 millió érdeklődő számá­ra. Idén az oktatás épületei van­nak soron. A szervezők úgy gondolják, hogy a látogatók könnyebben megérthetik, hogy az értékőrzés nemcsak egy sző­kébb szakma érdeke és,feladata, hanem mindenkié, s a látogatás élményét fokozhatja az épüle­tekben folyó tevékenység, vala­mint az ott található művészi al­kotások, bútorok, egyéb eszkö­zök, de akár a különleges épü­letszerkezetek is. Baranyában kinyitja kapuját a nagyközönség előtt Sellyén a szakközépiskola, amely a Draskovich-kastélyban műkö­dik, a mohácsi Kisfaludy Gim­názium, a marócsai általános is­kola, a nagytótfalui iskolamúze­um. Pécsett a Széchenyi, a Cisz­terci Nagy Lajos és a Leőwey Gimnázium látogatható, továb­bá az Egyetemi Könyvtár és a Klimó-gyűjtemény. CS. L. Drágállják a városháza felújítását Egyesek szerint milliók tűnnek el a polgármesteri hivatal rekonstrukciója közben Több képviselő úgy véli, túl sokat fizet az önkormányzat annak a vállalkozónak, aki a képviselő-testület pályázatát el­nyerve megbízást kapott a polgármesteri hivatal és a művelődési ház rekonstrukci­ójára. Sokan úgy tudják, hogy a kivitele­zést elvégző alvállalkozók lényegesen ke­vesebbért vállalták el a munkát. A nyer­tes cég vezetője szerint viszont jó, ha a negyvenmillió fedezni fogja a felmerülő költségeket. Siklós A közelmúltban kezdődtek meg az idei év legnagyobb költségvetésű felújítási munkála­tai Siklóson, és ha minden a tervek szerint halad, akkor október végére régi fényében áll majd a polgármesteri hivatal épülete, és meg­szépül a művelődési központ is. A város évek óta tervezi már a két ház renoválását, és a képviselő-testület kapva kapott az alkalmon, amikor kiderült, hogy idén egy energiataka­rékos beruházásokat támogató program ke­retében állami támogatás is szerezhető a munkálatokhoz.- Ad hoc bizottság döntött arról, hogy a meghívásos pályázatra érkezett anyagok kö­zül melyiket fogadjuk el - mondta el lapunk érdeklődésére Bakó Pál (első képünkön), Sik­lós alpolgármestere. - Az anonim árajánlatok az anyagárat, a munkabért, a tartalékkeretet és a kivitelező hasznát is tartalmazták, és a műszakilag minden tekintetben megfelelő, legkedvezőbb ajánlat mellett döntöttünk. Mivel egyik épület felújítási költsége sem érte el a nettó 32 millió forintot, az önkor­mányzatnak nem kellett közbeszerzési eljá­rást lefolytatnia. Az, hogy a külön-külön megpályáztatott két munkát egy cég nyerte el, így a város által kínált 40 millió forint egy kézbe kerül, az önmagában nem törvényelle­nes. Vannak azonban, akik az épületek re­konstrukciójára szánt összeget irreálisan ma­gasnak tartják, különösen azok után, hogy a városban elterjedt: a pályázat nyertese nem is vonult fel a területen, hanem az elvégzendő munkálatok nagy részét - lényegesen keve­sebb pénzért - alvállalko­zónak adta át, így egy kis papírmunkával adóforin­tokból álló milliókat nyert az üzleten.- Az önkormányzat az ismertek közül a legkedve­zőbb ajánlat mellett dön­tött, és számunkra mind­egy, hogy ki a tényleges ki­vitelező - hangsúlyozta az alpolgármester. - A lényeg, hogy a munkála­tok a rendelkezésre álló összegből a szerző­désben foglalt határidőre elkészüljenek. A pályázatot elnyerő szekszárdi cég veze­tője, Halmosi Ferenc kategorikusan elutasít minden, pénzügyi manipulációra vonatko­zó vádat.