Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-28 / 204. szám

. 2001. Júuus 28., SZOMBAT HAZAI TŰKOR ÁLL A HÍD. Esztergom és Párkányi között a Mária Valéria híd utolsó elemét is beemelték. A két várost és a két országot összekötő hidat a háború idején robbantották a Dunába. Másfél emberöltőt kellett várni arra, hogy ismét végig lehessen ipenni rajta. A pillanatot Bakai Márton utcazenész klasszikus zenével köszöntötte az esztergomi bazilika északi kapujából. fotó: europress/24 óra Hírek KÖNYÖRGÉSEK. A kisgazdák - a történelmi egyházak előze­tes elzárkózása ellenére - or­szágszerte megtartják a könyör­géseket a termőföld védelme ér­dekében augusztus 15-én. Kiszi­várgott hírek szerint nem köz­pontilag, hanem helyi szinten próbálnak egyeztetni a plébáni­ákkal és a templomi kenyér­szentelés kapcsán tartott beszé­dekben esik majd szó a termő­földről. FRADI. Egy magánszemély felje­lentése nyomán az ügyészség megindította a büntetőeljárást Bognár László MIÉP-alelnöknek a Fradi eladása kapcsán minap tett nyilvános kijelentése mi­att. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője sem a felje­lentő személyazonosságát, sem a feljelentés tartalmát nem kívánta ismertetni. HASTÁNC. A Végvári vigasságok keretében pénteken rendezték meg az I. Egri Hastáncfesztivált. Az együttesek és szólótáncosok káprázatos produkciókkal lepték meg a nagyérdeműt, a török, az arab és a balkáni kultúra egyaránt felelevenedett a színpadon. Ké­pünkön Myra szólótáncának egy mozzanata. ÁRVÍZVESZÉLY. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget ren­deltek el a Hernádon, az Encs, Méra, illetve az országhatár és Hernádcéce közötti szakaszon az esőzés miatt. CIGÁNY PÁRTOK. Választási koalíciót hozott létre Cigány Pár­tok Szövetsége néven három ro­ma párt: a Magyarországi Roma Egységpárt, a Demokratikus Ro­ma Párt és a Magyarországi Roma Párt. 176 választókerületben kí­vánnak önálló képviselőjelöltet állítani. HIV-FERTŐZÖTT PROSTI. Vádemelési javaslattal továbbítot­ta az ügyészséghez a BRFK an­nak a HIV-fertőzött homoszexuá­lis prostituáltnak az ügyét, aki partnerei elől eltitkolta betegsé­gét. A fiú senkit nem fertőzött meg. __________________________■ Ut olsó kisgazdaszög Az utolsó szöget ütötték saját koporsójukba a kisgazdák a Reform Kisgazdapárt alapítá­sával - vélekednek a politoló­gusok. Török Gábor szerint a Liebmann-Lányi viszály rontja parlamentbe jutásuk esélyeit, ugyanakkor erősíti a torgyánista oldalt. Addig tartott a kisgazdapártból kilépettek egysége, amíg Torgyán Józseffel szembe kellett fordulni - véli Török Gábor politológus -. Igaz, ezek a csoportok akkor is csak alulról súrolták az 5 százalé­kos parlamenti küszöböt. A Re­form Kisgazdapárt alapítása kö­rüli viszály azonban most oda ve­zetett, hogy egyáltalán nem látni az új szervezet támogatottságát. Mindenesetre ezzel az „akcióval” az utolsó szöget ütötték a saját koporsójukba a kisgazdák. Az FKGP szétforgácsolódása biztos­sá teszi, hogy a párthoz kötődő három csoportosulás közül egyiknek sincs esélye a parla­mentbe való bejutásra. így csu­pán egy kérdés maradt: külön- külön megszerzik-e azt az 1 szá­zalékos választói kört, amellyel már állami támogatás jár. Az is tisztán látható, hogy a kisgazda miniszterek nevével fémjelzett Független Kisgazdák Demokrati­kus Szövetsége már nem érdekelt ja Torgyán-ellenes egység létreho­zásában, mivel azt szeretnék el­érni, hogy a Fidesz oly módon emelje be őket a hatalomba, mint a mandátumhoz jutó MKDSZ-t. A Liebmann nevével fémjelzett új, Reform Kisgazdapártnak ugyanakkor kevés az ideje a bá- zisépitésre, ráadásul kevés az is­mert politikusuk is. Ha Lieb- mann nem húzza ki Lányi alól a pártot, akkor ez a szervezet tölt­hette volna be a kisgazdák cent­rumszerepét. így oda jutottunk, ahonnan el­indultunk: a kisgazdák közül a Torgyán vezette párt lehet a leg­jelentősebb a 2002. évi választá­sokon. (CSERNYÁNSZKY) Fiatalító kísérletek Budapest Előkészítés alatt áll az a ma­gyarországi kísérlet, amely­nek során a szelén és a Q10 koenzim fiatalító, betegség- megelőző hatását próbálják igazolni az orvosok. Dr. Svend Mortensen dán profesz- szor szerint a megfelelő táplá­lékkiegészítők szívproblémákra és más krónikus betegségek meg­előzésére is jó hatásúak. Dr. Fehér János, a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora lapunk­nak elmondta, hogy a hatósági engedélyek beszerzése után vár­hatóan az ősszel, több száz ön­kéntes bevonásával megkezdőd­hetnek a hazai kísérletek. Au­gusztus 13. után családorvosi be­utalóval a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinikán fogadják a módszer iránt érdeklődők je­lentkezését. NÉMETH ZSUZSA Csak mozgássérülteknek! Szigorúbbak a súlyosan moz­gáskorlátozottaknak járó közlekedési támogatás felté­telei. A cél: a kedvezménnyel visszaélők kiszűrése. A mozgáskorlátozottak közleke­désének támogatására jelentős az igény. Somogybán például 160 autóra több mint ezren várnak. A támogatás a gépkocsi árának hatvan százaléka, legfeljebb 300 ezer forint. Az így megvásárolt gépkocsit három évig nem adhat­ják el tulajdonosaik. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgás- korlátozottak Országos Szövetsé­gének elnöke elmondta: nem kérhető méltányosság a támo­gatás visszafizetésének elen­gedésére. Az elnök szerint ösztönözni kellene az új autók vásárlását, hi­szen a támogatottak mindössze 3 százaléka tud új kocsit venni. DIPLOMA KATONÁKNAK. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kibocsátó ünnepségén 264 hallgató vette át a diplomáját. Képünkön az egyik frissen végzett tiszt, Szalai Tibor százados kisfiával, Gáborral. fotó: europress/diósi imre Politikussorsok: feledni kell Kegyetlen világ a politikusoké - állítja Lengyd László politoló­gus, aki Kis magyar bestiárium című, könyvpiaci slágernek te­kintett könyvében a politiku­sok számos személyiségjegyét az állatokéval rokonította. Azt mondja, mindez azért van, mert nincs visszavonulási le­hetőség. A politikai értelemben való halál egyenlő a civil halál­lal. Alig látni olyan politikust, akinek sikerül visszatérnie a civil életbe azzal, hogy vállalat- vezető, bankár, tanár vagy or­vos lesz. Ha tetszik, visszatér eredeti hivatásához vagy a politikuspályának olyan ágára vált, amelynek megvan a kifutá­sa, mondjuk országgyűlési képviselőből el­megy polgármesternek. Magyarországon szinte lehetetlen a visszavonulás. Azonnal er­kölcsi hullának minősítik, környezete bukott embernek tekinti, akinek azonnal el kell felej­Lengyel László politológus teni a telefonszámát, a lakcí­mét, többé nem teniszeznek, nem golfoznak vele. Érdemes lenne megnézni, hová jutottak például az Antall- kormány miniszterei és politi­kusai, hová jutottak a Hom- kormány