Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-10 / 186. szám
■i 4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2001. Július 10., kedd AKÁC A VEZETÉKEN. Siklóson, a helyi általános iskolával és a Jókai Mór Kollégiummal szemben álló sarokház előtt a lámpatestet teljesen befonta a zöld növényzet. A kúszó lilaakác már az elektromos vezetéket is elérte. Szakemberek szerint a helyzet balesetveszélyes. FOTÓ: M. A. Ezreket várnak a rockfesztiválra Az arborétumba civil és egyenruhás rendőröket vezényelnek ki A ma kezdődő és július 14-éig tartó XI. Rockmaraton elnevezésű fesztiválon a Malomvölgyi Arborétumban naponta egy tucat zenekar koncertezik, s hajnali háromig tartanak a zenés fellépések. Ha a próbabuli sikerül, akkor öt évig nem mozdul Pécsről a Rockmaraton. Pécs, Malomvölgy- Aki a Rockmaratonra kimegy, az kinézete, öltözéke alapján rögtön öt évet kapna, így vélekedik édesanyám, én ellenben aktív résztvevője voltam az eddigi Csörge-tavi buliknak - emlékezik a rockfesztivál 10 éves történetére Kilián Orsolya, Szekszárd jegyzője. Hozzáteszi azt is, hogy a város külön alapítványt hozott létre a rendezvény zavartalan lebonyolítását segítendő, vízvezetéket építettek ki, de arra senki sem gondolt, hogy a színpadnak helyszínt adó tómeder visszanyeri eredeti funkcióját, néhány víznyerő kút kiiktatása miatt feltelik vízzel. Szekszárd bánja, hogy ezzel a színfolttal szegényebb lett, annál is inkább, mert a résztvevők a város utcáin nem randalíroztak, legalább olyan messze esett a helyszín a lakott résztől mint Pécsett. Gonda Tibor, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke úgy fogalmaz, örömmel fogadták, hogy végre egy olyan könnyűzenei rendezvény kerül ide, amelyik nem a Széchenyi téren fog zajlani. Ugyanakkor tudni kell, hogy ez a régió legnagyobb rockrendezvénye, s az érintett korosztály legnívósabb találkozója. Éppen ezért szimbolikus áron, 200 ezer forintért adták a területet, s ebből a pénzből fizetik azokat a közterület-felügyelőket, akik a buli alatt a helyszínen 24 órán át ügyelnek arra, hogy ne károsodjon az arborétum növényzete. Ha a találkozó sikeres lesz, akkor újabb öt esztendőt kap ugyanitt a Rockmaraton. A főszervező Máté Attila szerint a sikerre minden esély megvan, hiszen a korábbiakhoz képest kiiktatták a punknapokat, a legproblémásabb közönséggel rendelkező csapatok fellépéseit, egyedül az Auróra maradt meg hírmondónak. Másrészt a fesztiválon az első nap az ötből ingyenes, de a hetijegy is csak 2500 forintba kerül, s közben Kispáléktól a Beatricén át a Tátrai Bändig több, mint félszáz hazai rockbanda ad koncertet. (A fellépők napi listáját Olvasó- szolgálat oldalunkon rendszeresen közöljük). Jó időben akár tízezren is összejöhetnek egy-egy fellépésre, vélekedik, s eső esetén sincs gond, mert a fesztivál történetében először egy háromezer főt befogadni képes sátort is felállítanak. 15 mobil WC és fürdőkonténerek biztosítják a higiéniát, s két drogellenes sátrat is működtetnek. A városi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályán is megerősítették, a drogra nagyon odafigyelnek, civil- és egyenruhás rendőrök cirkálnak majd folyamatosan a területen, a bejáratnál pedig mindig áll majd egy emberük, akitől segítséget lehet kérni. Az egészségügyi ellátásról a Galenus Egészségügyi Szolgálat (a pécsi cég 1994 óta végzi rendezvények egészségügyi biztosítását) gondoskodik - tudtuk meg a főszervezőtől. Farkas Gyula, a Baranya megyei mentőszolgálat vezető mentőtisztje viszont lapunknak kifejtette, hogy a régióban csak a mentősök és megbízottjaik láthatnak el ilyen feladatot, de őket senki sem kérte fel. Tehát 5 ÍZELÍTŐ A PROGRAMBÓL „ú,lius,1C.,kedc Július 