Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-10 / 247. szám

10. OLDAL N Ö I T Ü K Ö R 2001. Szeptember 10., hétfő Másnapos majmok Hatalmi harc a szerelemben A férfi és a nő harca sokszor sajátos formát ölt. Egyes pároknál az a megméretés célja, hogy ki tud a másik felett győzedelmeskedni, ki képes az akaratát a másikra rákényszeríteni. A harc helyszíne igen változatos lehet. A szobá­ban játszható a „Mit nézzünk a tévében?” akció, a konyhában a „Mi legyen a hétvégi menü?” című vetélkedő. Az ádáz harc során az egyik fél megpróbálja minden eszközzel maga alá gyűrni, legyőzni partnerét. Ha ez a jelenség gyakorivá válik vagy hosszan elhúzódik, a kapcsolat feszültséggel telí­tődik. Az alapkérdés: mi a fontosabb, győzedel­meskedni vagy valóban boldognak lenni? A hatalmi harc legjobb ellenszere az önisme­ret, és annak tisztázása, hogy a felek mit várnak a kapcsolattól, vagy hogy nem reagálnak-e túl ér­zékenyen a kritikára. A csodafegyver pedig a hu­mor, amely mindenkit felvértez a küzdelemre. Ha valakinek elege van a folytonos feszültség­ből, mindenekelőtt azt kell kiderítenie, mi húzó­dik a hatalmi harc hátterében? A pszichológusok szerint ebben a félelem dominál. Van, aki attól tart, hogy a szerelem megfosztja a szabadságától és teljesen a másik fél gyámsága alá kerül. Mások a saját egyéniségüket szeretnék megőrizni, és a már másutt kivívott megbecsülé­süket otthon sem akarják feladni. Sok esetben azonban az egyik fél ilyen módon akarja tartósí­tani a szerelmet, mivel attól tart, hogy elveszti a partnerét. A biztonságérzetet a társ felett gyako­rolt hatalom jelentí. Felvetődik a kérdés: vajon a szerelem tényleg követel-e egyenjogúságot és demokráciát? Elmé­letileg igen. A gyakorlatban azonban ez nem mindig érvényesül zavartalanul. Elég egy röpke megjegyzés a másik küllemére, ügyetlenkedésé­re, egy szúrós tekintet, amellyel megingatják a másik önbizalmát vagy személyében megaláz­zák. A kapcsolat jövőjét tekintve az a legfonto­sabb, hogy mennyi krízist képes elviselni a szen­vedő fél, hiszen a folytonos harc végül tönkrete- heti a leglángolóbb szerelmet is. ___________■ Óv szer szövéshez Az indiai Varanasi városában az orvosoknak feltűnt, hogy na­gyon megugrott a családterve­zés elősegítése céljából ingyene­sen osztogatott óvszerekért je­lentkezők száma. Kiderült, hogy az óvszereket nem védekezésre használják, hanem a selyemipa­ráról híres Varanasiban a szövő­nők ezzel síkosítják a szövőor­sókat, hogy a szál ne szakadjon el. A városban több mint százez­ren élnek ebből a foglalkozás­ból, ezért az óriási óvszerfo­gyasztás. Az orvosok azóta be­szüntették a gumik ingyenes osztogatását. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Élet erőterekkel behálózva Bizonyos dolgokban az emberhez hasonlóak Úgy tartjuk, a majmok az ember legközelebbi roko­nai. Annyi biztos: néhány szokásunkat tanulságosan viszontláthatjuk rajtuk. A gyógyszerek, de az élvezeti szerek is a majmokon ugyan­olyan hatásokat idéznek elő, mint az embereken. Sok majom­faj szereti a teát, kávét és szeszes italokat, némelyikük pedig nagy élvezettel dohányzik. Brehm szerint Északkelet-Afri- ka bennszülöttei úgy fogják a vad páviánokat, hogy edényekben erős sört tesznek ki, amelytől ezek az állatok lerészegednek. Néhány fogságban tartott pél­dányt látott is ilyen állapotban, és nagyon mulatságosan számol be viselkedésükről, furcsa fintoraik­ról. A majmok másnap reggel na­gyon rosszkedvűek és levertek voltak. Mindkét kezükkel fájós fe­jüket fogták és arckifejezésük va­lóban siralmas