- Való igaz, hogy a kivitelezés döntő részét alvállalkozónak adtuk -át, de az a cég az el­végzett munka arányában részesül majd az árból - mondta az ügyveze­tő. - A helyzet inkább fordít­va igaz, ugyanis olyan pót­munkák merültek fel időköz­ben, amelyekre a szerződés­ben nem voltak elkülönítve összegek, és még a mai napig nem lehet tudni, hogy hon­nan lesznek meg a szükséges források. Állunk elébe az esetleges ellenőrzésnek. Mint Maczekó Károly (második képün­kön), az Állami Számvevőszék Baranya me­gyei kirendeltségének tanácsosa elmondta, az elszámolásnál a generál vállalkozónak az alvállalkozó számláit is be kell mutatnia a polgármesternél, nem beszélve arról, hogy a munka továbbadásakor a polgár- mestert is értesíteni kell. A tanácsos a szó­ban forgó ügytől elhatárolódva megjegyez­te: abban az esetben, ha önkormányzati be­ruházásoknál alvállalkozók hierarchiája végzi el a munkálatokat, ott rendszerint akadnak szabálytalanságok, és igen nehe­zen követhető az állami, önkormányzati pénzek valós útja. S.G. Tiltakoznak a kereskedők Siklós A kereskedők az önkormányzat­hoz eljuttatott tiltakozó levelük­ben - melyet több mint 60 aláírás­sal - egy, a képviselő-testület által már korábban meghozott bontási rendeletre hivatkozva kérik, hogy a piac melletti bontásra ítélt épü­let helyén semmi se létesüljön. Mint a beadványban olvasha­tó: „ha az oda nem illő épület eltű­nik, egy szép és színvonalas bevá- sárlóút nyílik ki a főtérre”. Az aláírók véleménye szerint az építmény helyén egy csobogó, illetve pihenőhely kialakítása len­ne célszerű, szemben az önkor­mányzat általános rendezési ter­vével, mely azon a helyen „szé­kely kapuval” ellátott létesítményt jelöl meg. A javaslatról jövő heti ülésén dönt az önkormányzat. Mint Hal­mai László, a településüzemelte­tési bizottság elnöke elmondta, a képviselők három variáció közül választhatnak: vagy a rendezési tervnek megfelelő beépítés törté­nik, vagy a vásározóknak adnak igazat, illetve minden marad a ré­giben, s az épület ideiglenesen a helyén marad. Tulajdonosa ugyanis a fennmaradását szeret­né. K. J. TOBOR-SHOW. A Pécsi Napok rendezvénysorozat látogatói már megszokhatták az elmúlt napokban a finom falatok és borok, kézművesek utcájában az átalakuló haderőnk toborzósátrát, ahol az ifjú regrutá­kat várják. Ma este 6-kor azonban a Dóm előtti színpadon a „toborzó ótesttel” is megismerkedhet a tisz­telt nagyérdemű, mely fedőnév többek között Vári Gyula háromszoros világbajnok vadászpilótát és a popénekesnő Anitát rejü.__________________________________________________________________fotó: tóth l. Jövőre fizetnék ki a munkákat A városnak nem maradt pénze intézményei sürgető felújítására A költségvetésben idén megállapított 12 millió forintos intéz­ményfelújítási keretet már elköltötte a város. Néhány iskolá­ra, óvodára már nem futotta a pénzből, bár ezek állapota ag­gasztó, némelyiké balesetveszélyes. Az azonnali beavatkozás­hoz szükséges pénz hiányzik, az önkormányzat csak jövőre tud fizetni a kivitelezőknek. Komló- A képviselő-testület márciusban úgy döntött, idén 12 milliót szán intézményeinek felújítására, he­lyenkénti karbantartására - tájé­koztatta lapunkat Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője.- A pénzt becsülettel elköltöttük, egyebek mellett megteremtettük a feltételeket a Gagarin Általános Iskola működéséhez, felújítottuk a Tompa Mihály Utcai Óvoda ke­rítését, a Helytörténeti Múzeum bejáratának szigetelését. A most felmerült problémák nem maiak, azokat régóta ismerjük, minden lehetséges alkalommal felhívjuk azokra a helyi politikusok figyel­mét. Mivel közeleg a tél, néhány helyén elengedhetetlen az azon­nali beavatkozás. Nem csupán azért, hogy az intézmény állapota ne romoljon tovább, hanem azért is, mert több épület veszélyt je­lent használóira. Számításaink szerint a sürgős munkákat 3,4 millióból lehet elvégezni. A szocialista párti képviselők véleményét tolmácsoló Bari Mi­hály elmondta, a pénz egy részét, 2,4 millió forintot a lakásértékesí­tési alap terhére - természetesen meghatározott idejű visszafizetés­sel - el kellene különíteni. A Hon­ismereti és Városszépítő Egyesü­let önkormányzati frakciójának tagja, Páll Lajos szerint egyetlen leromlott állagú intézmény sem hagyható ki, ezért azt javasolta, hogy a város keressen olyan kivi­telezőket az elodázhatatlan mun­kákra, amelyek vállalják, hogy az ellenértéket csak a jövő évben kapják meg. Ezt az álláspontot tá­mogatta a városépítő bizottság ve­zetője, ár. Kiss Huba is. Az önkormányzat pénzügyi irodájának vezetője, Aladics Zol­tán is egyetértett az utóbbi javas­lattal, hiszen Komló folyószámlá­ján gyakorlatilag nincs pénz. A képviselő-testület egyébként nem is vállalhat fedezet nélküli kötele­zettséget, ezzel nem csak a tör­vényt szegné meg, de veszélyez­tetné Komló működését is. A munka a városépítési iroda' szakemberei szerint várhatóan heteken belül megkezdődhet, ha a legsürgősebb teendő, a megfele­lő kivitelezők felkutatása megtör­ténik. DEÁK GÁBOR Hírek BENSHEIMBŐL és Siemia novicéből, Mohács németorszá­gi és lengyelországi partnervá­rosából érkezett delegáció tar­tózkodik ezekben a napokban városunkban, s a vendégek részt vesznek a hétvégi kulturá­lis programokon. (i) BÁR ÖNKORMÁNYZATA 500 ezer forintot nyert pályázaton az Oktatási Minisztériumtól a helyi általános iskola fenntartá­sára. A pénzekből az intéz­mény 1,4 milliós forráshiányát pótolják. (bb) FEKEDEN a vízelvezető árok burkolását megkezdte a közút­kezelő kht. Az önkormányzat a 3,8 milliós munkához kétmilli­ós támogatást kapott. A munkát várhatóan november közepére fejezik be. (i) A KOMLÓI önkormányzat csü­törtöki ülésén úgy döntött, hogy az okmányiroda zsúfoltsá­gán javítva, október 1-jétől újabb köztisztviselőt állítanak munkába. Ezekután várhatóan kevesebb időt kell a komlói pol­gároknak személyes irataik ügyeivel kapcsolatban a hivatal­ban eltölteniük. (dg) A KOMLÓI rákbetegek Új nap klubja holnap sikondai erdei ki­rándulásra várja tagjait, mely­nek végállomása a Pihenőpark­ban lesz. Találkozó 10 órakor a buszpályaudvaron. ____________________________(iái UP C: felesleges az aggodalom Komló A UPC egy hónapja tett ígéretet arra, hogy folyószámlás ügyfele­inek - akiktől a cég számítógé­pes hibája miatt egy havi előfi­zetési