miniszterei és politi­kusai, és megkockáztatom: ho­vá fognak jutni az Orbán-kor- mány miniszterei és politiku­sai. Ha csak azokat nézzük, akik a legutóbbi kormányból kerültek ki, már látjuk: nincs igazán civil lehetőségük, ha csak a kormány nem szerez ne­kik egyet, vagyis egy díszsírhelyet nem készí­tenek elő számukra. A magyar társadalomban azonnal megjelenik az ítélet - ami részben előítélet -, mely szerint az, aki „lebukott” a miniszterségből, képviselőségből, a politikusi magaslatról, az feltehetően nem ért a szakmá­jához, használhatatlan. És még valami: nem vállalhatjuk vele a közösséget, mert lehet, hogy ártani fog intézményünknek. Elvégre azért bukott lefelé, mert politikai ellenfelei győztek, vagy mert megsértődött rá a minisz­terelnök. Hogy fogunk tárgyalni a jövőben tá­mogatásért, ha nálunk dolgozik? Hogy fogjuk felhívni az utódját, a másik minisztert? Hi­szen Magyarországon mindenki azon az ala­pon tart kapcsolatot egy politikussal, hogy használ-e neki, ki tud-e járni valamit, vagy nem. Kegyvesztett, menesztett embernek nem szabad állást ajánlani. Összeállításunk készítésekor megkerestük a rendszerváltó kormány - az Antall-kor- mány - minisztereit, s azt tudakoltuk, miként alakult életük, mit csinálnak most. Vala­mennyien 1990. május 23-án ültek be a bár­sonyszékbe, de nem egy időben távoztak on­nan. Hivatalba lépésük óta már több mint - vagy még csak - tíz esztendő telt el. S az idő kemény ellenfél. Antall József miniszterel­nök és Rabár Ferenc pénzügyminiszter már nincs közöttünk. Andrásfalvy Bertalan művelő­dési és közoktatási miniszter. A pécsi egyetemen néprajzot tanít, Hosszúhetény- ben él. Kis kertjében kedvenc gyümölcs­fáit műveli. Az MDF tagja ma is, de csak közvetve poli­tizál. Mint néprajzkutató, de mint állampolgár is a kisiskolák fenn­tartásáért, illetve a művészeti nevelés elmélyítéséért harcol. Für Lajos honvédelmi miniszter. Teljesen visszavonult a közéletből. Távozá­sa után ismét a tör­ténészi hivatásnak szentelte életét a Ma­gyar Demokrata Fó­rum egykori vezér­alakja. Dolgozott a Református Zsinati Levéltárban. Jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem és az egri főiskola tanára. Jeszenszky Géza külügymi­niszter, majd a Ma­gyar Atlanti Tanács elnöke. 1994-ben ki­lépett az MDF-ből és 1996-ban átigazolt a Magyar Demokrata Néppárthoz. A szo­cialista kormányzás idején az MDNP színeiben országgyűlési képviselő. A Fidesz hatalomra kerülésekor 1998-ban nevezték ki washingtoni nagykövetnek. tésén fáradozik. Balsay István igazságügy-mi­niszter, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja. 1994-ben már a Fi­desz színeiben szer­zett képviselői man­dátumot. 1998-ban ismét országgyűlési képviselővé választották. 1998-tól 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, jelenleg az MDF frakcióvezetője. Gerbovits Jenő tárca nélküli mi­niszter. Reumatikus fájdalmak gyötrik, de felülkerekedik rajtuk. A somogyi Zicsen él, kertészkedik, gazdál­kodik, küzd a kárte­vők ellen. Mindig új dolgokon - most éppen intenzív cseresznyetelepítésen - gondolko­dik. Természetesen politizál, az 1930-2000 Kisgazdapárt fűződik a nevéhez. Kádár Béla a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok minisztere. Az el­múlt években köz­gazdászként külön­féle tisztségeket töl­tött be. 1998-1999 között a Magyar Export-Import Bank Rt. elnöke