Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-07 / 244. szám

24. OLDAL 2001. SZEPTEMbtK 7., PÉNTEK | Ül SPORT n es .) Kapcsolat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Sporthétvége SAKKVERSENY PELLÉRDEN. Immáron 21. alkalommal kerül sor szombaton 8.30-tól Pellér- den, a művelődési házban a Mecsekvölgye-sakkversenyre, amelyet három csoportban (1900 Élő-pontszám felettiek, alattiak és többiek) rendeznek meg. Az ifjúságiak, a férfiak és a nők azonos kategóriában ver­senyeznek. Nevezési díj: 700 forint (abban benne van az ebéd ára is), nevezni a helyszí­nen lehet. A verseny svájci rendszerű, 9 fordulós, a részt­vevők sakk-készletet és órát vi­gyenek magukkal. (n) DZSÚDÓS NAGYÜZEM. Ser dűlő és diák cselgáncsozók ré­szére rendezik meg szombaton 11 órától Pécsett, a Vasutas sportcsarnokban a Szent György-kupát. Ezen legalább 200 indulóra számítanak a szervezők. (n) UTOLJÁRA A TAVON. Évad záró vitorlásversenyt tartanak holnap és vasárnap Orfűn, a Pé­csi-tavon. A viadalt egy hajó­osztályban, a finn dingiben ír­ták ki, a rendezők csaknem 15 hajót várnak. A Pécsi-tavon évente négy versenyt szoktak rendezni, ez lesz a negyedik. Holnap és vasárnap egyaránt délelőtt 10 órakor kezdődnek a futamok. A Regatta-kupa máso­dik fordulója több vitorlázónak a szeptember huszadiki ma­gyar bajnokság főpróbája lesz, amelyet Balatonfüreden ren­deznek meg. ______________________ Vi sta Utazási Iroda Repülőjegyek Manchester 39 900 Ft London 57 000 Ft Los Angeles 139 500 Ft New York 85 000 Ft Miami 111000 Ft Toronto 108 000 Ft Washington 107 000 Ft Az árak meghatározott feltételek mellett érvényesek és nem tartalmazzák a reptéri illetéket. Szállásfoglalás Autóbérlés Nyaralóprogramok Vista Utazási Iroda Pécs, Ferencesek u. 2. tel.: 72/518-770 e-mail: pecs@vista.hu Milliók a nevekért Érzelmek és racionalitás a szponzorizáció mögött Már csak Pécsi KK-ként szerepel a bajnokság­ban az NB I-es férfi kézilabdacsapat, az eddigi névszponzor, a V. Tabac megvonta a támoga­tást. Ennek kapcsán igyekeztünk egy kicsit utánajárni, mi is a helyzet ezen a téren. PÉCS-SZIGETVÁR- A V. Tabac-kal korrekt kapcsolatunk volt, most a cég az életbe lépett új reklámtörvényre hivatko­zott a visszalépéskor - tudtuk meg Kálóczy Lajos­tól (képünkön), a Pécsi KK ügy­vezetőjétől. - Mivel dohányipari cégről van szó, érthető a magya­rázat, ugyanakkor úgy tűnik, más területen is visszavonuló­ban vannak. Igyekszünk megta­lálni az utódját, most is folyta­tunk tárgyalásokat, hiszen hi­ányzik a költségvetésünkből az az 5 és fél millió forint, amit tő­lük kaptunk évente. Érdekes a helyzet a pécsi labdarúgóknál, hiszen a PMFC NB I. B-s focistáinak nincs névszponzora, ugyanakkor az NB Il-ben most elindult női csapat PMFC-IVAS néven gyűjtögeti majd a pontokat.- Természetesen szeretnénk eladni a névhasz­nálati jogot, de elég bonyolult a helyzet, hiszen eszmei értékben ez többet ér, mint amennyit most kapnánk érte - mondta Pázmándy Zsolt ügyveze­tő. - Utoljára a Titán volt a névadónk, akkor 10 millióért került a PMFC mögé. Ilyen nagyságrendű szerződést most is szívesen aláírnék. Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet el­nöke a másik oldalról is megvilágította a kérdést: - Alapvetően két szempont vezérelheti azt az üzlet­embert, aki ilyenre fordítja a pénzét. Az érzelmi okok, amikor helyi értéket, hagyományt karol fel, és nem a reklámérték dominál. Erre lehet példa a Szigetvári Takarékszövetkezet SE NB I. B-s kézi­labdacsapata, de a kevésbé közönségvonzó sport­ágak, szakosztályok is. Ennek egyik lehetősége, mikor a szakosztály ápolja saját múltját, és a volt sportolóit, akikre ilyen téren számíthat, igyekszik magához kötni, pártolóként, vezetőségi tagként bevonni. Ehhez persze nagy energiákat kell moz­gósítani, sok részletre kell figyelni. A másik, ami­kor kőkemény üzletről van szó, és kifejezetten reklámcélú a szerződés. Kevés olyan egyesület akad, ahol csak egy cég akad partnerként, hiszen rettentő sok pénz kell ehhez. Elsősorban nagy szurkolói tömeget megmozgató csapatsportok jö­hetnek itt szóba, amelyek mind a hazai, mind a nemzetközi porondon eredményesek. Egy-két ma­gyar kivételtől eltekintve azt kell mondanom, gaz­dasági szervezet ilyen olcsón sehol nem kap ilyen reklámlehetőséget, az egyesületek nagy része még Névszponzori összegek Labdarúgó NB I.: 50-150 millió Ft. Kézi-, kosárlabda NB I.: 5-80 millió Ft. Labdarúgó alsóbb osztályok: pár százezer forinttól 20 millióig, osztálytól függően. Kézi-, kosárlabda NB I. B: pár százezer forint értékén alul kezeli magát. Talán a Gysev vagy a Dunaferr említhető ellentétes példának. Ugyanak­kor a magyar sport pályázati rendszerének letisz­tulása sokat segít a kluboknak, ez biztos alapokat jelent sok helyen. _____________móczán zoltán _____________Allianz Hungária 34. Nemzetközi Mecsek Rallye_____________ Pr ogram nemcsak autóbarátoknak A mai gépátvétellel (Vörös Autóház) és a Pécs Plaza parkolójában megrendezendő Prológgal megkezdődik az országos ralibajnok­ság 7. futama. Az egyben horvát bajnoki futamnak is számító via­dalon 109 páros ül autóba a még kiadó géposztály-helyezésekért. Pécs A főként a hátsókerék-hajtású Ladák gazdáinak jóvoltából mindig igen látványos Prolog első autója 16.00 órakor rajtol, a belépőjegy 800 forint lesz. A gyorsasági szakaszok közül a pécsi vásártérire 600, az erdeiekre 300 forintért lehet belépőt váltani. Ezért az árért azonban a szurkolók megkapják a futamra készült kétféle műsorfüzet kisebbikét is, amely tar­talmazza a legszükségesebb infor­mációkat a futamról. A verseny szombaton tíz órakor rajtol a Széchenyi térről és szomba­ton 9, vasárnap 6 gyorsasági sza­kasz vár a mezőnyre. A szervezők azonban a Széchenyi téren egy sor színes kiegészítő programmal igye­keznek szórakoztatni a városban maradó és a száguldást kevésbé sze­rető polgárokat is. így szombaton délelőtt 12-16-ig gyermekrajz­verseny, 16-kor a Különjárat, 17-kor a Pavilon, 18.15-től a Red Less (ex- Prognózis), 20 órától pedig a Men­thol együttes muzsikál. Vasárnap (a mezőny eleje 13 órától várható a cél­ba) 17.20-tól népzene szól, 18.20-tól a Woodstock 20-22-ig a Bikini ad koncertet. A futam miatt a megyében több­felé útlezárásokra kell számítani (lásd 22. old.), míg az alábbi buszjá­ratok terelőúton közlekednek. Szombat. A Pécs-Kővágótöttös- Bakonya útvonalon a Pécsről 10.00, 13.15-kor Bakonyára közlekedő já­ratok Kővágótöttös fordulóig közle­kednek, ill. innen 11.19-kor és Kővágótöttös, aut. vt. megállóhely­ről 14.30-kor indulnak Pécsre. A to­vábbutazást a Kővágótöttös-Bako- nya közötti üzemi úton a rendezők biztosítják. A Pécsről 9.30, 