Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-14 / 190. szám

2001. Július 14., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Középkori falak a Nádor alatt NYÁR A KÖNYVTARBAN. Csoportos foglalkozásokat szerveznek a pécsi gyerekeknek a városi könyvtár munkatársai. A fiókkönyvtárak­ban az olvasás mellett játékos programokat és kézműves foglalkozá­sokat szerveznek, valamint fotópályázatot hirdetnek a vakációt ott­hon töltő diákoknak. Képünk a Júlia utcai Dr. Berze Nagy János Könyvtár tegnapi foglalkozásán készült. _________fotó: laufer László A Nádor Szálló egykori ét­terme alatt régészek dol­goznak, a szállodarekonst­rukció során előkerült kö­zépkori falak feltárását, dokumentálását végzik. Óhatatlanul felmerülhet az emberben a gondolat, hogy vajon milyen értéket képvi­selhet a lelet, s érdemes-e arra, hogy megtartsák? Megmenthető-e legalább látvány szintjén a felújítás során? Mint azt Kárpáti Gábor, a Múze­umok Baranya Megyei Igazgató­ságának régészeti osztályvezető­je elmondotta, hogy a falak ön­magukban nem képviselnek ér­téket, bárhol leásnánk Pécs bel­városában, hasonló alapokra bukkannánk. Pécs város közép­kori térképe szempontjából vi­szont minden ilyen lelet aranyat ér, hiszen bizonyíték arra, hogy merre terjeszkedett, húzódott eleink városa. Ezért a lelet szisz- tematikus feltárása, fotografálása és az ásatási napló pontos veze­tése régészeti, emberi köteles­ség. Kárpáti Gábor a közel két hónapos feltárás után a leletekről összefoglaló, azokat értékelő publikációt tervez. A szálloda rekonstrukciós ter­veit elkészítő, pécsi Horváth-Pa- tartics Tervező Iroda egyik tulaj­donos építésze, Horváth András lapunknak elmondotta, hogy a régészekkel való konzultáció so­rán kiderült, nincs értelme an­nak, hogy a feltárt falmaradvá­nyokat úgymond „beépítsék-be- mentsék” az új szállóba. Ha a le­letek értékesek lennének, való­színűleg elgondolkoznának a dolgon. Másrészt éppen e területen lesz az a mélygarázs, amely a konferenciaközponti funkciókkal felruházott Nádor lelke lesz, és biztosítja az érkezők számára a parkolási, megállási lehetőséget. Ekként a falakat kiemelik kilenc méter mélyen, miként azt a Ná­dor-építő eleink is tették a múlt század fordulóján -, hiszen az épület déli része alatt pincét mé­lyítettek, s ott lehetett a most fel­tárt falak folytatása - és fotókon fogják megőrizni e leleteket az utókor számára. ___________________________________KOZMA F, A megfélemlítés sajátos eszközei Vizsgálat indult: rendőrök voltak-e a harkányi verőlegények Megvertek két gimnazistát a harkányi strandon. Az elkövetők rendőrnek ad­ták ki magukat, és igazoltatták is a brutálisan megvert két fiút és társait. Az ügyben az ügyészségi nyomozóhi­vatal indított vizsgálatot. Nyolcfős, gimnazista fiatalokból álló pécsi tár­saság utazott le Harkányba július elsején, va­sárnap, hogy fürödjenek egyet. Elbeszélésük szerint úgy három óra tájt közülük két fiú be­ment a mellékhelyiségbe, egymás melletti fül­kébe. Alig telt el néhány perc, amikor egy fér­fi bevágta az egyik ajtót, amely a fiút úgy hom­lokon csapta, hogy felhasadt a bőre. Berontott a fülkébe, és ököllel ütötte, rúgta ahol érte, az­tán a másik fülkébe is behatolt a társa, s mi­után megkérdezte a fiút, hogy buzi-e, a „nem” válaszra szájba rúgta. Miután a két 90-100 kilós ember agyba-fő- be verte őket, felhívták a figyelmüket arra, hogy negyvenig számoljanak el, utána mehet­nek csak ki, ellenkező esetben kapnak még. Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, le­ballagtak sörözni.- Utánuk mentem a vécébe - mondja a társa­ság egyik fiútagja -, mert feltűnt, hogy sokáig vannak benn, s azt láttam, hogy minden csupa vér. Elrohantam az úszómesterért, aki jött is, és egy gézzel törölgette őket. Eközben a két verőlegény is odajött, mesélik a fiatalok, érdeklődést mutattak, mi történt, s fi­noman éreztették, hogy ha panaszkodni mer­nek, lesz folytatás, így a fiúk azt mondták min­denkinek, hogy elestek. Az úszómester is azt ta­nácsolta netyk, jobban járnak, ha minél előbb hazamennek, úgy tűnt, állítják a fiúk, ő sok mindent tudhat az eset hátteréről. Ez abból is ki­derült, hogy hosszasan elbeszélgetett velük, mi­előtt azok igazoltatták volna a fiatalokat.- Mindenkit igazoltattak, elkérték a diákiga­zolványokat, s mobilon diktálták be valakinek a neveinket, mintha ellenőriztették volna - ma­gyarázza az egyik megvert fiú. - Azt is megkér­dezték, akarunk-e jegyzőkönyvet fölvétetni az esetről, vagy esetleg feljelentést tenni, mert ak­kor elvisznek minket oda, ahol ezt megtehetjük. Aztán félrehívott, s megkérdezte, ha sor kerülne a feljelentésre, mit mondanék. Elővett egy mo- büt, amellyel hangfelvétel is készíthető, s rá kel­lett mondanom azt, hogy amikor bementünk a barátommal a vécébe, egymást lökdöstük, és el­estünk. Aztán a barátomnak mindezt meg kel­lett erősítenie. Ezután jó fürdőzést kívántak, el­nézést a történtekért, s elmentek. Az esetet a társaság egyik tagjának édesanyja jelentette a harkányi rendőrségen, de azt mond­ta az ügyeletes, hogy a rendőrség soha nem megy be a strandra, mert megállapodást kötöt­tek egy őrző-védő szolgálattal arról, hogy ők lát­ják el a felügyeletet. A két fiatalt a kiérkező szü­lők vitték be Pécsre, a Honvéd Kórházba, s más­nap az Idegklinikára, mert fennállt a gyanú, hogy fej- és szájsérüléseiken túl agyrázkódást is szenvedtek. A Baranya Megyei Ügyészségi Nyomozóhi­vatal nyomoz az ügyben, mondja Schmidt Hen­rik, siklósi rendőrkapitány, mert fennáll a gya­núja árinak, hpgy rendőrök voltak az elkövetők. Az biztosnak tűnik, hogy ha rendőrök is voltak, nem lehettek se harkányiak, se siklósiak, mert a személyleírások nem illenek rájuk. Valóban a nyomozóhivatal vizsgálja az ügyet, erősítette meg a siklósi rendőrkapitány információját Varga-Koritár György megyei fő- ügyé^yéféiiiéöyé szerint rövid időn belül tisz­tázódhat, rendőrök voltak-e az elkövetők. Ha igen, akkor az ügy továbbra is a hatáskörükben marad, ha nem, akkor átadják a siklósiaknak, hiszen ők a területileg illetékesek. Megkérdeztük Borda Istvánt, a fürdő terüle­tén dolgozó őrző-védő szolgálat vezetőjét is, de ő azt mondta, hogy csak hallomásból tud az esetről, amely véleménye szerint nem rájuk, ha­nem a rendőrségre tartozik. Deli Norman úszó­mester szerint az ő feladata az elsősegély nyúj­tása, de a medencénél, nem pedig a mellékhe­lyiségben kell ügyelnie. így nem tudja, mi tör­tént, csak a végeredményt látta, ő értesítette az orvost. Arra a felvetésre, hogy a fiatalok látták, amint a verőlegényekkel beszélgetett, azt vála­szolta, sok emberrel beszélgetett, nem tudhatja, közülük kik voltak az elkövetők, cseri László Futnak a képek A Zöld Végzet Aki a Tigris és Sárkány című, igen érdekes kínai fűmet megnézi, úgy szórakozhat két órán keresztül (kalandok, harci jelenetek, roman­tikus szerelmi történet), hogy köz­ben nem kell restelkednie vagy el­nézően mosolyognia. Ebben a filmben a kalandok vérbő epikus fantázia gyümölcsei, a párviadalok egy légibalett leleményes és rend­kívül változatos koreográfiájával bonyolódnak, sokkal inkább szel­lemi aktusoknak minősülnek, semmint fizikai tényeknek, a sze­relmi szál emberi hitelét és mérték­tartó komolyságát pedig az a körül­mény biztosítja, hogy itt a hősök képesek lemondani egy nemes cél érdekében. Bizonyára akadnak olyanok, akik megütköznek azon, hogy Ang Lee filmjének hősei (és hősnői!) különleges képességekkel vannak felruházva, legyőzik a gravitációt, így repülni is tudnak, átszökellnek a szélesen hömpölygő folyam fe­lett, és a fák tetején ugrálva párba­joznak, ez azonban olyan könnyed természetességgel valósul meg a képeken, hogy a néző - én leg­alábbis így gondolom - adott tény­ként, a fikció részeként fogadja el. Egyébként is, ezek a kínaiak any- nyi mindent kitaláltak az európai­ak előtt - már az ókorban ismerték a papírt, porcelánt pedig a Szung dinasztia idején készítettek, ezer évvel ezelőtt -, hátha a repülés tit­kára is rájöttek. Az egyik főszerep­lő, a Ii Mu Bajt alakító Chow Yun Fát azért szerény módon nem a le­vegőben úszva, hanem egy Boeing igénybevételével érkezett meg for­gatáskor a pekingi repülőtérre, le is állt a légiforgalom egy órára, mert minden utas és alkalmazott autog­ramot akart kapni tőle, akkora sztár szárnyak nélkül is. Az alkotókat már azért dicséret Uleti, mert nem terhelték túl mű­vüket olyan kulturális utalásokkal, amelyeknek felfogása a nem kínai nézők számára nehézségeket je­lentene. Kétségkívül előnynek szá­mít, ha az ember tudja, hogy a vuhszia olyan hős, aki tiszteli a hagyományos taoista értékeket, e harcos csoport tiszteletére íródott Vang Tu Lu immár klasszikusnak számító regénye, amely a film alapjául szolgált. Ám ha valaki mégsem lenne eléggé járatos Kon- fuciusz világában, s netán azt sem tudja, mit jelképez a zöldes fény­ben csillogó kard ( a sorsot), mi köze van a szeűemi vüághoz a lát­hatatlan könyvnek, és az odaadó szerelem miként testesül meg egy női fésűben, nos, még az is élvez­heti ezt a történetet. Egyébként a film címe sem kalandos jelzés csu­pán: „Kuporgó tigris, rejtőzködő sárkány”, ez egy kínai közmon­dás, ami arra tanít, hogy minden ember lelkében lappang valami ti­tok, s tőlünk függ, hogy ennek ré­vén az építő, avagy a pusztító erők szolgálatába áűunk-e. Egyszóval ebben a felszabadul­tan szórakoztató filmben több van annál, mint amit első pillantásra mutat, de amit így megmutat, az sem kevés. Az előadásmód humo­ra pedig üdítő ráadás. Az egyik je­lenetben például a két hősnő vívja sorsdöntő csatáját: különleges dol­gokat produkálnak, fölfutnak a függőleges falra, és sújtásaiktól be­szakad a föld. De egyszer csak Ju Su Lien, vagyis Micheűe Yeoh, akit már-már nem evilági hősnek lá­tunk, váratlanul hátrabülen egy ge- relyszerűen használt tárggyal a ke­zében - ugyanis rosszul számította ki a súlypontját. Hiába, az ember olykor tévedhet. A Zöld Végzet azonban biztos, mint a halál. Mint ahogy a hagyo­mányos értékek is - a hősi lelkűiét, a tisztesség és az önfeláldozás - rendíthetetlenek voltak és kikezd- hetetlenek. De a vüág, ha akarjuk, ha nem, változik. A győzhetetlen fegyvert díszes dobozba zárják, s elhelyezüc a becses, de már nem használatos tárgyak múzeumá­ban. Csak a legenda él tovább. Nagy Imre Zsen, a bájos vadóc szerepében Csang Ce-ji EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Leonardo - Leonard Egy kiállítás megnyitóján Kerényi János alpolgármester úr azt mond­ta, olyan vagyok a pécsi gasztronó­miában, mint hajdan Leonardo a Széchenyi téren. Nem a szoborra gondolt, hanem a rendőrre, aki har­minchat évig állt a tér sarkán. Nem tudtam, dicséretnek vagy cikizés­nek végyem. Leonard Lajosról, mert csak a nép nevezte Leonardónak, legendá­kat meséltek. Megbüntette a saját feleségét, az anyósát, a megyei ta­nács elnökét, sőt Friderikuszt is! Bodó Andris meg azt beszélte, főiskolás korában haűgatta, amint oroszul magyarázza orosz turisták­nak a tér műemlékeit. Olaszokat igazított el, merre van a székesegy­ház. Magam haűottam horvátul be­szélni, melyik boltban, mit lehet kapni. Egyszer megrémisztett. A hatva­nas évek végén, Karikás Péterrel, aki ma diplomata, akkor pécsi színész volt, hajnalban indultunk haza, pre­mierbankettről. Petya kocsija a Szé­chenyi téren áűt. Ő a Tettyén lakott, én a Pálosoknál. Tél volt, térdig érő hó. Ott rugdostuk a havat a kocsi elől, amikor hátulról, Zdiásztutye Petya, üdvözléssel megjelent Leo­nardo. Földbe gyökerezett a lábam. Nem két pohárral ittunk. Oroszul kezdtek örülni egymásnak, majd azt mondja Karikás, üljünk csak be, a Lajos majd kitol minket. S úgy lett. Csodálkozásomra Péter azt mondta: - Á, jó haverom. Örül, hogy gyakorolhatja kicsit velem az oroszt. Kíváncsi lettem, mit csi­nál most Leonard Lajos, hajdan a tér tartozéka, akiről utolsó híradá­som az volt, hogy a város Pro Urbe- díjjal tüntette ki. Ezt sem dobják minden sarki rendőr után. Kiderült, bár nyugdíjas, most is rendőr. A kapitányság épületében, a bejáratnál lát el információs szolgálatot, s ha tolmács kell egy helyszínen, hát föl a fehér sapkát, s megy.- Én vagyok a legolcsóbb tol­mács - mondja. - Belefér a mini­málbérembe. Oroszból államvizs­gapapírom van. Az uránnál dolgoz­tam fiatalon, az oroszok között, ott tanultam. Olasz az anyanyelvem. Pécsett születtem, de a szüleim még megtanítottak. Szerb-horvát tanfolyamot a rendőrségen végez­tem, egyévest. A német meg csak úgy rám ragadt. Vannak könyveim, szótáraim, keüett az endékások mi­att. A Széchenyi térnek mindig nagy idegenforgalma volt.- Mi a helyzet a híres bünteté­sekkel? Feleség? Anyós?