volt. Amikor sör­rel és borral kínálták őket, undor­ral fordultak el, de a limonádét látható örömmel itták. Egy ameri­kai majom, miután egy ízben pá­linkától lerészegedett, azontúl so­ha többé nem nyúlt hozzá, tehát bölcsebb volt, mint sok ember. Ezek a jelentéktelen tények bizo­nyítják, mennyire hasonlóknak kell lenniük a majom és az ember ízlelőidegeinek, és hogy mennyi­re egyformán hatnak az ingerek idegrendszerükre. __________■ Hor oszkóp SZŰZ: Eleinte nehezen talál rá önmagára, de aztán beindul a gépe­zet. Elevenségét nemcsak a tanulás, munka során bizonyíthatja, ha­nem a baráti kapcsolataiban is. MÉRLEG: Hosszú ideig a munkára és a kapcsolatokra koncentrált. Most egy kicsit lazítani akar. A Mérleg szabadságra, változásra, uta­zásra éhes. Az élet ne legyen olyan komoly, engedje el magát! SKORPIÓ: Nem híres arról, hogy túl sportos vagy izmos. Pedig a tes­te és a lelke igen csak megkívánna némi életmódváltozást. Keressen egy jó konditermet vagy uszodát. Ép testben ép lélek — ma ez lehet­ne a jelszava. NYILAS: Amilyen csendes és egyszerű volt a tegnapi nap, olyan bo­nyolult és hangos a mai. Számtalan elintéznivaló vár Önre. Rengeteg telefon és néhány megválaszolatlan levél. BAK: Merész terveit gondolja át alaposan, hogy feltétlen sikeres le­gyen. Kísértse meg szerencséjét, vegyen néhány szerencseszelvényt, s jól töltse ki. VÍZÖNTŐ: A hatalmi harcoktól tartsa magát távol, ne ragaszkodjon mereven az elképzeléseihez. Óvnia kell párkapcsolatát. Legyen part­nerével toleráns. HALAK: Nagyobb önállóságra vágyik, bár tisztában van vele, hogy az sokkal nagyobb felelősséggel is jár. Magasan ragyog csillaga, az ősz gyönyörű pillanatai várják. KOS: Megfontolja cselekedeteit, rendkívül gyakorlatias. Tele van energiával, jó humorral. Értékeit pontosan ismeri. Szívesen van ba­ráti társaságban. BIKA: Rendkívül dinamikus, lobbanékony a mai napon. Az élet min­den területén a sikert tűzi ki legfőbb céljául. A szerelmet fontosnak tarja, de rendkívül igényes. IKREK: Nem épít légvárakat, igyekszik feladatait pontosan, jól meg­oldani. A bizonytalannak tűnő ügyek esetében az Ön javára billen a mérleg. Baráti összejövetelre számíthat. RÁK: Egy összejövetel lesz ennek a napnak a meghatározója. Sok minden megeshet egy ilyen partin. OROSZLÁN: Kedveli a játékokat és ma egy újabb lehetőség kínálko­zik arra, hogy megduplázhassa a vagyonát. Kellemes esti program le­het, ha meglátogat egy közösségi házat, ahol kiélheti játékszenve- délyét. Aki mer, az nyer! ____________ ■ El ektromágneses mezőkben élünk. A televízió, a számító­gép, a videojáték, a falakban futó kábelrendszer körül erő­terek keletkeznek, amelyek egyesek szerint ártalmasak is lehetnek. Vannak, akik a fáradtságot, a meddőséget, a rák­betegségeket, a gyerekeknél előforduló növekedési problé­mákat is nekik tulajdonítják. Minden tárgy és test adó-vevő ké­szülékként működik, tehát ottho­nunk falai között sem vagyunk védve a sugárzásoktól. Az elekt­romágneses terek hatnak az agyunkra, a központi idegrend­szerre, befolyásolják álmainkat, étvágyunkat, testünk hőmérsék­letét, okozói lehetnek fejfájásnak, fáradtságnak, emésztési problé­máknak. Még nem tudunk min­dent, hiszen az emberiség törté­nete során még soha nem élt eny- nyi mesterségesen keltett sugár­zás és hullám társaságában. A számítógép számlájára is ír­tak már rákkeltő hatást, koraszü­lést, látásromlást. Egy 1997-ben készült világfelmérés szerint ezekre nincs egyértelmű bizonyí­ték. Némely típusnál valóban ke­Házi „sugárellenőrzés ” Könnyen ellenőrizhetjük, hogy jól