Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)
2001-08-19 / 226. szám
2 ★ KÖRKÉP ★ 2001. augusztus 19. Kórházak a tönk szélén 4 Dúl a szám- és a nyilatkozatháború az egészségügyi tárca, az egészségbiztosítás és a kórházi vezetők között arról, válságban vannak-e az egészségügyi intézmények. Egy kérdésben azonban egyetértenek: több százmillión) forintra lenne ahhoz szükség, hogy hazánkban is európai viszonyok uralkodjanak a kórházakban. CEZ A BETEG KéTj \napot BÍR KI /^^\VíZ NéLKűL ö ÉLJ % 2 w A kórházakba került betegek döntő többsége nem is érti azt a vitát, amely már hetek óta folyik arról, mennyi pénzből kell gazdálkodniuk az intézményeknek, ez több-e vagy kevesebb, mint korábban, és ez mire elég. Azt azonban világosan látják, hogy nincs papír a vécében, evőeszközt kell magukkal vinniük, az ételadag épp arra elég, hogy ne haljanak éhen, kevés az ápoló, a nővér, az orvosok túlterheltek. Ezek után csak azon csodálkoznak, hogy az ott dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően mégis meggyógyulnak - persze már aki. Az egészségügyi miniszter nem győzi hangsúlyozni, nincs drámai helyzet a kórházakban, nincsenek eladósodva, a működőképességük és a beteg- ellátás biztosított. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója szerint a finanszírozás megváltoztatása csak öt kórházat érint hátrányosan, tizenkilencnek alig nőtt a kerete, a többi tíz százalékkal több bevételből gazdálkodhat. Az optimista nyilatkozatok ellenére Csepelre pénzügyi biztost kellett kinevezni, két másik fővárosi kórházban válságtervet dolgoztak ki, de az intézmények felében be lehetne - és talán kellene - vezetni hasonló intézkedéseket. Dr. Pákozdy János, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja szerint hiába emelte fel az OEP az egy betegségi pontra jutó költséget 81 ezer forintról 90 ezerre. Ez csupán 11,1 százalékos növekedés, holott az áprilisban életbe léptetett szabályozás, az úgynevezett visszanormá- lás szerint 15,4 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a kórházak ugyanazért a teljesítményért. Arról nem szólva, hogy sem tavaly, sem az idén, de jövőre sem emelkedik a dologi kiadásokra fordítható összeg sem, így az - átlagos magyar pénzromlást meghaladó - egészségügyben tapasztalható infláció súlyos próba elé állítja az intézményvezetőket. Az utóbbi napokban a kórházigazgatók a nyilvánosság előtt azt állították, súlyos anyagi helyzetükben „csupán” az egészség- ügyi ellátás színvonalát csökkentik - tehát még kisebb lesz az ételadag, kevesebbszer takarítanak, spórolnak a biztonsági berendezéseken -, de a terápia, a gyógyító munka nem szenvedheti meg a pénzhiányt. Maguk között, szakmai berkekben azonban nem áltathatják egymást, mindenki tisztában van vele, hogy a gyógykezelések minősége, azaz a betegek orvosi ellátása sem tartható a korábbi minőségben. Az intézményvezetők - amíg lehet - további adósságba verik magukat, ha persze a beszállítók eltűrik, hogy nem fizetnek nekik, hiszen némi túlzással a vállalatok finanszírozzák hovatovább az egészségügyet. De egy idő után a vízügy elzárja a csapokat, az elektromos szolgáltató a villanyt, a gyógyszergyár nem ad több gyógyszert, a nővérek otthagyják munkahelyüket, nem akarnak éhbérét dolgozni. Több száz- milliárd forintra van szükség ahhoz, hogy a kórházak kilábaljanak a bajból. Mikola István szakminiszter szerint a 300 milliárdhoz csak a következő parlamenti ciklusban juthatnak hozzá az intézmények. Azt azonban senki sem tudja, hogy addig miből fognak működni. A. B. Cs. Tavasszal készült egy felmérés a kórházak pénzügyi helyzetéről, a 156 megkérdezett intézményből 126 válaszolt. Eszerint 94 kórház van eladósodva összesen több mint 12 milliárd forinttal. Ennél azonban magasabb a valós szám, hiszen a nem válaszolók között van több olyan intézmény, amely 1-2 mil- liárddal tartozik. Tehát 18 milliárd lehetett akkor az összadósság, ez az összeg pedig az egész magyar egészségügy egy havi költségvetésének felel meg. Most folyik az első félév hasonló jellegű vizsgálata; ennek ugyan még nincs meg az eredménye, de valószínűsíteni lehet, hogy az adósság ösz- szege még tovább emelkedett. események