volt. Jelenleg Párizsban, az OECD központjában a nemzetközi gaz­dasági együttműködések fejlesz­Bod Mádl Ferenc tárca nélküli mi­niszter. A neves jo­gászprofesszor egye­bek mellett az MTA hivatalának munka­társa, az ELTE tanára és a Civilisztikai Tu­dományok Intézeté­nek igazgatója is volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöki tisztét töltötte be. 2000 augusztusában a parla­ment államfővé választotta. Nagy Ferenc József földmű­velésügyi miniszter: - Amikor a kisgazda- párt bomlásnak in­dult, a parlamenti 36-okat kizárták, kö­zöttük voltam én is. Időm nagy részét szülőfalumban, a Baranya megyei Kisharsányban töltöm, itt van egy kis szőlőm. A tavaly novemberben megalakult 1930-2000 Kisgazda- párt elnöke vagyok. Péter Ákos ipari minisz­ter. Bankelnökként nevéhez fűződik a „pénzreform”: az új bankjegyek beveze­tése. 1997 végéig Ma­gyarország, Csehor­szág, Szlovákia és Horvátország képviselője az EBRD-ben, ma tanszékvezető tanár. Azt mondta, az olykor ki­fejezetten kényelmetlen bársony­székbe nem vágyik vissza. Győriványi Sándor munkaügyi miniszter. Nyugdí­jasként feleségével együtt Adyligeten él. Ilyenkor nyáron Ba­latonszárszón pihen. Nagyon szeret úszni, s feltehetően ennek is köszönheti jó egészségét. A kis­gazdapárt legrégebbi tagja mára elszakadt a napi politizálástól. A millenniumi rendezvényeket szervezi. Keresztes K. Sándor környe­zetvédelmi és terület- fejlesztési minisztere volt. Az 1994-es vá­lasztásokon is elin­dult, ám nem sikerült képviselői mandátu­mot szereznie. A ku­darc után visszatért eredeti szak­májához, 1995-ben őt választot­ták Észak-Dunántúl főépítészévé. 1997 óta a magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke. Siklós Csaba közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter. Ezt köve­tően egy évig a MÁV Rt. elnöki székében ült. 1994-től a GYSEV Rt. műszaki vezér­igazgató-helyettese, a szocialista kormányzás után pe­dig a Malév Rt. igazgatóságának elnöke lett. 2000 májusáig töltötte be ezt a posztot. Lapzártáig nem sikerült elérnünk. Boross Péter tárca nélküli, majd belügyminiszter. An­tall József halála után miniszterelnök lett. Az MSZP kormány­zása idején egy buda­pesti választókörzet­ből kerül be a parla­mentbe, a nemzetbiztonsági bi­zottság elnökeként tevékenyke­dett. Jelenleg a miniszterelnök fő­tanácsadója, munkahelye a Mi­niszterelnöki Hivatal. Horváth Balázs belügy-, majd tárca nélküli minisz­ter. Magánügyvéd­ként folytatta. A Fi­desz hatalomra ke­rülésekor Veszprém megyei képviselő­ként foglalt helyet a parlamentben. Jelenleg is Veszp­rémben él, az MDF frakcióvezető­helyettese, illetve az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja, ak­tívan politizál. Kiss Gyula tárca nélküli minisz­ter, majd 1991 és 1994 között munkaügyi miniszter. 1994-től új­ra ügyvédként kez­dett dolgozni. 1993- tól 1996-ig az FKGP alelnöke volt, ám 1996-ban kilépett a pártból. 1997 óta a Magyar Demokrata Fórum tagja, a munkaügyi szakkollégium elnöke. 1999-től az országos vá­lasztmány tagja. Surján László népjóléti minisz­ter. 1994 után ellen­zéki politikusként te­vékenykedett. A Ke­reszténydemokrata Néppárt szétesését követően független lett, majd a Fidesz- MPP képviselője. Az Országgyű­lés külügyi bizottságának alelnö­ke. Az Európa Tanácsban végzett munkája miatt sokat utazik kül­földre is.

Next

/
Thumbnails
Contents