működik-e a mikro. Ha mű­ködő tévével vagy számitógéppel szemben kapcsoljuk be, és nem zavarja a képet (csíkok, vibrálás), akkor minden rendben van, nincs ok aggodalomra. ' Fontos, hogy langyos, vegyszermentes vízzel gyakran mos­suk le a készülék ajtaját. Biztonságosabb, ha nem tesszük a sütőt szemmagasságba. letkezhet sugárzás oldalt és hátul, ezért a készüléket legjobb olyan fal mellé elhelyezni, amelynek másik oldala az utcával határos. A Fiatalok munkában 7500 fiatal megkérdezésével átfo­gó felmérés készült arról: Kelet- Közép-Európa főiskolásai, egye­temistái mit várnak el leendő munkahelyüktől, milyen szem­pontok alapján választanak. Ki­derült, hogy a fiatalok elsöprő többsége a munkahelyi biztonsá­got tartja a legfontosabbnak. Ez­zel jár szorosan együtt az anyagi biztonság is, mindkettőt a fiata­lok közel 80 százaléka elsőren­dűen lényegesnek nevezte. A személyes fejlődés lehetőségét csak a fiatal munkavállalók fele tartotta fontosnak, tízből négy­nek pedig az az izgalmas, hogy kapcsolatba kerülhet tehetséges emberekkel, illetve állandó kihí­vást jelentő feladatokkal. A legjobb szakember csak minden harmadik akar lenni, és minden ötödiket a sok külföldi utazással járó beosztás vonz. Tíz mai fiatalból egy a legma­gasabb vezetői szintet akarja el­érni, és tulajdonosa szeretne len- ni egy vállalkozásnak. _______■ Fé ltékenység a számítógépre Egyre több hölgy féltékeny a komputerre (is), mondván, a fér­jük, a szerelmük lassan több időt tölt a masinával, mint velük. Egy párizsi napilap megkérdezte férfiolvasóit a jelenségről. Az urak szerint nem csoda, hogy sok férfi ragaszkodik a számító­gépéhez, hiszen az sosem ve­szekszik,.reggel éppoly szép mint este, sosem féltékeny a fogorvos­nőre vagy a kolléganőkre. Ráadá­sul nem részesíti előnyben a szentimentális regényekből ké­szült romantikus mozikat a por­nófilmekkel szemben. Egy komputer nem akar gyere­ket sem, nem kényszerít arra, hogy a férfi megkeresse a legjobb válóperes ügyvédet, aki végül job­ban kiforgatja a vagyonából, mint a feleség. Egy számítógépnek azt sem kell tizenötször elmagyarázni, miért érdekesebb egy nudista­strand, mint egy rendes kemping. A komputer sosem követeli, hogy hajnali három órakor vigyék haza. Nem akarja a férfival alvás helyett gondosan elemezni az el­múlt nap történéseit, és ha az úr hozzáér, biztosan nem kezd el fel­háborodottan kiáltozni, hogy mit csinál. A masina nem szól bele abba, hogyan tervezi a teremtés koronája a szabadságát. Ha akar­ja a férfi, magával viheti, de nem sértődik meg akkor sem, ha ott­hon hagyják. Mindezek mellett pedig a gépnek esze ágában sincs azt hinni, hogy a kapcsolat élet­fogytiglan tart. Bármennyi előnye is van azon­ban a kompjúternek egy asszony­nyal szemben, biztos, hogy nem fogja megfőzni a férfi kedvenc fo­gását, nem tudja kedvesen meg­csókolni, nem fog a karjába sza­ladni, ha hazaér, nem fog vele ci­vakodni, amiért széthagyta a hol­miját, és nem fogja akkor is sze­retni, amikor már a hamut is mamunak írja a klaviatúrán. belső válaszfalak átengedik a hul­lámokat. A mikrohullámú sütőnél akkor van baj, ha szökik a hullám, ez ál­lítólag káros lehet a terhes nőkre, meddőséget okozhat, valamint fejfájást, szédülést, fáradtságot, továbbá szemgyulladást azoknál, akik kontaktlencsét hordanak. A hajszárító, a villanyborotva és -fogkefe, a mosógép, a konyhai robotkészülék, a televízió egyes vélemények szerint megzavarhat­ja az emberi szervezet hormoná­lis működését, csökkentheti a fo­gamzás valószínűségét. Érdemes ellenőriztetni a konnektorokat, használat