14.00, 17.00-kor Abaligetre, 16.00-korOrfű- re és 14.45-kor Bakócára, ill. az Abali-getről 8.52, 12.22, 14.45-kor Orfűre és 14.45-kor, Orfűről 17.20- kor és Husztótról 14.13-kor Pécsre induló buszok (Szentlőrinc-Het- vehely-Abaliget-Orfű) terelőúton közlekednek. A járatok Uránváros­ban a 60s úton állnak meg. A járatok nem érintik az Ürög, alsó - Orfű, kis­tó közötti megállóhelyeket. Az Orfű, kemping megállóhelynél ideiglenes megállóhelyeket alakítanak ki. Vasárnap. Pécsről 9.30-kor Abaligetre, 14.00-kor Husztótra és az Orfűről 14.50-kor, Abaligetről 8.52, 12.22-kor Pécsre közlekedő buszok Orfűn megfordulnak és a menetrend szerint indulnak to­vább Abaligetre, Husztótra, ill. Pécsre. A járatok nem érintik Horgászfalu L, II., III. és a Her- man O.-tó megállókat. sz. zs. Hírek Westel-sms-ben Küldje el a +RALLYE hívószót Westel mobil­telefonjáról sms-ben a 900-as telefonszám­ra. Egy sms áráért reggeltől estig, napi 10-15 sm&ben tájékoztatjuk a Mecsek-rali gyorsasági szakaszainak eredményeiről és a pályán történt fontosabb eseményekről. Szávay még menetel A szlovák Paulenka (képünkön) Grabenwegertől szenvedett 6-4,6-2-es vereséget fotó: m. a. Torna Árpád 14 gólja Baranyai körkép A hétvégén folytatódik a megyei labdarúgó öregfiúk-bajnokság, amelyben 16 csapat vesz részt. Nyolc forduló után a Gáspár János emlékverseny A-csoport- jában a Bóly még veretlen, 18 ponttal áll az élen, a további sor­rend: 2. Pécsvárad 17,3. DDGÁZ SE 16, 4. Harkány 13, 5. Helyi Ipar SC 8, 6. Beremend 7 (10- 24), 7. Kozármisleny 7 (12-29), 8. Somberek 3. A B-ben még a Pécsi öregfiúk és a Sásd nem kapott ki, ott ez a helyzet: 1. Pécsi öregfiúk 22, 2. Sásd 20, 3. Szentlőrinc 19, 4. Bükkösd 12, 5. Kővágószőlős 7, 6. Mozsgó 6, 7. Gödre 4,8. Nagy­árpád 0. A góllövőlista élcsoportjának állása. A-csoport: Fullér (Pécsvárad) 9, Weszják (DDGÁZ SE) 9, Vukmann (DDGÁZ SE) 6. B-csoport: Torna (Pécsi öregfiúk) 14, Buzási (Sásd) 9, Mijic (Pécsi öregfiúk) 8 gól. __________ki. In dul a gyerekfoci Baranyai körkép Három korosztályban írta ki a Ba­ranya Megyei Labdarúgó Szövet­ség a gyermekfoci-bajnokságot. Az 1988-89-eseknél 7+1, a 90-91- eseknél 8+1, az 1992-ben születet­teknél és annál ifjabbaknál pedig 5+1 játékos lehet egyszerre a pá­lyán. Az első két korosztályban a hétvégén kezdődik a bajnokság, az idősebbeknél 13, az eggyel fia­talabbaknál 11 csapat részvételé­vel. A 92-esek kuparendszerben versenyeznek, most szervezik, hogy miként jutnak játéklehető­séghez, de már 10 fölött van a részt venni akaró sportkörök szá­ma. Várhatóan szeptember máso­dik felében már ők is meccseket játszhatnak, félpályán keresztbe. A jelentkezőknek nem kell ne­vezési díjat fizetniük, és mivel já­tékvezető sem szükséges, bírói díj sincs. Örvendetes, hogy mindhá­rom korosztályban sok a vidéki csapat, így például indul bodai, lippói és magyarbólyi gárda is. Pécsről a Góliát négy, a PVSK há- rom együttest indít._____ h.l. Spo rtré Játékosi és sportvezetői múltja a PVSK-hoz kötődik, a klubsze- retetét jelzi az is, hogy a kis- mélyvölgy-hegyhátdülői kis kertjében a kerítés fekete-fehér­re, a vasutas sportkör színeire van festve.- Ennyire elkötelezett PVSK-s?- Szerettem, szeretem ma is a vasutas klubot, csak abban fut­A disszidálok miatt lett csatár balloztam, máshol nem, annak vezettem a férfi és női kosárlab­da-szakosztályát. Megírtam a klub 75 éves krónikáját is, egy évet fordítottam rá, a futball- könyvre pedig kettőt. De nem lesz több könyv, mert iszonyatos nagy munka. Mindkettőt írógé­pen „követtem el”, a számítógép ugyanis távol áll tőlem.- Hogyan lett kapusból csatár? 1946-ban kezdtem el játsza­ni a PVSK-ban, először kapus­ként. 1956 végén a csapatban ka­puvédőből több volt, mint csatár­ból, mert utóbbiak közül néhá- nyan disszidáltak. így jobbszélső lettem. Azt mondtam magamról, hogy baloldali jobbszélső vagyok, mert mindig balos érzelmű vol­tam. Focistaként az NB II-ig vit­tem, 27 éves koromban hagytam abba, mivel főiskolára mentem. Később NB III-as játékvezetőként is működtem.- Feltűnt a kosarasoknál is. Nyári Gyula 1935. június 5-én született Budapesten, de kis­gyermekkora óta Pécsett él 1954-ben került a MÁV-hoz, on­nan is ment nyugdíjba. FulbaUkapus és csatár is vöt, csak a PVSK-ban sportolt. Ő írta a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség ötvenéves jubileuma alkalmából a napokban megjelentetett könyvet. A felesége is nyugállományú, egy felnőtt fiúk és két lányunokájuk van.- Szakosztály-elnökként dol­goztam náluk, 1982-től 90-ig. Olyanok játszottak akkoriban a férfiaknál, mint Németh Károly, aztán Rab Gyula és Rabb József. Akkor köszöntem el, amikor rá­jöttem: nem nekem való az, mert olyan ember vagyok, aki nem akar másoknak bajt, kellemetlen­séget. Márpedig egy sportvezető­nek olykor azt is fel kell vállalnia, hogy elküld egy edzőt, ha a hely­zet azt megkívánja. Arra én nem voltam képes.- Még most is gyakran bejár a Ba­ranya Megyei Lab­darúgó Szövetségbe.- 1992 óta annak társadalmi aktívája vagyok, a sportsze- rűségi verseny ügyeit intézem. Azért azt bízták rám, mert tudják, vajszívű vagyok, ezért alkalmat­lan arra, hogy például a fegyelmi bizottság tagjaként valakit elme­szeljek. _________HORVÁTH LÁSZLÓ Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer * Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelő- ^ ♦ panda sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^i/CATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ,SSN 0865-9133 tag,a á Pécs, Balokánylioet Egy, csak egy magyar lány ma­radt állva a az ETA-Mercedes- kupa nemzetközi teniszverseny tegnapi küzdelmeiben. A megle­hetősen mostoha időjárás miatt, javarészt a fedett sátor egyetlen pályája mellé zsúfolódva izgulta végig a közönség a magyarok még maradék meccseit, de csak a 4. kiemelt Szávay Ágnes vette si­kerrel az akadályt, ő a szlovén Rybaríkován jutott túl 6-2, é-3- mal. A holnap 10.30-kor kezdődő egyik elődöntőben a német Vnkovot 6-3, 6-3-mal búcsúztató horvát Bek ellen lép majd salak­ra. A másik ágon az első kiemelt jugoszláv Rajié (aki ezúttal a ma­gyar Bukovich Miriamot győzte le 6-3, 6-3 arányban) a szlovén Fer- ancovával néz majd farkassze­met a másik összecsapás'után. A fiúk között a papírformának megfelelően két osztrák (ők már a tavaszi pécsi versenyen is elő­döntősök voltak) és két horvát te­niszező jutott a négybe, miután a magyarok már egy körrel koráb­ban elvéreztek. A 13.30-as első elődöntőt az 5. kiemelt Graben- weger vívja a horvát Skugorral, az övékét az első kiemelt Peric és Rudischer csatája követi. ' _________________. SZ.ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents