Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-03 / 179. szám

2001. Július 3., kedd SPORT 13. OLDAL Róth az elitképzőben Füves pályás angol nyílt teniszbajnokság Budapest Tizenhat labdarúgóedző részvéte­lével hétfőn megnyílt az UEFA ma­gyarországi pro-tanfolyama. A meghívásos kurzuson tizenhat meghívott edző vesz részt a koráb­ban A- és a B-licencet szerzők kö­zül: Csank János, Csongrádi Fe­renc, Dajka László, Egervári Sán­dor, Garami József, GeM Imre, Készéi Ferenc, Kiprich József, Komjáá András, Pölöskei Gábor, Reszeli-Soós István, Róth Antal, Si­mon Tibor, Tomyi Barnabás, Var­ga István és Verebes József Az európai szövetség oktatási rendszerének legmagasabb szint­jét jelentő pro-képzésnek a 2003- 2004-ben bevezetendő, a nemzet­közi kupákban való indulás előfel­tételéül szolgáló klublicencek ki­adásánál lesz igazi jelentősége. Az engedélyhez ugyanis, a többi kö­zött, elengedhetetlen lesz, hogy a csapat kispadján a pro-tanfolya- mot sikeresen elvégzett edző ül­jön. ____________________________■ Ki kapott a hétszeres bajnok Ivanisevics simán lépett tovább Sok néző a női Eb-n Ulm A németországi női labdarúgó Eu- rópa-bajnokság 12 csoportmérkő­zést 55 900 néző tekintette meg a helyszínen. A legtöbben a hazai válogatott Anglia elleni találkozó­jára voltak kíváncsiak: a 3-0-s né­met sikerrel zárult összecsapást 11312 szurkoló látta. Az Eb szer­dán az elődöntőkkel folytatódik a Németország - Norvégia és a Dá- nia - Svédország mérkőzéssel. ■ Sávolt tornagyőztes Sassuolo A világranglista 194. helyén álló Sávolt Attila nyerte az egyéni versenyt' a 25 ezer dollár összdí­jazású olaszországi ATP-chal- lenger tenisztornán: a döntőben 6-4, 6-5-re győzött az olasz Giorgio Galimbertt (199.) ellen. ■ A hétfői nyolcaddöntőkben egy (de milyen!) kivételével az esélyesek győztek az angol nyílt teniszbajnokságon. A nőknél kialakult a legjobb nyolc mezőnye: V. Williams, Davenport, Capriati, S. Williams, Clijsters, Henin,Tauziat, Martinez. A férfi továbbjutók: Rafter, Szafin, Enqvist, Ivani­sevic, Agassi és Federer, mígmeglepetésre idő előtt búcsúzott Pete Sampras Wimbledon A női és a férfi egyes nyolcaddöntőivél folytatódott hétfőn Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnok­ság. Egyelőre nem született meglepetés: az amerikai Jennifer Capriati és Serena Williams, a belga Kim Clijsters, valamint a svéd Thomas Enqvist is játsz­mavesztés nélkül jutott a legjobb nyolc közé, míg a tavalyi finalista ausztrál Patrick Rafter és a 2000-es US Opent megnyerő orosz Marat Szafin is bejutott a negyeddöntőbe. A háromszoros döntős Goran Ivanisevic a várt­nál könnyebben, másfél óra alatt háromjátszmás mérkőzésen nyert a brit Greg Rusedski ellen. A nagy meglepetést Pete Sampras szolgáltatta: a hétszeres bajnokkal olyasmi történt Wimbledonban, amire 1996 óta nem volt példa: kikapott... A királyt 3 óra 41 perces mérkőzésen fosztotta meg trónjától a feltörekvő nemzedék egyik legtehetségesebbje, a svájci Roger Federer. A nőknél a két évvel ezelőtti győztes amerikai Lindsay Davenport, az 1994-es bajnok spanyol Conchita Martinez, a három évvel ezelőtt döntős fran­cia Nathalie Tauziat, majd a címvédő amerikai Venus Williams, valamint a francia nyűt bajnokságon elődön­tőt játszó belga Justine Henin is győzött, így kialakult a negyeddöntő párosítása. Eredmények. Nyolcaddöntő. Férfi egyes: Ivanisevic (horvát) - Rusedski (brit) 7-6 (7-5), 6-4,64, Enqvist (svéd, 10.) - Canas (argentin) 6-3, 6-3, 6-1, Rafter (ausztrál, 3.) - Juzsnyij (orosz) 2-6,6-3,6-2,7-5, Szafin (orosz, 4.) - Clément (francia, 13.) 6-0,6-3,6-2, Fererer (svájci, 15.) - Sampras (amerikai, 1.) 7-6 (9-7), 5-7, 64 (2-7), 7-5, Agassi (amerikai, 2.) - Kiefer (német, 19.)6-3,7-5,7-5. Női egyes: V. Williams (amerikai, 2.) - Petrova (orosz) 6-2,6-0, Henin (belga, 8.) - Huber (német, 18.) 4-6, 6-2, 6-2, Capriati (amerikai, 4.) - Testűd (francia, 15.) 6-1,6-2, S. Williams (amerikai, 5.) - Maleeva (bol­gár, 12.) 6-2, 6-1 Clijsters (belga, 7.) - Shaughnessy (amerikai, 17.) 7-6 (7-2), 7-6 (7-5), Davenport (ameri­kai, 3.) - Dokic (jugoszláv, 14.) 7-5,64, Tauziat (fran­cia, 9.) - Tanasugam (thaiföldi, 31.) 6-3, 6-2, Martinez (spanyol, 19.) - Krasznoruckaja (orosz) 6-3,64. A női negyeddöntő párosítása: Martinez - Henin, Capriati - S. Williams, Clijsters - Davenport, Tauziat - V. Williams. ■ Győrben Varga az új edző, Garami az MTK-val tárgyal Györ-Budapest Győrben hétfőn sajtótájé­koztatón jelentették be, hogy Varga Zoltán lett az ETO labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakember munkáját Hannich Péter és Emir Dzinovic segíti majd. Az új stáb mindhárom tagjával három évre szerződött a klub, ez idő alatt a csapatnak ki kell vív­nia valamelyik európai kupában az indulás jogát.- Egyelőre ismerkedem a játé­kosokkal, a körülményekkel, ám az máris kiderült, hogy elődöm, Garami József jó munkát végzett. Örülök hogy Győrben dolgozha­tok, biztos vagyok benne, hogy három esztendő alatt nagyszerű csapatunk lesz - mondta az új tréner a délelőtti edzés után. Az ETO két új játékost igazolt: Igor Nicsenkót és Dejan Milovanovicsot, mindkettőjüket a Dunaferrből. A tavalyi keretből Posza Zsolt kapus Újpestre, Győri János pedig az MTK-ba távozott. A győriek tárgyaltak az MTK-val Kenesei Krisztiánról, de valószínűleg le kell mondaniuk a kölcsönkapott csatárról. A Questor Rt. elnök-vezérigazgató­ja, Tarsoly Csaba bejelentette: száz százalékban megvásárolták a Rába Stadion Kft.-t, amely többségi tulajdonosa az ETO FC Kft.-nek. Ezzel egy kézbe került a sportlétesítmény és a futballklub. Garami József, aki vezetőedző­ként maradt volna (de nem őt vá­lasztották), szakmai igazgatóként azonban már nem akart Győrben hosszabbítani, és akit a klubnál végzett eredményes tevékenysé­ge elismeréséül ajándékokkal bú­csúztatott a szakosztály, még nem döntött véglegesen a hogyan továbbról. Azt azonban elárulta a szakvezető, hogy hajlik az MTK ajánlatának elfogadására, ahon­nan 1998-ban távozott, ám ahol most a klub vezetői - újragondol­va az akkori döntést - visszahív­ják az ex-pécsi sikeredzőt. Gera és Tököli a legjobb A fitneszbajnokok szerint Tóth a legsármosabb Budapest A Hivatásos Labdarúgók Szerve­zete hagyományainak megfelelő­en az idén is megszavaztatta tag­jait a bajnoki esztendő legjobbjai­ról. A 2000/2001-es idényben ki­magasló teljesítményt nyújtó fut­ballisták (köztük két ex-pécsi labdarúgó), edzők és játékveze­tők hétfőn este a Hunguest Hotel Griffben vehették át jutalmukat a díjátadó ünnepségen. A 2000/2001-es szezon leg­jobbjai. Edző: Egervári Sándor (Dunaferr, 338 szavazat). Játékos. 21 éven aluli: Gern Zoltán (Ferenc­város, 156). Külföldön játszó: Ki­rály Gábor (Hertha BSC, 268). Ka­pus: Szűcs Lajos (Ferencváros, 192). Mezőnyjátékos: Tököli Atti­la (Dunaferr, 212). NB I. B, Keleti csoport: Keresztúri András (Bé­késcsaba, 238). Nyugati csoport: Halmosi Péter (Haladás, 282). Játékvezető: Ábrahám Attila (224). Összesen 594-en szavaz­tak. Az ünnep­ségen díjat ve­hetett át az NB1. gólkirályaként Kabát Péter (Vasas), és a magyar fitneszbajnoknők által legsár- mosabbnak tartott labdarúgó: Tóth Norbert (Vasas, képünkön). NÉMET SIKER SZÜLETETT a hollandiai Arnhemben rendezett díj­ugrató Európa-bajnokságon. Túri József Superville nyergében a 18. lett. A képen a tomagyőztes német Beerbaum (Gladdy’s S nevű lován). ■ Schumacher rekordokat dönthet Már csak négy győzelem hiányzik Mansell csúcsának túlszárnyalásához Maranello Michael Schumacher (képünkön), a Ferrari Forma-l-es világbajnok pilótá­ja több korábbi csúcsot javíthat meg a következő vb-futamokon. Még hét nagydíj van hátra az idei világbajnok­ságból, s a maranellói csapat német sztárjá­nak előnye 31 pont David Coultharddal, s 47 az öccsével, Ralffal szemben. Az egyre biztosabb címvédőnek, ha tartja eddigi bombaformáját (10 futam, 78 pont), akkor minden esélye megvan arra, hogy ne­gyedszer is megnyerje a pilóták pontverse­nyét, méghozzá jóval az idény finise előtt. Ha ez si­kerülne, túlszárnyalná saját korábbi önmagát is: három világbajnoki elsőségéből egyet (1994) az utolsó GP- n, egyet (1995) a szezon vé­ge előtt három futammal, s egyet (2000) az utolsó előtti versenyen szerzett meg. A Forma-1 történetében legkorábban a brit Nigel Mansell vitte döntésre a dolgot: 1992- ben a 11. futamon (történetesen a Hungaroringen a Magyar Nagydíjon) lett az övé a világelsőség, amikor öt rajt még hátra volt. Schumacher eddig idén 6-szor nyert, s már csak négy hiányzik ahhoz, hogy - meg­döntve saját, s Mansell rekordját (9 győzelem 1 év alatt) - az egy szezonban a legtöbb fu­tamelsőséget elérő pilóta legyen. A vasárnap Magny-Cours-ban aratott jubi­leumi sikerével az idősebbik Schumi már csak egy elsőséggel van lemaradva a francia Alain Prosttól, aki 51 GP-győzelmével tartja a futamok leggyorsabbjainak abszolút rekord­ját. Júliusban két nagydíjra kerül sor: 15-én Silverstone-ban az Angol, 29-én Hockenheimben a Német GP-t rendezik. Álomcsúcsok - doppingmentesen? Az elmúlt napok úszó és atlétikai világcsúcsai nem egysze­rűen új rekordokat jelentettek, hanem álomhatárok megdő­lését is: az orosz Roman Szludnov (59.97 mp) pénteken Moszkvában 1 percen belül ért célba a 100 m-es mellúszás­ban, a kubai Osleidys Menendez pedig vasárnap első gerely­hajítónőként dobott 70 méter felett (71.52 m). Ilyen extra eredmények után felerősödnek a hitetlenkedő hangok: le- hetséges-e elérésük abszolút és megkérdőjelezhetetlen, tisz­ta eszközökkel. Budapest A hazai és a nemzetközi gyakor­lat értelmében 24 órán belül el­végzett doppingellenőrzés szük­séges a rekord hitelesítéséhez. Bakanek György, az ISM orvos szaktanácsadója állítja: huszon­négy órán túl a stimulánsok ki­ürülnek a szervezetből, de ez a doppingügyekben rendkívül fel­készült Nemzetközi Amatőr Atlé­tikai Szövetség számára nem okozhat problémát. A Magyar Atlétikai Szövetség­nek az utóbbi időben az okozott gondot, hogy az Egyesült Álla­mokban tanuló versenyzők csú­csainak hitelesítését miként oldja meg. Egy vizsgálat költsége ugyanis elég magas, a kalapácsve­tésben utánpótlásrekordot javító Tudja Julianna például arról szá­molt be, hogy 720 dollárt (203 ezer forint) kértek a kontroliért. A megoldás egy közös bankszámla lehet, ahonnan a versenyzők le­hívhatják a szükséges összeget. Az oroszok percen belüli mell- úszófenoménje, Roman Szlud­nov tavaly az olimpia előtt min­den előzetes bejelentés nélkül Fűzfőre érkezett. Amikor négy­napi ott-tartózkodás után a ha­zai illetékesek jelezték, hogy il­lene erről tájékoztatni - egyrészt mert kötelező, másrészt pedig az esetleges doppingellenőrzési szándék miatt - a Nemzetközi Úszó Szövetséget, sürgősen tá­vozott. A 21 éves omszki Szludnov első sikerét 1997-ben aratta, amikor ifi Eb-t nyert 100 mellen. Két évvel később a fel­nőttek kontinensviadalán 6. lett l:02.87-tel. A nagy ugrás: 2000. június 15., Moszkva. Világcsúcs 1:00.36-os idővel. Favoritként in­dult a sydneyi olimpián, de csa­lódást okozott: l:00.91-gyel csu­pán a dobogó harmadik fokára állhatott az eredményhirdetés­nél. És következett június 28., újra Moszkva: előbb 1:00.26, majd 59.97. Két világrekord 24 óra alatt. Szinte természetes, hogy sokan gyanakodnak. Szludnov július 23-án és 24-én a fukuokai vb elő- és középfuta­ma, illetve döntője során bizo­nyíthat.- Valakinek egyszer át kellett törnie a bűvös egyperces határt - állította Ruza József, a magyar szövetség főtitkára. - Engem nem lepett meg különösebben az új vi­lágcsúcs. - Az úszásban egyéb­ként ugyanolyan doppingellenőr­zési szabályok érvényesek, mint atlétikában, vagyis: 24 órán belül kell mintát venni. Ruza szerint az előre be nem jelentett, meglepe­tésszerű kontrollok idén is épp olyan sűrűn fordulnak elő, mint tavaly, az olimpia előtt. •

Next

/
Thumbnails
Contents