11.. szerda Július 12., CSÜt. 21.30: Tunyó 20.15: Nyers 20.15: Auróra Rock 21.30: Kispál és 21.30: Pokolgép Band a Borz 23.00: Ossián 23.00: Coda 23.00: Pál utcai fiúk 00.15: Rise (USA) Július 13.. péntek 19.00: Török Adám & Mini 21.30: P. Mobil 23.00: Beatrice Július 14.. szombat 19.30: Kiss Forever Band 22.00: Tátrai Band 00.30: Bikini bárki is biztosítja majd az orvosi ellátást, szerinte nem teheti hivatalosan. Dr. Antal Ilona, Baranya megyei tisztifőorvos ezzel kapcsolatban kijelentette, a Galenusnak valóban csak betegszállításra van engedélye, mentésre nincs, de van törvényi kiskapu, ugyanis ha orvosi ügyeletet biztosít a helyszínen, akkor megoldható ez a probléma. A szervezők szerint a látogatók nemigen jönnek be Pécsre, legfeljebb, amikor átutaznak a városon. A táborban ugyanis enni, inni tudnak, egy olyan cég látja el a gasztronómiai feladatokat, amelyik a Hungaroringen is helyt tudott állni. A Malomvölgyi Arborétumba a buszpályaudvar 24-es kocsiállásából és a Nevelési központból (a 61-es járat) indulnak folyamatosan buszok. (Teljes program: www.dunantulinaplo.hu) MÉSZÁROS B. ENDRE Kilátó épülhet a Balázshegyen Idegenforgalmi pályázatok kaptak zöld utat A Széchenyi-tervhez kötődő turisztikai támogatásokról döntött a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DRIB), tucatnyi projektet javasolt a gazdasági tárcának elfogadásra. Főként fesztiválok megrendezéséhez, turisztikai kiadványok készítéséhez kérték az anyagi segítséget. Baranyai körkép A fesztiválok egy része lezajlik, mire a pályázati pénzt az érintettek megkapják - mondta el lapunknak Farkas Tibor, a DRIB elnöke (képünkön). A lényeg, hogy befogadják az anyagi igényt, s erre jó példa a Harkányi Fürdőfesztivál, vagy a IX. Paksi Blues Jazz Rock és Gasztronómiai Fesztivál, amelyek már véget értek, de a pénzügyi segítséghez a kedvező javaslat még csak most indult a minisztériumba. A listán jó néhány támogatásra ajánlott fesztivál szerepel még: a dombóvári Pál Napi Vigasságok, az Orfűi Napok 2001., a Dombo- ri Nyári Fesztivál, a nagyszakácsi Királyi Szakácsok Nyomdokain sorozat idei rendezvénye, valamint a szintén lezajlott Bi- csérdi Kulturális és Gasztronómiai Burgonyafesztivál. A turisztikai kiadványok közül az orfűi önkormányzat Me- csek-Hegyhát multimédiás anyaga, és a Mohács és kistérsége című programajánló kapott zöld utat. Orfű a harmadik témakörben a dél-dunántúli turisztikai régió termékfejlesztési projektjei között is sikeresen szerepelt, ennek megfelelően kilátót építhet a Balázshegyen! s a látványosságot a látogatóknak is megnyithatja. Emellett Mohácson teniszpályák kialakítását, Nagyatádon pedig a tenisz mellett strandröplabdapályák építését hagyták jóvá. Mindezek természetesen még csak javaslatok, de eddig még minden DRIB-ajánlás megvalósult. Együttesen 22 millió forintot kapnak az érintettek, de az is a tényékhez tartozik, hogy 10 pá- . 1 lyamunkát el . #• kellett utasíta- f ni. Nyolcat kö- ; ^ V | zülük véglege- » sen, mondhat- j§ ni tipikus hibák miatt. Általános jellemzőjük volt, hogy vagy a saját erő mértéke volt kevés, esetenként teljes egészében hiányzott, vagy a kért támogatás mértéke volt túlzott, a program kiírásában szereplő értéket jócskán meghaladó. Ráadásul mindezen hibák a hiánypótlási felkérést követően is megmaradtak, így eme pályázatoknak immár semmi esélyük. Növekszik az érdeklődés a kistérségi pályázatok iránt Siklós Az illetékességi körébe tartozó 42 település képviselőinek, vállalkozóinak és lakosainak tartott tegnap tájékoztató fórumot a különböző pályázatokról a Siklósvidéki Településfejlesztési Önkormányzati Társulás a helyi polgármesteri hivatalban. A találkozón - melyen a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács és az Államkincstár képviselői is részt vettek - fele-fele arányban vettek részt önkormányzati szakemberek - Siklóson kívül Villányból és Nagyharsányból -, illetve nagyobb vállalkozók. Utóbbiak főként a munkahelyteremtést elősegítő pályázatok iránt érdeklődtek, tudtuk meg Keserű Tünde térségmenedzsertől. Az összejövetelen felvázolták mindazokat a - rendkívül széles skálán mozgó - pályázatokat, amelyek mind a lakosság, mind a vállalkozók számára „könnyebben hozzáférhetők”. Mint megtudtuk, az elnyerhető pénzösz- szeg ugyan nem túl nagy, ráadásul az elképzeléseknek a megyei területfejlesztési koncepcióba kelf illeszkedniük, ám az érdeklődés egyre nő. A szervezők a mostani összejöveteltől utóbbi további növekedését is várják, dacára annak, hogy a közeljövőben hasonló rendezvényt nem kívánnak tető alá hozni. A tegnapi találkozó hátterében megtalálható az is, hogy a pályázatok első körének beadási határideje július 17-én lejár, s az ön- kormányzati társulás a hátra lévő időben még segítséget tud nyújtani a felmerülő problémákkal kapcsolatban. Keserű Tünde tájékoztatása ’ szerint a lakosság részéről főként az idegenforgalmi pályázatok iránt mutatkozik nagyfokú érdeklődés. Bizonyították a medvemészárlást A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást az állatkerti visszaélésekkel kapcsolatban Osztrák vadászok lőtték ki a pécsi állatkert - egykor „Csoki” névre hallgató - hím barnamedvéjét 1998 őszén, állapítja meg az a vádemelési javaslat, amely a Pécsi Rendőr- kapitányság által elvégzett aprólékos nyomozás alapján az állatkert egykori vezetőségének tagjait hűtlen kezeléssel, sikkasztással, természetkárosítással, számviteli fegyelem megsértésével és hanyag kezelés vétségével gyanúsítja. PÉCS Mint arról lapunkban is beszámoltunk, 1999-ben Egyházi István, a Pécsi Állatkert igazgatójának feljelentése alapján nyomozást rendelt el a Pécsi Rendőrkapitányság különböző vagyon elleni bűncselekmények, valamint természetkárosítás alapos gyanúja miatt az állatkert egykori vezetői ellen. A közvéleményt a súlyos visszaélésekről szóló hírek közül leginkább az sokkolta, hogy állítások szerint a park egyik bamamedvéjét a volt igazgató hozzájárúlásával osztrák vadáGyanúsított volt, eredmény nincs 1999 decemberében, az igazgatóváltás után szétmarcangolt kenguruk és rágcsálók tetemeire bukkantak a Pécsi Allatkert dolgozói. Összesen tizenkét jószág esett áldozatul a vandál pusztításnak, az emlősök értéke meghaladta a hárommillió forintot. Mivel kezdetben nem volt kizárható a szándékosság sem, a rendőrség kiterjedt nyomozásba kezdett, amit később bizonyítékok hiányában megszüntetett arra hivatkozva, hogy a nyomozati iratokban ellentmondások voltak a történtekkel kapcsolatban. Az esetnek két gyanúsítottja is volt, de sem bizonyítani, sem kizárni nem lehetett a szándékosságot. szók terítették le a saját ketrecében. „Csokit” ezután zöld környezetbe vonszolták, majd zsákmányként beállítva, a vadászok társaságában fényképeket készítettek róla. Az akkori híresztelések szerint az esetnek szemtanúja is volt.- A könyvelés teljes anyagát átvizsgáltattuk, 1994-re visszamenőleg - mondta dr. Dombay Péter alezredes (képünkön), a Pécsi Rendőr- kapitányság vizsgálati alosztályának vezetője. - Már az elsődleges könyvvizsgálói vélemény alapján több bűncselekmény, számviteli fegyelem megsértése, sikkasztás, illetve hűtlen kezelés alapos gyanúját állapítottuk meg. A könyvszakértő - tekintettel a számviteli fegyelem megsértésére - negyedmillió forint hiányt állapított meg, de miután Erdélyi Gábor főhadnagy átvizsgálta a csaknem háromezer oldalas anyagot, ez az összeg 4,2 millió forintra emelkedett. Tárgyi és személyi bizonyítékok alapján a rendőrségnek sikerült bizonyítania, hogy az egyik barnamedvét valóban szándékosan pusztították el osztrák személyek, de a vadászok kilétére és a kilövés részleteire a nyomozás során nem derült fény. Az Alföldön kikészített trófeát a hatóság lefoglalta.- Az eltűnt tigris vonatkozásában a nyomozás nem járt eredménnyel, ugyanis nem sikerült megerősíteni a gyanút azzal az ismeretlen rendőrrel kapcsolatban, aki az állat esetleges elpusztításában közrejátszhatott. Az eltűnt tigris így csak mint leltárhiány szerepel a nyo- /' mozati anyag- ban - mondta | jjj; az alezredes. A rendőrség megállapította: a vizsgált időszakban az állatkert gazdálkodása nem az intézmény, hanem vezetőinek érdekeit szolgálta, az egykori igazgató és beosztottai mind a természetes szapo4 rulattal, mind az állatok etetésére használt takarmánnyal, illetve húsféleséggel önös érdekeket előtérbe helyezve kereskedtek, vagyis az állatkert vagyonát részben saját célokra használták fel. A Dunántúli Napló információi szerint az új igazgató által a rendőrség elé tárt visszaélések többségére a nyomozás során sikerült bizonyítékot találni. A rendőrség hat különböző beosztású volt állatkerti dolgozót vont felelősségre az ügygyei kapcsolatban hűtlen kezelés, sikkasztás, természetkárosítás, számviteli fegyelem megsértése és hanyag kezelés vétsége alapos gyanúja miatt. A nyomozati anyagot a vizsgálati alosztály a Pécsi Városi Ügyészségre adta át, vádemelési javaslattal. Az állatkert egykori igazgatóját, a bűncselekmények egyik gyanúsítottját lapunk megkereste, de ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni a fejleményekkel kapcsolatban. (Előzmények: urai. dunantulinaplo. hu) S. G. Hírcsatorna PÉCSETT harmincnégyezer forintot raboltak el a minap egy idős férfitől az egyik bankauto- matánál. Az ületőt a pénzfelvétel után egy nő leszólította, majd két férfi lefogta, míg társuk elvette tőle a pénztárcát. (cs) A HOBOLI főutcán most már végig lesz járda mindkét oldalon - várhatóan az őszre. A kivitelezésre két és fél millió forintot költ az önkormányzat. így most már könnyebben érhető el egyebek között a templom, az orvosi rendelő, az iskola és az óvoda, (cs) PÉCS belvárosában kisebb közlekedési dugók alakulnak ki hétvégenként, amikor a belvárosban valamilyen rendezvény zajlik. Ilyenkor több száz járművezető parkol tilosban, főként a Barbakán mellett, a Báthory, a Kodály, valamint az Alkotmány utcákban. Emiatt elsősorban a buszközlekedés lassul le nemegyszer. A rendőrök először csak figyelmeztetik a hanyag sofőröket, másodjára azonban jelentős összegű bírságot rónak ki. (cs) A NAGYPETERDI önkormányzat által megbízott irodalom- és helytörténész kutatásai alapján állítja, hogy Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című versének szereplői Peterden éltek, maga az esemény is itt játszódik. A falu vezetősége hagyományőrző célzattal megalapította az Ősz Pe- terdi Pincemestere elnevezésű bordíjat, amelyet nemrég Tor- zsázs Sándor és Kollár Gábor vehetett át. (cs) MOHÁCSON az önkormányzat csatlakozott az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat által indított szociális lakásépítési programhoz. A képviselő-testület vállalta, hogy a déli városrészben tíz lakás építésére alkalmas területet ad ingyen a kiválasztott családok számára. Az ügylet részleteit szerződésben rögzítik a kisebbségi önkormányzattal, (mb) A ZÓK melletti Pázdány egyetlen gólyafészkéből kiesett egy gólyafióka. Egy arra haladó jármű elgázolta, de senki nem sietett a sebesült állat segítségére. Teteme ott éktelenkedik napok óta az olvadó aszfaltba taposva. ________________________(«! I 4 4