Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-17 / 193. szám
I 2001. Július 17., kedd HAZAI T Ü K Ö R 3. OLDAL Az OVB nem hitelesít Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy az új eljárásban megtagadja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) aláírásgyűjtő minta- példányának hitelesítését. Az MSZP korábban négy kérdésben - a munkaidő megszervezése, a nyugdíjemelés módja, a hivatásos hadseregre való áttérés, valamint a közoktatásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsga tárgyában - kezdeményezett népszavazást, és az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítésre nyújtották be az OVB-hez. Az OVB május 21-én határozatával hitelesítette a benyújtott példányt, ám a döntés ellen több kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz (Ab). Az Ab július 9-i döntésével megsemmisítette az OVB határozatát az MSZP által kezdeményezett ügydöntő népszavazás ügyében, és új eljárás lefolytatására kötelezte a testületet. Álláspontjuk szerint az aláírásgyűjtő íven több kérdés oly módon való szerepeltetése, hogy az ajánlási jogával élni kívánó választópolgár azokra egyenként, külön-külön nem tud egyértelmű választ adni, és egyben a kérdések közül választani, az alkotmány alapján a jog- biztonság érdekében megfogalmazott általános eljárási alapelvekkel is ütközik. Az ülésen jelen volt Vastagh Pál (MSZP) egykori igazságügyminiszter, aki úgy nyilatkozott, hogy az Ab határozatának megfelelően a kezdeményezést megismétlik. A szocialista politikus szólt arról: négy külön gyűjtőíven, amint a törvényes feltételek adottak lesznek, ismételten beterjesztik az OVB-hez a népszavazásra szánt kérdéseket. Határszemle aratás közben Medgyessy Péter a betakarítás körülményeiről tájékozódott Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök- már több mint fél éve nem tudja elszánni magát jelöltje Vácszentlászlóra látogatott, ahol a a kormány, pedig nagyon fontos volna! Felső-hajta Menti Mezőgazdasági, Élelmiszer- - Minden évben robban valami: hol a búza- ipari, Kereskedelmi Rt. vezetőivel megtekin- bomba, hol az exportbomba. Ez sem megnyug- tette az aratást. tató az Európába való belépésünk előtti időszakban. Vácszentlászló ~ A magyar mezőgazdaság gondjainak megoldásához nélkülözhetetlen a nemzeti egység, a - Mit tapasztalt látogatása során? - kérdeztük nemzeti megállapodás az agrárium és a vidékfejkérdéseiben. Csak olyan politikai erő tudja ezt a nagy feladatot megoldani, amelyik maga mögött tudja a mezőgazdaság minden szektorát, a kisvállalkozásokat, a nagyüzemeket, és a legkülönfélébb formációit a mezőgazdaságnak. Mi kezdeményeztünk egy ilyet! Az Agrárkamara, a szakszervezetek, a Parasztszövetség, az Agrárszövetség és a Zöld szalag mozgalom vesz részt ebben. Ezek képviselőiből álló jelentős legsürgősebben megvásárolni a szövetkezeti üz- szakembergárda készíti azt a programot, ame- letrészeket, megkülönböztetés nélkül, nemcsak lyet reményeinek szerint augusztus végén te- a külsőktől, de a belsőktől is. Ezzel legalább lé- szünk majd közzé, és amelynek alapján el lehet legzethez juthatna a magyar mezőgazdaság, erre indítani az igazi vidékfejlesztést. ____ __koós Me dgyessy Pétert.- A vácszentlászlói határban a búza termése elég tűrhető, mondjuk elfogadható, noha rosszabb lesz, mint a várható országos átlag. Ha nem jön közbe semmi, akkor várható, hogy legalább a költségek megtérülnek. Sajnos nagyon sok szövetkezetben hasonló a helyzet. A mezőgazdaságnak pénzre van szüksége! Ezért meggyőződésem, hogy a kormánynak kötelessége lenne a lehető lesztés Medgyessy Péter Külföldre csak védőoltással! Bizonyítvány nélkül itthon marad a kedvenc Több külföldi országban nemcsak az útlevelünkre, hanem a védőoltásainkra is kíváncsiak. Ennek hiányában visszafordíthatnak bennünket. A házi kedvencek külön gondot okozhatnak. Angliában például hat hónap karantén vár rájuk.- Kétféle védőoltás van: kötelező és ajánlott - mondta Jelenik Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ nemzetközi oltóközpontjának főorvosa. - A kötelező védőoltásokat az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO írja elő a külföldre utazóknak és a munkavállalóknak egyaránt. Ez jelenleg csak a sárgaláz elleni védőoltásra vonatkozik, amelyet az indulás előtt 10 nappal kell megkapni. Az ajánlott védőoltások a fogadó országoktól függenek. A szakemberek azt ajánlják, hogy a sárgaláz mellett érdemes még kolera, hepatitis A és B, és ezenkívül tífusz ellen is oltást kérni. Ha valaki tanulni akar külföldön, annak általában a fogadó intézmény határozza meg, hogy milyen védelemben kell részesülnie. Az oltóközpontot leginkább az Egyesült Államokba készülő diákok keresik fel. A központnak tudnia kell, hogy ki hova megy tanulni, mert az előírások államonként változnak. Kanyaró, rubeóla, mumpsz, bárányhimlő és agyhártyagyulladás elleni friss védőoltás nélkül nem célszerű elindulni, mert ezeket minden állam előírja. Jelenik Zsuzsa azt javasolja,- hogy sehova ne induljunk tetanusz elleni oltás nélkül, mert akár egy kisebb horzsolással is megfertőződhetünk. Aki tökéletes védettségre törekszik, az mintegy 5-6 hétnyi időt szánjon erre, mert a legtöbb oltást kétszer, 1 hónap várakozási idővel kell beadni. S hogy ez mennyibe kerül? Ha csak egy szemesztert akarunk tanulni valamelyik amerikai egyetemen, az oltás mintegy 15-20 ezer forintot vesz .ki a zsebünkből. konya orsolya Háttér: Csak egészségesen Kutyát, macskát csak egészségesen, érvényes állat-egészségügyi bizonyitvány- nyal lehet kivinni az országból - tudtuk meg Németh Antal főállatorvostól. Az agrártárca állat-egészségügyi főosztályának vezetője lapunknak elmondta: ilyen bizonyítványt hatósági, vagy hatósági joggal megbízott állatorvos állíthat ki, akinek jogosítványa van a veszettség elleni védőoltásra. A bizonyítványban igazolni kell, hogy a háziállat az utolsó veszettség elleni oltást 30 napon túl, de 365 napon belül megkapta, továbbá hogy a lakóhely 30 kilométeres körzetében nem fordult elő veszettség. Van olyan ország, ahol csak úgy engedik be a kutyát, ha megkapta a szopornyica elleni védőoltást is, macskákra általában nincs ilyen előírás. Az Európai Unió tagállamainak többségében elég, ha veszettség ellen oltják be azt állatot. Ha az állat külföldön megbetegszik, a betegség jellegétől függ, hogy karanténba kerül-e vagy sem. Ha betegséggyanús másik állat harapta meg, akkor 14 napra kerül a megfigyelőbe, ahonnan akkor engedik ki, ha tünetmentes. Ha veszettség gyanúját állapítják meg, akkor akár fél évre is benntarthatja a hatóság. A szabályok szigorúak, az előirt idő lejárta előtt nem adják ki, ______ - w Ti tkolt terhesség, titkos szülés Az anonim szülést csak törvény teheti legálissá. Az ezzel kapcsolatos módosítás akár már ősszel a parlament elé kerülhet. Kidolgozásában az anyavédelmi otthonok tapasztalataira éppúgy épít a szociális tárca, mint a nyugati példákra. CSECSEMŐGYILKOSSÁGOK (1991-2000) Év Ismert eset vádemelés Nyomozás megszüntetés 1991 20 13 6 1992 18 12 * 6 1993 19 14 5 1994 29 20 8 1995 24 19 5 1996 22 14 7 1997 24 21 3 1998 30 19 11 1999 18 10 8 2000 10 9 1 Forrás: az Egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika (ERÜBS); az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (0SP) 1228. nyt.sz. adatálománya Budapest A csecsemőgyilkosságok nemcsak az anyák büntethetőségét vetik fel, hanem azt is, miként lehetne tiszteletben tartani azt a kérést, hogy terhességüket és szülésüket eltitkolhassák - megmentve ezzel az újszülött életét. A Szociális és Családügyi Minisztérium hozzálátott az anonim szülés intézményének megteremtését célzó jogszabályi módosítások előkészítéséhez - tájékoztatta lapunkat Szemkeő Judit, a tárca államtitkára. Franciaországban például évente 5-600 anonim szülésről tudnak, s a jogszabályi módosításhoz az osztrák törvénykezés és gyakorlat is mintául szolgál. Mómcz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a terhességüket titkoló anyáknak az igazi megoldást az jelenthetné, ha állandó lakcímüket átmenetileg megszüntethetnék, s a terhesség idején, valamint a szülést követően az anyaotthonokban teljes biztonságban érezhetnék magukat. Ha erre a törvényi szabályozás lehetőséget adna, kevesebb csecsemőgyilkosság történne az országban. Az ismertté vált csecsemőgyilkosságok száma 1983-ban volt a legmagasabb, az akkori harmincötöt az 1998-as statisztika közelítette meg a leginkább: két éve 30 esetre derült fény. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség sajtóreferense elmondta, ha az újszülöttet a kórház elé kitett inkubátorba teszi az anya, nem követ el bűncselekményt, ha azonban az utcán hagyja, akkor az gondatlan veszélyeztetés. . Csecsemőgyilkosságért viszont 2-8 évig terjedő szabadságvesztés a kiszabható büntetés. ________(CSERNYÁNSZKY) Öt megyében fosztogattak Könnyen lehet, hogy öt megyében fosztogatott takarékpénz- lekményeket. B. Zoltán előzetes tárakat egy nemrég őrizetbe vett férfi. Először csak a Csöng- letartóztatásban várja a nyomo- rád megyei Rúzsa pénzintézetének kirablásával gyanúsítot- zás további eredményeit. Á férfit ták, ám azóta már bővült a lehetséges „repertoár”. még július elején kommandósok fogták el Szegeden. Társai tőgyei rendőröknek. Bárány Zol- vábbra is szökésben vannak, eltűri, a Csongrád Megyei Rendőr- lenük elfogató parancsot adott főkapitányság szóvivője arról ki a rendőrség. Bárány Zoltán elszámolt be, hogy a kezdeti kettő mondta, eddig a két fent említett helyett immár öt megyére terjed település takarékszövetkezeté- ki a férfi és társai ügyében a nek kirablásával gyanúsították nyomozás. Az elkövetési mód- meg a férfit, a többi megyében szerekből ugyanis arra követ- elkövetett esetleges bűncselek- keztettek a rendőrök, hogy a tét- mények ügyében jelenleg az tesek Pest, Szolnok és Békés adatgyűjtés folyik, megyében is követtek el bűncse- _______________________! Kec skemét A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által elfogott B. Zoltánt ugyanis Rúzsa után felismerték Bugacon is. Ferenczi László, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a gyanúsítottat kihallgatták, majd az iratokat átadták a Csongrád meHomokpadok a Balatonban Háromnaponta egy centiméterrel csökken a Balaton vízszintje, ami napi hatmillió köbméter víz elpárolgását jelenti - tudtuk meg a siófoki vízügyi kirendeltségen. Soha Szilveszter, a kirendeltség helyettes vezetője elmondta: deciméterekben mérhető a vízszint nyári süllyedése, tegnap az optimális érték alsó határát mérték. A siófoki vízmérőn bejelölt mérőponthoz képest már a hetvenes évek közepén, a balatoni vízszintszabályozáskor megállapították az ideális vízszintet. A hetven és nyolcvanöt centiméter közé helyezett optimális mérték alsó határát ugyan már elérte a mérce, ám mégsem fogy el a magyar tenger. A szakember szerint akár még egyszer ennyit apadhat a víztömeg, akkor sem okoz a vízpárolgás számottevő változást. Nem a hőség, hanem a kevés téli csapadék okozta a vízszint ilyen mértékű csökkenését. A Balaton vízminőségében ugyanakkor nem következett be számottevő változás.- Augusztusban az átlagos vízmagasság a tavalyi 59 centiméteres minimumnál is kevesebb lehet, 50 és 60 centiméter között állapodik majd meg. Tavaly április 29. óta nem volt nyitva a Sió csatorna zsilipje. Soha Szilveszter hozzátette: vízügyi és a környezetvédelmi tárca egyetértésével már készül egy javaslat, amely a tó vízszintjét a jelenlegi 100 helyett 110 esetleg 115 centiméterben maximálná.- Az időjárásnak is kegyesnek kell lenni a Balatonhoz, hiszen a magasabb vízszint tartalékot jelentene a mostanihoz hasonló aszályos időszakokra . A Sió zsilipje alkalmas egy, az eddiginél jelentősebb víztömeg leengedésére is, de a csatorna medre egyelőre nem. ■ A gyerekek nem kis örömére a Balaton nyugati medencéjében megjelentek a homokszigetek az alacsony vízállás miatt FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/MÁRTON LÁSZLÓ PROGRAM. A tárca kiemelten fontos kérdésnek tartja a keddi kormányülésen napirendre kerülő nemzeti környezetvédelmi agrárprogramot, amelynek indításához egymilliárd forinttal kíván hozzájárulni - jelentette ki Túri-Kovács Béla hétfőn Királyréten. A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy ez az összeg a gyepgazdálkodás fellendítését szolgálja, a legeltetés elterjesztését mozdítja elő, főként a Dráva menti vizes területeken, a Kiskunság egy részén, és beregi nedves élőhelyeken. FELHÍVÁS. Torgyán József országos elnök, G. Nagy né Maczó Ágnes országos alelnök és Gyimóthy Géza országos főtitkár levélben fordulnak a katolikus, a református és az evangélikus egyház, a szerzetesrendek, illetve a zsidó felekezet vezetőihez, hogy augusztus 15-én az ország különböző templomaiban Nagyboldogasszony közbenjárásáért tartsanak könyörgést a magyar föld ügyében - közölte az FKGP sajtóosztálya hétfőn. A kisgazda vezetők felhívását a plébánosokhoz és lelkészekhez a párt megyei, illetve helyi alap- szervezetei küldik majd el. JOGÉRTELMEZÉS. Téves jogértelmezésen alapul, hogy csak költségtérítéses képzésre nyerhetnek felvételt azok a hallgatók, akik első államilag finanszírozott alapképzésüket oklevél megszerzése nélkül abbahagyták, és egy másik felső- oktatási intézmény ugyanilyen képzési formájára jelentkeztek. Ezt az oktatási jogok miniszteri biztosa, Aáry-Tamás Lajos állapította meg tegnap egyetemi és főiskolai hallgatók beadványai alapján végzett vizsgálata után. BLÖFF. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint nem javítja a hatékonyságot az agrárium- ban, hogy a kormány protekcionista támogatáspolitikát érvényesít. Kis Zoltán szabad- demokrata parlamenti képviselő hétfőn Budapesten blöffnek nevezte a családi gazdaságok megsegítésére tett kormányzati ígéretet. Véleménye szerint annak alapjai szakmailag megalapozatlanok. MILLENNIUM. Egy hónappal a millenniumi ünnepségsorozat záró eseményei előtt még 300 millenniumi zászlót adnak át az azt igénylő önkormányzatoknak - közölte Horváth Lajos, a magyar millennium kormánybiztosi hivatalának irodavezetője hétfőn. Elmondta: az elmúlt év elején kezdődött ünnepségsorozat keretében eddig több mint 2700 településen tartottak millenniumi ünnepséget, és adtak át emlékzászlót. KISBANDI. Egy vádlott és több tanú meghallgatásával folytatódott hétfőn a Fővárosi Bíróságon az a büntetőper, amelyben Lakatos András harmadrendű vádlottat az ügyészség 444 rendbeli bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett csalással, továbbá közokirathamisítással vádolja. A hétfői tárgyaláson a bíróság a másodrendű vádlottat, Pánti Erikát hallgatta meg, de a nyolc hónapos terhes nő rosszulléte miatt ezt félbe kellett szakítani. HÁZI ŐRIZET. Az első fokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig házi őrizetben marad Székely Zoltán független országgyűlési képviselő - jelentette be a védőügyvéd hétfőn a Legfelsőbb Bíróság döntését. Futó Barnabás elmondta,, hogy a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Fővárosi Bíróság döntését, így védencének házi őrizete a tárgyalás novemberi kezdetéig biztosan fennmarad.