Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-08 / 184. szám
8 ★ INFORMATIKA ★ 2001. július 8. A f ímk Évi több százmilliárd forintot vesztenek a cégek amiatt, hogy a dolgozók munkaidőben magánszörföznek. Egyre több cég telepít ennek megelőzésére titkos kémprogramokat. A vállalatok háromnegyede fenyí- tett meg már illegális netezésért alkalmazottat. Magyarországon a cégek a kifelé irányuló kapcsolat letiltásával védekeznek. mindig ügyel A kieső munkaidő, a gépek „másra használása”, valamint az internetkapcsolat költségei becslések szerint évente 1,1-3,0 milliárd dollárt (330-1000 milliárd forint) vesz ki a cégtulajdonosok zsebéből. Egy felmérés szerint az amerikai dolgozók 70 százaléka elismeri, erotikus oldalakat néz, vagy vicceket küldözget munkahelyéről. A megkérdezettek 57 százaléka belátja, a magáncélú szörfözés csökkenti munkateljesítményét. Brit kutatások szerint a szigetország munkahelyein minden harmadik letöltés privát célokat szolgál. Az arányok idehaza is hasonlóak. A vállalatok a magán- netezésre a dolgozók munka közbeni megfigyelésével, a megcsípettek megbüntetésével, internetkapcsolatuk blokkolásával, e-mailjeik kulcsszavas „szűrésével” reagálnak. Az Egyesült Államokban a vállalatok háromnegyede adott már írásbeli figyelmeztetést valamelyik dolgozójának a magánszörfözés miatt, minden negyedik cég pedig legalább egy alkalmazottat kirúgott ezért. Az American Management Association (AMA) 2000-ben végzett kutatása (elérhető www.amanet.org) szerint az amerikai cégek 78 százaléka használ valamilyen kémszoftvert. 1997-2000 között 35 százalékkal emelkedett az internetes megfigyelőrendszereket telepítő cégek aránya. A dolgozók többsége gyakran még csak nem is tud róla, hogy munkahelyén figyelik. Sok kémprogram arra is alkalmas, hogy minden billentyűleütést rögzítsen. Más szoftverek egy meghatározott szó, vagy kifejezés, előfordulása esetén az e-mailt automatikusan továbbítja valamelyik munkahelyi vezetőnek (is).- Ha valakinek van egy saját íróasztala, számítógépe és telefonja a munkahelyén, s nem kell másokkal közösködnie, még nem jelenti azt, hogy privát szférája is lehet. A munkahelyi magánélet ma már puszta illúzió - állítja Ellen Bayer, az AMA kutatásvezetője. A magyar vállalatoknál elsősorban a proxy szerver és a tűzfal beállításaival próbálják befolyásolni a magáncélú netezést. Bankoknál sok helyütt csak a belső hálózat, az intranet használatát engedélyezik. Gyakori, hogy részlegenként csak egy-egy számítógépről, például a főnökéről, lehet rákapcsolódni a világhálóra. A problémával foglalkozó szakemberek többsége szerint a vállalatok nem követnek el törvénytelenséget a megfigyeléssel, hiszen ők állják az internet költségeit, övék a számítógép. Ráadásul mivel fizetnek alkalmazottjaiknak, ők rendelkeznek azok munkaidejével is. A civil szervezetek tiltakoznak: a vállalatok vezetése személyes információk birtokába juthat a dolgozókról. A titkos megfigyelések sok fejlett országban már attól törvényessé válnak, ha a felvételi beszélgetésen az alkalmazottal közlik, elképzelhető, hogy munkavégzése közben ellenőrzik, mire használja a vállalat kommunikációs eszközeit. A munkatársak többsége ilyenkor hagyományos főnöki „körútra” számít, mígnem egyszer a munkahelyi vezető a cég valamelyik informatikusának társaságában nem szembesíti a lefüleltet a munkaidőben általa felkeresett honlapok pontos listájával. Szokott-e böngészni a világhálón munkahelyén? idszerescn hírek Kinyújtották a szilíciumot Armonk: Az IBM bejelentése szerint a mikrochipek alapját jelentő szilícium megváltoztatható. Az áttörést jelentő új módszerrel a processzorok sebessége akár 35 százalékkal is megnövelhető. A „kinyújtott szilícium” (Strained Silicon) nevű technológiával széthúzzák az anyagot, felgyorsítva a tranzisztorokon áthaladó elektronokat. Megszűnik a Kocka Palo Alto: Az Apple számítógépgyártó a tavaly nyáron bevezetett, formatervezési újdonságnak számító Cube (Kocka) komputercsalád megszüntetését fontolgatja. Az okok között első helyen a rossz eladási mutatók szerepelnek. A Cube ugyanis a cég legsötétebb előrejelzéseit is alulmúlta. Űrmozikat nyit a Boeing Hollywood: Az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing bejelentette, hogy 2002-ben megkezdi műholdjain keresztül a filmek közvetítését a mozikba. A gyártók megspórolhatják a filmszalag költségét, a nézők jobb képminőséget kapnak. A filmeket egy speciális projektorral vetítenék a vászonra. Bealkonyul a lemezkalózoknak New York: A multimédia-szoftvereket fejlesztő RealNetworks olyan másolásvédelmi technológiát mutatott be, amellyel a lemezkiadók és a filmipar gátat vethet az illegális zeneszámok és mozifilmek terjedésének. Az XMCL segítségével a forgalmazók korlátozhatják a másolatok számát, s azt, hogy a hanganyag hányszor játszható le. Gombavész támadja a CD-ket Beliz: Kompakt lemezeket faló gombát fedeztek fel a közép-amerikai Belizben. A Geotrichum fajtához tartozó gomba CD- étvágya 30 fok fölötti hőmérsékleten és 90 százalékos páratartalom mellett jön meg. A gomba a kompakt lemezek polikarbonát rétegéből kieszi a szenet és ezzel megsemmisíti a lemezeken tárolt információt. 7 A7 A NTVAR Z-i r\./Lj n. i\i I aív MINDEN VASARNAP ESTEI Magyarország vezető televíziója i