Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-21 / 197. szám

2001. Július 21., szombat BARANYA I 5. OLDAL T U K O R Több helyre is befészkelték magukat a denevérek A szakértő szerint nyugodtan megfoghatjuk őket Átfogó akció indul a zsebesek ellen A rendőrség szerint román tolvajok dolgoznak a vásártéren - A polgárőrök is segítenek Széchenyi tér .ferencesek Távolsági autébusz- pályaudvar-f Vásárcsarnok Holnaptól megerősített járőrözés kezdő­dik a város legforgalmasabb pontjain, mivel az elmúlt hetekben egyre több külföldi zsebtolvaj bukkant fel. A rend­őrség szerint az emberek a felhívások el­lenére továbbra is igen figyelmetlenek. PÉCS Az elmúlt két hétben hirtelen megnövekedett a zsebtolvajlások száma a város legforgalma­sabb területem. A rendőrség külföldi bandára gyanakszik, meg nem erősített információk szerint nagy valószínűséggel román zsebesek- ről lehet szó, hiszen a héten már sikerült egyi­küket kézre kerítenie a rendőrségnek. Vasár­naptól várhatóan egészen augusztus végéig, szeptember elejéig a város legveszélyeztetet­tebb helyem civü ruhás rendőrök fognak jár- őrözni a polgárőrség embereinek segítségével. Arató Attila, a Kertvárosi Rendőrőrs pa­rancsnoka lapunknak elmondta, már holnap­tól kiemelt helyként kezelik a vásártér terüle­tét, a vásárcsarnokot, a távolsági buszpályaud­vart, valamint a belváros területét. A kertváro­si őrsről naponta hat-nyolc civil ruhás rendőr Önként segítenek / A vasárnap kezdődő akcióban a Közbiztonsági Egyesü­leten belül létrejött Polgárőrség emberei is komoly sze­repet vállalnak. A kertvárosi polgárőrök naponta két fő­vel képviseltetik majd magukat a járőrözéseknél. Bogorin György, a szervezet vezetője elmondta, az ön­kéntes alapon szerveződött csapatnak eddig kilenc tagja van, azonban még szívesen látnak újabb tagokat. Mindennap ügyeletet tartanak, hetente kétszer autóval is körbejárják Kertváros területét. Társadalmi munkáju­kért nem kapnak anyagi támogatást, egyetlen „fegyve­rük" a gázspray. fogja járni az utakat, de természete­sen minden városrész rendőrei részt vesznek majd az akcióban. Az elkövetési módok igen válto­zatosak lehetnek. A vásárcsarnok területén egyelőre kevés a külföldi zsebes, itt még leginkább csak a magyarok „dolgoznak”, ennek elle­nére így is „akad munkájuk” bő­ven. A figyelmeden vásárlók általá­ban a bevásárlószatyor tetejére rak­ják pénztárcájukat, innen pedig nem nehéz feltűnés nélkül leemel­ni az értékeket. A másik gyakori el- % követési mód még mindig ugyanitt, § a bejáratnál fordulhat elő. A főbejá- * rámái hirtelen nagy tumultus kelet­kezhet (persze nem véletlenül), és -. a tömegben a cipzárt elhúzva, a tás- ..... ká ból vagy egyéb helyről kiveszik a pénzt, mobiltelefont. A vásártéren „dolgozó” - az eddigi informá­ciók szerint vélhetően román - zsebesek azon­ban még attól sem riadnak vissza, hogy akár pengével, késsel is kivágják a táskát, hátizsá­kot. Ők a magyarokkal ellentétben csak ket­ten, maximum hárman dolgoz­nak egyszerre. Sokkal nehe­zebb kiszűrni őket a tömegből, de tizenéves gyereket is talál­hatunk közöttük. A parancsnok véleménye szerint a különböző felhívások ellenére még mindig nagyon fi­gyelmedének az emberek. A mobiltelefon legtöbbször látható helyre kerül, ezzel nyil­ván a zsebtolvajok figyelmét is felkeltjük. Nem ajánlatos a far­zsebben valamint a hátizsák A ZSEBTOLVAJOK ÄLTAL LEGVESZÉLYEZTETETTEBB TEAÜIETEK PÉCSETT elülső részében hordanunk értékeinket, hi­szen ezeket a helyeket nem tudjuk szemmel tartani. Mivel leggyakrabban a pénztárca mel­lett van a legtöbb iratunk, bankkártyánk is, nem árt óvatosnak lenni. Ha nem muszáj, ne hordjuk a kártya PIN kódját magunkkal. In­kább találjunk ki valami megjegyezhetőbb számot a régi helyett. Simon László, a Központi Rendőrőrs pa­rancsnoka elmondta, a buszon közlekedők éppúgy veszélyeztetve vannak, ezért a zsúfol­tabb járatokra is kiterjesztik az ellenőrzéseket, így ezentúl az ellenőrök mellett akár rend­őrökkel is lehet majd találkozni a buszon - ám aligha ismerjük föl őket, mivel természetesen nem egyenruhában dolgoznak majd. Legin­kább az 1-es, 2-es, 6-os, 7-es, valamint a Rákó­czi út -Széchenyi tér között járó buszokra vo­natkozik az intézkedés. A szója fellendíthetné a mezőgazdaságot Boly Aratási bemutatót tartottak tegnap Bolyban, ahol a szakemberek az idei búza­betakarítás eredményét értékelték. A Boly Rt. vezérigazgatója levelet adott át az ag­rártárca államtitkárának, amelyben a ha­zai szójatermelés támogatását kérte. A gabona nyolcvan százalékát betakarította eddig a Bóly Rt. A nyolcezer hektáros terület hátralévő részét - ha az időjárás kedvező marad - öt nap alatt befejezik - mondta a tegnapi aratási bemuta­tón Győri József, a Bóly Rt. vezérigazgatója. A helyszínen a vezérigazgató levelet adott át Kékkői Zoltánnak, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának, amelyben orszá­gos fehérjeprogram indítását szorgalmazza. Mivel az állati eredetű hús- és halliszttel nem lehet az ál­latokat etetni, az utóbbi időben felértékelődött a növényi eredetű fehérje. Az állati takarmányban a fehérjét szójával lehet helyettesíteni. Az eddigi ta­pasztalatok alapján a hazai szójatermelés terüle­tét lényegesen meg lehetne növelni, de ehhez egy ösztönző állami támogatás -szükségeltetne. A ve­zérigazgató hozzátette, a Magyarországon meg­termelt szója nem génmanipulált. Mivel Nyugat- Európa idegenkedik az amerikai, mesterségesen előállított szójától, ezáltal a hazai termelésnek ki­váló piaci feltételei lennének még külföldön is. B.E. Maguk szedték, de ki már nem fizették PÉCS Mintegy 62 kiló meggyet lopott egy társaság a daniczpusztai Szedd magadlakcióban, a rendőrség azonban elfogta a gyanúsította­kat. A napokban egyébként több veszélyes bűnöző kezén csattant a bilincs. Pécs-Daniczpusztán Szedd magad-akciót hirdettek a közelmúltban, kedvezményes áron leheted gyü­mölcshöz jutni. A rendőrségre a minap bejelentés ér­kezed, a terüledől ugyanis fizetés nélkül 62 kiló meg­gyet vidék el. A rendőrség elfogott egy négytagú tár­saságot (két férfit és két nőt), akik alaposan gyanúsít- hatóak azzal, hogy ellopták a mintegy 15 ezer forint értékű gyümölcsöt. A gyanúsítanak egyelőre szabad­lábon védekezhetnek, a tulajdonos kft. pedig vissza­kapta a több mint hatvanküónyi terményt. A napokban egyébként több körözött bűnözőt is elkaptak a baranyai zsaruk. Pécsed egy román állam­polgárságú férfit vedek őrizetbe, akit lopás miad ke­restek, de hasonló sorsra jutod egy gávavencsellői férfi és egy pécsi hajléktalan is - az ellenük felhozod vád is ugyanez volt. Egy szolnoki illetőségű férfit csa­lás alapos gyanúja miatt köröztek, őt szintén a pécsi rendőrök fogták el. Ennél jóval nagyobb büntetési té­telű ügy, rablás miad köröztek egy másik férfit, őt Pécs-Nagyárpádról vidék be a kapitányságra, jelen­leg is őrizetben van. Az egyik bevezető út mellől pe­dig egy fiatal lányt „gyűjtöttek be” a hatóság emberei, ellene tiltod kéjelgés a vád. ________________ny.sz. BARA NYÁBAN 58, a dél-dunán­túli régióban összesen 123 mun­kanélküli foglalkoztatására nyílik mód a jövőben, miután a regioná­lis területfejlesztési tanács a Szo­ciális és Családügyi Minisztérium közmunkaprogramjára eredmé­nyesen pályázod. A minisztérium több mint 238 millió forinttal tá­mogatja a képzéssel egybekötöd foglalkoztatást. (mb) SIKONDÁN ma dolgozói napot tart a pihenőparkban az egyik Baranyában működő, megvál­toztatott munkaképességűeket foglalkoztató célszervezet. A dolgozók gyerekei az agyagozás és csuhébaba-készítés mellett különböző játékos vetélkedőkön mérhetik össze erejüket, a fel­nőtteket - akik előreláthatólag a megye minden területéről érkez­nek majd - néptáncegyüttes és zenei programok szórakoztatják majd. (wk) DOMBÓVÁRNÁL és Szajknál nagy kiterjedésű gabona- és tarló­tűz pusztítod tegnap. A Tolna megyei város határában 90 hektár lábon álló búzát veszélyeztedek a lángok. Ide pécsi egységeket is ri- adóztadak, de aztán útközben visszavezényelték őket. Szajk és Versend közöd a 80 hektáros tar- lótüzet több mint két óra alad si­került lokalizálni a helyi gazdák segítségével. (cs) EGY PÉCSI vállalkozó Nagypaliban megvede az öreg és eliszapolódod halastavat. A med­ret kikotorta, kitisztítoda, és nap­jainkra olyan horgásztavat alakí­tod ki, amelyben sziget is találha­tó. Az utóbbit pihenőhelyként használják a vándormadarak, (cs) BARANYÁBAN zápor, Somogy­bán jég. A hidegfront hatására megyénkben záporok voltak pén­teken. Pécsett négyszer is hullott záporeső, míg a somogyi Nágocson jég esed. A két megyé­ben több helyen is 9 kilométer magas felhők tornyosultak, ame­lyekben gyorsan alakul ki a jégzó­na. A Nefela Jégesőelhárítási Egyesülés hosszúhetényi radar- központja működésbe hozta az összes (105) földi j égfelhő-füstölő egységet. _____________________(M) A panellakásokba is betévedhetnek FOTÓ: TÓTH L. Siklós Sok helyütt riadalmat okoznak a városban az elszaporodott dene­vérek. Akad olyan panellakás, amelynél a szellőzőrács mélye­désébe fészkelték be magukat az állatok, s bár a tulajdonos - véd­ve a denevérek életét - már több módszert is kipróbált elriasztá­sukra, kísérletezései mindeddig hiábavalónak bizonyultak.- A denevérek védett állatok, az országban sokfelé elszaporod­tak, résekben, lyukakban húzzák meg magukat, és teljesen ártal­matlanok - mondta Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa. A denevérek kutatásával foglalkozó szakem­ber tájékoztatása szerint Magyar- országon 27 faj honos, a mostani „családi problémákat” okozók a korai fajhoz tartoznak. Ezeknek a bőregereknek a szaporodási időszaka július végén, augusztus elején fejeződik be, s a leghatáso­sabb védekezés, ha a kirepülésü­ket követően teljesen elszigetelik - betapasztják - a búvóhelyüket. Mint megtudtuk, amennyiben az állatok berepülnek a lakásba, nyugodtan meg lehet őket fogni - a nagyobb példányokat tanácsos kesztyűvel, mert bár harapásuk ap­ró és veszélytelen, mégis jobb elke­rülni - és a szabadban elengedni. Miként Závoczky Szabolcs el­mondta, amennyiben a helyzet valakinél mégis elviselhetetlenné válik, úgy a megoldásban a nem­zeti park munkatársai szívesen segítenek, illetve rajtuk kívül a megyei Madártani Egyesülethez is lehet fordulni, mely külön de­nevérvédelmi programmal ren­delkezik. Időközi választásokat tartanak három településen A Baranya Megyei Területi Vá­lasztási Irodától kapott tájékozta­tás szerint július 22-én, vasárnap három településen időközi ön- kormányzati választásokat tarta­nak. Szavazni reggel 6 és este 19 óra között lehet. Drávakeresztúron lemondás miatt üresedett meg a polgármes­teri szék. Két független jelölt in­dul a tisztségért: Brezovics Jenő és Pandúr Márk. Két másik településen cigány kisebbségi önkormányzati képvi­selőket választanak ugyancsak le­mondások miatt. Kisvaszaron ki­lenc jelölt között dől el a két man­dátum sorsa. Gerényesen mind­össze egy jelölt van egy megüre- sedett képviselői helyre. _____d.i. Zá rul a fesztivál Sásd A városban ma zárul az a három­napos rockfesztívál, amelyen az első két napon már több mint húsz együttes szerepelt. A kom­lói, valamint szlovákiai, szegedi, székesfehérvári, kaposvári és pé­csi zenekarok a rock és a hevay metal különféle irányzatait képvi­selik. Ma 16 órától többek között a CsizmáSKAndúr, a komlói Rózsa­szín Pittbul, a szintén komlói A Brigád, a szlovákiai Konflikt, az Alvin és a mókusok és a Panksapka nevű csapat zenél. Úgy tűnik, nem kell túlságosan mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki a holnapi napot Sásdon szeret­né tölteni, a fesztiválon a büfében egy üveg sört 150, egy deci bort 30 forintért kínálnak, ráadásul - mi­ként az egy nagyrendezvényhez ülik - hideg és meleg étel is várja az érdeklődőket. Az utolsó napra a jegy 900 forintba kerül. cs. j. BOLDOG SKODÁSOK. Valószínűleg nem csak nosztalgiából ragaszkodik az a több mint ötven autós kedvenc kocsijához, akik részt vesznek a Harmadik Pécsi Skoda Találkozón. Éjszakai kalandtúra, foci, szlalomozás szerepel többek között a vasárnapig tartó négynapos vidám ren- dezvény programjában._________________________________________________________________________________________fotó-.tóthl. Hír csatorna >

Next

/
Thumbnails
Contents