- Legendák. Az anyósom Sely- lyén él, ha akartam volna, sem tu­dom megbüntetni. Megtörtént Pécs közelében valamikor, hogy egy fa­lurendőr este megbüntette a felesé­gét, mert kivüágítatlan kerékpárral ment bevásárolni a boltba. Csekket is adott neki, hogy fizesse be a bün­tetést. Aztán otthon ráírta a csekk­re, hogy rontott, de az asszony be­kapcsolta este a vűágítást. Már én sem tudom, melyik faluban történt. Engem ismertek, rólam kezdték mesélni. A megyei vezető meg nem tanácselnök volt, hanem a me­gyei párttitkár, aki szombatonként szeretett beállni a kocsijával a Zsol- nay-kút mellé. De én nem ismer­tem. Egyszer jön egy segédrendőr, hogy csináljak valamit, egy gépko­csi miatt nem tud a mentő bemen­ni, egy fekvő sérülthöz. Odame­gyek. Előkerül a kocsi tulajdonosa. Mondom: ember, álljon már el in­nen, nem látja, mit csinált? Azt mondja, először is áűjak vigyázzba. Mondom, nem hinném, hogy maga a főnököm, hogy vigyázzba áűjak, de ha nem igyekszik, megbünte­tem. Előkap egy papírt, neki enge­délye van a Nemes elvtárstól, hogy bárhol megáühat. Nézem, hát az is oda van írva, hogy ne akadályozza a forgalmat... A lényeg, irtózatosan letoltak, hogy én akarom megszab­ni, mennyi ideig tárgyaljon a me­gyei első titkár a városi tanácsel­nökkel. így is fel lehet fogni. Áthe­lyeztek. Aztán a Pitti Zoltán telefo­nált a Nemes elvtársnak, hogy hol van a térről a Leonard? Nem haűom a sípját, ha belefújt még a galambok is egyfelé röpültek. Mondják, hogy büntetésben vagyok. Na másnap már újra ott sípol­tam. Az első titkár pedig, ha szom­baton ment hajat vágatni, oda, a pa­tikával szembe, mindig odajött: Leonard elvtárs, itt vagyok a fod­rásznál, ha útban van az autóm, csak szóljon be. így volt. Egyszer a Losonczi sofőrjét is megbüntettem. Feladatba kaptuk, hogy tegyük üressé a Nádor előtti teret az Elnöki Tanács elnöke és kísérete számára. Ez meg odaáti. Szólok, nem mond­ja, hogy ki ő, csak nyegléskedik. Nem a Friderikuszt, hanem a gép­kocsivezetőjét büntettem meg. A Palatínus parkolójába akart behaj­tani, de beszorult a hatalmas Lin­coln Continentáljával ott, ahol most a Dóm söröző van. Csődület. Oda­megyek. Segíthetek? Stb... Aztán ki­derül, nincs behajtási engedélye. Vita. Előkerül a Friderikusz. Kérde­zi, kihez van szerencsém? Nézem magam, szolgálati öv, jelvények, gumibot, műiden rendben. Mon­dom, hármat találhat, mezőőr, éjje­liőr vagy valami más? Mondja, ki ő. Mondom: és magánál van a behaj­tási engedély? Kifizette a 400 forin­tos büntetést, de fölrohant a polgár- mesterhez. Ott mondták, örülnek, hogy végre intézkedik valaki. Be­szaladt a kapitányságra. ,Ott márci­us 15-re készültek, nemigen talált senkit, aki meghaűgatta. Két héttel voltunk Sándor-nap előtt. Nem a 400 forint fájt neki, hanem, hogy nem kivételeznek vele. Ezeket be­szélik. Azt nem, hogy éjjelente az Éva cukrászdától sorba megrángat­tam az ajtókat, nem felejtették-e el bezárni az üzletet. Akármi lehet be­lőle. És egyszer a Belvárosi Áruház nem volt bezárva. Ha nem veszem észre? 1960-ban őrvezetőként kezdtem, 65-ben lettem őrmester. Törzszászlósként mentem nyugdíj­ba. Ma is az vagyok. Kerényi úr eltúlozta a dicsérete­met. Leonard Lajos profi rendőr volt, s az ma is. Én amatőr recept- író, aki már a saját főztjét sem meri megkóstolni, ha nem elég diétás. Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents