Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)
2001-08-21 / 227. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Augusztus 21., kedd 91 Központosított gyógyszerellátás? A kórházak idegenkednek az új rendszertől 15-20 százalékos árcsökkentést lehetne elérni a gyógyin- tézményekben nagy mennyiségben használt gyári gyógyszerek, vegyszerek, kötszerek központosított beszerzésével, tudható meg a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) által készíttetett tanulmányból. A központosítástól azonban a kórházak idegenkednek. szerzésekbe úgyhogy a minőség ne szenvedjen kárt. A központi beszerzésnek lenne értelme, de alternatív lehetőségeket kellene hagyni - érvel dr. Dénes László (képünkön), a mohácsi kórház orvos igazgatója, mert nem biztos, hogy a kiválasztott termék minden kórházban, minden területen beválik. Ha ez a rendszer működőképes lenne, akkor Nyugat-Európában már régóta így működne, de erről nincs szó. Az állam által megszervezett központi beszerzés véleménye szerint az állami kórházak esetében lenne elfogadható, az önkormányzati kórházaknál nem, mert a döntés a fenntartó joga kell, hogy légyen. A közbeszerzéssel a megyei kórház már kényszerűségből korábban próbálkozott - mondja dr. Baranyai körkép A hatályos közbeszerzési törvény és a már kiépült számítógépes rendszer lehetővé teszi a vásárlások korszerűsítését, így januártól megkezdődhet az informatikai termékek internetes központosított beszerzése, s ezután a módszert az egészségügyben is alkalmazni kívánják. Elképzelhető, hogy átgondolt a kezdeményezés, de a komlói kórház esetében már kialakult kapcsolatrendszerről van szó, amelynek következtében a legkedvezőbb árajánlatokat kapják - mondja dr. Kiss Huba főorvos, ezért nehezen képzelhető el, hogy a központi beszerzés lejjebb tudja srófolni az árakat. Az sem tűnik valószínűnek, hogy felülről bele lehetne szólni a beMoizs Mariann orvos igazgató, de nem sok sikerrel. így talán szervezettebbé és rendszeresebbé lehetne tenni a gyógyszerbeszerzést, hiszen nagyon sok cég van a piacon, s minden kórház a legolcsóbbakkal próbál dolgozni, de nem biztos, hogy ez jó minőséget is eredményez. S bár a kórház és a gyógyszerforgalmazó közti szerződés értelmében a gyártó vállalja, hogy adott időszakban biztosítja a megfelelő mennyiségű gyógyszert, ám a kórház képtelen időben fizetni, amelynek késedelmi kamatok a következményei. Mert a kórházak 15-30 napra nem tudják vállalni a fizetési kötelezettségeiket, ugyanis két-három hónapos csúszások történnek a finanszírozásban. A megyei kórháznak pedig igen tetemes, havi harmincmilliós a gyógyszerforgalma. CSERI LÁSZLÓ Hírek TARLAT A FALUHÁZBAN. Ká rászon először mutatkozik be egy hosszúhetényi alkotó, Kaszás János nyugdíjas pedagógus. A faluházban augusztus 19-én 18 órakor nyílik a tárlata festményekből. A pedagógus a pécsi Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely tagja. Önálló kiállítással korábban Sásdon, Komlón és Pécsett mutatkozott be. (cs) ÚJ AUTÓBUSZ. Pécsett a PT Rt. alacsony padlózató buszok vásárlását tervezi. Augusztus 22- től egy Mosonmagyaróváron gyártott autóbusz közlekedik egy héten át a megyeszékhelyen, hogy az utasok barátkozzanak az újdonsággal. (cs) ÉRTÉKES FOTÓK. A pécsvára di Kodolányi János Általános Iskolában helytörténeti értékű fotókat őriznek csaknem húsz vitrinben és albumban egy évtizedre visszamenőleg. Sok fénykép nemcsak az oktatási intézmény, de a város életét is feleleveníti. A munkákat Lőrinczi Albert készítette, aki jelenleg is az iskola fotó-krónikása. (cs) MARADHATNAK a baglyok. Ivándárda evangélikus templomának tornyában maradhattak a füles baglyok. A külső tatarozás során ugyanis az ácsok és a tetőfedők úgy végezték a munkát, hogy a fészkek bejáratait meghagyták. A bagolykolónia negyven esztendeje költözött ide, amikor lebontották a szerb templomot. (CS) Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. MOÓR JÁNOS sombereki lakos 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 22-én, szerdán du. 5 órakor lesz a sombereki temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérem, apósunk, nagyapánk és kedves rokonunk, PÖTTENDI JÁNOS szentlőrinci lakos 75 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása kívánsága szerint a mozsgói temetőben lesz augusztus 23-án 10.00 órakor. A gyászoló család (239354) MILLENNIUMI EMLÉKTÚRA. A hétvégén Baranyát is felkeresték az 1100 kilométeres országjáró túra veteránautó-vezetői. Az értékes, különleges gépjárműveknek a pécsi Széchenyi téren is óriási sikerük volt. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Egymással versenyző falvak Egyre többen költöznek ki a városból a városkörnyékre Keszü megtelt, Pellérd helyet csinál. Nagyjából a két végpont, amely között erős, elsősorban Pécs körzetében tapasztalható lakosságvándorlás húzódik meg. A városkörnyéki településeken megnövekedett az érdeklődés a közművesített építési telkek iránt. Baranyai körkép Az árak mintha nem számítanának. Keszüben például, ahol három ütemben alakítottak ki családi házas építési területet, az első szakaszban - a közművesítést 1996-ban kezdték - másfél, a második ütemben 2,5, a legutóbb - idén tavasszal - tulajdonba adott 46, egyenként 700-800 négyzet- méteres telekért viszont már 3,5 millió forintot fizettek a vásárlók. A pellérdi önkormányzati képviselő-testület alig egy hónapja fogadta el a település új rendezési tervét. Elkészíttetésének egyik szempontja építési területek kijelölése volt. A tervben a falu belterületén e célra kialakítható telkeken túl övezetet jelöltek ki a falu déli szélén és megfogalmazták hosszú távú elképzeléseiket is. Metzing József polgármester szerint törekvéseik realitásához kellő alapot ad az építési telkek iránti nagy kereslet: naponta négy-öt érdeklődő jelentkezik a hivatalban.- A folyamat azonban - különösen a most magántulajdonban lévő hosszúkertes belső telkek esetében - korántsem egyszerű, mert ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor kisajátítási eljárás lehet a vége, ez pedig hosszadalmas - jelzi a polgármester. - A következő lépésben lehet a telkeket köz- művesíteni, esetleg közműveket áthelyezni. A számítások szerint egy 1000 négyzetméteres telek - ahogy a szakemberek fogalmazzák - felközművesítése ma 1-1,2 millió forint, két éve még 800-900 ezerbe került. Ezért Metzing úgy véli, hogy a vízzel, csatornával, gázzal, villannyal, úttal ellátott területen a négyzetméterenkénti 2000 forintos ár elfogadható lesz. A faluban egyébként összesen mintegy 50 építési telket alakítanak ki, egy részük esetében az előkészítés ősszel indul, a közművesítésük pedig jövő év tavaszán. A munka finanszírozásába bevonják az új tulajdonosokat is, illetve saját erőből és hitelből fedezik. Bicsérden folyamatosan vonják a belterületbe a volt zártkerteket, tudtuk meg Bosnyák Józsefné dr körjegyzőtől. A községben most öt vár vevőre, a közművek közül hiányzik a csatorna, ott van viszont a gáz is. Az ár négyzetméterenként 500 forint, egy-egy telek 1000-1200 négyzetméter. A szomszédos Zók kisebb Bicsérdnél, mégis 10, vízzel, úttal és villannyal ellátott eladásra váró telke van az önkormányzatnak. Az ár igen alacsony: négyzetméterenként 300 forint. Mindkét községben a lakást építő öt évi visszafizetési kötelezettséggel 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt vehet fel. Személyben egyelőre az elképzelés szintjén van egy lakópark kialakítása. Teljesen zárt lesz - ismerteti a tervet Kovács Pál polgármester -, a cél A LEGNÉPSZERŰBB TELEPÜLÉSEK nagyméretű, 2000-4000 négyzetméteres telkek kialakítása. A kiszemelt terület azonban most még szántóföld, saját tulajdonú ingatlana érré a célra az önkormányzatnak nincsen. A terv megvalósítása érdekében már jövő évben szeretnék az első lépéseket megtenni, s a lehetőség iránti érdeklődés megnövekedését várják a Pécset elkerülő, egyelőre csak papíron lévő Mohács-Pellérd-Barcs közötti út megvalósulásától, ami alig másfél kilométerre menne az új lakóterület mellett. A telekárak azonban - fogalmazza a polgármester - igen húzósak lesznek, mert azt szeretnék, ha a tehetős építtetőkkel, mint potenciális helyi adóforrással számolhatnának. A már említett Keszün más a gyakorlat. Az utóbbi években 25 hektáron kialakított 206 és ebből már beépített közel 140 telek tulajdonosainak 20 százaléka diplomás, 60 százaléka a vállalkozói szférában dolgozik, ám az önkormányzat egyelőre nem gondolt mint adóforrásra rájuk. Nagy Béla polgármester már egészen más irányú jövőn töri a fejét: ipari terület kialakítását szeretné a faluban. M. A. Lottónyeremények 33. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 4,40,42, 51, 76 Joker: 700970 Ötös Négyes Hármas Kettes nem volt 1731436 Ft 11956 Ft 769 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 17, 21, 25, 31, 37, 38 Pótszám: 10 Hatos 5+1 Ötös Négyes Hármas nem volt 21422 658 Ft 167 720 Ft 3149 Ft 615 Ft Állóháború dúl a falusi klub körül Liget Nincs feltétlen egyetértés akkor, ha el kell dönteni, miért nem engedték be a romákat a falu ifjúsági klubjába? A kisebbségi elnök kirekesztésről beszél, mások azt állítják, csak az indulat adta az okot a vitára. gyerek, miként juthat be a helyiségbe, de akkor azt a választ kapták, hogy 200 forintos tagsági díj ellenében ennek semmi akadálya. Ezután elmentek panaszkodni az elnökükhöz, aki diktafonnal a kezében és magából kikelve rohant a helyszínre, ahol mindennek elmondta a fiatalokat, különösen a lányokat. A különös epizód után leültek az érintettek a falu vezetőjével, és mindenben megegyeztek a továbbiakat illetően. Eszerint a klub mindenkié, azt bármely nemzetiséghez tartozó ifjú használhatja, ha megfelel a szabályzatban leírtaknak. Béke azonban továbbra sincs a klub körül, de azt, hogy ki miért háborúzik, nem skerült kideríteni. Tovább dúl a harc a közelmúltban újraélesztett ifjúsági klub szervezői, és a kisebbségi önkormányzat elnöke között. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, László Ferenc, a Ligeti Kisebbségi Önkormányzat elnöke sérelmezte, hogy kirekesztik a cigányokat a klubból.- Hivatalosan július 1-jén jött létre az ifjúsági klub, addig a gyerekek társadalmi munkával rendbe hozták a környezetét és a könyvtárat - mondja Honli István, aki segédkezett a klub életre keltésében. - Az eset, amiről a kisebbségi elnök beszél, még ez előtt történt. Május 27- én valóban érdeklődött két cigányPakker Szabolcs, a klub egyik vezetője szerint az esemény óta egyetlen cigány sem jelentkezett belépési szándékával. A település polgármestere, Geisz Egon is értetlenül áll a történtek előtt. Számára később derült ki, hogy olyan személyt nem engedtek be a klubba, akinek nem volt tagságija, és fiatalabb volt a szabályzatban leírtaknál.- Miután diktafonnal a kezében lerohant a helyiségbe, indulatosan mindenkit rasszistának nevezett a romák elnöke - mondja a polgár- mester. - Mellesleg úgy tudom, más cigányok is tagjai a klubnak, többek között a László Feri fia is. Abba nem egyezek bele, hogy két klub működjön a faluban. Nem az a cél, hogy megosszuk a cigányokat és a magyarokat, hanem az, hogy közelebb hozzuk őket. NÉMETH L. Jönnek a dinnyeszobrászok és a nagykövetek Sellye Háromnapos ünnepségsorozatot rendez Sellye városa augusztus végén: 31-én az Európa Nap, szeptember elsején a Dinnyefesztivál, majd másodikán a Város Napja kerül sorra. Az Európa Napon az EU-s nagyköveteket látja vendégül a város, mondja Borbás Károly alpolgármester, és a sport-, valamint kulturális programok mellett szakmai fórumot is tartanak a nagykövetek részvételével a kastélyban. Pódiumbeszélgetés keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők Vonza András miniszterrel, az iskolások összemérik erejüket az EU-val kapcsolatos ismereteik terén, a vendégek pedig sétahajózás részesei lehetnek a Dráván. A Dinnyefesztivál talán leglátványosabb eseménye a dinnyeszobrászat lesz, melynek során bárki bemutathatja, milyen műalkotást lehet kihozni egy diny- nyéből. Ezen a napon a kastélyban Boros Imre minisztert várják a Phare CBC konferenciára, amelyen a határ menti együttműködés lesz a téma. Az agrárfórumot a testvérvárosok küldöttségei jelenlétében rendezik meg, ekkor kerülne sor az új, román testvér- várossal való szerződés aláírására. Lesz lovasbemutató, mező- gazdasági gépek ügyességi versenye és tűzijáték is. A Város Napján összemérhetik tudásukat a bográcspörköltfő- zők, s bemutatja azt a műsorát a Sellyéi Polgárok Baráti Köre, amellyel Franciaországba készülnek. Áz alpolgármester reményei szerint erre a hétvégére elkészül a rég nem működő szökőkút felújítása is a kastély előtti kis parkban, amely esti kivilágítás mellett is működik majd. A költségeket az önkormányzat állja, bár az Európa Nap nagy részét a Külügyminisztérium finanszírozza. Nem lesz több védett ház? PÉCSVÁRAD 1985 óta nem nyílvánítottak műemlékké egy épületet sem Pécsváradon. Azonban felmerült a lehetőség, hogy újabb lakóházak kerülhetnének védettség alá. A városban eddig több mint félszáz építményt nyüvánított védetté a Műemlékvédelmi Felügyelőség. Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt volt rá példa, akkor negyvenhárom épület került a kiemelt státusba. Felröppent a hír, miszerint a millenniumi ünnepségek keretében néhány öreg lakóház is bekerülhet a körbe. Azonban Levárdi Henriett, a hivatal munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy egyelőre elképzelhetetlennek tartja az ötletet, mivel már így is rengeteg épület rendelkezik ilyen titulussal. Véleménye szerint elég kicsi az esély a megvalósítására. Pécsváradon a legkiemeltebben kezelt védett épület természetesen a vár és az apátság. De ezenkívül református templom és plébániaház, kovács- és pékműhely, présház, volt főbírói lak, valamint számos lakóház szerepel már eddig is a műemlékek sorában. S. A. 1