Szakadás a szerb kormányban Belgrád - Kasza József szerbiai miniszterelnök-helyettest meglepte a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) kilépése a szerb kormányból, de szerinte ez a lépés nem fogja megrengetni a kabinet stabilitását. A döntés oka szerinte az, hogy a DSS-heZ (Vojislav Kostunica jugoszláv államfő pártjához) tartozó egészségügyi miniszter, Obren Joksimovics megkísérelte elérni, hogy versenypályázat nélkül menjen továbbra is a gyógyszerbeszerzés Szerbiában, ezt azonban nem sikerült elérnie. Újabb ETA-merénylet Salou - Autóba rejtett pokolgép robbant tegnap reggel a spanyolországi Costa Braván, Salou fürdőhelyen. Személyi sérülés nem történt - igaz, egy magát ETA-tagnak valló telefonáló értesítette a rendőrséget. A hívás nyomán kiürítették a szállodát, amely előtt a bombát tartalmazó fehér Renault 25-ös állt. A robbanás hatástalanítás közben következett be. Milosevics keserű születésnapja Hága - Slobodan Milosevics felesége és unokája tegnap Hollandiába utazott, hogy meglátogassák a volt jugoszláv elnököt, és együtt ünnepeljék a bukott politikus 60. születésnapját a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában. Az exelnököt június 28. óta tartják fogva, azzal vádolják, hogy ő a felelős számos koszovói albán elhurcolásáért és megöléséért. Csáky Pál a szlovák koalícióról Pozsony - A jelenlegi szlovákiai kormány- koalíció nehezen állt össze, sok hibát követett el, mégis a legmarkánsabban képviselte a nyugati demokrácia értékrendjét - mondta Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, a kabinet elhagyására készülő Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke. A politikus kijelentette: ha az érzéseire hallgat, ő is a kilépés mellett szavaz, ám kérdés, hogy ki lehet ezután az MKP politikai partnere. Támogatott román nyelvtörvény Bukarest - A Nastase-kabinet közölte, egyetért a George Pruteanu kormánypárti szenátor által beterjesztett nyelvtörvénytervezet elfogadásával. A törvényjavaslat értelmében Románia területén minden idegen nyelven íródott vagy elhangzó, közérdeklődésre számot tartó szöveget kötelező román nyelvre is lefordítani. Az élő beszédben még a hangsúlyt is oda kell majd tenni, ahol az az eredeti szövegben van. Hetvenöt ember halt meg abban a Fülöp- szigeteki szállodatűzben, amely tegnap reggel tört ki egy Manila közelében fekvő szállodában. A tüzet valószínűleg a klímaberendezés rövidzárlata okozta. Millenniumi zászló Pannonhalmának ■ István király új hitet és új törvényt adott a magyarságnak - mondta Áder János a millenniumi zászlóátadási ünnepségen tegnap Pannonhalmán. Az Ország- gyűlés elnöke hangsúlyozta: Szent István szeme előtt erős, keresztény európai Magyarország képe formálódott, ez adta az erőt számára, hogy ne csak a jelen érdekeit szolgálja, hanem a jövő épületének alapköveit rakja le. Áder János délután a Győr-Moson-Sopron megyei Pásztori községnek is adott millenniumi zászlót. Madarászi búcsú ■ Madarászon tegnap véget ért a Negyedik Szlovákiai Nyári Szabadegyetem. A rendezvényről idén Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök távol maradt, de a kétszáz fiatalhoz ellátogatott Németh Zsolt, Deutsch Tamás, Harrach Péter, valamint Duray Miklós. Visszakövetelt vasút ■ Tüntetés volt tegnap a szlovákiai Ipolyság és a magyarországi Drégelypalánk közti vasúti pályaszakasznál, ahol több mint ötven éve nem közlekednek a vonatok. A tüntetők gyalogosan végigjárták a két helység közti szakaszt, hogy így sürgessék a felújítást, ami fellendíthetné a térség foglalkoztatottságát. Elevenen elégetett tolvajok ■ Két tolvajt égetett el elevenen a feldühödött tömeg a nigériai Lagosban. A két gyanúsítottat akkor fogták el, amikor házakat készültek kifosztani. Az áldozatokat megverték, megkötözték, benzinnel leöntötték, majd meggyújtották. Afrikában a tolvajok gyakran válnak lincselés áldozatává. Titkolt csecsen támadás ■ Csecsen jelentések szerint a lázadók megtámadtak egy orosz katonai menetoszlopot, több tucat katonát megöltek, és megsemmisítettek négy páncélos járművet. A lázadók elfoglalták Argun pályaudvarát is. Minderre a Kreml csecsen ügyekben illetékes irodája hivatalosan csupán