után pedig minden gé­pet áramtalanítani kell. Működé­sük közben a lehető legnagyobb távolságra legyünk tőlük. A számítógép káros hatásaira még nincs egyértelmű bizonyíték fotó: laufer László A mesterséges erőterek mellett a Töld alatti vízrétegek, geológiai mozgások is egyes vélemények szerint ugyanúgy viselkednek, mint az elektromos készülékek. Hajrozzávesszük a magasfeszült­ségű vezetékeket, a távközlési, a rádió- és televízióműsor sugárzá­sához szükséges berendezéseket, érdemes talán odafigyelni az ag­gódókra, s legalább ahol lehet, csökkenteni a - vélt vagy váltás - veszélyforrások számát. Nem tanácsos garázs, pince vagy kazánház fölött aludni. Az autók, a fűtőanyagok ugyanis „megkötik” az elektromágneses szennyeződéseket. A lefekvés előtti zuhanyozás megszabadítja a testet a „parazita” elektromos­ságtól. Óvakodjunk a fémből rézből - készült ágytól, ha lehet, az alapanyag inkább fa legyen. A matrac ne műanyag habokat, ha­nem természetes töltőanyagot tar­talmazzon. Az ágynemű, a lepedő készüljön pamutból vagy gyapjú­ból, ideális esetben selyemből. Ha valaki úgy akar aludni mint egy angyal, ágyának fejrésze észak felé nézzen, a mágneses vonzás irányába, mert így csök­ken az érrendszerre nehezedő nyomás. Azt is mondják, hogy ha alvás közben a fej dél felé van, idegessé válhatunk, míg a nyuga­ti tájolás a rémálmok táptalaja. Gyermektelen jövő Minden harmadik európai ma már gyermektelen, és a jövőben se tervez utódot. Ed­dig ezeket az embereket ego­istának és egyben boldogta­lannak ítélték, az újabb ku­tatások azonban megpróbál­nak reális képet festeni. Egy nemzetközi felmérés szerint a legtöbb 40 éves, gyermektelen asz- szony Németország nyugati felé­ben, Svájcban, Finnországban, Ausztriában és az USA-ban él. A legkevesebb az egykori Kelet-Né- metországban, Portugáliában, Len­gyelországban és Franciaország­ban található. Általános, hogy a karrierorien­tált és a tudományos életben dolgo­zó nők közül kevesen vállalnak gyereket. Ebben azonban nem mindig az érvényesülés játssza a főszerepet, hanem az a tény, hogy ezeket a nőket kevésbé szeretik partnerül választani a háziasz- szony típusra vágyakozó férfiak. Egy másik kutatás szerint több­nyire az egykék és az elsőszülöttek óvakodnak attól, hogy utódokat ne­veljenek. A gyermekáldást ellenzők sorában sokan vannak olyanok, akiknek keserű tapasztalataik adódtak saját gyerekkorukban. Saj­nálatos tény, hogy sok helyütt a munkaadók is szívesebben alkal­maznak gyermektelen munkatár­sakat, mondván, hogy családi kö­telmek nélkül jobban képesek a munkára koncentrálni. Vajon boldogtalanabbak-e a gyermektelenek? Számtalan példa igazolja, hogy az ő köreikben köny- nyebben nyúlnak a pohárhoz, sok közülük a depresszív és az öngyil­kos, és gyakran mutatkoznak kü­lönböző mániás hajlamok is. A freiburgi és jénai egyetem kutatói kérdőíves felmérést készítettek, hogy mennyire elégedettek életvi­telükkel a gyermekes és a gyermek­telen párok. Az eredmény: saját személyiségével, a baráti körrel, az egészségi állapotával, a szexualitás­sal, a szabadidővel és a munkájával a gyerekesek elégedettebbek. Az anyagi helyzet és a párválasztás szempontjából nem mutatkozik nagy különbség a két csoport kö­zött. Magyarországon a gyermek- vállalási kedv 1981 óta csökkent ki­mutathatóan, és csak az utóbbi idő­ben javult valamennyit az arány. Nálunk a családok többségében egynél több gyermeket szeremé­nek, annak ellenére, hogy sok nő végleg kimarad a munkából, ha leg­alább három évet otthon tölt. ■ > i K { A i

Next

/
Thumbnails
Contents