díjat nem vontak le - nem kell külön befizetniük a tarto­zást, azt a szolgáltató automati­kusan leemeli a számláról. Az akkori ígéret szerint Komlón a májusi számítógépbaki alig több mint 60 tévénézőt érintett. Ennek ellenére a napokban újabb szolgáltatás-felmondással fenyegető levelet kaptak az ön­hibájukon kívül tartozók. Ezút­tal azonban a levél azt is tartal­mazta, hogy a fizetési határidő lejártakor a tartozást benyújtják a számlavezető banknak. Az ügyfelek aggodalma tehát feles­leges. DEÁKG. Ahol azonnali beavatkozás kell A Gesztenyési Szociális Otthon gazdasági épületének tetőzete rendkívül hiányos, beázik (a felújítás összege 300 ezer). Az 501. számú Szakképző Iskola homlokzatán a mükőkeret meglazult, gyakorlatilag életveszélyes. Az ablakok szinte mindenütt beáznak (1 millió). A Mecsekjánosi Óvoda tetőzete hiányos, beomolhat (1,2 millió). A Szilvási Bölcsőde udvari betonburkolata elvásott, szétfagyott, tele balesetveszélyes gödrökkel (400 ezer). A Belvárosi Óvoda kerítésoszlopai bedőléssel fenyegetnek, életveszélyesek (100 ezer). A Felsőszilvási Óvoda északi hom­lokzatának szigetelése tönkrement, a falak feláznak (400 ezer). Elszámoltatott vállalkozók A késlekedőkre mulasztási bírságot szab ki az APEH PÉCS Baranyában összesen 250 olyan vállalkozónak küldött felszólítást az APEH, aki a Pénzügyminisztérium által meghatározott limit alatti jö­vedelmet vallott be. A ténye­ket igazolni nem tudó adózó­kat elszámoltatják. Az ilyen módon megszólított egyéni vállalkozók háromfélekép­pen reagálhatnak az adóhatóság levelére. Nyilatkozatot tehetnek maguk és közvetlen családtagjaik vagyoni helyzetéről, illetve bevéte­leiről, kiadásairól, önellenőrzés keretében korrigálhatják bevallá­sukat, illetőleg hiteles dokumen­tumokkal indokolhatják vállalko­zásuk jövedelemtermelő képessé­gének romlását. Mint dr. Szabó Istvántól, az APEH Baranya Megyei Igazgatósá­ga egyszerűsített ellenőrzési osztá­lyának vezetőjétől megtudtuk, már folyik a küszöbérték alatt be­vallók adatainak feldolgozása. A hét végéig mintegy 180 felszólított vállalkozó reagált valamilyen for­mában az APEH levelére. Á hiteles indoklást elfogadják, ám ha valaki nem jelez vissza, vagy nyilatkoza­ta nincs összhangban vagyoni gya­rapodásával, költségeinek alakulá­sával, akkor adóellenőrzésre jelö­lik ki az ügyfelet. A késlekedőknek mulasztási bírságot kell fizetniük, ennek mértéke tavaly 20 ezer fo­rint volt. A felhívásra nem reagá­lóknak, illetve azoknak, akik az önellenőrzés keretében sem érik el a minisztériumi ajánlást, becs­léssel állapítják meg adóalapját. Erre a munkára általában szakér­tőket kér fel az APEH. Lapunk kérdésére válaszolva dr. Szabó István elmondta, hogy a vizsgálatok során az egyes vállal­kozók és családtagjaik vagyoni helyzetére vonatkozó nyilatkoza­tok adatvédelem hatálya alatt áll­nak, azokat a jogszabályban előír­tak szerint megsemmisítik. KASZÁS E. ÉVEK ÓTA HASZNÁLATON KÍVÜL. Az idén sem történt semmi változás a szabadtéri színpaddal kapcsolatban Pécsett, a Káptalan utcában. A város egyik legértékesebb telkét csak csövestanyának és illegális vizeldének használják. ___________________fotó: tóth l.

Next

/
Thumbnails
Contents