annyit felelt: „nem rendelkeznek ilyen információkkal”. Egyiptom közbenjárna Arafatnál ■ Egy magas rangú egyiptomi küldöttség megígérte Washingtonban, hogy Kairó nem támogatja azt az arab kezdeményezést, hogy megfigyelők legyenek a Közel-Keleten. A delegáció azt is felvetette, hogy kormánya közbenjár Jasszer Arafat palesztin vezetőnél az Iz- rael-ellenes támadások beszüntetéséért. Iráni buszbaleset, harminc halott ■ Harminc halálos áldozata van annak buszbalesetnek, amely pénteken történt Iránban egy busz és egy teherautó ütközésekor. A karambolban húszán megsebesültek, közülük többen válságos állapotban vannak. Három ország határ menti együttműködése ■ Románia, Magyarország és Bulgária közös programot dolgozna ki a határrendészeti felszerelések kölcsönös kihasználására - jelentette be loan Rus román belügyminiszter Kolozsváron. Rus szeptember 12-én Bukarestben beszéli meg magyar kollégájával a kérdést, ami mindegyik félnek érdeke. Száz gépkocsi rohant egymásba tegnap hajnalban Spanyol- országban, a Madrid és Valencia közötti úton. A karambolnak - amelyet a köd okozott - egy halálos áldozata és 42 sérültje van. A törött autók hat kilométer hosszan zárták el a 3-as főutat. Demeter Ervin cáfolja Demszky állításait ■ Példátlannak és felelőtlennek nevezte a polgári nemzet- biztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter Demszky Gábor főpolgármester szerdai nyilatkozatát, amely szerint az FBI Magyarországon vizsgálatot folytatott a MiG-29 típusú harci repülőgépek felújításának ügyében. A miniszter hangsúlyozta: ilyesmi nem fordult elő. Demeter szerint a főpolgármester nyilatkozata nemcsak azért felelőtlen, mert az ügy nem tartozik a hatáskörébe, hanem azért is, mert nem rendelkezik megfelelő információval. VANCSIK HALÁLOS ELOZESE Autóbalesetben elhunyt Vancsik Zoltán, az MSZP ország- gyűlési képviselője. A vizsgálat eddigi adatai szerint a képviselő egy Peugeot 306-os gépkocsival egyelőre tisztázatlan okok miatt először balra húzódott, majd hirtelen jobbra rántotta a kormányt, leszaladt az autópályáról, az út menti árokba vágódott, majd egy fának ütközött. A honatya a helyszínen életét vesztette. A rendőrség egyelőre nem tudja, miért tért le Vancsik autójával az útról. Csak annyi bizonyos, hogy a balesetet egy hirtelen kormánymozdulat okozta. A Peugeot 306-os eleje szinte a felismerhetetlenségig összetört. A vizsgálat eddigi adatai szerint a feltehetően nagy sebességgel haladó autó letért az útról, s ott egy fának ütközött. A becsapódáskor Vancsik Zoltán kirepült az autó jobb oldali ablakán, a bokrok közé zuhant, s azonnal életét vesztette. A vizsgálat alapján kiderült, hogy a képviselő épp egy kamiont előzött, s már elhaladt a jármű mellett, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrséget a kamionsofőr értesítette. A Magyar Szocialista Párt és képviselőcsoportja megVancsik Zoltánt 1994-ben Székesfehérvárról egyéni jelöltként választották meg országgyűlési képviselővé, majd 1998-ban az MSZP Fejér megyei listáján került a parlamentbe. 1995-től pártja frakció- igazgatója, majd 1998-tól frakcióvezető-helyettese volt a törvényhozásban. Arról valószínűleg a szocialista párt megyei szövetségi gyűlése dönt majd, hogy a 18 fős megyei listáról ki veszi át az elhunyt honatya helyét a parlamentben. Arról pedig a szocialista frakció dönt, hogy ki helyettesíti majd a nemzetbiztonsági bizottságban. döbbenéssel és fájdalommal értesült arról, hogy Vancsik Zoltán a szocialista parlamenti frakció helyettes vezetője balesetben életét vesztette. Az MSZP Vancsik Zoltánt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Vancsik halála a közeljövő aktuális politikai eseményeire is meghatározó hatással lehet. Bár Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint a testület rendkívüli ülésére szóló meghívás továbbra is érvényben van, kétségtelen, hogy nehezebb lesz a határozat- képesség biztosítása. Keleti elmondta: mivel a bizottságnak 15 tagja van, Vancsik Zoltán tragikus halála miatt a határozatképességhez - a szocialista és a szabaddemokrata politikusok mellett - három más pártbeli képviselőnek is részt kell vennie a szerdai rendkívüli ülésen. * 4 I á »