Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-10 / 247. szám

0 2001. Szeptember 10., hétfő R I P 0 R T 7. OLDAL KULTÚRA­„A romák felelősek a saját sorsukért”- mondja Nicole Laverdnre, egy kanadai nemzetközi szervezet tanácsadója _______Reklám________ Ar ctalanság Egy kanadai nemzetközi ügyeket támo­gató szervezet (CASE) önkéntes tanács­adója, Nicole Laverdure járja Baranya és Tolna cigányok lakta településeit. Jöve­telének elsődleges célja a magyarorszá­gi romák körülményeinek felderítése.- Már másodszor jár hazánkban. Első alkalom­mal is a roma kivándorlás körüli vizsgálódás voll látogatásának céljai- Első ízben a pécsváradi családsegítő szolgá­latnál próbáltuk megtalálni, miként lehet segíte­ni a fiatalokon, és ekkor nem csak cigányokkal foglalkoztunk.- Az önök szervezete a kanadai kormány programjának keretében működik. Miért kell ilyen szinten foglalkozniuk a kivándorlókkal1- Általában nem kifejezetten a cigányság meg­figyelése a célunk, a kormány és a szolgálat ön­kénteseket küld szerte a világba az emberek élet- körülményeinek javítására. Magyarországon a településeket járva az itt élő romák körülménye­it vizsgálom, és segítek problémáikra megoldást keresni. Az lenne a legjobb, ha itthon tudnának boldogulni.- Ezzel a magyar cigányok kivándorlásának okait szeretné feltárni?- Volt olyan tapasztalat, hogy a kivándorló magyarok szándékai nem valósultak meg, és csalódottan, elbátortalanodva jöttek vissza. En­nek okait kutatom az itteni körülmények vizsgá­? latával. Szeretnénk többé-kevésbé tisztán látni, ' hogy milyen lehetőségeik vannak a kivándorlók­nak a biztonságos itthon maradásra.- Mik azok az okok, melyek a hazatérésre kényszerítik a már Kanadáig jutott magyaro­, kát? A kolóniákról hozzánk eljutó hírek enyhén szólva is lesújtóak. Egy kanadai polgár levelé­ben arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a magyarországi romák lopnak, kéregetnek, verekednek, szálláshelyükön rendszeresek a rendőrségi beavatkozások. Koszban, mocsok­ban élnek, és emiatt nem szívelik őket a kana­daipolgárok.- Erre nem igazán tudok válaszolni, ilyen szintig nem látok bele a dolgokba.- De arról csak tud, hogy miként fogadja Ka­nada és az ott élő közösség a magyarokat?- Csak a saját városomról, Montrealról tudok nyilatkozni. Ott a kivándorlók nagyon jól integ­rálódtak, semmi gond a betelepültekkel, pedig nagyon sok náció megtalálható nálunk. Olyan szituációkról nem hallottam, mint amit a levélíró állít, persze ez nem jelenti azt, hogy mindez nem igaz.- Az országunkban sok helyen hasonló gondo­kat lehet találni. Miért ezt a régiót választotta vizsgálódása célpontjául?- Szervezetünknek van egy képviselete Ma­gyarországon, és ott úgy ítélték meg, hogy ebben a régióban megfelelő tapasztalatokat szerezhe­tünk, és igen nagy szükség van a segítségre.-Az itt szerezett tapasztalatait felhasználják a kanadai kormány Kélet-Európa félé irányuló se­gélyezési programjához is. Mik ennek a részletei?- Ezt még nem tudhatjuk, minden attól függ, hogy a politika milyen döntést hoz a jövőben.- Összegezné eddigi tapasztalatait? „Itt megfelelő tapasztalatokat szerezhetünk” fotó: n. l.- Az a benyomásom, hogy sok probléma tel­jesen hasonló a települések között. Általánosan igaz, hogy nehéz munkát találni, és a cigányok­nak nincs meg a megfelelő képzettségük a mun­kavállaláshoz. A társadalmi és családi életük ja­vulásához sokkal többet, és közösen kellene ten­niük a szervezeteknek. A cigányságnak csak ele­nyésző százaléka fogadja el, hogy életkörülmé­nyeikben és mentalitásukban változtatni kell. Úgy vélem, felelősek a saját sorsukért, ennek ja­vulásáért ők tehetnének a legtöbbet. Ott, ahol összetart a közösség, észrevehetően jobbak a körülményeik. _____________________________________________NÉMETH L. VIASZFIGURÁK SZENTPÉTERVÁRRÓL. Az oroszországi panoptikum egy részletének bemutatója látható Pécsett, a Plaza kiállítóter­mében. Az embernagyságú, élethű viaszbábuk között megtaláljuk Mona Lisát, a Szabadság-szobrot és az Utolsó vacsora valamennyi szere- plőjét (képünkön).________ _______________________________________fotó: lauferLászló Úg y tűnik, limitált szériában van­nak csak használható arcok a ma­gyar reklámfilmek piacán, ennek tudható be, hogy az ügynökségek­nek két különböző kampányhoz si­került megint ugyanazt a szereplőt megtalálniuk. Nem lenne pedig rossz figura: nála értetlenkedőbben bizonyára kevesen tudnak nézni. Ez a tulajdonosága egyszer már be­vált a Matáv különleges tudakozó­jának reklámjában: ideje volt tehát lehúzni róla a második bőrt is. Az első rész ráadásul kivételesen üdítő volt a magyar reklámok silány vá­lasztékában: a hozzá kapcsolódó óriásplakát (ön kérdez, Kossuth vá­laszol) pedig telitalálatnak bizo­nyult - nem véletlenül állt a nép­szerűségi lista élén. Én már akkor azt mondtam, hi­ba volt rögvest nem sorozatot csi­nálni belőle, ahhoz ugyanis túlsá­gosan is sokszor vetítették, hogy ne váljon unalmassá. Ma is fenn­tartom a véleményem, bár a mobil- telefonról is hívható szolgáltatást hirdető film jóval alulmúlja elődjét. A telefonos fiú a drága trükkök se­gítségével ezúttal suszterré, órás­mesterré, majd pedig bájolgó mo- sodás hölggyé változik (egyik sem plakátra rakható ötlet), a slusszpo­én ismételt elsütése pedig egyre rosszabb képzeteket ölthet a tóssé huncut hajlamú néző fejében - ugyan mi jöhet még a Mi a szösz? és a Mi a manó? kérdések után. Mindegy, túléltük volna, ha em­berünk nem bukkan fel szinte azonnal a Renault Thalia új filmjé­ben mint családapa. Minden ugyanaz: a haj, az arc, az értetlen tekintet, talán még ruhát sem cse­réltek rajta. Nyilván nem véletlen az ügynökség választása: a film ugyanarra a kommunikációs hely­zetre épül, mint a Matáv reklámja: az ügyfél csodálkozik, mi mindent is nyújt neki a termék. Csak tartok tőle, mindez visszaüt. Az értetlen magyar polgárt ezután bármelyik filmben viszontláthatjuk, ugyanaz­zal a naiv csodálkozással néz majd; miközben mosóporra, pelenkára, kutyatápra és fogkrémre beszélik rá. Eközben arca teljesen elkopik: az az arc, amivel bármit el lehet ad­ni - bármit, de csak egyvalamit. Ar­ca se neki nem lesz, sem pedig an­nak, amit hirdet - a Renault már most ebbe a csapdába került. Ha már az arcoknál tartunk: le­het, annak az ügynökségnek van igaza, amelyik gyerekekkel próbál­ja eladni a tetőcserepet. Nyilván a Gyerekszáj sikerén felbuzdulva csöppségek mondják el „spontán” véleményüket a tető fontosságáról. Hogy a gigantposzterre végül miért az a selypítő kislány került, aki sze­rint a tető azért kell, hogy ne jöjje­nek be a házba a szörnyek, azt ne­hezen magyarázzák el nekem. Ám ennek ellenére sem lenne baj a kampánnyal, ha nem egy roppant buta szlogen társulna hozzá - Tető helyett mondd: Bramac. A cél vilá­gos: összemosni a márkanevet a köznévvel (lásd még: Theodora, Quelle, az ásványvíz, Opel, az au­tó). De ha végiggondolom, ritka nagy hülyeséget kémek: bra- macfedő, bramacpont, házbramac. Úgyhogy nem mondom. LENDVAI DÁVID SZATIRKÁK Méregképes könyvelői tanfolya- Farrengető előadás volt. ma volt. Közel-Kelet: Dzsihaddelhadd. Májzsugori uram. Freud, Pszichopatagónia uralko­dója. Internaciból internáci, liberális­ból liberálnok. Manikörmözte a kihallgatottat. Szofisztika: Vajon hány hajlékta­lan fér el a West End City előcsar­nokában? Súgógépre kapcsolták. Marafkó László (Szem) érmes lett a szépségki- rálynő-választáson. Kiléptek a nadrágszakadárok. Par(a)nasszus: Mikszáth Kálmán - A Noszty fiú esete Tóth Mary- vel. a TANAC néptáncegyüttesbé www.tanac.hu 09.11. és 13. este 6-7 óra között az Ifjúsági Házban Telefon: 06-30/9391-620 , Ami törvénytelen, az ellen eljárunk- ígérte Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelölt je online-interjújában Szombaton este Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje (képünkön) volt lapunk online-szer­kesztőségnek vendége. Az alábbiakban az interjú legérdeke­sebb részeit szerkesztett formában közöljük.- Ha jövőre nem az MSZP nyer, va­gyis Ön nem lesz miniszterelnök, mi fog történni? Politikusi pályafu­tása folytatódik, és ellenzéki képvi­selő lesz, avagy visszamegy az üz­leti szférába? (gázsi) Medgyessy Péter: Az MSZP jö­vőre nyer.- Mikor járt utoljára tempbm- ban, és szokott-e imádkozni? (Ár­pi) M. P.: A hit minden ember leg­belsőbb és legszentebb ügye. Egyébként, ha a világot járom, mindig bemegyek a templomokba.- Az MSZP által szóba jöhető partnernek tekintett SZDSZ - a nemzeti értékekkel, hagyomá­nyokkal szembeni hadakozásával is - alaposan leharcolta magát. Ha a szocialisták azt mutatják, hogy nagyon is kétséges győzel­mük esetén (ismét) hajlandók őket bevinni a hatalomba, rajta­veszthetnek. Nem kellene inkább egy nagykoalíció felé törekedni a jobbközéppel? (nemdruk) M. P.: Az MSZP a többséget akarja megszerezni.- Komolyan gondolják azt, hogy Doszpot Péter politikus al­kat? Vagy ő lesz hivatva az MSZP korrupcióinak leleplezésére? (lila köd) M. P.: Doszpot Péter ért a köz- biztonsághoz, gondolom ez nem kérdés. Az ilyen ismereteire sze­retnénk támaszkodni.- Mi a véleménye arról, hogy az MSZP a nyolcvanas évek pártja, amely azért kapott még egy juta­lomjátékot 1994-től 98-ig, mert a jónép értékelte a reformereknek a rendszerváltásban játszott szere­pét. A nyolcvanas évek viszont (képletesen) 1998-ban befejeződ­tek, tehát Ön egy immár anakro­nisztikus képződmény jelöltje. A harmadik évezred szocialistának markánsabban baloldali, kapita­listának viszont nem pirosszegfűs pártot kíván. Túl tud-e Ön lépni ezen az ellentmondáson? (Koc­kás) M. P.: Én inkább azt látom, hogy a mai kormány a múlt szá­zad kormánya, nem csak azért, mert akkor kezdte tevékenységét, hanem mert a válaszai is nagyon múlt századiak. így például a vi­dék kezelésében, a mezőgazdaság csődproblémáiban, vagy az egész­ségügyi rendszerben.- Van ez a Keller László nevű az Ön TT-jében, akit a nyári szünet­re is a vártán hagytak, hogy mondvacsinált vádakkal hada­kozzon a kormánypártok egyes politikusai ellen, de ez a botrány­politizálás kicsit uncsi, meg átlát­szó. Ráadásul álszent is, mert kor­rupcióban, csalásokban-lopások- ban az MSZP mint kommunista utódpárt alighanem verhetetlen. (botrány) M. P.: Szerintem nem arra kel­lene haragudni, aki feltárja a bajt, hanem arra, aki elköveti. Keller László olyan kérdésekre hívta fel a figyelmet, amelyek igazsága iga­zolódott. Az Országimázs Köz­ponttal kapcsolatban például az ÁSZ jelentése föltárta a törvényte­lenségeket. Látjuk az autópálya­építés gondjait is. Az embereket nem lehet becsapni.- Még mindig jó ötletnek tartja a népszavazást? Nem lenne jobb óva­tosan kihátrálni mögüle? (arse- nal98) M. P.: A népszavazás olyan ügyekről szól, ami az embereket érdekli. Én azt vállalom, hogy a kormányom az ott felvetett problé­mákra az első száz napban meg­hozza a dönté­seket.- Láthatóan fiatalosabb és lendületesebb a TT, mint koráb­ban bármely MSZP-csapat volt. Ez nyilván tudatos, de ki vi­gyáz arra, hogy Horn Gyula és a többi korábbi (és így vesztes) MSZP-arc ne zavarjon bele a képbe? (pepe) M. P.: Tudatosan vállaltam a fia­talítást, de ugyanakkor szükség van az idősebbek tapasztalatára is. Ma azt látom, hogy az idősebbek is teljes erővel segítik az MSZP mun­káját és győzelmét.- Ha győznek a választásokon, utána kivizsgálják-e a Fidesz és az FKGP botrányos ügyeit? (Tatai) M. P.: Revans nem lesz, de ami törvénytelen, az ellen eljárunk.- Mi a véleménye arról, hogy Szonda elvtárséknál az MSZP politi­kusai mindig előkelő helyen állnak, holott tudvalevő, hogy ez csak ködö­sítés. Miért bántja az MSZP-t az, hogy az ország jól fejlődik? Biztosan emlékszik még Horn Gyula széttárt karjaim, mikor semmire sem volt pénz. Talán kevesebbet kellett volna zsebre tenni, (kalcedon) M. P.: A közvélemény-kutatá­sok érdekesek, de engem elsősor­ban maga a közvélemény érdekel. A fejlődést az előző kormány ala­pozta meg, a baj az, hogy ebből ma, amikor már lehetne, még min­dig csak kevesek részesednek. Utolsó mondatát nyilván a Fidesz­nek címezte.- Megmérkőzik-e Ön is Orbán Viktorral a képernyőn, mint annak idején Horn Gyula is tette? Ha igen, nem fél, hogy Orbán megint lehen­gerlő szónoklataival legyőzi Önt és pártját? (Tatai) M. P.: Ugye ismeri azt a kitű­zőt, hogy „én is a Fideszre szavaz­tam. Bocs.” Ma már a lehengerlő szónoklat kevés. Egyébként állok elébe.- Ön többször hangsúlyozta, hogy az ország közepén húzódó po­litikai árkot be kívánja temetni. Milyen esélyt lát erre? Hogyan szüntethető meg, vagy csökkenthe­tő a gyűlölködés? (Szűcs Gábor) M. P.: Az emberek békét, biz­tonságot és nyugalmat akarnak. Ezt előbb-utóbb a politikusok is be fogják látni. Amelyik politikus ezt nem látja be, azt az emberek fogják minősíteni.- Egy esetleges MSZP-győzelem esetén mi lesz a nagyszerű Országimázs Központtal és hold­udvarával? :) Elszámoltatnák őket? Komolyra fordítva a szót: mit tenne a szocialista párt ebben a kérdésben? Hasonló módon „központozná” kis hazánk propa­gálását, vagy más megoldást ke­resne? (harryklein) M. P.: Az országnak kell reklá­mot csinálni, de a legjobb reklám a tisztesség, az állami döntések átláthatósága, a közbeszerzések pályáztatása, az utcák tisztasága, a környezet védelme. Szerintem ezekkel kell foglalkozni.- Tervbe vették-e a járulékok és egyéb vállalkozói terhek csökken­tését, mert a mai helyzet az egész működést lehetetlenné teszi... (bo­szorka) M. P.: Csökkenteni fogjuk a já­rulékokat és a személyi jövede­lemadót. Megbízható környezetet akarunk a vállalkozóknak: fejlesz­tési kedvet, megtakarításokat és egészséges tőzsdét. (Az online-interjú teljes szövege olvasható az interneten: www. dunantulinaplo. hu)

Next

/
Thumbnails
Contents